Totum

Hosszú évek gyötrelme koncentrálódik itt egy pontba. Befagytak a vizek, metsző szél fúj, és én ki nem teszem a lábam a biztos melegből. Valamit azért mégis kell csinálnom, ha mást nem, hát gyenge elméleteket gyártok a jövőre nézve.

Holnap még biztosan nem megyek tehát ki, mert mittudomén, milyen programom van, de tán a jövő héten még kitart a jég, és tán gyengül a hideg is. Ha akkor összejön, egy jó csukás vízre kinézek, vertikál, vagy élő csalis cincogásra.

Ha elmegy a jég, attól függően, hogy ez mikor lesz, ha szerencse úgy hozza, hogy ez még tilalom előtt megtörténik, akkor lesz esélyem kövest, sügeret, csukát kergetni. Ha kiolvad, és vagy pár fokosra felmegy addig a víz hőmérséklete, de legalábbis kisüt a tavaszihoz hasonló nap, kajakja pattanok, és egy hinaras-nádas rejtett zugában nézek körül a környéknek. 

A tilalomban feederezni, matchezni fogok, van már kényelmes székem, állvány, minden, ami csak kell, irány a dinnyési kikötő. Közben persze javul majd az idő, és kitavaszodik, immár biztosan helyt adva az idei új hobbinak, vitorlásra szállok. Később, ha majd újra szabad lesz, arról fogok a Velencei-tó eddig elérhetetlennek tűnő pontjain balinozni, pergetni. És sörözni járni, valamint gyerekeket gájdolni. Aztán csak véget ér már a pörgetőtlen időszak, és már az első nap a Balatonon talál majd, a töréseken nézzük a süllőket, az elméleti része mér megvan a dolognak. A tavasz a hazai pályán is meghozza a lehetőségeket, hajnalonként parti balin-süllő játszik. Remélem találok sügereket a vitorlással, a balatoni kedvenc kikötőmben a tavasz-nyár nem jó erre. Ellenben indul a vihar-peca, süllő, balin fogható ezen a kemény megpróbáltatást jelentő módon. A balatoni balinokra idén egyébként is több hangsúlyt fektetünk, Siófokról csónakkal, Aligáról kajakkal megyek rájuk, messzehordó, gyors csalikkal.

Van egy titkos hely ezen kívül, ahová halandó be nem léphet, azt még nem tudom, mit is várjak tőle, de párszor biztos ránézünk, míg ki nem derül, mit is tud nyújtani.

Talán lesz egy Po-túra, és Amszterdamba is ki kéne nézni, no és a szlovák domolykók is piszkálják a csőrömet. Ja, a helyi csatornákat is meg kéne nézni. A külföldi útjaimhoz immár lesz szállítható méretű botom, valami tán ott is kinéz. Néhány horgászverseny, csak a hékula kedvéért, random, előre nem látható bulik, Zsennye, Bregyó.

Ha ennek csak a felét megcsinálom, király év elé nézek : ) Addig is tovább lógatom a kezem a bilibe...

... és itt a pillanat, indulunk! Akartam, vagy sem eljönni erre a horgászversenyre, már a fene sem tudja, de több felől olyan szépen kapacitáltak, hogy nem mondhattam nemet. Itthon ezúttal elég jól sikerült eladnom a sztorit, egy icipici nyűgösködéssel megválthattam a hétvégémet. Érden már vártak a cimborák, úgy tűnik, mégsem én izgultam legjobban, mert már összekészülve kávéztak, cigiztek a csapat névadó horgászboltján árnyékos hátsó lépcsőjén. Gyorsan elpacsáltam hát egy rakat pénzt az utolsó, rettentően fontos műcsalikra, amikkel természetesen semmit nem fogtam később. Mivel nem használtam egyet sem belőlük. Akkor meg minek, kérdezhetnéd, de egy horgász agya pont úgy működik, mint a kisgyereké a cukorka-, vagy lányoké a ruhaboltban, csak az imádat tárgya más...

Kanyargós, esős úton vágtunk neki a cél, az V. Jubileumi Bolyhos Csapat Pergető Kupa,  a Robinson Szigetek - Szécsény felé. Egész héten előtte remek, nekem tetsző kicsit felhős, hűvösebb, néha csöpögős horgászidő volt, a munkahelyem ablakából nézegettem irigykedve a felhőket. Most, hogy két napig a parton aszalódunk, kisütött, zsibbasztó kánikula fogadott bennünket. Érkezésünk sorrendjét látatlanban becserélhettük volna helyezésre, hiszen mások alig lézengtek még rajtunk kívül a kempingben. Örömmel kezeztünk a Főrendező Úrral, és baráti társaságával, biztató szavai nyomán nagyobb sebességre kapcsolva kezdtünk szerelni, hogy mielőbb begyakorolhassuk a nyerő mozdulatokat, megtalálhassuk a megfelelő csalikat.

Hőség ide, vagy oda, sötétedésig dobáltunk mindent, ami csak a kezünk ügyébe került. Csapatkapitányunk még saját hab testét is felkínálta a halaknak, tekintve, hogy a távdobást úgy gyakorolja, hogy a csali leszakadva repüljön a tó közepéig. Sajátságos a technika, de az biztos, mindent megtesz a barátok szórakoztatásáért... köszönjük, Emese! Az előző évi tapasztalataiból kiindulva, kis csukákra készültünk, UL-csalis buzerapecára. Szokásomhoz híven én azért hoztam más csapásmérő egységeket is, centókra tervezett brutális harcsapergetőt, és sbirolinós táv-balindobó nyitott hengermultist. Elővettem a legjobb legyeimet, streamereket, gigászi gumikat, és ezekkel kezdtem ostorozni a vizet. A csapat a nap végén csak reménykedve kérdezte, hogy ugye nem ezekkel fogok a verseny napján ringbe szállni... Persze nincs igazuk, egy ilyen sűrűn pörgettyűzött vízen komoly fegyver lehet egy ismeretlen csali. Mármint: elméletben. Unortodox, vagy hagyományos csali, egyre megy, szombaton alighanem senki nem fogott halat, ami remek előjel volt a másnapi versenyre. Egy biztos, mire besötétedett, a csapat kevésbé kitartó, és főleg éhesebb fele már tüzet rakott, és elkezdett szalonnát sütni, némi szilvalébe áztatva. Gyorsan beszálltunk Lazival a pusztításba, és aztán részemről nagyon gyorsan álomba merültem. 

Másnap reggel nyüzsgés fogadott a placcon, kávé hegyekkel tunningolták magukat az arcok (úgy tűnik, más csapatok is megünnepelték az érkezést - és tényleg, egy spori a 20-as faházból éjjel megpróbált a szobánkba lefeküdni, nem állt tökéletesen a helyzete magaslatán : ). Szóval úgy indult a reggel, ahogyan az egy rendes horgászversenyen kell, ezer bot letámasztva, gumicsizmás, távolba meredő tekintetű, csalijaikat remegő kézzel még válogató őrültek mindenfelé. Aztán felsorakozott a 96! versenyző, és megkezdődött a sorszámok kihúzása. Azt hittem, negyven valahányassal nem leszek a tök utolsó induló, de jelentőst tévedtem. Mivel az indításhoz egy fő elöről, egy fő hátulról állhatott, a középső számommal, teljesen reménytelen pozicióba kerültem. Igaz, rajtam kívül mindenki más készen állt a kezdésre, én még a saját rajtszámomat is lekéstem, mert még akkor szereltem... no comment. Mindenesetre, az előző napi eredményeket figyelembe véve, eszembe sem jutott különleges csalikat feltenni, 0-5-ös körforgókkal próbálkoztam. A csapat tagjaival egy nagyon rövid ideig még láttuk egymást, aztán ők balra el, csapatkapitányunk visszafeküdt aludni, én pedig elsétáltam a "harcsás" oldalra.

Ja, a cím! Az előző évi infó a csuka (néhány nagy, és sok kicsi), és sügér horgászatáról szóltak. idén kis csukát nem láttunk, bálint rabolt mindenhol, és a vizet ellepő harcsákról szólt a fáma. No, én dobáltam mindenre. Először egy gyönyörű csatorna kereszteződést vallattam, de vagy a hátam mögötti büféből szálló sülthús illat, vagy a bénaságom megakadályozott abban, hogy kapásra váltsam a hosszú évek alatt horgászatra pocsékolt időt.

Vissza hát az ellenőr házikónál található "szigethez". Irgalmatlan energiákat pazarolva dobáltam mindenkinél messzebb a nullás kanalat, volt, akinek tetszett is a sbirolinó technikám, a halaknak mondjuk nem... A szemközti mart parton azonban több, nagyobb hal akasztásának is szemtanúja vehettem, ezért gyorsan visszasétáltam a szállásra a nehéz harcsapergető cókmókért, ha azzal megakasztok valamit, az nem megy sehova, az tuti. Taki kolléga balin, és csuka fogása mellett néhány vélhetően nagyobb harcsát is megakasztott, és bár az általánosan használt light felszerelések sokat segítenek abban, hogy kapásig jusson az ember, egy bitang harcsa erejével nehezen bírnak, el is ment egy csomó, és nem csak neki. Azért esett néhány méter feletti, majdnem öröm volt látni a fárasztásokat (hiszen mégiscsak ellenfél fogta). Közben hallottam, csapatunkból Peti 90 cm-s csukát írhatott be, de persze ebből egy szó sem lehet igaz. kezdett meglehetősen frusztrálóvá válni, hogy másnak potyognak a halak, nekem mag csak annyi jut a jóból, hogy a merítőmet kölcsönözhetem, és közben szenesre sülök a napon. Kínomban egy 5-ös körforgóval cincáltam meg a partfal alatti akadót, és csodák-csodája! lett egy 54 pontos bébi-harcsám. Öröm, és bódottág : ) Nyilván erre való a körforgó, tapogató horgászathoz...

Aztán egyszer csak vége lett. Én még szívesen nyomtam volna tovább, főleg, hogy a verseny befejeztével felszabadult a harcsákat adó kiszögellés, csak a dudaszó után már nem ért a játék. Arról nem is beszélve, hogy kihagytam a reggelit, és ekkorra már szikrákat hányt a szemem az éhségtől. Szerencsére egy remek ebéddel örvendeztettek meg a szervezők, és közben kiderült, hogy a versenyt alvásra cserélő csapatfőnökünkön kívül mindannyian fogtunk, sőt, bizonyos külhonra szakadt csapattárs, és egyéb bojlis egyének egész szépen kitettek magukért. Rövid számolgatás után kiderült, hogy akár még az első öt helybe is beférhetünk! Nem mintha nem volna mindegy (az első három helyet leszámítva) hányadik az ember, de hiába, ez az óvodás versengési szellem alap felrszerelés, ha horgásznak hisszük magunkat, úgy tűnik. Hideg dinnye zárta a napot, már csak Pisti majdnem hazáig tartó horkolását kellett elviselnem. Érdekes, csak az egyenes pályaszakaszokon aludt, a kanyarokban fehéredő ujjal kapaszkodott... nem értem.

A hétvége rövid összegzése: haverok, buli, fanta, újabb impulzus-vásárlás, pálinka a bolyhaimnak, erőnkön felüli helyezés, rengeteg beszaggatott drága csali, és egy törött botvég, amit az autótól 1,2 méterre sikerült elkövetnem (úgyis pont nagyobb dobósúlyút akartam helyette). Az annyi mint... akárhogy is számolom, pozitívra jön ki az eredmény, bitang jól éreztük magunkat!

Csöng a fiókban a telefon, még szerencse, hogy éppen a kabinban vagyok, máskülönben nem hallanám a széltől. Így sem tudom felvenni, vissza kell hívjam oldalbordám, aki aztán szokatlan örömmel veszi tudomásul a jelentkezésem: él! újságolja sógoromnak. Hol vagytok? Pont kikötöttünk. És ti? A Petrocselli kávézóban. Ok, ott várjatok meg, odavitetem magam.

Azt hittem először, csak azért hívott, hogy szóljon, nem otthon vár. Mint kiderült, a gárdonyi kikötő melletti kávézónál akkor már tarajos hullámok voltak, és mivel ez a remek becsületvesztő pont a vízre néz, aggódott a drága : ) Volt is miért, nem egyszerű túra volt ez a mai. Barátom, Laci, hallott az új kabinos bútorszállítómról, és az opcióról, hogy esetleg vitorlázónak is átszerelhető volna. Rettenetesen rágerjedt, hogy beszállna anyagilag, mert ez őt húdenagyon érdekli. Igaz, hogy én egyáltalán nem tervezem, hogy a most remekül működő horgászhajót feldíszítem árboccal, kötélzettel, de meginvitáltam egy kora reggeli körre, hadd lássa a saját szemével, mitől is döglik a légy. A megbeszéltek szerint hajnalban még sms-t váltunk, hiszen a kimenetel erősen időjárás függő. Esőben, kettes viharjelzésben ki nem megyek, és a szeles idő sem emeli az élvezeti értéket. Hibáztam, tudom, de mivel neki nem jó bármikor, úgy döntöttem, egy kis széltől nem ijedek meg. Hajnalban többször felébredtem arra, hogy kemény eső veri a tetőablakot, esik, aztán eláll, majd újra kezdi. Négy körül aztán leosontam az emeletről, és megnéztem a gépen, mi várható. Az látszott, hogy az eső elvonul, egy kis permetbe tán nem halunk bele, mondjuk szelet az jósolt, gazdagon. De a teraszon állva ebből nem sok mindent lehetett érezni, úgyhogy belevágtunk.

Az elindulás, átkelés a dinnyési oldalra hiba nélkül zajlott, sajnos az eredeti tervemet a viharjelzés áthúzta, így a pátkai oldal ma kimaradt. Jobb híján a Rapala-kupa szeptemberi fordulójára, viharjelzés esetére kijelölt 2. pályára látogattunk (1., 2., kotrás, és a felette lévő lagunás rész). Ide viszonylag keveset jártam eddig, az elérhető hatótávomnak a legszélén van. Télen szeretem, sok csukát fogtam már a nádasai szélén, de nem sok hínárosa van, nappal óriási reményeket nem is fűzök hozzá. Egy csukát azért sikerült véletlenül kivarázsolni, Laci már vitte volna (nem horgász), nem is értette miért dobom vissza (volt vagy 35 cm). Gyorsan beszaggattam a legjobb körforgómat (tegnap jött postán), és innen kezdődött a kaland. Tekintettel arra, hogy ritkán járok itt, nem vagyok túlságosan ismerős. Találtam is egy behajló náddal fedett csatornát, ami reményeim szerint a kettes kotrás végén ér ki. Keskeny volt, hínáros, és sekély. Az én bödönöm gerincmélysége olyan, akár egy csónaké, de a kormány, az bizony leér vagy 70 cm-t. Igaz, felnyitható, amikor éppen nincs a felhúzó kötél a csiga mellé beszorulva (mint most), olyankor magától felcsukódik (előre menetben). No, "lássunk világot!" címszóval behatoltunk a csatorna rejtelmes félhomályába. Eleve nem volt túl bizalomgerjesztő, de az első 30 méteren legalább az látszott, hogy vízen megyünk. Aztán behajoltak teljesen a széléről a nádak, aztán ellepe a maradék felületet vastagon a hínár... aztán egyre sekélyebb lett víz... Laci szerint ki kellene tolatnunk, és bár igaza van, hajt előre, hogy majd én tudom!, és persze a tény, hogy nem olyan könnyű az! Egyszer csak, úgy tűnik, felragyog a napunk!, egy Y kereszteződés hínármentes felszíne tárul a szemünk elé. Itt a pillanat, úgy visszakozhatom, hogy tán a becsületen sem esik nagy csorba, gyorsan bevágtam pördülőbe a hajót. Próbált már valaki egy majd 7 méteres "monstrummal" egy zsebkendőnyi helyen megfordulni? No, ezt így kell elképzelni. Azért sikerült, és már-már hálát rebegtem, amikor megállt a motor. Addigra kétszer pucoltam le a csavarról a növényeket, most is ezt próbáltam újra, de nem, megadta magát teljesen. Ültem egy kicsit magamba roskadva, és vakartam a fülemet, hogy mi a fránya nyavaja legyen. Levettem hát a meghajtást, lecsavartam a propellert, eltávolítottam a ki tudja mióta rácsavarodott damilt, visszaépítem... "gázt" adok...semmi. A szél erősödik, pont szembe fúj a keskeny csatornában, tol minket vissza. Aztán elakadunk, nyilván leér a kormánylapát.Keresztbe leparkolunk muszájból, és csak nézünk egymásra, két balfax, hogy most mi legyen?! Akkor evezünk, határozom el, de előre fázom, mi vár ránk, amint kiérünk csatorna nádasából, ezt a bödönt ha oldalról megkapja a szél, megy, amerre akar, nem lesz egyszerű móka. Mindegy, két oldalról kiülve a kabin mellé, a nádon kapaszkodva húzzuk magunkat előre, a kezdeti iszapból kicuppantás után centiméterenként, de haladunk előre, aztán kiszélesedi az út, és már csak egy oldalon érjük el a húzódzkodót. Látom már, hogy ez így nem lesz jó. Egy kis kapát előveszek, hogy majd azt előre dobálva húzzuk magunkat, sosem járt büdös iszapot fröcskölünk fel, és egyre közelebb ér a következő etap, ahol már evezni kell, és telibe ver majd a szél. Sebaj, aggódni ráérek majd akkor, ha odáig eljutunk. Közben azért újra összerakom a motort, ami természetesen jelentősen átmelegedett a hínár ölelésében való erőltetéstől, a vízbe visszarakva reméljük, hogy egyszer csak újra elindul. ÉS LŐN! Visszajött közénk, megmentette a becsületet! Sem cimborákat, sem vízirendészetet nem kell riasztanom, saját lábon hagyhatjuk el a tetthelyet. Lacira hagyom ismét a kormányzást, és dobok párat, úgy teszünk, mint ha eddig minden simán ment volna, mutogatom, hol merre forduljon. Itt jobbra! Az utolsó pillanat után szóltam, nem nagyon látszott az átjáró, és a bödön csak a kormány, és a motor együttes fordításával "perdül", amúgy óceánjárósan 2 km-s körrel fordul. Rá is megyünk szemből egy zsombékra. Felülünk rá, aztán lassan lecsusszanunk, úgy tűnik, minden rendben. Laci kérdezi ijedten, minden rendben? Én hátrafordulva nevetek, hogy ne nyugtalankodjon, amikor csobban valami elöl. A kilógatott horgony szakadt le. Itt azért már lepittyedt a szám. Tovább! Nincs az az isten, hogy belemenjek a vízbe. A nádas alatt visszaosonunk az agárdi kikötőnkhöz. A körnádtól vonul előttünk a Fuska, egy fém csónak, autó felépítményekkel esőállóvá téve. Akkora felület, hogy vitorla már nem is kell rá. Driftelve fordul be a kikötőbe, mi meg repesztünk utána. Aztán észreveszem, hogy a spori bajban van, lassítok... még... telibe hátrafelé forgatom a motort... de megyünk tovább ezerrel, úgy tol a szél. Rá a Fruskára, és a kikötőre úgy általában. Horgony ki, ez lassít egy kicsit, és benavigálom a hajó orrát egy félakkora résbe két másik csónak közé, mint amekkorák vagyunk. A spori a helyére befordulóban keresztbe elakadva áll, mozdulni sem tudunk tőle. A bödönt beékelődve hagyom, majd Laci tartja, kimászom oldalt, és közösen befeszítjük Fruskát a helyére, cipőkanállal, de megy. Közben azon töprengek, mi hogyan csináljuk? Máskor, feleekkora szélben sem leányálom, ez meg folyamatosan erősödik, már vagy 50 km/ órás. Tudom, hogy van egy nagy horgony a kormányállásban, kötök rá kötelet, és kidobom, az majd megtart, és lassan beengedjük magukat. Ja, jó lesz! Még végig sem gondolom a dolgot, amikor Laci kifordítja az eddig biztonságba ékelődött hajót, mint kiderült, valami vasra emelgette az oldallécnél fogva a hullám, és nem akarta, hogy baja essék. Csak nem értesített előre a szándékáról, és ott ültem horgony, és terv nélkül... Szerencsére a szél megfordított farral, és pont befújt a helyünkre. Nincs mit szépíteni, közöm nem volt hozzá. Bekötöttem, lezártuk,megmenekültünk.

Csörög a telefon, de nem érek oda, hogy felvegyem. Visszahívom, a főnököm az: ÉL! újságolja a kávézóban...

Hát újra rávettek. Pedig legutóbb megfogadtam, hogy ide még egyszer nem megyek. Hosszú az út. Kevés a a hal. Pénzbe is kerül. Fárasztó, és egyébként is: ha akarom, 10 perc alatt vízen vagyok itthon. No, nem megyek, hagyjatok!

Hosszas könyörgés nyomán, aztán mégis kötélnek álltam.

" Imi, gyere!"

"Na, jó."

Csütörtökön már nem aludtam, harcsákat, és több száz pontot vizionáltam. Szombat reggel aztán "A" horgászboltban kezdtem, egy rakás igen fontos műcsali megvásárlására pocsékoltam a pénzt. Móri Pisti onnan velem utazott, Csupi, és Marci, (akik amúgy Károly, és József), egy másik autóval alkották konvojunk hátvédjét. Ne akard megérteni.

A verseny linkje: http://www.kalapeca.eu/versenykiirasok/128-ivbolyhos-csapat-perget-kupa.html , és az

V. Jubileumi Bolyhos Csapat Pergető Kupa névre hallgat itt megrendezve: Robinson Szigetek - Szécsény.

Szerény étel készülgetett, ez fogadott minket, a délelőtt érkezőket:

Mivel elvileg ezt a napot a terep felderítésére szántuk, gyorsan nekiálltunk szerelni:

Pakolni:

Nagyot mondani:

Bokrot akasztani:

Betépni:

Stratégiát gyártani, okoskodni:

Még többet:

Az itt megbeszélteket természetesen azonnal átültettük a gyakorlatba (a siker legkisebb esélye nélkül):

Ezzel az esély nélküli dologgal többen is próbálkoztak:

Míg a nap le nem nyugodott.

A nálunk kitartóbbak a vízben állva gyötörtették magukat a körülöttük rabló balinok által.

" Amíg meg nem fogom, ki nem jövök a vízből", hangzott el a bátor ígéret. A balinnal persze ezt senki nem közölte, így aztán, egy csuka jött helyette.

Csupival addig vakaróztunk a parton, míg befutott Peti, és Dini is, így teljessé vált a csapat. Kapitányunk enyhe másnaposságát megfázással álcázta, és bár olyan pocsékul érezte magát, hogy még a SÖRÉT IS NEKEM ADTA!, a szalonnasütésbe azért besegített.

Ez már a verseny reggele, itt adták a jó kávét, és egyéb gondolatébresztő söröket:

Néhány bevetésre váró eszköz:

A parkoló véletlenül épp a szeszmérőre nyílott...

Egész szép tömeg verődött össze, 16 hat fős csapat, és a kísérők:

No, ki az, aki bemutat a "fotósnak"? Aki a rajt után egy órával visszafekszik aludni. Kösz, csapattárs!

Egy gumis is erre oldalog éppen:

Itt még teljes a csapategység.

Mindig van, akinek csak a szája jár:

De akad dolgozó is a páston, dicsőség a hősöknek! Pecások, és a forróság... brrr.

Arcok a liftből:

A Lényeg.

Indulandusz.

Egy darab pálya. Vagy tök üres volt, vagy béna vagyok, mert a legjobb, ami itt történhetett...

... az a hátam mögött a büfében sülő hús, és a hideg sör volt.

Csapatkapitányunkat itt láttuk utoljára, mielőtt cserbenhagyott bennünket, és visszafeküdt aludni. Örömömre azért gyorsan megakasztott egy bokrot, és beszakított valami vélhetően beszerzési áron is rettentő drága csalit. Asszem fűzött kutyakajával próbálkozott éppen.

Ülve peca! Apám! Ez ám a fejlesztés. Keccs end rilex.

Úttörő horgászmódszerek is bemutatásra kerültek:

Volt persze, aki a ferpléj szellemében minden 4 halból hármat elengedett...

..és akadt, aki véletlenül kabát helyett szájba akasztott egy-egy harcsát.

Igyekeztem olyan merítőt kölcsönadni, aminek lejár a feje, az "adjunk még egy esélyt a halnak" mozgalom keretében, ami kizárólag a mások fogására vonatkozik, de csak nem bírták elrontani.

És csak simán a képembe nevet. Klassz. Legközelebb olyan merítőt kell hozzak, ami alul nincs összevarrva...

Egyre másra potyogtak a harcsák. Mármint: másoknak.

Azért végül hasznosnak bizonyult, hogy elhoztam a kishalas merítőmet.

Kicsit még bohóckodtunk. Mármint egyesek.

És a kettesek is.

Amíg el nem esett ez a hatalmas jószág.

Igyekeztem a legjobbat kihozni a képből, de vagy 2 méteres kéz kellett volna hozzá.

Aztán elesett a nap hala is.  1,2 méter, 12 kg. A tisztelt elejtő nénikéjét a távolból is üdvözöltetem!

Itt láthatók azok az elvetemültek, akik velem együtt még a dudaszóig reménykedtek.

Pihen a komp, kikötötték...

Már csak egy kis ebéd volt hátra...

... és az eredmény hirdetés 4 órás tortúrája.

A főrendező úr felsorakoztatta az áldozatokat...

És órákig csak beszélt, beszélt. Naná! Minket kiállított a napra, ő pedig az árnyékből magyarázott. Mintha nem lett volna elég büntetés maga a verseny ebben a kánikulában : )

Apránként felvonultak helyezésük sorrendjében mind a csapatok, aki nem látható nálam, küldjön fotót, és kiegészítem az albumom!

A legnagyobbat fejlődő csapat:

2 perc alatt 4 hellyel javította a helyezését a webfishing csapat, tekintve hog a rendezőség laza 100 pontocskával elszámolta magát...

Így előre ugrottunk a hatodik helyre, ami ahhoz képest visszalépés, hogy tavaly valami hiba folytán az ötödiket sikerült elérni (akkor még nélkülem), de óriási fegyvertény tekintve, hogy öten hergásztunk hat helyett. Kösz, Pisti!

... és csak magyaráz...

A tűzőszúnyog-imitáció itt nem játszott : )

Helyette jönnek a különdíjasok. A legfiatalabb versenyző:

A legtöbb kifogott hal:

A legnagyobb hal:

A legjobb ebéd:

És a legjobb női versenyző. Legalább van egyvalaki a családban, aki tud halat fogni.

És íme, a harmadik helyezett csapat, óriási ováció, és gratulálok!

A második helyezettet már jobban irigylem, nekik inkább több pálinkát kellett volna inniuk.

Az első helyezett pedig kifejezetten ... ööö ... khmm. A franca, hát, jó: GRATULÁLOK!!

Jelzem, ez egy vándor kupa! 

 Jövőre, ugyanitt. Ezúttal majd kicsit több halat kötünk le előre : )

Mindenkinek van egy álma... nekem több is akad. Az egyik ezek közül az, hogy olyan hajóval járjam a vizet, amiről stabilan lehet dobálni, és még éjjel is kényelmesen kint lehessen maradni rajta. Csónakban eleve nem gondolkodtam, tekintve hogy Peti barátomét ha akarnám, bármikor használhatnám, és mert billegősnek találtam amit eddig próbáltam. A milliós darabok használati értékének tesztelése fel sem merült... Első próbálkozásom a NIMITZ fedőnevű vizikerékpár lett, ami remekül hozta a kívánság listám néhány elemét, arról nem is beszélve, hogy rengeteg ismerős járt rá: örömésbódottág : )

Nappali békés-halazásra, éjszakai túrákra azonban korlátozottan alkalmas csupán, lustaságom, és kényelmességem okán kizárt, hogy ezen hajnalig nyomorogjak. Beindítottam hát a kettes fokozatát a hajtóműveknek, és megszületett ez a bödön:

Ez az az orr-rész, ahonnan a korláton megtámasztva a lábat lehet dobálni, fél méterrel a víz fölül, 5 méterre a hajót kormányzó kapitánytól, akadálymentesítve élvezhető az élet! Marlin elfogó yachtokon láttam hasonlót, bár az összegek közt valószínűleg billeg a mérleg...

Még a nagytakarítás előtt, évszázadok mohos lerakódásai segítik a tájékozódást.

Retró kép: régi hajó, favorit, suzuki.

Pihen a komp, kikötötték.

Kidőlt árboccal árválkodott a dinnyési Mohosz-kikötőben, évek óta használaton kívül mohosodott. Egy gyors egyezkedést követően leszereltük az árbocot, kötélzetet, minden útban lévő veretet, és áttettem a székhelyét a saját egyesületem tanyájához.

A VVSI-re néz, egy kisebb vízfelületet meg lehet horgászni belőle, nem kizárt, hogy az első éjszakai horgászatokat kikötve fogom abszolválni, amurok, harcsák is előfordulhatnak ilyen helyen, csak győzzem őket elrángatni a kikötő lábak alól... Egy óriási kapásom már volt is valamelyik reggel, arra ébredtem, hogy a harcsázó szerelék orsója veszettül kerepel... Boldog mosollyal vetődtem utána... még épp sikerült meglátnom, amint egy bitang hattyú keresztülgázol a 70-es fonotton : ) Legalább izgalmasan kezdődött a reggel!

Másnap Dini barátom kölcsön akkujával megtámadtuk a tavat, ami úgy nézett ki, hogy ő horgászott, és fogott, én dobáltam, és vittem a hajót... egyszerre nehezen megy a kettő. Én még csak a haladást élveztem, amikor ő már elkezdte aprítani a csukákat, balinokat. Itt még szemüvegben. Aznap vette.

Miután lefogott a pályáról ezer csukát, és balint, megígértem, hogy a következőnél belevágom a vízbe, és jöhet úszva haza. Hangosan, és sokáig röhögött rajtam. Amikor a szemüvege beesett a vízbe egy hal kiemelése közben, és háromszor bemászott, lemerült érte, akkor azért nekem is csorgott a könnyem. Sajnos, a vízből kimászós kép közlésére nem kaptam felhatalmazást.

A projektnek egy gyenge pontja, hogy titokban készült, főnököm még semmit nem tudott róla. Egy vasárnap délután ezen is átestünk, szerencsére már a nagytakarítás utáni állapotra érkezve örömmel vette át oldalbordám a kormánykereket. Ritka alkalmak egyike: más gájdolt nekem : )

A következő próbakörre már teljesen felkészülve érkeztünk, két 100Ah-os akkuval, összes bottal, csali hegyekkel indultunk, most Dénes vezetett. Igazából is, mert azonnal elkezdett fogni. Szerencsére ez alkalommal nem lejtett a pálya, még egy picivel több is jutott nekem, írjuk talán annak a számlájára, hogy most csak a dobálással kellett törődnöm?

Olykor egyszerre ketten fárasztottunk, hitted volna a Velencei-tóról?

Másfeles lehetett a legnagyobb, erős, jóllakott népség lakik erre.

Jó itt, Velencei-tó!

Peregnek a napok. Múlik a nyár, érzem a csontjaimban, pedig a forróság még itt ólálkodik. A fecskék már útra készülődnek, a gólyák sem maradnak sokáig. Lesz-e klasszikus őszünk? Olyan hajnali ködös, nappal ragyogó, este szemerkélős? Amikor szívesen óvatoskodom a vízen, csendben közelítve meg a nádszéli sekélyeseket. Nimitz felszerelése egyelőre csak annyiban alkalmas a nagyobb túrákra, hogy villanymotor híján, nincs ami lemerüljön benne, az emberi erő hajtotta járgány elvileg egész nap körözhet. De sem leszúró karó, sem súly, mellény, lámpa, semmi nincs mellékelve, ami egy egész napos út alatt elképzelhető összes időjárás változásra megoldás volna, hacsak nem fatalistán vágok neki az útnak, lesz ami lesz alapon. Jut eszembe, amúgy hiába is tervezgetem, nem szállhatok vízre, két olyan eleme okán, ami ott gyakran előfordul, vízzel, és nappal nem érintkezhet a bőröm. Nem, nem a vámpírnaplók új fejezetét nyitom, csupán a szeretett tavam ajándékozott meg egy remek bőrfertőzéssel.

Meglehet, a belső öblök sekély, iszapos, pangó vize ártott meg, ahogyan még soha. Mindenesetre borsónyi, viszkető ajándékai ellepik hab testemet, így aztán a horgászás helyett marad az álmodozás... Pedig tudom, hogy a nádszéleken rabol a megfoghatatlan balin, a kikötőktől távolabb eső, lustább horgászok által ritkábban látogatott helyszíneken a csuka készülődik a hidegebb időkre, nagy szeles napokon jól fogják a pontyot az agárdi szakaszon, és nem csak a telepített három nyarasokat, hanem a derekasabb őslakosokból is kerül a szákba. Hallom, hogy harcsát is akasztanak, éjjeli szúnyogoktól gyötört leseken, és az amúroknak is eljött a várva várt szezonjuk. Fogás nélkül is gyönyörű a tó, méltatlan támadása, fukarul mért fogásaim ellenére csodás élmény valahányszor körözni rajta! Csodaszere nem létezik a fogásnak, az biztos jókor kell lenni jó helyen, és még csak akkor lesz szükség a tapasztalatra, felszerelésre. Hiába a sok éves gyakorlás, nappal inkább csak strandolni jó a víz, éjjel pedig nem vagyok hajlandó kényelmetlen csónakokban gyötretni magam. Szerencsére, míg tart a 30 fokos jóság, sokan eljönnek egy-egy közös körre, jó érzés látni, ha a gájdolás elnyeri jutalmát, és az ismeretlen helyre érkező jóbarát megtalálja a számítását, de az sem baj, ha egész nap a gyerekek visongását hallgatom, amint a tó közepén ugrálnak a vízbe : ) Visszatérő témám a nyavajgás a horgász-etikátlan állapotok miatt, a víz felől egy kicsit jobban látszanak a visszásságok. Ellenőrzés az nincs. Az év elején még úgy tűnt, megerősítik a járőrözést, de a lendület hamar elfogyott. Így aztán aki fog, az ismét két marékkal viszi, amit ér.

A kikötői vén betyárok a parti fákon akasztva kínozzák a halat, élve vergődik a szákban, mert "majd megpucolom". 200 méterre a mólótól még etető-bólyák vannak leszúrva, elkiabálják róla a magamfajta pergetőt, mert odáig bedobnak... aztán amikor órákkal később jövök kifelé, akkor etetőhajóval vontatják a felszerelést. És persze elmagyarázzák, hogy "fiatalember, nem illik más etetésén horgászni", de behordani az persze korrekt. (Természetesen az irigység is beszél belőlem, persze nem tőle irigylem, hanem az a baj, hogy én nem : ) Amúgy a behordást miért nem szabad, azt egyáltalán nem értem, de ha vannak szabályok, azok mégis inkább mindenkire vonatkozzanak, mint csak kevesekre... no és a szemetet eldobni bárhol, az sem érdekes. Úgy érzem, az ország általános állapota, a régi vágású sporik (tisztelet a kivételnek) "közösségtől el venni nem szégyen" hozzáállása még sok évig megkeseríti a más felfogásban játszók örömét, túl lassan terjed a szerintem megfelelő szemlélet: gondoljunk jövőre is!