Totum

Szeretem, ha vendég horgászik velem, bár a csendes pecát kedvelem, de egyáltalán nem baj, ha valakivel megoszthatom az örömöt, és a Velencei-tavamat. Ennek megfelelően szinte minden hétvégén jön hozzám vendég, általában többen is. Ilyenkor én vezetem a bödönt, mondom a tutit, adom a csalit, merítek, fényképezek. A vendégnek más dolga szinte nincs is, mint hogy fogja a halat, és ezzel rendszeresen vissza is élnek... 

Ritka lehetőség, hogy más csónakjába ülök, és én lehetek a "vendég", a mai nap épp ilyenre sikeredett. Peti vitt el a csónakján, amihez a bútorszállító akkujjait, 66 librás motorját passzintottuk. A berakodott horgászeszközök mennyisége is inkább teherhajó rakterére lett méretezve, lépni alig lehetett a sok vacaktól.

Captain Péter kissé bajban volt a csónakkal, ami érthető, a legalacsonyabb fokozatban is úgy tolta a motor, hogy folyamatosan kapkodni kellett a markolathoz, hogy valamelyest sikerüljön egyenesben maradni.

Ehhez képest az első hal nála jelentkezett, ha jól emlékszem, egy tenyérnyi Orka támolygóra. Igaz, előtt nekem volt azon a nádfalon két kapásom feltehetően ugyanattól a haltól, ám mivel egy kicsi piros sebile mittoménmire egy nagy bokorugró horgot akasztottam, ami rettentő bután lógott, nem is akadt meg, csak addig tartott a fárasztás, amíg a csalit szorongatta őkelme. Szóval Peti fogott, na.

Aztán végig jártuk a Rigyát, Pákozdot, a Vendelt, dobáltunk a Lángin... Semmi. Pákozdon mondjuk valami elvágta a harapásállómat, ha netán egy 5-ös Efzett körforgótól összeragadt szájú csukát találtok, név és cím a szerkesztőségben, szeretettel visszavárom. Pedig itt-ott találtunk kishalakat, és a rájuk méretezett balinkölyköket, csak elcsípni nem sikerült közülük egyet sem. Végighajigáltuk a kettes kotrás oldalait, és a végén lévő kis tisztást. Ide mondjuk nem volt akadálytalan a belépés, egy kolléga ott úszózott, pont lezárva a csatornába bejutás útját. Nagyon korrekten kivette, bár a szemközti nádfalhoz tapadva hussantunk, ennek a korrektségnek a jegyében vele szemben pont kivertikáltam egy csukát, oda sem mertem nézni, miket gondolhat rólunk...

Aztán nehezen, de bekúsztunk a kilátó alá, és hosszas nyüglődés után Peti megtalálta a magasra felnőtt hínárban bevethető Rapture fegyvert, gyönyörű felszín közeli kapással szerezve örömet nekem (...).

Addig turkáltam a dobozban, míg találtam egy kapásig még soha el nem jutott Cormorán duci akármit, ami bitang messze dobható, és pont 40-60 cm-re a felszín alatt jön. Peti szólt, hogy tán jön valami mögötte, mert különben mi magyarázná a tolóhullámot? Épp csak lassítottam egy kicsit, és gyönyörűen rástartolt ez a szépség. (Nem, nem a sapkás, a pöttyös.)

Hazafelé ismét az úszózó spori mellet surrantunk el, de most nem sikerült megviccelni, legalább is nem azonnal. Épp a déli nádfal egyik öblét ostoroztuk meglehetősen hiábavalóan (bár Peti akkor már ráütéseket vizionált - hiába, reggel óta nem ettünk), amikor megláttam, hogy mögöttünk sorozza a vizet egy balin, üti, veri a vizet, kiugrik, spriccel, mintha egy egész csapat vadászott volna egyszerre. Gyorsan oda csónakáztunk, és már épp készültem kiválasztani a megfelelő csalit... amikor a captain már vonszolta kifelé a képen szereplő játékost...

...hosszan, elgondolkodva, lehajtott fejjel nézegettem egy darabig a cipőm. Túl sokat mondjuk nem segített. Hja, nehéz a gájd élete : )

Kicsit kicsúsztunk a mai napra szánt időből.. úgy kábé négy órával később értem haza, mint amire számítani lehetett, mondhatni fagyos hangulatban várt odahaza életem párja. Pár óra redőny csiszolással sikerült visszaszereznem a bizalmat : )

... és itt a pillanat, indulunk! Akartam, vagy sem eljönni erre a horgászversenyre, már a fene sem tudja, de több felől olyan szépen kapacitáltak, hogy nem mondhattam nemet. Itthon ezúttal elég jól sikerült eladnom a sztorit, egy icipici nyűgösködéssel megválthattam a hétvégémet. Érden már vártak a cimborák, úgy tűnik, mégsem én izgultam legjobban, mert már összekészülve kávéztak, cigiztek a csapat névadó horgászboltján árnyékos hátsó lépcsőjén. Gyorsan elpacsáltam hát egy rakat pénzt az utolsó, rettentően fontos műcsalikra, amikkel természetesen semmit nem fogtam később. Mivel nem használtam egyet sem belőlük. Akkor meg minek, kérdezhetnéd, de egy horgász agya pont úgy működik, mint a kisgyereké a cukorka-, vagy lányoké a ruhaboltban, csak az imádat tárgya más...

Kanyargós, esős úton vágtunk neki a cél, az V. Jubileumi Bolyhos Csapat Pergető Kupa,  a Robinson Szigetek - Szécsény felé. Egész héten előtte remek, nekem tetsző kicsit felhős, hűvösebb, néha csöpögős horgászidő volt, a munkahelyem ablakából nézegettem irigykedve a felhőket. Most, hogy két napig a parton aszalódunk, kisütött, zsibbasztó kánikula fogadott bennünket. Érkezésünk sorrendjét látatlanban becserélhettük volna helyezésre, hiszen mások alig lézengtek még rajtunk kívül a kempingben. Örömmel kezeztünk a Főrendező Úrral, és baráti társaságával, biztató szavai nyomán nagyobb sebességre kapcsolva kezdtünk szerelni, hogy mielőbb begyakorolhassuk a nyerő mozdulatokat, megtalálhassuk a megfelelő csalikat.

Hőség ide, vagy oda, sötétedésig dobáltunk mindent, ami csak a kezünk ügyébe került. Csapatkapitányunk még saját hab testét is felkínálta a halaknak, tekintve, hogy a távdobást úgy gyakorolja, hogy a csali leszakadva repüljön a tó közepéig. Sajátságos a technika, de az biztos, mindent megtesz a barátok szórakoztatásáért... köszönjük, Emese! Az előző évi tapasztalataiból kiindulva, kis csukákra készültünk, UL-csalis buzerapecára. Szokásomhoz híven én azért hoztam más csapásmérő egységeket is, centókra tervezett brutális harcsapergetőt, és sbirolinós táv-balindobó nyitott hengermultist. Elővettem a legjobb legyeimet, streamereket, gigászi gumikat, és ezekkel kezdtem ostorozni a vizet. A csapat a nap végén csak reménykedve kérdezte, hogy ugye nem ezekkel fogok a verseny napján ringbe szállni... Persze nincs igazuk, egy ilyen sűrűn pörgettyűzött vízen komoly fegyver lehet egy ismeretlen csali. Mármint: elméletben. Unortodox, vagy hagyományos csali, egyre megy, szombaton alighanem senki nem fogott halat, ami remek előjel volt a másnapi versenyre. Egy biztos, mire besötétedett, a csapat kevésbé kitartó, és főleg éhesebb fele már tüzet rakott, és elkezdett szalonnát sütni, némi szilvalébe áztatva. Gyorsan beszálltunk Lazival a pusztításba, és aztán részemről nagyon gyorsan álomba merültem. 

Másnap reggel nyüzsgés fogadott a placcon, kávé hegyekkel tunningolták magukat az arcok (úgy tűnik, más csapatok is megünnepelték az érkezést - és tényleg, egy spori a 20-as faházból éjjel megpróbált a szobánkba lefeküdni, nem állt tökéletesen a helyzete magaslatán : ). Szóval úgy indult a reggel, ahogyan az egy rendes horgászversenyen kell, ezer bot letámasztva, gumicsizmás, távolba meredő tekintetű, csalijaikat remegő kézzel még válogató őrültek mindenfelé. Aztán felsorakozott a 96! versenyző, és megkezdődött a sorszámok kihúzása. Azt hittem, negyven valahányassal nem leszek a tök utolsó induló, de jelentőst tévedtem. Mivel az indításhoz egy fő elöről, egy fő hátulról állhatott, a középső számommal, teljesen reménytelen pozicióba kerültem. Igaz, rajtam kívül mindenki más készen állt a kezdésre, én még a saját rajtszámomat is lekéstem, mert még akkor szereltem... no comment. Mindenesetre, az előző napi eredményeket figyelembe véve, eszembe sem jutott különleges csalikat feltenni, 0-5-ös körforgókkal próbálkoztam. A csapat tagjaival egy nagyon rövid ideig még láttuk egymást, aztán ők balra el, csapatkapitányunk visszafeküdt aludni, én pedig elsétáltam a "harcsás" oldalra.

Ja, a cím! Az előző évi infó a csuka (néhány nagy, és sok kicsi), és sügér horgászatáról szóltak. idén kis csukát nem láttunk, bálint rabolt mindenhol, és a vizet ellepő harcsákról szólt a fáma. No, én dobáltam mindenre. Először egy gyönyörű csatorna kereszteződést vallattam, de vagy a hátam mögötti büféből szálló sülthús illat, vagy a bénaságom megakadályozott abban, hogy kapásra váltsam a hosszú évek alatt horgászatra pocsékolt időt.

Vissza hát az ellenőr házikónál található "szigethez". Irgalmatlan energiákat pazarolva dobáltam mindenkinél messzebb a nullás kanalat, volt, akinek tetszett is a sbirolinó technikám, a halaknak mondjuk nem... A szemközti mart parton azonban több, nagyobb hal akasztásának is szemtanúja vehettem, ezért gyorsan visszasétáltam a szállásra a nehéz harcsapergető cókmókért, ha azzal megakasztok valamit, az nem megy sehova, az tuti. Taki kolléga balin, és csuka fogása mellett néhány vélhetően nagyobb harcsát is megakasztott, és bár az általánosan használt light felszerelések sokat segítenek abban, hogy kapásig jusson az ember, egy bitang harcsa erejével nehezen bírnak, el is ment egy csomó, és nem csak neki. Azért esett néhány méter feletti, majdnem öröm volt látni a fárasztásokat (hiszen mégiscsak ellenfél fogta). Közben hallottam, csapatunkból Peti 90 cm-s csukát írhatott be, de persze ebből egy szó sem lehet igaz. kezdett meglehetősen frusztrálóvá válni, hogy másnak potyognak a halak, nekem mag csak annyi jut a jóból, hogy a merítőmet kölcsönözhetem, és közben szenesre sülök a napon. Kínomban egy 5-ös körforgóval cincáltam meg a partfal alatti akadót, és csodák-csodája! lett egy 54 pontos bébi-harcsám. Öröm, és bódottág : ) Nyilván erre való a körforgó, tapogató horgászathoz...

Aztán egyszer csak vége lett. Én még szívesen nyomtam volna tovább, főleg, hogy a verseny befejeztével felszabadult a harcsákat adó kiszögellés, csak a dudaszó után már nem ért a játék. Arról nem is beszélve, hogy kihagytam a reggelit, és ekkorra már szikrákat hányt a szemem az éhségtől. Szerencsére egy remek ebéddel örvendeztettek meg a szervezők, és közben kiderült, hogy a versenyt alvásra cserélő csapatfőnökünkön kívül mindannyian fogtunk, sőt, bizonyos külhonra szakadt csapattárs, és egyéb bojlis egyének egész szépen kitettek magukért. Rövid számolgatás után kiderült, hogy akár még az első öt helybe is beférhetünk! Nem mintha nem volna mindegy (az első három helyet leszámítva) hányadik az ember, de hiába, ez az óvodás versengési szellem alap felrszerelés, ha horgásznak hisszük magunkat, úgy tűnik. Hideg dinnye zárta a napot, már csak Pisti majdnem hazáig tartó horkolását kellett elviselnem. Érdekes, csak az egyenes pályaszakaszokon aludt, a kanyarokban fehéredő ujjal kapaszkodott... nem értem.

A hétvége rövid összegzése: haverok, buli, fanta, újabb impulzus-vásárlás, pálinka a bolyhaimnak, erőnkön felüli helyezés, rengeteg beszaggatott drága csali, és egy törött botvég, amit az autótól 1,2 méterre sikerült elkövetnem (úgyis pont nagyobb dobósúlyút akartam helyette). Az annyi mint... akárhogy is számolom, pozitívra jön ki az eredmény, bitang jól éreztük magunkat!

Csöng a fiókban a telefon, még szerencse, hogy éppen a kabinban vagyok, máskülönben nem hallanám a széltől. Így sem tudom felvenni, vissza kell hívjam oldalbordám, aki aztán szokatlan örömmel veszi tudomásul a jelentkezésem: él! újságolja sógoromnak. Hol vagytok? Pont kikötöttünk. És ti? A Petrocselli kávézóban. Ok, ott várjatok meg, odavitetem magam.

Azt hittem először, csak azért hívott, hogy szóljon, nem otthon vár. Mint kiderült, a gárdonyi kikötő melletti kávézónál akkor már tarajos hullámok voltak, és mivel ez a remek becsületvesztő pont a vízre néz, aggódott a drága : ) Volt is miért, nem egyszerű túra volt ez a mai. Barátom, Laci, hallott az új kabinos bútorszállítómról, és az opcióról, hogy esetleg vitorlázónak is átszerelhető volna. Rettenetesen rágerjedt, hogy beszállna anyagilag, mert ez őt húdenagyon érdekli. Igaz, hogy én egyáltalán nem tervezem, hogy a most remekül működő horgászhajót feldíszítem árboccal, kötélzettel, de meginvitáltam egy kora reggeli körre, hadd lássa a saját szemével, mitől is döglik a légy. A megbeszéltek szerint hajnalban még sms-t váltunk, hiszen a kimenetel erősen időjárás függő. Esőben, kettes viharjelzésben ki nem megyek, és a szeles idő sem emeli az élvezeti értéket. Hibáztam, tudom, de mivel neki nem jó bármikor, úgy döntöttem, egy kis széltől nem ijedek meg. Hajnalban többször felébredtem arra, hogy kemény eső veri a tetőablakot, esik, aztán eláll, majd újra kezdi. Négy körül aztán leosontam az emeletről, és megnéztem a gépen, mi várható. Az látszott, hogy az eső elvonul, egy kis permetbe tán nem halunk bele, mondjuk szelet az jósolt, gazdagon. De a teraszon állva ebből nem sok mindent lehetett érezni, úgyhogy belevágtunk.

Az elindulás, átkelés a dinnyési oldalra hiba nélkül zajlott, sajnos az eredeti tervemet a viharjelzés áthúzta, így a pátkai oldal ma kimaradt. Jobb híján a Rapala-kupa szeptemberi fordulójára, viharjelzés esetére kijelölt 2. pályára látogattunk (1., 2., kotrás, és a felette lévő lagunás rész). Ide viszonylag keveset jártam eddig, az elérhető hatótávomnak a legszélén van. Télen szeretem, sok csukát fogtam már a nádasai szélén, de nem sok hínárosa van, nappal óriási reményeket nem is fűzök hozzá. Egy csukát azért sikerült véletlenül kivarázsolni, Laci már vitte volna (nem horgász), nem is értette miért dobom vissza (volt vagy 35 cm). Gyorsan beszaggattam a legjobb körforgómat (tegnap jött postán), és innen kezdődött a kaland. Tekintettel arra, hogy ritkán járok itt, nem vagyok túlságosan ismerős. Találtam is egy behajló náddal fedett csatornát, ami reményeim szerint a kettes kotrás végén ér ki. Keskeny volt, hínáros, és sekély. Az én bödönöm gerincmélysége olyan, akár egy csónaké, de a kormány, az bizony leér vagy 70 cm-t. Igaz, felnyitható, amikor éppen nincs a felhúzó kötél a csiga mellé beszorulva (mint most), olyankor magától felcsukódik (előre menetben). No, "lássunk világot!" címszóval behatoltunk a csatorna rejtelmes félhomályába. Eleve nem volt túl bizalomgerjesztő, de az első 30 méteren legalább az látszott, hogy vízen megyünk. Aztán behajoltak teljesen a széléről a nádak, aztán ellepe a maradék felületet vastagon a hínár... aztán egyre sekélyebb lett víz... Laci szerint ki kellene tolatnunk, és bár igaza van, hajt előre, hogy majd én tudom!, és persze a tény, hogy nem olyan könnyű az! Egyszer csak, úgy tűnik, felragyog a napunk!, egy Y kereszteződés hínármentes felszíne tárul a szemünk elé. Itt a pillanat, úgy visszakozhatom, hogy tán a becsületen sem esik nagy csorba, gyorsan bevágtam pördülőbe a hajót. Próbált már valaki egy majd 7 méteres "monstrummal" egy zsebkendőnyi helyen megfordulni? No, ezt így kell elképzelni. Azért sikerült, és már-már hálát rebegtem, amikor megállt a motor. Addigra kétszer pucoltam le a csavarról a növényeket, most is ezt próbáltam újra, de nem, megadta magát teljesen. Ültem egy kicsit magamba roskadva, és vakartam a fülemet, hogy mi a fránya nyavaja legyen. Levettem hát a meghajtást, lecsavartam a propellert, eltávolítottam a ki tudja mióta rácsavarodott damilt, visszaépítem... "gázt" adok...semmi. A szél erősödik, pont szembe fúj a keskeny csatornában, tol minket vissza. Aztán elakadunk, nyilván leér a kormánylapát.Keresztbe leparkolunk muszájból, és csak nézünk egymásra, két balfax, hogy most mi legyen?! Akkor evezünk, határozom el, de előre fázom, mi vár ránk, amint kiérünk csatorna nádasából, ezt a bödönt ha oldalról megkapja a szél, megy, amerre akar, nem lesz egyszerű móka. Mindegy, két oldalról kiülve a kabin mellé, a nádon kapaszkodva húzzuk magunkat előre, a kezdeti iszapból kicuppantás után centiméterenként, de haladunk előre, aztán kiszélesedi az út, és már csak egy oldalon érjük el a húzódzkodót. Látom már, hogy ez így nem lesz jó. Egy kis kapát előveszek, hogy majd azt előre dobálva húzzuk magunkat, sosem járt büdös iszapot fröcskölünk fel, és egyre közelebb ér a következő etap, ahol már evezni kell, és telibe ver majd a szél. Sebaj, aggódni ráérek majd akkor, ha odáig eljutunk. Közben azért újra összerakom a motort, ami természetesen jelentősen átmelegedett a hínár ölelésében való erőltetéstől, a vízbe visszarakva reméljük, hogy egyszer csak újra elindul. ÉS LŐN! Visszajött közénk, megmentette a becsületet! Sem cimborákat, sem vízirendészetet nem kell riasztanom, saját lábon hagyhatjuk el a tetthelyet. Lacira hagyom ismét a kormányzást, és dobok párat, úgy teszünk, mint ha eddig minden simán ment volna, mutogatom, hol merre forduljon. Itt jobbra! Az utolsó pillanat után szóltam, nem nagyon látszott az átjáró, és a bödön csak a kormány, és a motor együttes fordításával "perdül", amúgy óceánjárósan 2 km-s körrel fordul. Rá is megyünk szemből egy zsombékra. Felülünk rá, aztán lassan lecsusszanunk, úgy tűnik, minden rendben. Laci kérdezi ijedten, minden rendben? Én hátrafordulva nevetek, hogy ne nyugtalankodjon, amikor csobban valami elöl. A kilógatott horgony szakadt le. Itt azért már lepittyedt a szám. Tovább! Nincs az az isten, hogy belemenjek a vízbe. A nádas alatt visszaosonunk az agárdi kikötőnkhöz. A körnádtól vonul előttünk a Fuska, egy fém csónak, autó felépítményekkel esőállóvá téve. Akkora felület, hogy vitorla már nem is kell rá. Driftelve fordul be a kikötőbe, mi meg repesztünk utána. Aztán észreveszem, hogy a spori bajban van, lassítok... még... telibe hátrafelé forgatom a motort... de megyünk tovább ezerrel, úgy tol a szél. Rá a Fruskára, és a kikötőre úgy általában. Horgony ki, ez lassít egy kicsit, és benavigálom a hajó orrát egy félakkora résbe két másik csónak közé, mint amekkorák vagyunk. A spori a helyére befordulóban keresztbe elakadva áll, mozdulni sem tudunk tőle. A bödönt beékelődve hagyom, majd Laci tartja, kimászom oldalt, és közösen befeszítjük Fruskát a helyére, cipőkanállal, de megy. Közben azon töprengek, mi hogyan csináljuk? Máskor, feleekkora szélben sem leányálom, ez meg folyamatosan erősödik, már vagy 50 km/ órás. Tudom, hogy van egy nagy horgony a kormányállásban, kötök rá kötelet, és kidobom, az majd megtart, és lassan beengedjük magukat. Ja, jó lesz! Még végig sem gondolom a dolgot, amikor Laci kifordítja az eddig biztonságba ékelődött hajót, mint kiderült, valami vasra emelgette az oldallécnél fogva a hullám, és nem akarta, hogy baja essék. Csak nem értesített előre a szándékáról, és ott ültem horgony, és terv nélkül... Szerencsére a szél megfordított farral, és pont befújt a helyünkre. Nincs mit szépíteni, közöm nem volt hozzá. Bekötöttem, lezártuk,megmenekültünk.

Csörög a telefon, de nem érek oda, hogy felvegyem. Visszahívom, a főnököm az: ÉL! újságolja a kávézóban...

Hát újra rávettek. Pedig legutóbb megfogadtam, hogy ide még egyszer nem megyek. Hosszú az út. Kevés a a hal. Pénzbe is kerül. Fárasztó, és egyébként is: ha akarom, 10 perc alatt vízen vagyok itthon. No, nem megyek, hagyjatok!

Hosszas könyörgés nyomán, aztán mégis kötélnek álltam.

" Imi, gyere!"

"Na, jó."

Csütörtökön már nem aludtam, harcsákat, és több száz pontot vizionáltam. Szombat reggel aztán "A" horgászboltban kezdtem, egy rakás igen fontos műcsali megvásárlására pocsékoltam a pénzt. Móri Pisti onnan velem utazott, Csupi, és Marci, (akik amúgy Károly, és József), egy másik autóval alkották konvojunk hátvédjét. Ne akard megérteni.

A verseny linkje: http://www.kalapeca.eu/versenykiirasok/128-ivbolyhos-csapat-perget-kupa.html , és az

V. Jubileumi Bolyhos Csapat Pergető Kupa névre hallgat itt megrendezve: Robinson Szigetek - Szécsény.

Szerény étel készülgetett, ez fogadott minket, a délelőtt érkezőket:

Mivel elvileg ezt a napot a terep felderítésére szántuk, gyorsan nekiálltunk szerelni:

Pakolni:

Nagyot mondani:

Bokrot akasztani:

Betépni:

Stratégiát gyártani, okoskodni:

Még többet:

Az itt megbeszélteket természetesen azonnal átültettük a gyakorlatba (a siker legkisebb esélye nélkül):

Ezzel az esély nélküli dologgal többen is próbálkoztak:

Míg a nap le nem nyugodott.

A nálunk kitartóbbak a vízben állva gyötörtették magukat a körülöttük rabló balinok által.

" Amíg meg nem fogom, ki nem jövök a vízből", hangzott el a bátor ígéret. A balinnal persze ezt senki nem közölte, így aztán, egy csuka jött helyette.

Csupival addig vakaróztunk a parton, míg befutott Peti, és Dini is, így teljessé vált a csapat. Kapitányunk enyhe másnaposságát megfázással álcázta, és bár olyan pocsékul érezte magát, hogy még a SÖRÉT IS NEKEM ADTA!, a szalonnasütésbe azért besegített.

Ez már a verseny reggele, itt adták a jó kávét, és egyéb gondolatébresztő söröket:

Néhány bevetésre váró eszköz:

A parkoló véletlenül épp a szeszmérőre nyílott...

Egész szép tömeg verődött össze, 16 hat fős csapat, és a kísérők:

No, ki az, aki bemutat a "fotósnak"? Aki a rajt után egy órával visszafekszik aludni. Kösz, csapattárs!

Egy gumis is erre oldalog éppen:

Itt még teljes a csapategység.

Mindig van, akinek csak a szája jár:

De akad dolgozó is a páston, dicsőség a hősöknek! Pecások, és a forróság... brrr.

Arcok a liftből:

A Lényeg.

Indulandusz.

Egy darab pálya. Vagy tök üres volt, vagy béna vagyok, mert a legjobb, ami itt történhetett...

... az a hátam mögött a büfében sülő hús, és a hideg sör volt.

Csapatkapitányunkat itt láttuk utoljára, mielőtt cserbenhagyott bennünket, és visszafeküdt aludni. Örömömre azért gyorsan megakasztott egy bokrot, és beszakított valami vélhetően beszerzési áron is rettentő drága csalit. Asszem fűzött kutyakajával próbálkozott éppen.

Ülve peca! Apám! Ez ám a fejlesztés. Keccs end rilex.

Úttörő horgászmódszerek is bemutatásra kerültek:

Volt persze, aki a ferpléj szellemében minden 4 halból hármat elengedett...

..és akadt, aki véletlenül kabát helyett szájba akasztott egy-egy harcsát.

Igyekeztem olyan merítőt kölcsönadni, aminek lejár a feje, az "adjunk még egy esélyt a halnak" mozgalom keretében, ami kizárólag a mások fogására vonatkozik, de csak nem bírták elrontani.

És csak simán a képembe nevet. Klassz. Legközelebb olyan merítőt kell hozzak, ami alul nincs összevarrva...

Egyre másra potyogtak a harcsák. Mármint: másoknak.

Azért végül hasznosnak bizonyult, hogy elhoztam a kishalas merítőmet.

Kicsit még bohóckodtunk. Mármint egyesek.

És a kettesek is.

Amíg el nem esett ez a hatalmas jószág.

Igyekeztem a legjobbat kihozni a képből, de vagy 2 méteres kéz kellett volna hozzá.

Aztán elesett a nap hala is.  1,2 méter, 12 kg. A tisztelt elejtő nénikéjét a távolból is üdvözöltetem!

Itt láthatók azok az elvetemültek, akik velem együtt még a dudaszóig reménykedtek.

Pihen a komp, kikötötték...

Már csak egy kis ebéd volt hátra...

... és az eredmény hirdetés 4 órás tortúrája.

A főrendező úr felsorakoztatta az áldozatokat...

És órákig csak beszélt, beszélt. Naná! Minket kiállított a napra, ő pedig az árnyékből magyarázott. Mintha nem lett volna elég büntetés maga a verseny ebben a kánikulában : )

Apránként felvonultak helyezésük sorrendjében mind a csapatok, aki nem látható nálam, küldjön fotót, és kiegészítem az albumom!

A legnagyobbat fejlődő csapat:

2 perc alatt 4 hellyel javította a helyezését a webfishing csapat, tekintve hog a rendezőség laza 100 pontocskával elszámolta magát...

Így előre ugrottunk a hatodik helyre, ami ahhoz képest visszalépés, hogy tavaly valami hiba folytán az ötödiket sikerült elérni (akkor még nélkülem), de óriási fegyvertény tekintve, hogy öten hergásztunk hat helyett. Kösz, Pisti!

... és csak magyaráz...

A tűzőszúnyog-imitáció itt nem játszott : )

Helyette jönnek a különdíjasok. A legfiatalabb versenyző:

A legtöbb kifogott hal:

A legnagyobb hal:

A legjobb ebéd:

És a legjobb női versenyző. Legalább van egyvalaki a családban, aki tud halat fogni.

És íme, a harmadik helyezett csapat, óriási ováció, és gratulálok!

A második helyezettet már jobban irigylem, nekik inkább több pálinkát kellett volna inniuk.

Az első helyezett pedig kifejezetten ... ööö ... khmm. A franca, hát, jó: GRATULÁLOK!!

Jelzem, ez egy vándor kupa! 

 Jövőre, ugyanitt. Ezúttal majd kicsit több halat kötünk le előre : )

Mindenkinek van egy álma... nekem több is akad. Az egyik ezek közül az, hogy olyan hajóval járjam a vizet, amiről stabilan lehet dobálni, és még éjjel is kényelmesen kint lehessen maradni rajta. Csónakban eleve nem gondolkodtam, tekintve hogy Peti barátomét ha akarnám, bármikor használhatnám, és mert billegősnek találtam amit eddig próbáltam. A milliós darabok használati értékének tesztelése fel sem merült... Első próbálkozásom a NIMITZ fedőnevű vizikerékpár lett, ami remekül hozta a kívánság listám néhány elemét, arról nem is beszélve, hogy rengeteg ismerős járt rá: örömésbódottág : )

Nappali békés-halazásra, éjszakai túrákra azonban korlátozottan alkalmas csupán, lustaságom, és kényelmességem okán kizárt, hogy ezen hajnalig nyomorogjak. Beindítottam hát a kettes fokozatát a hajtóműveknek, és megszületett ez a bödön:

Ez az az orr-rész, ahonnan a korláton megtámasztva a lábat lehet dobálni, fél méterrel a víz fölül, 5 méterre a hajót kormányzó kapitánytól, akadálymentesítve élvezhető az élet! Marlin elfogó yachtokon láttam hasonlót, bár az összegek közt valószínűleg billeg a mérleg...

Még a nagytakarítás előtt, évszázadok mohos lerakódásai segítik a tájékozódást.

Retró kép: régi hajó, favorit, suzuki.

Pihen a komp, kikötötték.

Kidőlt árboccal árválkodott a dinnyési Mohosz-kikötőben, évek óta használaton kívül mohosodott. Egy gyors egyezkedést követően leszereltük az árbocot, kötélzetet, minden útban lévő veretet, és áttettem a székhelyét a saját egyesületem tanyájához.

A VVSI-re néz, egy kisebb vízfelületet meg lehet horgászni belőle, nem kizárt, hogy az első éjszakai horgászatokat kikötve fogom abszolválni, amurok, harcsák is előfordulhatnak ilyen helyen, csak győzzem őket elrángatni a kikötő lábak alól... Egy óriási kapásom már volt is valamelyik reggel, arra ébredtem, hogy a harcsázó szerelék orsója veszettül kerepel... Boldog mosollyal vetődtem utána... még épp sikerült meglátnom, amint egy bitang hattyú keresztülgázol a 70-es fonotton : ) Legalább izgalmasan kezdődött a reggel!

Másnap Dini barátom kölcsön akkujával megtámadtuk a tavat, ami úgy nézett ki, hogy ő horgászott, és fogott, én dobáltam, és vittem a hajót... egyszerre nehezen megy a kettő. Én még csak a haladást élveztem, amikor ő már elkezdte aprítani a csukákat, balinokat. Itt még szemüvegben. Aznap vette.

Miután lefogott a pályáról ezer csukát, és balint, megígértem, hogy a következőnél belevágom a vízbe, és jöhet úszva haza. Hangosan, és sokáig röhögött rajtam. Amikor a szemüvege beesett a vízbe egy hal kiemelése közben, és háromszor bemászott, lemerült érte, akkor azért nekem is csorgott a könnyem. Sajnos, a vízből kimászós kép közlésére nem kaptam felhatalmazást.

A projektnek egy gyenge pontja, hogy titokban készült, főnököm még semmit nem tudott róla. Egy vasárnap délután ezen is átestünk, szerencsére már a nagytakarítás utáni állapotra érkezve örömmel vette át oldalbordám a kormánykereket. Ritka alkalmak egyike: más gájdolt nekem : )

A következő próbakörre már teljesen felkészülve érkeztünk, két 100Ah-os akkuval, összes bottal, csali hegyekkel indultunk, most Dénes vezetett. Igazából is, mert azonnal elkezdett fogni. Szerencsére ez alkalommal nem lejtett a pálya, még egy picivel több is jutott nekem, írjuk talán annak a számlájára, hogy most csak a dobálással kellett törődnöm?

Olykor egyszerre ketten fárasztottunk, hitted volna a Velencei-tóról?

Másfeles lehetett a legnagyobb, erős, jóllakott népség lakik erre.

Jó itt, Velencei-tó!

Régóta betábláztam magamnak a MEXEN parti sügérfogó versenyt Ludányhalásziban, de ez egyszer nem spiláztam túl, hiszen mindig óriási lebőgés a vége, ha valamire túlságosan rákészülök, és óriási elvárásokkal kelek. Így hát nem vártam csodát, hiszen tudtam, rengeteg igazán jó horgász, UL-specialista érkezik, hogy megcsillogtassa itt a képességeit. Maximum álmomban rúghatnék ilyen mezőnyben labdába, és valóban, még indulás előtt hajnalban, még félig sem ébren ez meg is esett velem, 2,4 kg-os méretig, vagy két tucat sügeret fogtam. Mondom: álmomban.

3h20-ra állítottam az ébresztőt, de már jóval előtte megébredtem, a szokásos történet, a szervezetem csak nem akar órára járni. Így aztán bőven időben odaértem a megbeszélt találkahelyre, ahonnan négyen, Józsi, Péter, még egy Jani, és jómagam együtt indultunk Székesfehérvárról. A bajok már tegnap kezdődtek, a hálátalan előrejelzés rossz időt jósolt, és valóban, csepergő esőben tettük meg az utat  Budáig. Reméltem, hogy ez a havária észak-nyugatról érkezvén csak délutánra ér Szécsény térségébe. Majdnem így is történt.

A korai indulásunk igen korai érkezéshez is vezetett, de a szervezők már javában készültek az inváziónkra, étellel-itallal láttak el bennünket, míg a pontosabbak is be nem futottak. Hamarosan megkezdődött a verseny felvezetése, a szervezők bemutatása, és a ponyva alatt állva hallgattuk az egyre erősödő eső kopogását a sátor-ponyván. Az eleinte viccesen felfogott csepegés hamarosan vad zuhogásba fogott, újabb kétségeim támadtak az elmeállapotomat illetően. Kalacsi Janit idézem: "Nincs mitől tartani, mire kezdődik a verseny, eláll." S lőn! Csodák-csodája, egy jó rajtszámot húzva igyekezhettem a kiszemelt stégre, és akkorra már nem is esett. Indulhatott a sügerek megfogása!

Az újabb bibi a célhallal esett, nem nagyon akartak horogra kerülni. Végigpróbálgattam a rendelkezésemre álló arzenált, a bímistől az egy centis gumikon keresztül a cseh-nimfáig, az egy-fél grammos jigeken keresztül a drop-shotig, de semmi. Kábé ráütésig sem jutottam, meg is állapítottam magamban, hogy ez egy remekül kitartó haltalan széria (az agárdi pecák eseménytelen alkalmait sorolom ide). A többség azonban hozzám hasonlóan járt, betlizett, nullázott, próbálta megtalálni a halak aznapi kényes ízlésének megfelelő formájú, méretű csalit. Mint kiderült, akik fogtak (kevés kivételtől eltekintve), alászálltak az SX Nano mérettartományba, és gumi tűzőszúnyog imitációval próbálkoztak. Kivétel Pintér Peti, aki az ezek mellett óriásinak tűnő 1 cm-s tvisztereit húzkodta rendületlenül, ám elég jó sikerrel.Nekem az előbb említett szúnyog hozott sikert(!), mint később kiderült, az elől végzők is ilyennel csaliztak, az első pedig még ennek a csalinak is csak egy miniatürizált változatával fogott, de ő aztán rengeteget, legalább is mihozzánk, halandókhoz képest. Az előbb sikernek titulált fogásom mindösszesen két halat takar: egy 8, és egy 15 cm-s példányt. Perszonál beszt..., óriási eredmény. A gigászi nyolcasom egy ideig pályázott a legkisebb fogott hal különdíjra, ám hamarosan jöttek a hírem a még extrémebb méretűekről, 6, majd 4 cm-s sügerekről szólt a fáma, így letettem a különdíjas terveimről. így aztán, amikor végre megszólalt a pálya vége dudaszó, úgy vonultam az ebédhez, hogy már csak a mielőbbi hazajutás reménye lebegett a szemeim előtt.

Pintér Peti a díjazottak hoz közeli előkelő hatodik helyet hozta el kitartása, hozzáértése révén, gratulálok innen is az intergalaktikus sikerhez! Csapatunk másik két tagja hozta a statisztikai átlagot, megrögzött vegánként nem akarták a halakat zavarni (csak tudnám, hol az összefüggés, pláne, hogy nem is azok, na mindegy) Aztán a nagy díjosztogatásban egyszerre csak hallom, szólít az úr! A legkisebb  fogott hal különdíj nyertese: Székely Imre, TÁDÁM!! NYOLC centi! Ez odaver, igaz, pajtik?!

 Peti pedig csak rötyög a jobb sarokban, kösz főtám!

Régóta félek attól, hogy egyszer napvilágra kerül a tény, hogy nem tudok horgászni. Szívesen beszélek róla, sokat szerelek érte, és nagyokat álmodozom, de fogni... azt nem tudok. Legalább is erre a következtetésre jutottam az utóbbi hetek velencei-tavi túráim sikertelensége nyomán. Időm túl sok nincsen, és sokat ücsörögni sem szeretek, ezért aztán főleg pergetek, és mivel az éjjelezés sohasem volt a kedvencem, a csuka (balin) a legfőbb célhalaim. Nem éppen a legideálisabb időpontokban, de jó néhányszor körbe csónakáztuk a tavat, és alig jutottunk egy-egy koppintáshoz is. Kezdtem elhinni, hogy szimplán béna vagyok, ami igazán messze nem áll a valóságtól, de mégis... ki kellett próbálnom magam, és az elméletben olyan jól működő csalijaimat egy olyan helyen, ahol garantáltan van mit fogni! Így elmentem újra a már egyszer kipróbált Zsennyei-horgásztóra, ami méltán híres jól telepített állományáról. Ez persze felvet némi kérdéseket arról, hogy mit is nevezünk jó pecának, de aki nem vágyik másra, mint garantált halállományra, az ide bátran menjen, ebben nem fog csalódni. Aki egyedüllétre, természetes állapotokra, a keresés kihívására vágyik... az egy másik túra anyaga. Egy jól sikerült céges cecei programról indultam, a tervezetthez képest egy óra késéssel, késő délután sikerült megérkeznem, hiszen majdnem Körmendnél van a hely. Kedves ismerőseim már előttem megérkeztek, elfoglaltak egy faházat, sőt, el is kezdtek zsinórt mosni, feeder módszerrel. A saját tervem az volt, hogy pergetek, éjjel pontyozok, és hajnalban újra átállok a csukák zaklatására. Néhány apró hibát elkövettem, ezek összessége azután kötelezően katasztrófához vezetett, nézzük hát az "apróságokat", amelyekből összeállt a kirakós bukta:

- hajnali fél négykor felébredtem, a várakozás izgalma felülkerekedett a pihenési szándékomon, iszonyatosan fáradtnak éreztem magam már a kezdetekkor,

- a céges majális délelőtt focimeccsekkel telt, és mivel egy éve játszottam utoljára, alaposan meggyötört,

- későn érkeztem, és mivel erőltettem, hogy pergessek, az éjszakai pontyozós szerelék összerakását már sötétben fejeztem be,

- egy olcsó összecsukható széket vittem, ami bitang kényelmetlen, aludni lehetetlen benne (ez azért fontos, mert elméletben szépen hangzik, hogy pont mivel kényelmetlen, majd ébren maradok, ezzel ellentétben azt eredményezte, hogy lefeküdtem a fűre, és  beájultam a hálózsákomba),

- mivel igen ritkán használom, a sötétben derült ki, hogy a háromláb-állványom egyik lába nem nyitható ki, ezért egyszerű, és ráadásul görbe letűzőkre raktam a botom,

Mivel már sötét volt, mire be tudtam dobni, még etető anyagot nem is kevertem, úgy gondoltam, van itt hal, majd megtalálják a csalimat, üres kosárral dobtam. Ennek megfelelően nem is zavartak sokáig, közben kumtam is pár sort. Éjfélre meguntam, és elkezdtem dobálni a harcsázásra szánt új felszereléssel (Ninja belső zsinórvezetésű bot, Pluton orsó, 38-as fonott zsinór, nagy gumi, nehéz jig-fej). Furcsa módon akasztottam is négy csukát, míg nem újra rám tört a fáradtság. Erőm utolsó morzsáival kevertem egy szilvás etetőanyagot, csonti-csokrot, egy szem kukoricát fűztem a 8-as feeder horogra, és elhajítottam az egészet a vaksötétbe. Újabb hibák: az orsót nem a letűző mögé tettem, a botot nem kötöttem ki, és bár kiengedtem a féket (első fékes feeder orsó lévén), de nem győződtem meg arról, mi is történik, ha megrángatom a zsinórt... szerintem legtöbben már tudjátok, mi is a történet vége. Elnyomott a buzgóság, és bár elég hideg volt (a faházban alvó barátaim reggel arra panaszkodtak, hogy rettenetesen fáztak), a dupla zokni, sínadrág, több réteg felső, és a jó hálózsák kombinációja ájult alvást eredményezett a füvön. Snitt, nincs több emlékem az éjszakáról. A hajnali keléskor csak dörzsölgettem a szemem, mert a bottartóim üresen árválkodtak. Igen, itt nagy amurok is vannak, és tok, bármi lehetett, mínusz ötven forint, köszönöm : / Elég bután nézhettem, de nem sokat vacakoltam, ha már így alakult, akkor nem kell több időt vesztegetnem a "békés" halakra, mehettem újra pergetni. Az éjszakaiakkal együtt vagy 15 csukát fogtam, 1-2 kilósakat. Bármilyen gumival, cincálva, ez azért jól esett. Különösen, hogy barátaimhoz képest ez az arány 15:3:0 lett, vagyis ismét abban a hitben ringathatom magam, hogy csak tudok valamit : ) A tavon csak néhány éjszakai horgász volt rajtam kívül, ők rendesen dolgoztak az éjjel, folyamatosan hallottam innen-onnan a jelzők csilingelését, barátaim is majdnem fogtak egy gigantikus amúrt, fél órás fárasztás után derült ki, hogy nem fér a merítőbe, és végül az előke megadta magát, pedig már szinte öntudatlanul lebegett az óriás - szomorú, de legalább a botjuk nekik megvan! Reggel hét lehetett, amikor az utolsó hibára is napfény derült, szó szerint, mivel ekkor, napkeltekor engedték be a horgászokat, olyan érzés volt, mintha egy vonat érkezett volna be az állomásra, 15 percen belül 5 méterenként ült egy-egy horgász. Hiába, ez a tó is pénzből él, és ráadásul ez a hosszú hétvége volt, nem is értem, hogyan gondolhattam, hogy majd nyugodtan pecázgatok... utolsó hiba : )

A csuka kapásokat mintha elvágták volna. De legalább megérkezett Erdei Attila az éjjeli horgászhelyemre, és végignézhettem, hogy is csinálják a nagyok. 2 óra pakolás, 1 óra etetőanyag keverés, remek próba dobások : ) Nagyon kedvesen, szimpatikusan magyarázta a módszer fogásait a rengeteg érdeklődőnek, de én ezt már nem vártam végig, sohasem bírtam a tömeget. Feladtam, és elindultam haza, Agárdra. Mivel a tervezetthez képest korán indultam, belefért valahol egy óra alvás valahol a nyolcason a kocsiban (nem kockáztattam meg, hogy a maradék felszerelésemet is összetörjem), és egy titkos info nyomán beautóztam egy régóta nem működő, hamarosan újra nyitni szándékozott tóhoz. Az infóm arról szólt, hogy május elsején nyitnak, gigantikus csukák lakják, és majd csak csónakból lesz horgászható. Alig valami volt igaz ebből. Nagy nehezen megtaláltam a helyszínt, ahová egy rissz-rossz betonút, kavicsos, és kijárt földes út vezet, a 8-as főútról vagy fél óra odáig bevergődni. Ez jó hír, talán kevesen mennek majd oda (az üzemeltető meglehet, mást gondol erről). A tavon éppen teszt-horgászott két bennfentes, rendkívül meglepődtek a jöttömön, mivel szó nincs arról, hogy hamarosan nyitnának, bár a terv kétségtelenül létezik. Nagy csukáknak, harcsáknak hírét sem látták, pedig pár napot már pergettek, a ponty törzsállományból 14-es nyurga jelentkezett, és a nemrég telepített 3-5 kg-osok. Mivel ők bojliztak, e "kicsik" sűrű jelentkezésétől nem voltak halálosan boldogok. Nagy amurok csapatával találkoztak a tó beszakadt erdőt ellepő sarkában, alighanem ők lesznek az első célhalaim ott, legalább bevethetem az új, 100 kg-osokra tervezett harcsázó pergetőmet! Megkínáltak egy remek kávéval, bevontak a lakókocsi kézi erővel történő áthelyezésébe, és átvettem a sajtófotós szerepét az addig ejtett halak megörökítésében. Úgy érzem, jár a kedvezményes, egyes számú éves jegy : ) Erősödő szélben értem ki a földútról, a monszun eleje már a kavicsoson ért, a kaland utolsó szakasza a Várpalotán történő átkelés lett, ahol a főúton vagy 30 cm-s sáros víz hömpölygött. Erősen fáztam tőle, hogy beázik az elektronika, a járgányomat nem áradó vádik átkelésére tervezték!

Morale della favola:

Tudok horgászni, és nem tudok, ez egyszerre igaz, de hogy nem jókor lenni jó helyen, az biztosan nem jelent jót, már ami a fogást illeti. Lehet csoda-csali, és technika az ember birtokában, ha nincs hal, abból biztosan nem fogok semmit, köszönöm, Mohosz!

Petőfi s jóbaráti nekivágának az éjcakának. Ő, a barátja, s egy Jókai nevű egy-egy piculával zsebükben. Lévén, hogy nagy forradalmi hevületük erős hűtést igényelt (a csalós márciusi éjszaka ellenére), előszerzék hát Vidáts Jánost, kivel a társaságot nagyesze, és gyáros apja emezekéhez képest feneketlennek tetsző zsebe végett keresték, de erőst. Borzongató, csepegős hajnalra virradtak, akkora már bejárva Buda-, s Pest nevezetes helyeit, mindazon csapszékeket, hol az italt messzelyben, s az árakat krajcárban mérték. Csillogó szemmel, és zsongó fejjel értek a Pilvax-kávéházba, hová egyébként csupán neves napokon térhetének be, hiszen ott többnyire édes-bús történetek, jelentős kártyaadósság, kutyabőr, vagy gazdag iparos atyák révén lehetett huzamosabb ideig vendégszeretetet élvezni. Ezen a napon azonban ifjaink már fénylő gondolatikkal a jövőbe feledkezve értek, s tértek bé e helyre, mely intézmény egyébként bizonnyal úgy érhetett csak meg köztiszteletben álló kort, hogy bolond, fizetésképtelen álmokat nem finanszírozott kínálatával. Ez egyszer a veszélyt nem látva, végeérhetetlen sorokban hordták ki az egyre hangosabb ifjaknak az iccét, elfelejtve mindazt, mit a jó vendéglátós a mai napig bizonnyal tud, mi szerint nem az a jó vendég, aki fogyaszt, hanem aki fizet… De egy idő után már igencsak elkezdtek hadakozni egymással a számoszlopok a papíroson, és ennek megfelelően apadozott a kihordható készlet is. Csökkent hát hevületük, és ismét némi értelem féle költözék homlokuk boltozatja mögé, s kezdék számolgatni, hogyan vághatnák ki magokat, ezen szorult helyzetből. Nemhiába készült jogásznak azonban emez Jókai a nagy csavaros eszével, elkezdé felemelni hangját, s szidá egyre csak nagy hangon az éppen regnálókat. Csititák őt társai, de csak ímmel-ámmal, hiszen amilyen jó firmák, s a hány nehéz esetből kivágták már magok, rögtön értették, mire megy ki a játék! Csak az a Vasvári nézett értetlenül, de éppen így volt a jó, feltolta hát az asztal tetejére a nagy hangú Bulyovszky Gyula mellé őt Mór, s míg a többiek állva handabandáztak körülöttük, ők fennhangon élteték az eljövendő változásokat. Mígnem Petőfi, hogy végleg eloldja lelkük rabláncait, felkiáltá: Hát, Táncsicsot hagyjuk, hogy börtönében senyvedjen!? S a neves pesti ifjúság erre elrobogott, hogy kitörjék nyakuk, s a forradalom…

Kedves Olvasó , eltartott egy darabig, de a család, a munka és versenyek között végül sikerült egy rövid interjút készíteni Danny-val .

Minden további kommentet mellőzve kérem, élvezzék ezt a rövid beszélgetést a 14-szeres távdobó világbajnokkal,  sok egyéb győzelem és cím birtokosával, Danny Moeskops-szal!.

-

- Danny, ahogy látom, ez nem egy egyszerű sport. Szükséges hozzá fizikai erő. Kell hozzá némi gyakorlás, és high-tech eszközök. Erő, gyakorlat, felszerelés. Melyik fontosabb, és miért?

D.M.: A legfontosabb rész a távdobó technika. Ezután jön a felszerelés, és végül erő, és a gyakorlás.

-        Hogy kezdődött mindez ? Mikor kezdett először érdekelni a távdobás, és miért? 

 D.M.: Tengerparti horgász voltam, és azt akartam, hogy még távolabb tudjak dobni. Egy angol barátom, Owen Meek foglalkozott velem néhány órát, és ekkor kezdett el ez érdekelni, mivel elég erős volt ahhoz, hogy több mint 225 méterre dobjak.

-        A munka, és az edzések között mikor találsz időt horgászni?

D.M.: Most, évek múltán visszatértem szenvedélyemhez, a ponty horgászatához, és műcsalival történő csukázáshoz. Ezen kívül évente egyszer elutazom Afrikába cápát fogni. Mindent egybevetve, egyre kevesebb időm jut horgászni.

-         Segített a távdobás abban, hogy több halat fogj?

D.M.: Igen, persze, de sose felejtsd el, ott kell horgászni, ahol a hal van, és az sokszor épp a lábad előtt kap!

-         Hol, és hogyan használod ezt a tudást, hogyan fogsz nagy távolságból?

D.M.: Leginkább a műcsalis horgászatban van szükségem ezekre az extra méterekre, így ugyanis egy helyből tudok nagy felületet elérni, anélkül, hogy odébb kéne mennem.

-         A távdobás témája érdekelt, megpróbáltam én is messzire dobni. Az internet sokat segít, de az anyanyelvemen nincsen túl sok elérhető információ. Először spinning orsóval kezdtem, 85 grammal 146 méterig jutottam. Aztán vettem egy nyitott hengermultit egy három méteres botra, amivel 100 méterig értem el. Azt azért látom, hogy jelentős fejlődés érhető el egy kis gyakorlással. A nagy távolságok azonban még odébb vannak számomra.

D.M.: Te akkor képes vagy 200 méter fölé jutni.

-        Áruld el, ha csak nem szuper titkos, mi a felszerelésed, ha versenyzel, és mi, ha halat akarsz fogni messziről!

D.M.: A versenyeken a Century cég Excalibur botját használom, és különböző méretű ABU nyitott hengermultikat. A tengerparti horgászathoz a Century Carbon Metal Express, Carp C2 carp, vagy FMJ botokat.

http://www.centurysea.co.uk/sea-rods/excalibur-tt/

http://www.abuambassadeur.co.uk/

http://www.centurysea.co.uk/sea-rods/carbon-metal-express/

http://www.centurycarp.co.uk/hu/carp-rods/century-c2/

http://www.centurycarp.co.uk/carp-rods/century-fma/

http://www.hengelspullen.nl/hengelspullen.asp?shop=yes&ID=28138

-        Ha csalit raksz fel, az mennyivel csökkenti a dobástávolságot?

D.M.: A harmadával kevesebb lesz tőle.

-        Milyen a hangulat a versenyeken? Világszerte sokan űzik ezt a sportot? Vagy ez egy szűk baráti kör?

D.M.: A hangulat néha feszült, de ez többnyire baráti társaság.

D.M.: Igyekszem megtartani magamnak a titkaimat, ez nem olyan egyszerű, mint sokan gondolják.-         Tanultok egymástól, vagy mindenki óvja a titkait?

-         Hogyan fejleszted a felszerelésedet?

D.M.: Mérnök vagyok a BASF-nél, magam készítem, vagy cserélem a cuccaimat.

-        Mi az alapvető különbség a boltban kapható, és a versenyre felkészített felszerelés között?

D.M.: Az általam használt botok megvásárolhatók a Centuty dealereknél, az orsóim kívülről megegyeznek a mindenki által kaphatókkal, de a belsejüket a legmodernebb technikára cserélem.

-        Hány év munkája van ezekben a nagyszerű eredményekben?

D.M.: 1995-ben kezdtem, azóta 14-szeres világbajnok lettem, és kétszer ezüstérmes. Minden jelentős világrekordot én tartok.

(A távdobás világrekordját Danny Moeskops tartja 286.63 méterrel (313.46 yards).[2], Wikipedia)

-         Többnyire olyan képeken látlak, ahol a barátaiddal sütögetitek az általatok fogott halat. Mi manapság a kedvenced?  Van valami megosztható jó recepted?

D.M.: Igazából nem sok halat eszem, bár a tengeri sügér, és a harcsa igazán kiváló! Nincs jobb egy fokhagymás steknél, egy kis kólás whiskey-vel kísérve.

-        Nohát, akkor ez most ennyi volt, ebédidő van, és délután ki is ugrom, hátha fognék egy sütni való csukát!

D.M.: Nos, sokáig vártál a válaszokra, remélem, megérte!

-        Kösz, Danny!

totum.blog.hu

A fotók a netről, és Danny facebook albumából származnak.

kérdező: Székely Imre

Dear Reader, it has taken a while, but between family, work and competitions, we finally managed to get a short interview with Danny.

Without further ado, please enjoy this brief conversation with 14 time world champion in long casting and winner of many other titles, Danny Moeskops.

-

-         Danny, as I see, your sport is not so easy to do. It needs physical strength. It needs a lot of practice, and high-tech equipment. Strength, exercise, equipment. Which one is more important and why?

D.M.: The most important part of casting is technique. Then the equipment and finally strength and exercise. 

-        How did it all begin? When did you first get interested in long casting and why?

 D.M.: I was a beach angler and wanted to cast further. After a few lessons from an English friend, Owen Meek, I only became interested in longcasting and I was strong enough to cast more than 225 metres.

-        Where do you find time to go fishing while working and training?

D.M.: Now years later I went back to my passion for carp angling and pike fishing with lures. I take a trip trip to Africa once a year for some shark fishing. All in all, I do less fishing. 

-         Does the long casting help to catch more fish?

D.M.: Yes it does, but remember to cast were the fish are and sometimes they are at your feet.

-         Where and how do you use it,  how do you catch fish from a distance?

D.M.: Mostly it gets used by lure fishing to get those extra meters, so i don’t need to move or scare fish while moving.

-         The topic of long casting has been interesting, because I tried to throw away. The internet helps a lot, but in my mother tongue there is not much information. I tried with spinning reels (85 gr) and I arrived at 146 meters. I bought a multiplayer reel, for first 100 meters are the maximum with a 3 moters long rod. But I see it can develop so much just with a little practice. The really big one is still far away.

D.M.: But you should be able to cast 200+ meters.

-        Let me know, if it isn’t a top secret, what is your equipment when in competition and when you are long casting?

D.M.: For tournament casting ,the rod is an excalibur made by Century, the reels are various size of ABU reels. Seafishing century carbon metal express, Carp C2 carp or FMJ.

http://www.centurysea.co.uk/sea-rods/excalibur-tt/

http://www.abuambassadeur.co.uk/

http://www.centurysea.co.uk/sea-rods/carbon-metal-express/

http://www.centurycarp.co.uk/hu/carp-rods/century-c2/

http://www.centurycarp.co.uk/carp-rods/century-fma/

http://www.hengelspullen.nl/hengelspullen.asp?shop=yes&ID=28138

-        When you put your bait on, how does it reduce the distance?

D.M.: It reduces it by 33%.

-        What is the atmosphere of these tournaments? Are many people competiting in this sport worldwide? Or is it a small group of friends?

D.M.: The atmostphere is sometimes tight , but mostly its a group of friends.

 -         Do you learn from each other, or does everyone keep their secrets?

D.M.: I try to keep my secrets, it’s not as easy as many think.

-         How to upgrade your equipment?

D.M.: I’m an engineer for BASF, and I make or change my own stuff.

-        What are the differences in the equipment used on tournaments or available in the shop?

D.M.: My rods are available through Century dealers, my reels are made by myself to custom, they look the same, but the inside has been altered with the most up to date technology.

-        How many years of work do you have on the fantastic achievements?

D.M.: I Started in 1995, 14 times world champion and 2 times runner up. And I’m the holder of all major world records.

(The world record held by Danny Moeskops casting a distance of 286.63 meters (313.46 yards).[2], Wikipedia)

-         I've seen on your pictures that you mostly roast your fish with your friends. What's your favorite dish these days? Do you have a good fish recipe?  Please share it with us!

D.M.: I don’t really eat fish, however, catfish and sea bass are great. Nothing is better than a steak with garlic bread and a coke with some whiskey or rum in it.

-        Now that's it for now. It’s lunchtime and in the afternoon I’m going out, even if it rains. I need a good pike to fry! : )

D.M.: Well, you waited a long time for this, hope it’s worth it!

 -        Thank you, Danny!

totum.blog.hu

Each foto has been taken from internet, and from Danny’s facebook album.

proofreader: Ms Beatrix Huszti

author: Mr Imre Szekely