Kezdek rákapni az ízére, nem mintha nem volna elég bajom a "saját" Velencei-tavammal. Ám igazság szerint, a parti pecáim nagy része a hajnalra koncentrálódik, balin, és sügér adja a javát, a tavi csukák nekem eltűntek, süllőzni csónakból kéne, azt most nem erőltetem, lustaság okán. Szóval a patak ideális, közel is van a munkahelyemhez, domolykó lakja, ami nagyon piszkálja a csőrömet! A távolabbi részein a Gajának néhol olyan őserdei állapotok uralkodnak, hogy szinte meg is lehet feledkezni a civilizációról. Mert ilyen:
Első körben egy új csalit dobáltam, de lehet, hogy egy kicsit "nagy" ide, illetve mivel süllyedő, az elakadás veszély miatt is inkább a tavamon próbálom majd. Persze, ha elhoztam volna a mellesemet, akkor bátrabban hajigálok bármi féltett tárgyat...
Apropó melles, ma mindenképpen nagy hasznát vettem volna, egyszer, mert nyakig ért a csalán, és egyéb ruhába ragadós termésű szúrós izék, másrészt ma három csalit is vesztettem. Mivel a jövő héten a nem éppen UL Po-ra készülünk, már minden felszerelésemet elcsomagoltam, és csak egy igen rövid 1-6 gr-os nyél maradt rendszerben, a hozzá passzoló vékony zsinórral. Ezt azért lényeges megemlíteni, mert a patak túloldali nádasba, gizgazba hajigált wobblereim rendre benn maradtak, és alig volt eszközöm a mentéshez. Megjegyzem, ha csalit cseréltek a parton, és nem kapocsra teszitek, hanem a cserét követő minden alkalommal újat köttök, és levágjátok a zsinór maradékot, akkor 1., legyen nálatok a jó szemüveg, hogy ne a főzsinórt vágjátok el a lelógó maradék helyett, 2., a wobblert ne a vízbe dobjátok a zsinór felcsévélése előtt, mert ha az egyes pont el van baltázva, akkor nézhetitek, ahogyan a sásban elúszik, mint az a bizonyos dinnyehéj... Ez persze nyilván nem velem történt, hanem a neten olvastam. Ott úszik, letöltöttem a képet:
Egy tiny mínusszal kezdtem tehát, de a következő választott csali is a vízben végezte, mivel egy nagy darázs (túl nagy egyébként is) szárnya törött a dobozban, és mérgemben a vízbe vágtam, mondván, sosem hozott eddig halat, már ezután nem is fog. Ezután jött a Vidra, amit valami halak böködtek, de kapásig nem jutottam vele, viszont mindenféle botra csavarodott, fejem feletti ágakba gubancolódott zsinórokkal bosszantottam magam. Mivel egyébként is rendszeresen korán kelek (hiába, ilyen a szabadság, ha jól telik, csak mikor pihenem ki?), emiatt is kezdtem jelentősen nyűgösödni. A beakadt csalikat egyre cifrább kommentek mellett szabadítottam. Ott a kanyarban például egy igazán fajsúlyos káromkodás száll éppen:
Aztán kiválasztottam ezt az olcsó csalit, ami első dobásra adott egy szép halat, meg van mentve a napom!
Ha a vegyesboltos meghozta volna az Illex halböcsőt, ez a hal már abban méreckedett volna, így a nedves füvön pihent meg egy fotó erejéig, centit nem hordok, így a fogó a viszonyítási alap (kb. 40 cm).
Aztán ezt a csalit is beszakítottam, de ez most nem úszott el, szépen himbálta az ár a nádszáron. Gyorsan dobtam rá még egy jiget is, hogy megszabadítsam, úgyhogy az is bent maradt. Végül faágról belógatott, gurtnira kötött balinólom segített ki a bajból, de nem volt az olyan egyszerű! Vagy 50 méteren át követtem a nádról levert csalit a vízen, míg újra elakadt, és csak bokáig lettem vizes, míg benyúltam érte. Kár, hogy nem videózott valaki, hogy legalább más jól szórakozzon... szigorúan kisípolva a nemkívánatos szavakat... az egész egy hosszú vonatfütty lett volna.
Még egy fát is kidöntött a mérgem szele:
Végül a megmentett csali adott még egy szép halat, és mielőtt újra kezdődött volna egy beakadásos tortúra, nagy levegőt vettem, és elköszöntem ettől a cseles-csodás víztől : )
Hejj, ilyen a patakpeca: macerás, de megéri!
Apa, kezdődik! Augusztus harmadikán indul egy hétre a Po-deltába a csapat, riporterünk élőben számol be a percről percre friss történtekről. Giga blog-folyam várható, érdemes rágcsával, hideg sörrel előre bekészülni.
Azért az általános jókedv érdekében igyekeztem tenni egy kicsit magam is, osztatlan sikert aratott a leégés ellen magamra vett, dubaiból hozott arab egyenruhám.. le ugyan nem égtem, de a csatorna túlpartjára érkező marokkói vendégmunkások hangos salem aleikummal köszöntöttek. Otthon érzem magam Itáliában, befogadtak : )
A vízen folyamatosan mozogtak előttünk a nagy harcsák, illetve az átfolyó betoncsőben 0-24-ben rabolnak, hatalmasakat csattogva, egy igazi mészárszék lehet ott bent a takarmányhalaknak. Beszélgettük is, hogy érdemes volna 1., bemenni, körülnézni, de az okosabbak szerint ez kifejezetten veszélyes volna, 2., valahogy a csalit volna jó bejuttatni oda. Tibor elmesélte, hogy egy előző csapat valamikor már próbálkozott ezzel, de nem jártak sikerrel.
Szóval, nézd a jó oldalát, tarja a mondás, még ha általában nincs is neki olyan! Ez én esetemben például meg kellett változtatnom a hozzáállásomat a tényhez, hogy az évek előre haladtával már hajnalban hív a természet. Ezt sokáig úgy éltem meg, hogy a francba, ki kell menni, és ezzel felverem oldalbordámat, plusz jól nem tudok majd visszaaludni. Aztán rájöttem, lehet ennek jó oldala is! Ha este tíz,tizenegy körül lefekszem, és még előtte megiszom egy nagy pohár vizet (fröccsöt), a hajnali ébredés óra nélkül is garantált. És ha már ébren vagyok, ki is lehet osonni egy pecára, reggel kevésbé is hiányzom a névsor olvasásakor, igaz? Ezt tehát a jó oldala. Az persze tény, több hét erőltetett hajnali kimenetel után olyan vagyok, mint egy sokat használt, mosatlan zokni.
Rendszerint elkápráztat a tó, ha hallal, ha hal nélkül, mindig megmutatja a szépségét, ha mást nem, lehet a napfelkeltét fotózni (biztos jele annak, ha semmit nem fogok), és a felbukkanó állatfajok száma is változatos. Ezen a héten pl. az efott-ról érkeznek a jószágok, és bár természetesen zavarják a halfogást, ezen nem szoktam nagyon idegeskedni, inkább vidáman konstatálom az ifjoncok pörgését. Hajnali 5-kor Gárdonyba még igencsak átdübörög a zene, csodálkozom is, hogy az artisjus nem szed zenés felárat... A dj-vel sms-ezve kiderül, hogy abba sem nagyon akarják hagyni, szerintük jó a parti. 
Azért persze hal is akad, ha a balin adja, az kitűnő, ha nem, mindig van tartalékban néhány sügeres pálya, ahonnan jó eséllyel ki lehet piszkálni egy marék apróságot. Az biztos azonban, ideges ember ne kezdjen hozzá a csíkos vitézek reménybeli megfogásának! A csalik a hámozott rizs méretét verik (alulról), a horog olyan kicsi, hogy kora szürkületben fel sem tudom kötni, a jigfej tizedgrammos, jószerivel el sem lehet dobni. Még szerencse, hogy elég a csónakok széleinél emelgetni, illetve sokat segít, ha valaki rá tudja venni magát a drop-shotos no-action rezegtetésre... halálosan unalmas, azt kell mondjam. Ha még jönne néhány "nagy", tán megerőltetném magam, de mivel csak a tizen-centis tesók veretnek ki a takarásból, maradok a lassan cincált twisztereknél, legalább közben oldalazhatok néha egy-egy centit : )
Korán kell indulni, aminek több oka is van. Gyorsan melegszik az idő, és mivel a parti aljnövényzet, főleg a gyilkos csalán, és a szúnyog-hadak miatt hosszúnadrágban, gumicsizmában megyek, 7 után, pláne a napos oldalon már kezd megfőni az ember, és a halak is jobban szeretik a fényváltást, plusz utána még dolgozom is, szóval nem érek rá egész nap.
(Közben beugrott, Nátz Ervintől beoltatva: Tenkarával lehetne még próbálkozni itt, de egyelőre spiccbot, begumizott rakós is jó lesz ahhoz, hogy léggyel csiklandozzam az ínyüket, no majd hétfőn reggel.)
Aztán még egy, és még néhány. A titok nem titok többé, be kell dobni jó messze (ehhez kell a jó szerelék), és egy felszíni csalit kell pöcögtetni. Ha valaki holnap erre jönne. És pont itt próbálná. Mert a másik oldalon, ahová visszamentem az ott látott szedések miatt, ez nem működött, igaz, mélyebb is volt a víz. De sebaj, másfél óra adott egy marék halat, és elmondhatom, lefogtam aznap reggel az összes bosnyák pecást.