Totum

1.1.
Melyik halfajról van szó:
- Méretkorlátozása 40 cm országosan, a Balatonon 45 cm;
- hazai fogási rekordja 20 kg, és 110 cm felett:

1.2.
A halfaj tilalmi ideje március 1. - június 30.

1.3.
Hány % éri meg az 1-2-3 nyaras kort a fenti halfajból?

1.4.

Mi az aktuális távdobás világrekordja?

1.5.

1.6.
Válaszd ki a horgászmódszer legfontosabb eszközeit!

1.7.
Ki pergető világbajnok a listán?

1.8.
Miért legyen nálad mindig merítőszák?

1.9.
Hol tartsd a csalihalat?

1.10.
Milyen feltételekkel vezethetsz csónakot?

1.11.
Melyik tó kontúrját mutatjuk?

1.12.
Miért jó, ha nem viszed haza a megfogott halat?

1.13.
Ismerjük a ponty eredetét?

1.13. +1
Extra kérdés. Nem sok jobb akad, de miért is?

Azt nem tudom, hogyan kell domolykót, pláne nagyot fogni, de azt el tudom mondani, nekem hogyan sikerül.

Korán kell indulni, aminek több oka is van. Gyorsan melegszik az idő, és mivel a parti aljnövényzet, főleg a gyilkos csalán, és a szúnyog-hadak miatt hosszúnadrágban, gumicsizmában megyek, 7 után, pláne a napos oldalon már kezd megfőni az ember, és a halak is jobban szeretik a fényváltást, plusz utána még dolgozom is, szóval nem érek rá egész nap.

Itt eddig felszíni csalira jöttek, egészen pontosan egy kettes salmo cserebogárra. Most vettem ugyanebből egy nagyobbat is, holnap már reggel 3-4 között ki akarok érni, hogy a szokásos 20-25 cm-s mérettartomány felett is bizonyíthasson. Szóval a felszíni csalikra jönnek a népek, de persze ez nem ilyen egyszerű. Ezek a pataklakók esküszöm kilátnak, kihallanak, vagyis csendben kell közlekedni, és messze kell pecázni. Amit úgy érhetünk el, hogy messze dobunk (ehhez én most egy 2,7-es kicsit erős botot használok, azon egyszerű oknál fogva, hogy jelenleg ez a leghosszabb botom, de tervezem ehhez egy 2,4-3,8 között variálható rettentő könnyű, merev gerincű, de csodálatosan rugalmas Middy feeder megvásárlását), és a hosszú bottal a sodorban tartva úsztatjuk a csalit lefelé jó messze ( ez Szabó Balázs szövege). Néha meg kell állítani, különösen, ha fordulás, szedés látszik, ehhez Pintér Péter zsinórtolós, cigaretta hamut finoman pöckölős stílusa ajánlott, amit én még csak messziről ugatok. A sodorban tartáshoz a másik jó módszer lehet, ha félcsizmában, vagy melles ruhában be tudunk állni a partszélbe, ebben az esetben egy rövid, közvetlen bot is remek választás lesz ugyanerre! A messze dobáshoz én nano zsinórt használok (0,06, és 0,10-es méretben az 1,55-ös UL, és a 2,70-es erős bothoz), csak úgy süvít a gyűrűkön, mikor kilövöm! Szóval osonok, messze elhajítom a a felszíni bogarat, úsztatom, és pöcögtetem. Figyelni kell, mert ha csak egy pillanatra is mást csinálok, pl lenézek a zsinórt rendezgetni, mire felpillantok, elvesztem szem elől a csalit, vagy, ami rosszabb, pont egy nagy burványlás végére emelem fel a tekintetem. Mert a kapás az intenzív, semmihez nem hasonlítható élmény, egyszerre három érzékszervünk veszi a jelet: az ütést érezzük a boton, hallatszik a nagy loccsanás, és még egy kisebb jószág is hatalmasat fordul a felszínen! Aztán jött a salmo tiny-re, bár ott kicsit gondban vagyok, mert a hasi horgot levettem, mert 1., úgy kevésbé akad a hínárba 2., a halat nem 6 horog hegye tépi 3., a kiszedésnél kevésbé kell tartanom attól, hogy valahogy a saját ujjamba akadnak, azonban így meg a súlya, és a mozgása kicsit megváltozott, mintha hal is kevesebb jött volna rá. Alighanem ki kell mérnem, és egy nagyobb egyes horoggal kell kiváltanom itt is a két (amúgy gyenge, és könnyen hajló) hármas horgot.

Egyet azonban javasolhatok? Gyurkát ne vigyétek, mert képes a 30 cm-s vízben, a két lépés széles patakon 28 gr-os jiggel pacsálni és!, lefogja a halat előled, és horribele dictu, beszélget... teljességgel érthetetlen. No, mentem, várnak a loccsanások!

(Közben beugrott, Nátz Ervintől beoltatva: Tenkarával lehetne még próbálkozni itt, de egyelőre spiccbot, begumizott rakós is jó lesz ahhoz, hogy léggyel csiklandozzam az ínyüket, no majd hétfőn reggel.)

Képtelen beszámoló a lajosmizsei Webfishing pergető versenyről. Mivel semmi kedvem ilyen későn képeket töltögetni, ezt majd később pótolom. Ha minden igaz.

A munkám okán az utóbbi három hétben rengeteget utaztam, főleg repülésekkel megspékelve. Ebből kifolyólag rettenetesen fáradtan, és ami a legrosszabb, fájós háttal vártam a régóta betervezett versenyt. Hozzáteszem, nagyon ritkán járok ilyen megmérettetésekre, most is meglehetősen vegyesek az érzéseim. Telepített kocka tó, zsúfolásig tömve horgászokkal? Nem a kedvencem. Azonban az, hogy a szezon kezdetén szinte garantáltan halat fogva, cimborákkal tölthetünk el egy vidám napot, az egészen más megvilágításba helyezi a történetet.

Már az indulás érdekesen alakult, a versenyre megrendelt dolgaim az utolsó pillanatban érkeztek meg, és még péntek éjjel, szombat délelőtt rohangálhattam, hogy hozzájuk juthassak. Aztán délután kaptam egy hívást a kedvenc öcsikémtől, hogy segítsek hajót pakolni, ezzel aztán majdnem bele is csúsztunk a sötétedésbe, alig maradt fény, mire bepakoltam a kocsiba. Persze mikor lenne óraátállítás, ha nem a korai keléssel időzített indulás napján, és ehhez meg a kötelező éjjeli prosztata sétáltatás is hozzá jön... no, nem rólam mintázták a fittség szobrát vasárnap reggel, az egyszer biztos. Arra ébredtem ráadásul, hogy a derekam beállt (ami pedig még soha nem fordult elő), és alig tudtam kimászni az ágyból. Köszönöm turista-osztály! De legalább a csapat hamar összeállt (Pintér Péter, Homolya "László" Zoltán, Tarró Gyula fejér megyei négyessel vágtunk a kalandnak). Meglehetősen vidáman, vagyis eddig jó. Az érkezés menetrendje a szokásos, cimborák, kávé, Bolyhos, szerelés, vegyesboltos, Kalacsi-piszkálás, mindenki jól viselte a rá eső részt. 

Nézegettem a kopár tópartot, ahol a valaha volt nádas telepei szegélyezte vízen konkrétan semmi támpontot nem tudtam felfedezni. Ebből kifolyólag úgy döntöttem, nem megyek én sehova, és mivel ehhez egészen jó sorszámot húztam, a büfé melletti stégre telepedtem le. Az étel-ital-budi bermuda háromszög közelében maradva legalább az amúgy egészen szerényre fogott mennyiségű cejgom cipelése nem okozott gondot. Dudaszó, és hangzavar segítette a kezdést, amire K.J. nagykorú elkövető a hangláda bekapcsolásával még egy lapáttal rátett. Legalább jó zene szólt, P.Mobil, Tunyó, Piramis...

Jah, mellettem 23 mp alatt esett az első csuka, és a másik oldalamon is megkezdték a kollégák az aprítást. Felemelő érzés, mondhatom, fürdetést is ígértem a a következőért. Szóval mindenki nekikezdett fogni, én azonban csak válogattam a csalik között. Kb. 100-at próbáltam fel, egyedül egy támolygó-twiszter kombó adott halat, bár kivenni nem sikerült, lemaradt. Vagyis: elbénáztam. Innentől a következő 200 féle csali próbája következett, a siker legcsekélyebb jele nélkül. A végén csak visszatértem az A-tervhez, ami a körforgók használatában merült ki. Mire minden színen végig mentem, kiderült, hogy ma ezek sem mindenhatók, úgyhogy már csak az egyetlen fekete-narancs kombináció maradt. Közeledett a 10 óra, a főszervező szerint ekkor kezdenek enni a csukák. Sajnos, a normál körforgó vezetés, ami a behúzom, vagy gyorsan behúzom között váltakozik, egyáltalán nem a kedvencem. Ezért aztán a jig-vezetéshez hasonló húzom-megállítom-emelgetem módszerrel próbálkoztam, nem törődve az elakadás lehetőségével. Aztán egyszer csak megtörtént, úgy elakadtam a meder alján, hogy kiderült, hal is lakik ottan. Hamar ,megadta magát, csak sajnos merítővel nem készültem. A szomszédom nyújtott segítő kezet, utólag is köszönöm! Magam merítettem, mivel nem szeretek senkire sem haragudni. Ahogy behálóztam, ki is pattant az apró hármashorog, látszott már előre, hogy nem tart valami nagyot, hiába, ma mákom volt. Mérés: 78 cm. Jani bá' szerint ez a legnagyobb, és mint ilyen különdíj várományosa lettem. Ez azért jópofa, mert egy előző versenyén a legkisebb halat sikerült abszolválnom, és mivel itt az a kategória nincs, végre reménykedhettem a másik végletben. 

Ahhoz képest, hogy kicsit zavart, hogy a tóparton egy talpalatnyi hely sem maradt, azzal nem volt bajom, hogy a kb. 10 méteres stégen négyen, öten dobálunk, ekkorra azonban már a mutatvány erősen átment vérszívásba, hiába, ez a közös horgászat igazi sava-borsa : ) Multi-orsós dobó, fonott gubancoló gyorstalpaló tanfolyam, UL-nek álcázott körforgózás, kergetőzés, majd a finom ebéd zárta a versenyt. Ideje volt, mert 1. a hátam úgy fájt, majd betojtam, 2., a szemünk kopogott az éhségtől, 3., elég volt. 

A díjosztó a szokásos ökörködésekkel zajlott, elhihetitek, az összes poént hallottátok már, de az biztos, teljesen tökéletes koreográfia szolgálta azt a célt, hogy a résztvevők jól érezzék magukat. Nekem ez különösen jól sikerült, hiszen az egyetlen fogásommal az aznapi legnagyobb hallal járó nyereményt, egy 5 napos Pó-Delta túrát kaptam, ami szerintem a legjobb díja volt az egész versenynek!

Osztottak is érte hazáig, De legalább megvan a mákos csuka receptje: fekete körforgó, irdatlan adag mák, mérhetetlen számú dobás, vidám ökörködés, szép vásárnapi napsütés. Köszönöm, szervezők!

Mindig olyasmiken töröm a fejem, amin nem kéne, míg más ezerrel horgászik, és a bevált módszerekkel fog, én kötözök, szerelek, variálok, új dolgok után kutatok. Siralmas. A vége mindig az, hogy amit kitalálok, már létezik, csak senki nem tud róla. Legjobb barátunk sokat segít a kutatásban, a kereső szavak helyes kiválasztása után az eddig rejtve maradt titkokra is napfény derül. Ilyenkor persze az is világosan látszik, aki hivatás szerűen űz egy biznicet, nem mindig látja azt, ami pedig épp az orra előtt bújik meg, többször futottam már ilyen utcába.

Kérdeztem már több helyen, lehet-e olyan woblert kapni, amelyikben a horog úgy el van rejtve, hogy majdnem akármilyen dzsindzsába, nádgyökérbe be lehet engedni elakadás, drága csali vesztés nélkül, ám erre a válasz többnyire az volt, hogy nincs, csinálj! 

Van. Nem is messze, mert egy már forgalmazott, egekbe magasztalt gyártó terméke. Csak nem tudtam eddig róla. Vagyis eddig nem tudtunk, ám meglehet, ez lesz az év egyik sláger terméke, íme:

Nem, nem álltam be egy márkát isteníteni, de mivel ez az, amit régóta keresek, és sehol máshol nem találtam, azt gondolom, megérdemli az elismerést, és hogy a felhasználókat felvilágosítsuk a kincsről, amiről nem is tudtak eddig!

Most azonban rendelni szeretnék, fiúk, ébresztő!

Kiegészítés: kiderült, ez egy pár éves csali, csupán az újszülöttnek volt ismeretlen, szorri.

... és itt a pillanat, indulunk! Akartam, vagy sem eljönni erre a horgászversenyre, már a fene sem tudja, de több felől olyan szépen kapacitáltak, hogy nem mondhattam nemet. Itthon ezúttal elég jól sikerült eladnom a sztorit, egy icipici nyűgösködéssel megválthattam a hétvégémet. Érden már vártak a cimborák, úgy tűnik, mégsem én izgultam legjobban, mert már összekészülve kávéztak, cigiztek a csapat névadó horgászboltján árnyékos hátsó lépcsőjén. Gyorsan elpacsáltam hát egy rakat pénzt az utolsó, rettentően fontos műcsalikra, amikkel természetesen semmit nem fogtam később. Mivel nem használtam egyet sem belőlük. Akkor meg minek, kérdezhetnéd, de egy horgász agya pont úgy működik, mint a kisgyereké a cukorka-, vagy lányoké a ruhaboltban, csak az imádat tárgya más...

Kanyargós, esős úton vágtunk neki a cél, az V. Jubileumi Bolyhos Csapat Pergető Kupa,  a Robinson Szigetek - Szécsény felé. Egész héten előtte remek, nekem tetsző kicsit felhős, hűvösebb, néha csöpögős horgászidő volt, a munkahelyem ablakából nézegettem irigykedve a felhőket. Most, hogy két napig a parton aszalódunk, kisütött, zsibbasztó kánikula fogadott bennünket. Érkezésünk sorrendjét látatlanban becserélhettük volna helyezésre, hiszen mások alig lézengtek még rajtunk kívül a kempingben. Örömmel kezeztünk a Főrendező Úrral, és baráti társaságával, biztató szavai nyomán nagyobb sebességre kapcsolva kezdtünk szerelni, hogy mielőbb begyakorolhassuk a nyerő mozdulatokat, megtalálhassuk a megfelelő csalikat.

Hőség ide, vagy oda, sötétedésig dobáltunk mindent, ami csak a kezünk ügyébe került. Csapatkapitányunk még saját hab testét is felkínálta a halaknak, tekintve, hogy a távdobást úgy gyakorolja, hogy a csali leszakadva repüljön a tó közepéig. Sajátságos a technika, de az biztos, mindent megtesz a barátok szórakoztatásáért... köszönjük, Emese! Az előző évi tapasztalataiból kiindulva, kis csukákra készültünk, UL-csalis buzerapecára. Szokásomhoz híven én azért hoztam más csapásmérő egységeket is, centókra tervezett brutális harcsapergetőt, és sbirolinós táv-balindobó nyitott hengermultist. Elővettem a legjobb legyeimet, streamereket, gigászi gumikat, és ezekkel kezdtem ostorozni a vizet. A csapat a nap végén csak reménykedve kérdezte, hogy ugye nem ezekkel fogok a verseny napján ringbe szállni... Persze nincs igazuk, egy ilyen sűrűn pörgettyűzött vízen komoly fegyver lehet egy ismeretlen csali. Mármint: elméletben. Unortodox, vagy hagyományos csali, egyre megy, szombaton alighanem senki nem fogott halat, ami remek előjel volt a másnapi versenyre. Egy biztos, mire besötétedett, a csapat kevésbé kitartó, és főleg éhesebb fele már tüzet rakott, és elkezdett szalonnát sütni, némi szilvalébe áztatva. Gyorsan beszálltunk Lazival a pusztításba, és aztán részemről nagyon gyorsan álomba merültem. 

Másnap reggel nyüzsgés fogadott a placcon, kávé hegyekkel tunningolták magukat az arcok (úgy tűnik, más csapatok is megünnepelték az érkezést - és tényleg, egy spori a 20-as faházból éjjel megpróbált a szobánkba lefeküdni, nem állt tökéletesen a helyzete magaslatán : ). Szóval úgy indult a reggel, ahogyan az egy rendes horgászversenyen kell, ezer bot letámasztva, gumicsizmás, távolba meredő tekintetű, csalijaikat remegő kézzel még válogató őrültek mindenfelé. Aztán felsorakozott a 96! versenyző, és megkezdődött a sorszámok kihúzása. Azt hittem, negyven valahányassal nem leszek a tök utolsó induló, de jelentőst tévedtem. Mivel az indításhoz egy fő elöről, egy fő hátulról állhatott, a középső számommal, teljesen reménytelen pozicióba kerültem. Igaz, rajtam kívül mindenki más készen állt a kezdésre, én még a saját rajtszámomat is lekéstem, mert még akkor szereltem... no comment. Mindenesetre, az előző napi eredményeket figyelembe véve, eszembe sem jutott különleges csalikat feltenni, 0-5-ös körforgókkal próbálkoztam. A csapat tagjaival egy nagyon rövid ideig még láttuk egymást, aztán ők balra el, csapatkapitányunk visszafeküdt aludni, én pedig elsétáltam a "harcsás" oldalra.

Ja, a cím! Az előző évi infó a csuka (néhány nagy, és sok kicsi), és sügér horgászatáról szóltak. idén kis csukát nem láttunk, bálint rabolt mindenhol, és a vizet ellepő harcsákról szólt a fáma. No, én dobáltam mindenre. Először egy gyönyörű csatorna kereszteződést vallattam, de vagy a hátam mögötti büféből szálló sülthús illat, vagy a bénaságom megakadályozott abban, hogy kapásra váltsam a hosszú évek alatt horgászatra pocsékolt időt.

Vissza hát az ellenőr házikónál található "szigethez". Irgalmatlan energiákat pazarolva dobáltam mindenkinél messzebb a nullás kanalat, volt, akinek tetszett is a sbirolinó technikám, a halaknak mondjuk nem... A szemközti mart parton azonban több, nagyobb hal akasztásának is szemtanúja vehettem, ezért gyorsan visszasétáltam a szállásra a nehéz harcsapergető cókmókért, ha azzal megakasztok valamit, az nem megy sehova, az tuti. Taki kolléga balin, és csuka fogása mellett néhány vélhetően nagyobb harcsát is megakasztott, és bár az általánosan használt light felszerelések sokat segítenek abban, hogy kapásig jusson az ember, egy bitang harcsa erejével nehezen bírnak, el is ment egy csomó, és nem csak neki. Azért esett néhány méter feletti, majdnem öröm volt látni a fárasztásokat (hiszen mégiscsak ellenfél fogta). Közben hallottam, csapatunkból Peti 90 cm-s csukát írhatott be, de persze ebből egy szó sem lehet igaz. kezdett meglehetősen frusztrálóvá válni, hogy másnak potyognak a halak, nekem mag csak annyi jut a jóból, hogy a merítőmet kölcsönözhetem, és közben szenesre sülök a napon. Kínomban egy 5-ös körforgóval cincáltam meg a partfal alatti akadót, és csodák-csodája! lett egy 54 pontos bébi-harcsám. Öröm, és bódottág : ) Nyilván erre való a körforgó, tapogató horgászathoz...

Aztán egyszer csak vége lett. Én még szívesen nyomtam volna tovább, főleg, hogy a verseny befejeztével felszabadult a harcsákat adó kiszögellés, csak a dudaszó után már nem ért a játék. Arról nem is beszélve, hogy kihagytam a reggelit, és ekkorra már szikrákat hányt a szemem az éhségtől. Szerencsére egy remek ebéddel örvendeztettek meg a szervezők, és közben kiderült, hogy a versenyt alvásra cserélő csapatfőnökünkön kívül mindannyian fogtunk, sőt, bizonyos külhonra szakadt csapattárs, és egyéb bojlis egyének egész szépen kitettek magukért. Rövid számolgatás után kiderült, hogy akár még az első öt helybe is beférhetünk! Nem mintha nem volna mindegy (az első három helyet leszámítva) hányadik az ember, de hiába, ez az óvodás versengési szellem alap felrszerelés, ha horgásznak hisszük magunkat, úgy tűnik. Hideg dinnye zárta a napot, már csak Pisti majdnem hazáig tartó horkolását kellett elviselnem. Érdekes, csak az egyenes pályaszakaszokon aludt, a kanyarokban fehéredő ujjal kapaszkodott... nem értem.

A hétvége rövid összegzése: haverok, buli, fanta, újabb impulzus-vásárlás, pálinka a bolyhaimnak, erőnkön felüli helyezés, rengeteg beszaggatott drága csali, és egy törött botvég, amit az autótól 1,2 méterre sikerült elkövetnem (úgyis pont nagyobb dobósúlyút akartam helyette). Az annyi mint... akárhogy is számolom, pozitívra jön ki az eredmény, bitang jól éreztük magunkat!

Hát újra rávettek. Pedig legutóbb megfogadtam, hogy ide még egyszer nem megyek. Hosszú az út. Kevés a a hal. Pénzbe is kerül. Fárasztó, és egyébként is: ha akarom, 10 perc alatt vízen vagyok itthon. No, nem megyek, hagyjatok!

Hosszas könyörgés nyomán, aztán mégis kötélnek álltam.

" Imi, gyere!"

"Na, jó."

Csütörtökön már nem aludtam, harcsákat, és több száz pontot vizionáltam. Szombat reggel aztán "A" horgászboltban kezdtem, egy rakás igen fontos műcsali megvásárlására pocsékoltam a pénzt. Móri Pisti onnan velem utazott, Csupi, és Marci, (akik amúgy Károly, és József), egy másik autóval alkották konvojunk hátvédjét. Ne akard megérteni.

A verseny linkje: http://www.kalapeca.eu/versenykiirasok/128-ivbolyhos-csapat-perget-kupa.html , és az

V. Jubileumi Bolyhos Csapat Pergető Kupa névre hallgat itt megrendezve: Robinson Szigetek - Szécsény.

Szerény étel készülgetett, ez fogadott minket, a délelőtt érkezőket:

Mivel elvileg ezt a napot a terep felderítésére szántuk, gyorsan nekiálltunk szerelni:

Pakolni:

Nagyot mondani:

Bokrot akasztani:

Betépni:

Stratégiát gyártani, okoskodni:

Még többet:

Az itt megbeszélteket természetesen azonnal átültettük a gyakorlatba (a siker legkisebb esélye nélkül):

Ezzel az esély nélküli dologgal többen is próbálkoztak:

Míg a nap le nem nyugodott.

A nálunk kitartóbbak a vízben állva gyötörtették magukat a körülöttük rabló balinok által.

" Amíg meg nem fogom, ki nem jövök a vízből", hangzott el a bátor ígéret. A balinnal persze ezt senki nem közölte, így aztán, egy csuka jött helyette.

Csupival addig vakaróztunk a parton, míg befutott Peti, és Dini is, így teljessé vált a csapat. Kapitányunk enyhe másnaposságát megfázással álcázta, és bár olyan pocsékul érezte magát, hogy még a SÖRÉT IS NEKEM ADTA!, a szalonnasütésbe azért besegített.

Ez már a verseny reggele, itt adták a jó kávét, és egyéb gondolatébresztő söröket:

Néhány bevetésre váró eszköz:

A parkoló véletlenül épp a szeszmérőre nyílott...

Egész szép tömeg verődött össze, 16 hat fős csapat, és a kísérők:

No, ki az, aki bemutat a "fotósnak"? Aki a rajt után egy órával visszafekszik aludni. Kösz, csapattárs!

Egy gumis is erre oldalog éppen:

Itt még teljes a csapategység.

Mindig van, akinek csak a szája jár:

De akad dolgozó is a páston, dicsőség a hősöknek! Pecások, és a forróság... brrr.

Arcok a liftből:

A Lényeg.

Indulandusz.

Egy darab pálya. Vagy tök üres volt, vagy béna vagyok, mert a legjobb, ami itt történhetett...

... az a hátam mögött a büfében sülő hús, és a hideg sör volt.

Csapatkapitányunkat itt láttuk utoljára, mielőtt cserbenhagyott bennünket, és visszafeküdt aludni. Örömömre azért gyorsan megakasztott egy bokrot, és beszakított valami vélhetően beszerzési áron is rettentő drága csalit. Asszem fűzött kutyakajával próbálkozott éppen.

Ülve peca! Apám! Ez ám a fejlesztés. Keccs end rilex.

Úttörő horgászmódszerek is bemutatásra kerültek:

Volt persze, aki a ferpléj szellemében minden 4 halból hármat elengedett...

..és akadt, aki véletlenül kabát helyett szájba akasztott egy-egy harcsát.

Igyekeztem olyan merítőt kölcsönadni, aminek lejár a feje, az "adjunk még egy esélyt a halnak" mozgalom keretében, ami kizárólag a mások fogására vonatkozik, de csak nem bírták elrontani.

És csak simán a képembe nevet. Klassz. Legközelebb olyan merítőt kell hozzak, ami alul nincs összevarrva...

Egyre másra potyogtak a harcsák. Mármint: másoknak.

Azért végül hasznosnak bizonyult, hogy elhoztam a kishalas merítőmet.

Kicsit még bohóckodtunk. Mármint egyesek.

És a kettesek is.

Amíg el nem esett ez a hatalmas jószág.

Igyekeztem a legjobbat kihozni a képből, de vagy 2 méteres kéz kellett volna hozzá.

Aztán elesett a nap hala is.  1,2 méter, 12 kg. A tisztelt elejtő nénikéjét a távolból is üdvözöltetem!

Itt láthatók azok az elvetemültek, akik velem együtt még a dudaszóig reménykedtek.

Pihen a komp, kikötötték...

Már csak egy kis ebéd volt hátra...

... és az eredmény hirdetés 4 órás tortúrája.

A főrendező úr felsorakoztatta az áldozatokat...

És órákig csak beszélt, beszélt. Naná! Minket kiállított a napra, ő pedig az árnyékből magyarázott. Mintha nem lett volna elég büntetés maga a verseny ebben a kánikulában : )

Apránként felvonultak helyezésük sorrendjében mind a csapatok, aki nem látható nálam, küldjön fotót, és kiegészítem az albumom!

A legnagyobbat fejlődő csapat:

2 perc alatt 4 hellyel javította a helyezését a webfishing csapat, tekintve hog a rendezőség laza 100 pontocskával elszámolta magát...

Így előre ugrottunk a hatodik helyre, ami ahhoz képest visszalépés, hogy tavaly valami hiba folytán az ötödiket sikerült elérni (akkor még nélkülem), de óriási fegyvertény tekintve, hogy öten hergásztunk hat helyett. Kösz, Pisti!

... és csak magyaráz...

A tűzőszúnyog-imitáció itt nem játszott : )

Helyette jönnek a különdíjasok. A legfiatalabb versenyző:

A legtöbb kifogott hal:

A legnagyobb hal:

A legjobb ebéd:

És a legjobb női versenyző. Legalább van egyvalaki a családban, aki tud halat fogni.

És íme, a harmadik helyezett csapat, óriási ováció, és gratulálok!

A második helyezettet már jobban irigylem, nekik inkább több pálinkát kellett volna inniuk.

Az első helyezett pedig kifejezetten ... ööö ... khmm. A franca, hát, jó: GRATULÁLOK!!

Jelzem, ez egy vándor kupa! 

 Jövőre, ugyanitt. Ezúttal majd kicsit több halat kötünk le előre : )

Induljunk ki abból az axiómából, hogy egy nagy harcsa kifogásához erős szerelék szükséges! Vagyis, erős horog, előke, kapcsok, forgók, zsinór, orsó, és bot nélkül neki se fogjunk! Rettentő fontos persze az alkatrészek összhangja, a felnőtt férfi súlyú halak hamar megtalálják a hibát a rendszerben.

Vegyük azt az alap esetet, ahol a kiegészítők megfelelően erősek, bátran erőltethetjük a fárasztást. A bot tehát bitang, rugalmas, kibírja a 70-100 kg szakítószilárdságú fonott zsinór átadta terhelést, ebben az esetben az orsó lehet még a gyenge pont. Nem is biztos, hogy egy adott fárasztásról beszélünk, hanem inkább nagy fárasztások sorozatáról, az ezekből összeadódó terhelés pusztító. Szerintem egy peremfutós orsó jóval kevesebbet bír el, mint egy multiplikátoros, ahol az a tengely mindkét oldalán megtámasztva, az erőhatásra merőlegesen, masszív keretben teszi a dolgát. Ehhez képest nem nagyon látok idehaza olyan beszámolókat, ahol ezeket az orsókat használnák. Fel nem sorolt nagy márkák csúcsminőségű peremfutós orsói horror vételárakért nagy teljesítményekre képesek, de még ott is tanácsos ráfogni a dobra, ha magunk felé erőltetjük az ellenfelet, hogy a terhelés ne érje teljesen direktben a tengelyt. Outsiderként nem értem, miért nem használják ki többen a masszív multik adta lehetőséget? Erre lehet azt mondani, hogy a multi a boton felül helyezkedik el, macerás, hogy meg kell szokni a használat eme módját. Igazat kell adjak azoknak, akik ezért nem használják, különösen nyűgös a nyélen felül egy nehéz eszköz!

Ja, hogy létezik alsó állású multi orsó?! Minden előnyével a masszív szerkezetüknek, és a felülre szerelés hátránya nélkül?! Az eddigi spinning botunkra rögzíthetően? A hosszú lére eresztett bevezető éppen azt a célt szolgálta, hogy végigmenve a logikai listán, kizárásos alapon eljussunk a jelenleg ismert legoptimálisabb nagyhalas eszközhöz, az alsó állású multiplikátor orsókhoz, illetve ezek közül megnézzük a megfizethető Cormoran CBIG CAT Mega Lifer-t. A pontos adataival nem fárasztok senkit, szét sem szerelem (94 db alkatrészből áll, az most jó, vagy éppen ellenkezőleg?), a gyártói terméklapja elérhető itt:

http://www.daiwa-cormoran.info/pdfdownload/flash/hu/CORMORAN2013HU.php 

ahol megfelelően leírják, mi-hogyan működik a világon-legjobban-csak-és-most-itt-ezen-az-orsón! De vajon tényleg így van-e? Mire, hogyan célszerű használni ezt a monstrumot? (Mert nem egy UL eszköz, súlya több mint fél kiló!)

A teszt szárazon így zajlott:

Először is feltöltöttem 70 kg-osnak mondott szakítószilárdságú fonott zsinórral (kb. 200 m), egy régebbi Byron casting botra rögzítettem. (Biztos, hogy az orsó talpát komolyan kell tartsa, különben mit sem ér a nagy teljesítmény, használat előtt még lehet, hogy kábel kötegelővel is megerősítem majd- ezen a boton kicsi a talp helye). Az első képeken látható, hogy nem sikerült tökéletesen feltölteni, ez aztán később meg is bosszulta magát, néhány dobás után úgy beszorult a zsinór, hogy az egészet le kellett fejtenem. Másodszorra jobban odafigyeltem, immár jobban sikerült, de biztos, hogy ezt a dobások újra lelazítják majd, és akkor ismét ellenőrizni kell, nehogy életünk nagy hala vesszen később ezért! Kíváncsi voltam, csak behúzni lehet, vagy dobni is tudunk vele? 150 gr-os súlyt 40 méterre tudtam hajítani, ehhez azonban nem árt tudni, hogy multival dobni más, amennyiben erősen figyelni kell, hogy a vízre érés után megállítsuk a tengely forgását, ellenkező esetben szép "pulóvert" kötünk, és hosszú, kellemetlen bogozásnak nézünk elébe! A dobótáv nyilván a bot erősségéhez passzoló súlytól függ, a november közepére tervezett vizes teszten kiderül majd, hogy úszóval, péktenyérnyi kárásszal csalizva mi az elérhető táv, Valószínűleg nem több, mint 25-35 méter. Azonban ez csupán egy opció, általában úgyis bójához rögzítjük a végszereléket, így csónak mindenképpen szükséges ehhez a művelethez.

Kíváncsi voltam, mit tud a fék, emlékszem egy tavaszi harcsás túráról arra, hogy az eszköz minőségét igen jól jelzi, hogy be lehet-e húzni tökéletesen a féket. Nem jó, ha erőltetni akarjuk a halat, és akaratunkkal ellentétben csorog a dobról a zsinór. A 150 gr-os dobósúlyra ráállt a barátom mind a 110 kilójával, és elkezdtem feszíteni a botot, amíg csak mertem, az várható volt, hogy nem a zsinór fog engedni. Nem zár tökéletesen, erről is "folyik" a zsinór, azonban van egy lényeges különbség a más orsókhoz képest, hogy az orsó elején láható ravasz-szerű karral plusz erővel lehet szorítani a dobot, így azért már elég erősnek tűnik. Arról nem is beszélve, hogy ha valami szakadni-törni látszana éppen, elengedve ezt a plusz blokkot, máris húzhat a hal, ha nagyon akar, és megmenekül a felszerelésünk. Én mindenesetre bottörésig erőltettem, de végül a dobósúly adta meg magát, kitéptem belőle a forgót... aztán órákat molyoltam a dobbal, mert kissé bevágott a zsinór a feltekercseltbe : /

	kookoko

A teszt nem ért véget itt, hamarosan (egy szorosabb újracsévélést követően) vízre visszük a szörnyeteget.

Ropog a lépteim alatt a sok kavics, battyogok hazafelé a fene nagy éccakában. A szokásos nappali hangzavarhoz képest ugyan csönd van, azért hallatszik ennyire, de nagy némaságnak azért még nem nevezném. Először is ott van a hetvenes, az autók mormogása folyamatos. Ehhez alapzajként a békák, tücskök csatlakoznak, nappal csak a még több járgány zaja fedi el a kórusukat. Néha egy-egy vizimadár is belerikkant a műbe, kutyák, vagy róka vakkantását hozza a szél. Az idillt csak a sebesvonat dübörgése töri meg, aztán újra csak a villamos felsővezeték zizeg... A nád suhog, a szúnyogok dünnyögnek, a lég lehűlt, rendesen. Sünök roszognak az útszélen, tán rovarásznak? Vidáman baktatok, átérzem a pillanat mélységét, egy vagyok az univerzummal. Szinte együtt rezgünk... aztán persze rájövök, hogy a lenémított telefon szól a zsebemben. Peti az, elmesélem hát, hogyan vált be az általa ajánlott új módszer, hogyaszongya: alul twiszter, felette streamer. 

Csupa hínár a két kedvenc öblöm, szerencsére, talán a tavaszi magas vízállás miatt, nem a szúrós fajta szaporodott el idén, hanem a süllő-nevű, és bár nehéz elhúzni benne a cájgot, de legalább a halak szeretik. Agyig van kishallal, mint az egész Velencei-tó is, de talán most, hogy erősödik a lehűlés, jobban összetereli őket a hideg, és a ragadozók is koncentráltabban lesznek megtalálhatók! Mindenesetre akasztottam Petink tippje nyomán egy zöld-sárga csukázó streamert a harapásálló felső fülébe, és az első tisztáson magam előtt tapogatva, már a második lengetésre tiszteletét tette egy csuka. Hihetetlen látni, ahogyan a semmiből előrongyol, és már villan a hasa, amint visszakanyarodna a fedezékbe! De abból már nem eszik, szépen ül a szája sarkában a bokorugró egyágú horog. Mintha spinnerbaitot használnék, szinkron lebbennek a csalik, alig tudok ellenállni a kísértésnek, hogy vízbe ne vessem magam, olyan csábító. Remélem, nem csak ennek az egy jószágnak volt ilyen ferde az ízlése...

Ez az az úszó, ami majdnem mindenre jó. Nem hiányozhat a felvilágosult horgász szerelékes dobozából, sőt! az tán még jobb, ha asszonykánk táskájában is mindig lapul egy, bármikor kellhet : ) Azonban, ha a viccet félretéve megvizsgálom, mit tud, és ezt a lusta horgász szemszögéből teszem, kiderül, hogy meglepően sokoldalúan használható. Vajon csak én találtam ki új felhasználási területeket, vagy ez volt a fejlesztők célja is?

Hát lássuk csak, mi is ez: Korda kruiser surface controller 15gr.

http://www.korda.co.uk/fishingtackle/surface-systems/kruiser/

Magyar találatot nem kaptam, pedig itthon bukkantam rá, kedvenc fehérvári horgászboltomban (Budai út). Jellemző, hogy az amúgy igazán nagy tudású eladó süllyedőnek mondta, szóval kizárólag a képzelőerőmre kellett hagyatkoznom a megvásárlásakor : ) Ez tehát egy körte alakú önsúlyos úszó, 10-15-20 gr-os kivitelben, ahol a súlyt a műanyag testbe zárt nagy viszkozitású folyadék adja. A test egyrészt egy felső piros kupakból áll, ez látszik ki a vízből, és aztán jön maga jéghegy, a körte alakú zöld test, ami a víz színe alatt rejtőzve magában foglalja a fent nevezett folyadék-levegő kiegyensúlyozott elegyét. Én a lusta horgász megtestesítőjeként értékelem azokat az újításokat, melyek az eszközök egyszerűsítését, a szükséges felszerelés csökkentését jelenthetik. Mert mi mindenre, és hogyan is használható?

Az eredeti elképzelés szerint ez felszíni csalizással való pontyozás egy kelléke. Én azonban rögtön elvonatkoztattam ettől, és persze másra használtam. Mivel lusta vagyok, kevés felszereléssel, kényelmesen szeretnék pecázni, egy botot több mindenre is használok. 2 m 7-25 gr-os pergető botomon 16-os fonott zsinórra 3-3 ütköző közé fűztem az úszót, és előke nélkül egy kis keszegező horgot kötöttem rá. Ólom nélkül használva csuddálatossan lehet vele kishalazni, az egészen kis sneciktől a nagyobb vörösszárnyúkig bármit jól meg lehet vele fogni.
Ugyanez a felszerelés nagyobb horoggal felszíni pontyozásra is alkalmas (hiszen ehhez szánták), nehezebb csalit feltéve egészen természethűen kínálhatjuk fel azt süllyedés közben, ezzel altatva el az éberebb ellenfeleket is. Nádban is jó, hiszen a kialakítása miatt, vagyis hogy az antenna hiányzik róla, a lekerekített puha műanyag nem akad el kihúzáskor. Visszatérve a csalihalakra, ha megfogtuk a szükséges mennyiséget, egy horog, vagy egy harapásálló előke, horog cseréjével azonnal folytathatjuk a pecát még mindig ugyanazzal a bottal, immár ragadozóra, balinra, csukára. Az úszó kialakítása olyan, hogy a damil felülről van befűzve, és a kupak oldalsó-alsó szélén távozik, nehezen tudja a kishal összebogozni. Felszíni csalihalas rablózásra tökéletes! Még mindig ugyanannál a felszerelésnél tartok, vagyis a pergetőbot, vékony fonott zsinórral. Az úszó önsúlya lehetővé teszi az igen távoli dobásokat, alkalmas műléggyel, gumihallal történő lassú vontatásra is. Ha az előke hossza nem megfelelő, az ütközőkkel változtatható annak mérete, igény szerint ólommal gyorsítható a süllyedés, ha pedig meguntam, és ismét pergetnék, csak lehúzom az egész cókmókot, és egy teljesen más pecát űzhetek újfent. Igazi Jolly-Joker!

Minden horgász életében elérkezik az a pillanat, amikor azt gondolja, valamit máshogyan kéne csinálnia. Mer’ nem jön a hal.
Az egyik elképzelés arról, hogy miért is nem kuptya az, hogy nem oda dobunk, ahonnan jönne.
Ezt sokan félre is értik, és nem egyszerűen máshova akarnak dobni, hanem minél messzebbre. Mert igaz, hogy a mellettem lévő nádfolt szélén most is zörgeti valami a szálakat, de a nagy, és sok hal az majd jól valahonnan bentről jön, legalább 1-50 méterről bentebb, mint ahová most hajigálok... Néha van is benne igazság, szóval senki ne szánja a saját aktuális határainál messzebbre dobni szándékozókat, jó lesz az még valamire! Már csak azért sem viselném jól az erős kritikát, mert én magam is beleestem ebbe a csapdába.
Tehát messzebbre kéne dobni. Eddig is jó nagyokat dobtam, de amikor együtt „horgásztunk” egy igazi mágussal, Lajossal, kiderült, hogy igen, tényleg jó messze dobok, csak mégsem. Vízszintes esőben, 5 fokban jól láthatóan majd dupla annyira vetette be a készséget, mint én. Peti barátom is mindig is hosszabbakat hajított, de azzal hitegettem magam, hogy jobb a szereléke, nagyobb súllyal szerel, magasabb, vállasabb, szebb...
Berágtam (magamra), és nekiláttam a kutatásnak, hogyan csinálják mások, mit vegyek. A neten rengeteg az infó, de nagyon hamar angol, holland nyelvű oldalakon találtam magam. Óvatosan akartam költeni, nálunk sem kerítésből van a kolbász. A botjaim jónak tűntek (3,9m 3,5lbs nagy gyűrűk), de egy tavalyi hajigálásból úgy tudtam, az én botomra optimális súly a 70-80 gr, amivel olyan 100-120 méternél messzebb nem sikerült hajítani. Szemre. Ezt a számot jól jegyezzük meg, a későbbiekben még fontos hivatkozási pont lesz!
Vettem hát egy nagy, kúpos, távdobónak mondott orsót, rá 25-ös szintén távdobáshoz ígért damilt, 40-es dobóelőkét, fél vödör, különböző súlyú, alakú ólmot, dobókesztyűt!, számlálót. Megelőlegezve egy röpke összefoglalót, a távdobásunk fejlesztéséhez a következőkre lesz szükségünk:
- megfelelő felszerelés (bot, orsó, damil, súly)
- a technika elsajátítása (oktatás, internet, gyakorlás)
- az erő megszerzése (gyakorlás)
- még RENGETEG gyakorlás!
- mérő eszköz
Sok fontos eleme van tehát a dolognak, de a legfontosabb a kiindulási pont helyes meghatározása, némi arc-faragással egybekötve. Ez nálam nagyjából úgy zajlott, hogy az eredeti felszerelésemmel kisétáltam a partra, és elkezdtem hajigálni, aztán kifelé tekeréskor lemértem, mekkorát is tévedtem.
70 méter. Elsőre ennyi maradt a szemre 100-120-ból. A francba, gondoltam, eddig olyan szép „nagyokat” dobtam, hát minek kellett nekem ezt lemérni??! Mindenkinek javaslom a mérőt, 3.000,- Ft-os eszköz, segít meghatározni egy szerény, ám a valóságtól kevéssé elrugaszkodott kiinduló pontot a további fejlődéshez!
Alapadatok:
dobók adatai
1.,M.Péter magasság: 1,85 m súly: 105 kg kor: 54 év tapasztalat: gyakorlott
2.,Péter magasság: 1,73 m súly: 82 kor: 36 év tapasztalat: gyakorlott
3., Máté magasság: 1,85 m súly 85 kg kor: 37 év tapasztalat: gyakorlott
4., Imre magasság: 1,80 m súly: 72 kg kor: 44 év tapasztalat: általános
A mérésekhez próbált felszereléseink adatai
botok:
1., Mitchell Cat 3,30 m 100-500 gr
2., Laser-Fish Sea Whisper 4,20m 150-250 gr
3., Daiwa black Widow 3,90 m 80-120 gr
4., Byron Equipe Power Surf 4,20 m 120-300 gr
5., Shimano Tribal 3,90 m 160 gr
6., Spro Dyno Force 4,20 m 100-200 gr
orsók:
1., Shimano 6010
2., Shimano 8000
3., Laser-Fish SF9000
4., Shimano Tribal 5500
Az első alkalommal még egyedül dobáltam, sajnos nem jegyeztem fel az ólmok formáját, pedig az nagyon nem mindegy! Rögzített adatok nélkül is elmondható azonban, hogy a tömör, csepp, golyó alakúak mentek megegyező körülmények között a legmesszebb nekünk, igaz, szárnyas rakéta ólmot nem próbáltunk, van, aki arra esküszik. A távdobó versenyek szabványos súlya a hegyes bomba alak, ami azért nem lehet véletlen.

bot orsó súly típusa gr dobott táv
3. 1. kosár 60 74/71m
4. 2. ólom 120 106/95/111m
4. 3. ólom 120 108/91/74/103m
5. 4. ólom 120 105/115m
6. 3. ólom 120 87/88/85m
2. 3. ólom 120 91/91/91m
4. 4. ólom 100 114/115/117m
3. 1. ólom 120 81m
3. 3. ólom 120 78m
3. 3. ólom 100 88m

A következő lépésben a baráti horgászboltból tesztre kapott tesztre és saját botokkal, feltöltött orsókkal készültünk, összegyűltünk négyen, és kivonultunk egy elhagyatott partszakaszra. Ugyan nem versenynek szántuk, da a végén azért versengés lett belőle, egy táblázatba írtam az elejétől az elért távolságokat, melyhez a felszerelés, és a dobók adatai is megvannak. Nem azt kell figyelni belőle, hogy ki lett az első, hanem azt, hogy ki mivel mekkorát fejlődött. Ez mondjuk azért is fontos, mert messze nem én dobtam a legnagyobbat. Jöjjön tehát a táblázat!
bot orsó súly típus gr Máté M. Péter Péter Imre
1. 2. ólom 115 113/120 m - 98 m 91 m
1. 2. ólom 120 - 99 m 121/112/117/107/109m 104 m
2. 3. ólom 120 134/138 m 127 m 111 m 114 m
2. 3. ólom 130 - - - 107 m
3. 3. ólom 85 118/124/ 133 m 114 m 108/112 m 79/114 m
3. 3. ólom 100 127 m - - 101/105 m
3. 3. ólom 115 - 117 m - 100 m
3. 3. ólom 120 - - 116 m 108/117/109/101/99/111/110/112 m
4. 3. ólom 120 140 m 126 m 121 m -
4. 3. ólom 130 - 118/114/125/127m 119 m 111 m
4. 4. ólom 130 143 m 127/137 m 127 m -
4. 4. ólom 150 143 m 108/118 m - -

Szép konklúziók vonhatók le a bevallottan nem reprezentatív adatokból.
1., Csak az dob igazán messze, aki gyakorlott távdobó, vagy aki nem méri le. A mérő kötelező eszköz az induló távolság őszinte meghatározásához, a további fejlődés nyomon követéséhez. A vastagon kiemelt eredményekből látszik, hogy Máté dobta minden eszközzel a legnagyobbat, és az is, hogy a 4.+4. eszközökkel érte el mindenki a legnagyobb dobását.
2., Ahhoz, hogy messzebbre dobjunk, mint jelenleg, nem muszáj lecserélni azonnal az eszközeinket. Rengeteg gyakorlás árán, az optimális összeállítás megtalálásával, bármivel távolabbra lehet juttatni a súlyt annál, mint ahol most tartunk.
3., Aki mégis beruházna, szerintem a következő fontossági sorrendben tegye:
- A dobóelőke+főzsinór, és a kettőt összekötő megfelelő csomó sok-sok megnyert métert jelent, a dobot muszáj megfelelően feltölteni. 25-ös főzsinór, 35/40-es dobóelőke elég, ha valaki a fonottra esküszik, abból a 20-as is bőven megteszi. Szerintem azonban a monofil-fonott toldásnál a csomó túl nagyot üt a gyűrűkön, megakasztja a dobás lendületét. Az első dobásoknál felcsévélt vizes zsinór majd messzebbre száll, de a távdobó spray-ket is érdemes használni. Egy a magyar távdobó sportolók fellelésére tett kísérletem közben elhangzott az a félinfó, hogy dobásonként megszárítják, púderezik az zsinórt. Még ellenőriznem kell az állítást, de meglehet, a maja naptáron ez is rosszul szerepelt…
- Dobósúly, a bothoz, testalkatunkhoz optimális méretű, alakú dobósúly tartozik, véleményem szerint a gömb, csepp alakokkal juthatunk a legmesszebb. A távdobó versenyeken használt forma egy hegyes csepp alak.


- Bot, 3,6-4,25 m közötti 100-200 grammal működő az ideális a mindennapi használatra, a még hosszabb, könnyebb, szuperebb anyagból gyártott pálca meglehetősen pénztárcafüggő történet. Sose feledjük, hogy a horgász célú távdobás nem azonos a versenysporttal!
- Orsó (spinning), itt a dob alakja, szélessége, a perem letörése a legfontosabb, ami magát a dobást illeti. A gyakorláshoz persze igen fontos, hogy sokat tudjon behúzni egyszerre, hiszen minél messzebb jutunk, annál nyűgösebb lesz majd kifelé. Az sem árt, ha a csévélés a szép zsinórképet ad! A dobáshoz nem, de a halfogáshoz még néhány apró tulajdonság fontos, például hogy jól állítható legyen a fék, és masszív, nagy halakat bíró legyen a kivitele. Árhatár a csillagos ég…
Orsó (multi). Itt álljunk meg egy pillanatra. Talán nem mindenki tudja, de a világon a legmesszebb ezzel az orsó típussal jutottak, a Görögországban tartott 2012. szeptemberi világkupa eredményei:
100 gr/ 252,90 m 125 gr / 269,49 m 150 gr / 266,71 m 175 gr / 253,21 m
A bajnok Alessio Massa lett (Olaszország 1031,57m), a második, de legnagyobb dobás (269,49 m) végrehajtója Danny Moeskops (Belgium 1024,73 m). Multi orsóval, természetesen.
Danny néhány apró rekordot is tart:
• 125gram: D. Moeskops 277,87m
• 150gram: D. Moeskops 285m
• 175gram: D. Moeskops 276,58m
Én mindenesetre vettem egy nyitott hengermultit, most keresem a hozzá illő botot, a tavasszal pedig beszámolok majd a tapasztalataimról, az alapvető tudnivalókról.
Akinek hát erre van ingere: dobjunk messze! (Vagy hagyjuk otthon a szemüveget)