Állítólag amikor a horgásznak rossz, akkor jó a halnak. Ezt egy barátom mondta, aki a neten olvasott valakiről, akinek az uncsitesója hallotta egy visconsini kiránduláson egy gyógyszerre bepiázott bennszülött sámántól. Szóval lehet benne valami. Egy biztos, ezt viszont saját kútfőből biztosan állíthatom, amikor a horgásznak nem jó, az rossz. Több olyan feltétel együttállásánál, mint sötét, hideg, eső, szél, orkán, és zuhatag, dermesztő köd, és még éjszakai hajnal, fagy, és társai, az kifejezetten a bitang nem jó kategória.
Tavaly pont egy ilyen napra szervezett balatoni horgásztalálkozón sikerült szétfagyva részt vennünk, és idén most szombatra gondoltam ugyanezt. De épp senki nem ért rá, így magam maradtam a gyülekezősdimmel. Sebaj, ezt a napot pecára szántam, mégpedig a Sió-zsilipnél. Ezért aztán vettem oda napijegyet, de a biztonság kedvéért meg a Balatonra is. Jó korán akartam elindulni, a hajnali sötétben őrjöngve kapó süllőket, wolpertingert vizionáltam. Ehhez 3 óra 40-re "húztam" fel a telefont. Ne kezdd el mondani, hogy "nem normális", vagy "te beteg vagy", mert tisztában vagyok vele, tudom, tehát felesleges az erőlködés. Ez van. Hozott anyagból dolgozunk, és ez már csak rosszabb lesz. Kora reggel tehát már a villámstartra bekészülve vártam a jelzést. Félájultan kiborultam az ágyból, és egy darabig a szőnyegen fekve némán figyeltem a külvilág zajait. Furcsa neszek érkeztek a kocsibeállóról, nem kopogás, de olyan furcsa maszatolós pötyögés zaja. Kiléptem gyorsan a teraszra, és mi fogadott, na mi? Olyan zuhé, hogy a kerítésig nem láttam el. Így aztán nem indultam el. Aztán agyaltam egy kicsit, hogy mi legyen. A napijegyet megvettem, erre a napra bejelentettem, hogy horgászni megyek, és nem ütköztem kifejezett ellenállásba, most akkor dobjam a kukába ezt a jó kis tervet? Nincs az az isten, esik, fúj, vagy sem, én megyek, döntöttem. Pakolás, pucolása kedvenc balatoni kikötőmbe. Néhány réteg ruhát azért magamra vettem, egy biztos, ha egy oroszlán aznap reggel megevett volna, még hetek múlva is csak ruhacafatokat emészt.
A kikötőbe érve vidám kép fogadott, ahhoz képest, amikor otthonról elindulva a jeges éjszakába merőlegesen esett a monszun, a kikötőben váratlanul teljesen más kép fogadott. Mivel itt az indulási állapotokhoz képest sötét volt, szörnyen hideg, a szél csontig hatolt, és az eső mintha a csapból folyt volna, csak merőlegesen. Nem hiszem, hogy a kép ezt visszaadja.
 |
 |
A reggelt vidám madárcsicsergés nyitotta, kisebb varjú csapat dalolta nekem, káááár, káááár... Meglehet, igazuk volt?
Aztán reménytelen órák következtek, egyik a másik után. A szél fütyült a derekam körül, ami azért szerencsés, mert a folyamatosan szakadó esőtől vizes kabátom így kétszer is meg tudott száradni. Körbejártam háromszor a kikötőt, dobáltam ezer féle csalival, de mindösszesen két snecit sikerült akasztanom, azokat is hasba. Mivel már kivették szinte az összes hajót, megszűntek a fedezékek, és egyébként is, úgy tűnt, ma nincsenek is nagy étvágyuknál a ragadozók, ami a műcsalikat illeti. Ez a három hajó várta még, hogy kivegyék őket téli szállásukra, igazán bosszantó, hogy ezek a vitorlázók nem gondolnak a pergetőkkel! Törvényben szabnám meg, hogy télire vízen kell hagyni őket.
Rajtam kívül egy idős spori jött még le reggel, ő csak annyit mondott velem találkozván: ... basszus, elfelejtettem. De valami az elmebajjal volt kapcsolatos, az biztos.
Aztán később csendesült az eső, elállt a szél, és megjött egy balatoni ismerős F. Tamás, és barátja Attila. Sajnos nem tudtam jó hírrel szolgálni, hacsak azzal az információval nem, hogy nincsenek kapókedvükben a halak. Aztán egy még soha halat nem adó fekete duckfin bug kreatúrára megtört a jég (éppen csak nem képletesen), és immár a betli rémétől tovább nem fenyegetve folytathattam a víz ostorozását. A "sikert" M. Pistinek, és H. Ferencnek köszönhetem, egyikük állította, hogy ezzel a fekete izével lehet sügeret fogni, a másikuktól olvastam, hogy ilyen időben szinte fenekezve kell várni a kapást. Kösz, fijjug!
Aztán P. Peti tapasztalatával kombináltam a kissügeres velencei pecákon működő fél gramm alatti jiget, a beam fish green tea színű csalija adott egy szebb ajándékot, egy tenyeres sügeret. Ha minden kötél szakad, ez a csali az, ami ki szokott segíteni a bajból!
A fogást valószínűleg az is nehezítette, hogy a kikötő agyig volt küszökkel, milliószám nyüzsögtek mindenhol, és láthatóan ezekből táplálkozott minden ragadozó, magasról tojva a csalijaimra.
 |
 |
 |
 |
 |
Én egész nap a sügerezést erőltettem, Tamás bezzeg hamar váltott, és míg én a sügereimet (azt a bruttó két darabot) fényképezgettem, ő két gyönyörű balint terelt a szákjukba. Ha jól láttam, spin shad lett a nyerő.
Egy biztos, aki ilyen időben egész nap pecázik, az minden, csak nem normális. Igaz, így igazán értékelni tudtam a forró vízzel teli kádat! SOHA többé nem megyek ki ilyen időben!
Hacsak nem... holnap?
P.Peti ért oda legelőbb, déltől már horgászott, fontos feladatokkal végzett, szerzett faházat, befűtött, beüzemelte a kontakt grillt, és fogott csukákat. (Állítólag.) Én csak 5 körül indultam, kisebb bevásárlással kezdve az utat. Hideg éjszakát prognosztizáltak a hétvégére, még ha nap közben jó idő is volt várható. A szállásunk idén telepített, klassz faházakban volt, elektromos fűtéssel (ha viszünk magunk). Törtem is a fejem, hogy nem fagyunk-e meg, de a főszervező vegyesbótos nem látott el elégséges információval, így ez előre nem derült ki. Pár apróságot hát vásároltam még az alkalomra, például egy fűtőszálas takarót. Az az igazság, hogy a végén ez teljesen feleslegesnek bizonyult, mert egy kis hősugárzó is 24 fok környékét csinált, de azt elmondhatom, hogy olyan finom meleget, mint amit ez a takaró biztosít, csak a trópusokon lehet érezni! Konkrétan leégtek a koronaékszereim.
No comment. Megoldva. A vadonatúj gumi mellesruha első felvétele nem volt a legegyszerűbb, tekintve, hogy még fűthető, elemes talpbetétet is applikáltam beléje, fél óra kellett onnan, hogy elindulhassak. 
Megmentett a betlitől, ami minden horgász, de leginkább a vegyesboltos rémálma. A
konyhafőnöke olyan csülökpörköltet rittyentett, hogy csak a szintén általa készített friss kenyér ért a nyomába. Órákig szinte nem bírtam mozdulni, lehajolni... 
- 5000 lesz! - mondja
Peti két szép csukával, és egy bottal. Ennek előzménye, hogy az előző túrán elakadt, és enyhe fejűri nyomás alatt lévén, bottal feszegette az 50 forintos csalit, törésig. Mármint a botéig. Így persze könnyű kitalálni, mi is történt ezután, míg a közönséget ihingette, nehogy rálépjenek a fogás utáni fotózáskor a fűbe fektetett bot végére, a hal visszaeresztésekor ezt ő maga tette meg. Mínusz 5 cm. Nem először, szegény bot ismét adott egy darabkát az enyészetnek. Peti szerint ezért kell kis dobósúlyú, hosszú botot venni, mert a rövidítések során folyamatosan használható marad néhány centivel később is... persze, tudunk valakit, aki mint minden felszerelés törésnek, ennek is örült.
Még egy kis iszogatás, hideg pörkölt éjfélkor, lefekvés előtt dörömbölés a szomszéd házon, észosztás úgy általában mindenről, és aztán egy jót aludtunk. Volna. Ha a szomszád ház lakói a vasárnapi istentiszteletre korán kelve el nem kezdenek dörömbölni, mintegy viszaadván a tegnapi élményt. Így aztán, mivel már előző nap összepakoltam, más dolgom nem lévén hazaindultam, várt a dolog otthon is, szépen.
A figyelmemet rögtön ezután egy masszív multi-orsó vonta magára. Nemrég ugyan csúnya véget ért egy harcsa-fogó kísérletünk a Pó-deltában, ezért az ilyen felszereléseimmel épp leszámolóban vagyok, de az biztosnak tűnik, ez az orsó szinte bármit kibírna. Bemutatnom nyilván keveseknek kell a márkát, és magyarázni az ahhoz tartozó örökéletpluszegynap minőséget. Fin-Nor.
Szintén zenész, csak spinning kivitelben, ha még lehet ilyet ma mondani, tartós darab.
A könnyű-pergető sorozat orsóiból válogatva:
Kicsit több csapággyal, és lehajtható karral jön a 730 Metrix FD kb.
10 csapágyas + alu kar 1030 Axius FD
A wobblerek nyilván nem kerültek kipróbálásra, csupán megjegyzendő, hogy a modern trendnek megfelelően, bár gyárilag hármashoroggal szerelik őket, ám a kíméletesebb horgászat céljára eleve mellé kerül a méretben hozzá való egyeshorog is. BRAVO! 
Egy újabb valaha volt szerelem: a távdobás! Íme a Quantum Radical Big Pit 880. Fél fordulattal behúzható a kiengedett fék, vagyis nyelető féknek is használható, elsőfékes verzió.
Újabb távdobó csoda, de most a Feeder Black Viper MK 850 FD. Állítólag a kategóriájában könnyűnek számít, súlya 430 gr nem tekeri a zsinórt, ezért az nem kunkorodik össze, és nem akad fel könnyen a spiccre.
A következő orsót fogalmam sincsen, hogy miért fotóztam le, amint kiderítem, feltöltöm róla a hasznos információt, de mintha Match-orsó volna...
Ilyen botom biztosan lesz, már neki is láttam, hátha gyorsan el tudom boltolni a meglévő elődjét (más márkából). Ez egy 180 cm hosszú, egy részes 30 gr (optimális dobósúly) smoke vertical inline (belső zsinórvezetésű) 138 gr, iszonyat kemény bot, van gyűrűs casting verziója is.
Találtam egy feeder-bot sorozatot, amelyiknek a nyelén a borítás hosszában laposra van vágva. Divatos, az egyszer biztos.
És más egyéb botból néhány tucatot. Egyétek, vigyétek! Ezeket majd a vegyesboltos meggusztálja.
Kishalacska uszonnyal. Hogy mit ki nem találnak! De! Duci test, vékony farok, nagy tappancs... biztosan veret, mint a veszett fene...
...akárcsak ez a durung-farkú, a hétvégén próba in-dul!
És végül, de nem utolsó sorban az:
Piszkál a kisördög. Egész héten a sügerek támadásától karikába hajló UL botom képe járt a szemem előtt, de ez már igazán beteg. Tudom, igyekeznem kell, a helyiek erősen gépelik kifelé a jószágot, és mivel a cikkeknek nevezett irományok nyomán (és mert vittünk a helyszínre cimborákat, számosat), egyre többen szeretnének maguknak részt szakítani a jóból, nagy nyomásnak vannak kitéve a kedvenc halaink. Ez nem baj, hiába is neheztelnek érte páran, hogy felfedem a nagy titkot. El is mondom, miért ez a teóriám. 
K. Ferenc DS-vitéz barátunk előző nap délután megszondázta a vizet, valami problémákról írogatott, amit nem olvastam el rendesen, és Peti ehhez kapcsolódó sirámait is korainak véltem, leráztam magamról, mint kutya a ... nemtudommit. De azt leráztam, na. Fogott is meg nem is, meg valami hajó mosás miatti kevesebb helyről szólt a fáma, amit hagytam elsuhanni a fülem mellett. Azt nem mondom, hogy hiba volt, de megdöbbenve láttuk a helyszínre érve, hogy a vitorlások zömét már partra tették, így megszűntek a jó kis fedezékek, amik alól eddig a sügereket aprítottuk. Nagy kár, hogy pont erre készültem most is. Aztán csak néztem, mint Rozi a moziban. 
Első körben a kövezés végéről szerettem volna balint fogni (meccsoda nagyképűség, mintha az csak az én elhatározásomon múlna), de pár dobás után úgy véltem, semmi nyomuk. Második szakasz: random csukák kivadászása a hajók alól. Tekintve, hogy hajó alig maradt, ez is ugrott. A két első hordozó rakétám tehát már levált, és én még mindig nem a fellegekben jártam. Maradtak a sügerek, mint a legfontosabb napi program, de persze ezzel is volt egy kis bibi. A szokásos piszmogás, szerelés után mire az autótól az első állásig eljutottam, Peti már megfogta az aznapi első, szép sügerét. Pedig az előjelek nem sok jóval kecsegtettek. 1., későn értünk ki. Ez eddig nem okozott gondot, de a takarás megszűntével már igen, hiszen hullámzás mentesen nyugodt, tiszta a vízben a ragyogó napsütés minden fedezéket bevilágított, a hajnali ködös legjobb óráról lemaradtunk. 2., a további pecának is pont ez lehetett a rákfenéje, a reflektorral megvilágított aljzaton nem maradt hal. 
Peti, Viktor küzdöttek tovább, én azonban addig oldalaztam, amíg a maradék belső kikötő hajóinál megtaláltam az első jigre jelentkezőket. Innen két történet pergett, ők az átlátszó szélvízen erőltették, és szenvedtek, én a hajók közt váltogattam a csalikat, míg meg nem találtam az aznapi nyerőt, ami egy ízesített, sárgás, zöldes-barna nimfa lett. 
Nem volt ez olyan nagy csali, mint amire legutóbb vetődött a fogott halak zöme, de most működött remekül. Pár, tán olyan tíz darab 10-20 cm-s sügérnél tartottam, amikor megérkezett Miki barátom. Ő nem horgász, de imád kinn lenni, és közben az eszmét is cseréljük ilyenkor bőszen. Ő számolta, én nem, de csak az egyik mólón olyan további két tucat jelentkező akadt állítása szerint. Néhány rendesebb példánnyal is köztük, amiből az egyik olyan nagy, és dagadt volt, amilyet én még nem is láttam élőben, nehogy fogtam volna. Jó béna képeket készítettünk róla, de hát ez van.
Nem használom a mellékelt kínzó eszközt, általában kézzel veszem ki a halat, vagy a fogóval a horogra fogva egyből a vízben fordítom ki a szájukból azt. Ezt amolyan biztonsági tartalékként hordom, ha lusta vagyok merítőt vinni magammal, és milyen jól tettem, pont le tudom mérni vele a saját rekord sügeremet. Tuti ami zicher alapon az ördög patájához is viszonyítottam, és ezt leképezve fénnyel megmérhetővé tettem. Hiába, a mérős Illex matracom a mai napig nem érkezett meg. (Pisti, ... alássan.)
Van kolléga, aki már teljes gőzzel fogás után kutat, és bár nem szeretem őket a területvédő szokásuk miatt, ez a beállás mindig jókedvre hangol.
Tipikus őszi az idő, köd, tükör felületű átlátszó kisvíz a pálya. Még szerencse, hogy alig valaki kapkodja el a hajó, csónak téliesítést, ezért szépen akad beálló az ellenfeleknek. Lássuk a sügereket, hiszen azt jöttem megtudni, visszaálltak-e a csónakok alá!
Aztán jön egy helyi erő (más néven: a helyet ismerő pergető sporttárs), körbefut a kikötőben, majd angolosan távozik, megjegyezvén: olyan átlátszó itt a víz, hogy felesleges erőlködni, nincsen bent hal.
Örömömben gyorsan be is ültem a Velencei-tó legremekebb helyére, ez a Petrocelli Caffé Étterem & Kávézó.
Rum, tea, mazsolás-csiga...
Jó itt. Akkor is.
Nyáron innen a kilátás verhetetlen, nem csoda, hogy a bringások is mindig előtte állnak meg szelfizni. Azt mondjuk pont nem értettem, hogy a ködben milyen hátteret nyújthatott ma a tó, de mivel des gustibus non disputatum, hagytam a francba.
Ezek itt a nyári jó balinos helyek. Odébb a sügér lakik, ám ilyenkor már inkább csak a tél eleji csend motoz. Jó kis tavam van ám!
Eeekkora halak vannak benne.
Nem véletlen, hogy szinte kizárólag pergetek, így is több a cókmókom, mint ahogyan szeretném. Ez a ponytozás dolog meg éppenséggel tragikus, ami a felszerelés igényét illeti, de azért böki a csőrömet, jó volna pár izmosat akasztani! 
Keskeny a palló, csúszik a párától, annyira hajtott a fogási-láz, hogy majdnem orra estem a nádba. A botokért igazán kár lett volna. Bálint csukott szemmel közlekedik,eleinte azt hittem, a mederviszonyokat is milliméterre vágja. Aztán egy marék gumit azért ő is beszaggatott, öröm volt nézni!
Ott, a tuskó mellett balra... mindketten oda úszóztunk, csak annyi volt a különbség, hogy ő fogott. Én pedig... ki találja ki?
Iszonyat keményet húztak a nem túl nagy, de gyönyörű, aranysárga pontyok.Pont az ilyenekért mentünk.
Bálint volt olyan bátor, rám bízta a merítéseket. Én ennek nem vagyok túl nagy híve, persze szívesen (és jól) merítek bárkinek, azonban azt gondolom, hogy a hal megfogása addig tart, míg ki nem veszem, annak minden buktatójával együtt. Vagyis a saját halam merítéséért én magam vagyok a felelős, ha sikerül, ha nem, másra nem kenhetem, ha elbénázom.
Pontyot tehát csak ő fogott, és a letett egy-egy úszózó mellett elkezdtük dobálni a nádast, akadókat, hátha egy-két csuka megtörné a kapástalanságot. Sz. Bálint kisöcsémet is próbálom rászoktatni a jiggelésre, neki is látott szorgalmasan dobálni. Mintegy tucat szerelék bánta, gumi-horog-kapocs-harapásálló... egész nap csak kötöttem utána : )
Aznapi operatőröm nem állt éppen a helyzet magaslatán, egyrészt mert elunta a pecát, másrészt, mert fázott, mint a kutya (mikor reggel kérdeztem, elég lesz-e a kabátja, buzgón bólogatott, hogy hát persze... aztán le kellett vennem egy réteg pulóvert magamról, hogy ő meg ne fagyjon), szóval kép, az nem készült a továbbiakról. Leginkább amiatt, hogy a jobbkézre eső nádasba folyton beszaggatta a szerelést, átkutyagoltunk a tó szemközti, majdnem teljesen bokormentes partjára (azért itt sikerült a maradék harapásállótól megszabadulnunk), és bár ott alig volt víz (40-60 cm), gondoltam eldobálgatunk, egy kicsit kevesebb veszteséggel. A félig UL cájg meghozta az eredményt, összesen nyolc, bár kiló alatti, csuka esett. Az egész éves finnyás-sügerezés meghozta az eredményt, másra nem tudok gondolni, mint hogy a 2-3 gr-os jigen kínált csali (2-4" között), és a nagyon lassú pöccintésekkel operáló damiltolós módszer adta a halat. No meg a daiwa d'fin 3" lime, és a savagear cannibal.
Ez tehát a pontycsuka története, a "csukász, maradj a kaptafánál!" örök érvényű igazsággal megfűszerezve.
Ma mindösszesen két csalit használtam, elég jól sikerült eltalálnom a fránya ízlésüket. A sós, uv sárga kora reggeltől hozta a kapásokat, ahogyan néztem más gumisok fogásait, nagyjából 1:5-10-hez. Ehhez nyilván kellett az immár szabadalmi védettségre érett P. Péter-féle zsinórtolós jig-vezetés is. Sajnos azt nem láttam, hogy profik dropshottal mit aprítottak, a K. Ferenc, a rezegtetés nagymestere ma nem jött velünk. Cseppet sem bántam, a múltkor jelentősen alázott a módszerével.
A mai második mönő csali, ami a napsütés megerősödésétől működött, egy ezüst-szürke, duci twister volt. Gyakorlatilag minden nagyobb halamat ő adta. (Leszámítva a reggeli csukákat, de ugye azok csak véletlenül szoktak merítőbe kerülni, tekintettel a sügerezésre használt fluoro előkére.) 
A kikötőt végigjárva, minden hajó alját megkutatva mindig lehetett egy két horogra éhes jószággal találkozni, de az biztos, nagy nyomás alatt vannak, sokan horgásszák őket, igazi "buzerapecával" lehet megcsípni a finom kapásaikat.
A. István a válogatós. Ő is fogott, szépen. No, nem annyit, hogy többé ne akarnám invitálni : )
A nap elején nem jöttek nagyok, de azok számosan, nem is értem rá fényképeckedni. Nomeg, a hónapok óta lebegtetett Illex matracom sem érkezett még meg. Aztán megjött, de mégsem. Mostmeg még azt is eladták. Tisztára, mint egy brazil szappanopera.
Délutára úgy megfájdult a hátam, hogy hanyatt fekve nappali csillagokat láttam. Mindenesetre nyugtató látvány volt a billegő árbocokat, gomolygó felhőket, és a felettünk repkedő sirályokat figyelni. Azért a számat inkább becsuktam...
Bitang csapatás volt, megyünk még! Ha hagytok halat addig...
Azt hiszem, a végén még ennél is nagyobbat fogott, de addigra már eljöttem onnan. Be is szakadtam (ezeket a béna vitorlásokat vastag, erős kötelekkel rögzítik), a végén már halam sem jött, úgy döntöttem, odébbállok, és csak a szépre emlékezem.
