HTML doboz

Leírás

Why do you love fishing? Because its there. Same reason you do. Get away from the old lady. Because it loves me! I don't "like" it. It's part of me and who I am. I't like explaining why I like my right arm. Főleg pergető horgászatról adom közre saját írásaimat.

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Horgászati észosztó egyéb elmebetegeknek.


2018.03.03. 19:53 szimix

A lónak az ő túloldala

Címkék: blog horgász kritika tél írás kérdés hideg horgászat feeder barát pergetés patak jég domolykó fogás nem normális műcsali 2018 pergető úsztatás perget Pisztráng Gaja Sárvíz-Malom csatorna

4053f0a7-876f-434c-8156-a2814ea01a88.jpeg

Ismét olyan helyekre mentem pecázni, ahová normális ember a lábát sem tenné. Igaz, nem is róluk szól ez a szösszenet. Először is autóval hajtottam be pár földútra, ami így utólag nem volt annyira egyértelműen jó ötlet. Egy helyen, ahol félreálltam a fák közé, úgy tűnt messziről, pici hó van csak a fagyott talajon, de valami belső sugallatra hallgatva aztán mégsem hajtottam rá, inkább begyalogoltam. Több helyen beszakadt a jég alattam, vagyis ha bemegyek kocsival, még most is ott dagasztanám a sarat. Azután a meredek, csúszós, hóval borított gátoldalon többször hanyattvágtam magam, csak azt sajnálom, hogy nem tudom megmutatni, ha én jól szórakoztam magamon, akkor nektek is tetszett volna. Estem akkorákat, mint az ólajtó, mivel a botom épségéhez görcsösen ragaszkodtam. Amit amúgy sem volt egyszerű bejátszani a bokrok közé, mivel egy közel 4 méteres feederrel úsztatom a műcsalit, méterenként hetvennégyszer akadtam el vele a tűskésben. Amúgy csodálatos helyet fedeztem fel magamnak, a hótakaró miatt jól látszott, hogy csak állatok járnak arra, nyulak, rókák, fácán, őzek... és én. A poén egyik részét lelövöm, hallal egyáltalán nem találkoztam, bármilyen ígéretesnek is tűnt a pálya. A képen egy előző alkalommal fogott, bár ugyanarról a vízrendszerről származó makócápa látható.

No, de mivel nem fogtam semmit, mi több, még kapásig sem jutottam, volt időm picinyég gondolkodni. Nemrég belefutottam egy sztoriba, domolykózás közben fogtam egy tilalmas halat. Olyat, ami a környékemen a mondák szerint létezett csupán számomra eddig, én még életemben nem fogtam ilyet vad vízen. Vagyis nem horgásztam rá, egyértelműen random esett be. Csabi barátom pont látta a fogást, jelentősen zaklatott (naná, utálta, hogy fogtam), hogy mielőbb visszakerüljön a vízbe (nem ő, a hal), ezért aztán mintegy 13 másodpercet töltött a levegőn, életem haláról a vacak telefonommal nyolc gyors felvételt készítettem, 0,75 lett belőle jó. Ezek után egy zárt csoportban megmutattam halat, persze rendesen utáltak érte, ami azonban teljesen rendben van, pont belefér a baráti ugratásba. Egy ismerősöm azonban azzal talált meg, hogy miért tartottam a fotó miatt olyan sokáig kint a halat, és hogy mekkora gáz, hogy közreadtam, majd felsőbbrendűségét ezzel bizonyítva kilépett a csoportból.

Namármost. Mit érdekel engem (amúgy de, csak igyekszem úgy tenni, mintha mégsem)? A konkrét eset kapcsán azonban egy kérdés csak megakadt bennem. A ló innenső oldalán rengetegen kaszabolják a halat, biztosan ti is ismertek elrettentő eseteket, a tavaszi balatoni süllő-armaggeddon, a hárosit lehúzók, a kisebb rabsicok, akik a halból élnek, a kapálók, és a napi limitnél, méretkorlátozással nem törődő mindennapi horgászokról ki nem tud? Ennek ellenpólusa a  keccsenrilíz térhódítása, azon sporttársak jóvoltából, akiknek játék ez a sport, és óvják az ellenfelet, nagyon helyesen. Van olyan, aki egyáltalán nem visz el halat, akad, aki csak ritkán csábul el, van, aki a törvények adta kereteken belül fogyaszt. Ez mind rendben is van. Az egy, amit nem értek, miért kell egymást cseszegetni? Vagyis, miért kell a ló túloldalára átesni, és olyasmibe belekötni, ami nem is igazi probléma, úgy beállítani, mintha bármi helytelen történt volna? Elvenni a másik kedvét, örömét, a horgászat, vagy akár bármi más téma kapcsán mostanában mindennaposnak számít, ám nekem rendkívül szánalmas dolognak tűnik, csak sajnálni tudom, akinek csak negatív dolog jut az eszébe.

Végezetül az utálatos tilalmas halról egy jól sikerült fotó:

 160a6401-8d93-47b2-8e94-985929d97ff4.jpeg

 Na, csőváz! Fogjatok szép halakat, de ne álljatok át a sötét oldalra! 

Ps.: Otello leszállt a fészkére.

komment

2017.03.26. 21:35 szimix

Évnyitó búcsúztatás

Címkék: blog érdekes horgász élet etetés túra írás csuka élmény hideg horgászat feeder barát pergetés érzés terv fogás 2017 nem normális pergető Magyarország Imre perget Zsennye


Ez a kutya rendszer ismét kiizzadott magából egy gyönyörű eredményt, újabb jó barátunk vált országot. Sírni tudnék, törni zúzni, hogy miért nem lehet itthon megélni, hogy a rabszolgasorson kívül alig van jövőképe a zembereknek. Ha anyagilag nem is, de mindenképpen megbecsült tagja volt a társadalomnak (bár multival perget), és most kimegy valami gyökkettő munkára, mert abból ott nyugodtabban meg tud majd élni, éldegélni. Hiányozni fogsz, bakter, hogy rosseb ott egye az összes országrontót, visszamenőleg.
Sokkal csúnyábbakat nem merek írni, mert édesanyám is olvassa, és már ezen is ki lesz akadva. Bocsi!
Irány tehát Zsennye, ahol most így nyitjuk az évet, és egyben búcsúztatjuk a cimbit, eszünk iszunk, iszunk, és iszunk, és talán horgászunk is egy kicsit. A helyet már ismeritek, nem egy firkálmányomban szerepelt, üdítő példa arra, hogyan érezhetjük jól magunkat valahol. A rossz időzítésnek hála, mivel most vannak a tilalmak, alig valamire pícézhetünk,  jelesül a pisztrángsügér,  és a békés halak szerepelnek az étlapon. Átvitt értelemben. Így aztán, bármi meglepő, én most feederezni fogok, az ráadásul űzhető nagyon közel a büféhez. Szerencsére esőt jósolnak, ezért szinte 100% az esélye, hogy el fogunk ázni. Igen, szinte ez az egy, ami garantálható, ha jobban belegondolok. A feeder botjaim régóta megvannak, igaz hogy jobbára pergetni használom őket, de talán az eredeti céljukra is megfelelnek majd. Ahhoz képest hogy pergetek, van székem, állványom, csali kosaram, mittudomén, mindaz a kacat, ami ehhez kell. Több év gyűjtése, amiket talán most használok majd először, ebből is látszik mennyire megéri...
Az akinek egy csöpp esze van, és teheti, már mind a tett helyszínére érkezett, csak én és a Pék vagyunk olyan bénák hogy éjjel, sőt másnapra érjünk le. Igen, az a P.P. aki a statisztikák szerint majdnem világbajnok. Aki egyébként itt sincs, mivel valami más programra azt kamuzta, hogy fájós nyakkal kezelik.

Állítólag jó buli volt. Az egyik kanyarban akasztottam valami igazán nagyot (nyilván csukát), de már a dobás pillanatában azon töprengtem, ha valami hiba folytán halam lesz, hogyan cibálom majd ki. Több réteg vízbe dőlt fa állta az utamat, rá is húztam az érdeklődőt, és szépen le is verte magát a hal a jigről. Ezzel a horgászélményeim beszámolójának a végére is értem. Akcióm előtte, de utána sem akadt több, már ami a halakhoz kapcsolódhatott volna.

De azért nem hiába mentünk, a csapatást sikerült ipari szintre emelni, pedig ez rám pont nem jellemző, de miért tagadjam, így esett. Általában az ilyen kiruccanások során különböző elhajlásokra is sor kerül, a mértéktelenség, és a különböző italok felelőtlen mixelése kapcsán. Finoman meg is jegyeztem, hogy nem értem, minimum 40 év gyakorlati tapasztalatai kapcsán, hogy nem bírják a néven nem nevezett delikvensék megjegyezni, hogy piát nem keverünk. Mert abból csak a baj lesz.  A Móri&Lazi duó már az első este is bemutatott valami fergetegeset (Pék kollég ugye ott sem volt), amiről én akkor még szerencsésen lemaradtam, igaz, így az aznapi állítólag gyönyörű halaikat sem láttam. Másnapra ahhoz képest egészen jól álltunk, míg kedves Ferenc meg nem érkezett, a maga 3 éves üveg pálinkájával. De megjött Fecó, és néhányszor elpróbáltuk a koccintós ceremóniát. Aztán elfogyott a cucc, pedig biztosan nem volt annyira meleg, hogy magától elpárolgott volna, vagyis nagy valószínűséggel, több jel egy irányba mutatott ez ügyben, mi magunk fogyasztottunk belőle. Addigra már olyan jól éreztem magam, hogy elindultunk horgászni, és én a fentebb már említett feeder szakágat választottam aznapra. Sajnos, valakinek eszébe jutott, hogy enni is kéne valamit, így kértem jóféle debrecenit a büfében, és ezt utána lefojtottam egy fröccsel. Ez egészen bizonyosan hiba volt. A következő amire emlékszem az, hogy 4 órája ülök a part széli padon, a feeder szerelékem bedobva (nagy szerencsémre nem akadt jelentkező), rettenetesen fázom, nem jönnek a szavak, pedig jó lett volna egy SMS-t küldeni a még talpon lévőknek, hogy : SEGÍCCSÉG!, szorgosan gyakorolom a parti felhő-etetést, és úgy egyáltalán, testen kívül lebegek. EZEK a rohadékok természetesen dokumentálták a stációkat, nyilván nem lehetett nagy kunszt, amennyire emlékszem, semmiféle ellenállást nem tanúsítottam az ügyben, más, sürgősebb problémákkal voltam elfoglalva. A méregtelenítés befejeztével még sikeresen (négykézláb) felmásztam a montevereszt meredekségű kaptatón a budoárba (bár fényképes emlékek nyomán valószínűsíthető egy kisebb, kb. órás megálló egy nyírfa biztonságot adó villás ágán, majd valahogyan mégis elvonszoltam magam az ágyig. Érdekes, a szokásos kismajmok nem jelentek meg az ágat pörgetni, már ez is egy nagy haladás. Aztán hirtelen másnap lett. Nagy nehezen összecuccoltam, érzékeny búcsút vettem a szerető közönségtől néhány órás további (rovásomra történő) cinkelés abszolválásával, és hazakerregtünk. Aztán összepakoltam, és egy délutáni géppel elrepültem Lisszabonba dolgozni, sima ügy. Drága feleségem csak egy héttel utána merte bevallani, hogy (még a szokásohoz képest is) mennyire vállalhatatlanUL néztem ki.

Mi ebből a tanulság? Jó az, ha a bedobott, magukra hagyott botok ki is vannak kötve, ki tudja, bármi cunami megjelenhet balról váratlanul...

 



komment

2014.08.24. 17:50 szimix

Él!

Címkék: blog érdekes fotó multi horgász nyár túra írás csuka élmény hideg messze hal víz csatorna mohosz horgászat barát szél pergetés érzés nádas kikötő terv fogás villantó nem normális orkán műcsali fonott pergető Magyarország Imre Velencei-tó Agárd perget

P1150347.JPGCsöng a fiókban a telefon, még szerencse, hogy éppen a kabinban vagyok, máskülönben nem hallanám a széltől. Így sem tudom felvenni, vissza kell hívjam oldalbordám, aki aztán szokatlan örömmel veszi tudomásul a jelentkezésem: él! újságolja sógoromnak. Hol vagytok? Pont kikötöttünk. És ti? A Petrocselli kávézóban. Ok, ott várjatok meg, odavitetem magam.

Azt hittem először, csak azért hívott, hogy szóljon, nem otthon vár. Mint kiderült, a gárdonyi kikötő melletti kávézónál akkor már tarajos hullámok voltak, és mivel ez a remek becsületvesztő pont a vízre néz, aggódott a drága : ) Volt is miért, nem egyszerű túra volt ez a mai. Barátom, Laci, hallott az új kabinos bútorszállítómról, és az opcióról, hogy esetleg vitorlázónak is átszerelhető volna. Rettenetesen rágerjedt, hogy beszállna anyagilag, mert ez őt húdenagyon érdekli. Igaz, hogy én egyáltalán nem tervezem, hogy a most remekül működő horgászhajót feldíszítem árboccal, kötélzettel, de meginvitáltam egy kora reggeli körre, hadd lássa a saját szemével, mitől is döglik a légy. A megbeszéltek szerint hajnalban még sms-t váltunk, hiszen a kimenetel erősen időjárás függő. Esőben, kettes viharjelzésben ki nem megyek, és a szeles idő sem emeli az élvezeti értéket. Hibáztam, tudom, de mivel neki nem jó bármikor, úgy döntöttem, egy kis széltől nem ijedek meg. Hajnalban többször felébredtem arra, hogy kemény eső veri a tetőablakot, esik, aztán eláll, majd újra kezdi. Négy körül aztán leosontam az emeletről, és megnéztem a gépen, mi várható. Az látszott, hogy az eső elvonul, egy kis permetbe tán nem halunk bele, mondjuk szelet az jósolt, gazdagon. De a teraszon állva ebből nem sok mindent lehetett érezni, úgyhogy belevágtunk.

Az elindulás, átkelés a dinnyési oldalra hiba nélkül zajlott, sajnos az eredeti tervemet a viharjelzés áthúzta, így a pátkai oldal ma kimaradt. Jobb híján a Rapala-kupa szeptemberi fordulójára, viharjelzés esetére kijelölt 2. pályára látogattunk (1., 2., kotrás, és a felette lévő lagunás rész). Ide viszonylag keveset jártam eddig, az elérhető hatótávomnak a legszélén van. Télen szeretem, sok csukát fogtam már a nádasai szélén, de nem sok hínárosa van, nappal óriási reményeket nem is fűzök hozzá. Egy csukát azért sikerült véletlenül kivarázsolni, Laci már vitte volna (nem horgász), nem is értette miért dobom vissza (volt vagy 35 cm). Gyorsan beszaggattam a legjobb körforgómat (tegnap jött postán), és innen kezdődött a kaland. Tekintettel arra, hogy ritkán járok itt, nem vagyok túlságosan ismerős. Találtam is egy behajló náddal fedett csatornát, ami reményeim szerint a kettes kotrás végén ér ki. Keskeny volt, hínáros, és sekély. Az én bödönöm gerincmélysége olyan, akár egy csónaké, de a kormány, az bizony leér vagy 70 cm-t. Igaz, felnyitható, amikor éppen nincs a felhúzó kötél a csiga mellé beszorulva (mint most), olyankor magától felcsukódik (előre menetben). No, "lássunk világot!" címszóval behatoltunk a csatorna rejtelmes félhomályába. Eleve nem volt túl bizalomgerjesztő, de az első 30 méteren legalább az látszott, hogy vízen megyünk. Aztán behajoltak teljesen a széléről a nádak, aztán ellepe a maradék felületet vastagon a hínár... aztán egyre sekélyebb lett víz... Laci szerint ki kellene tolatnunk, és bár igaza van, hajt előre, hogy majd én tudom!, és persze a tény, hogy nem olyan könnyű az! Egyszer csak, úgy tűnik, felragyog a napunk!, egy Y kereszteződés hínármentes felszíne tárul a szemünk elé. Itt a pillanat, úgy visszakozhatom, hogy tán a becsületen sem esik nagy csorba, gyorsan bevágtam pördülőbe a hajót. Próbált már valaki egy majd 7 méteres "monstrummal" egy zsebkendőnyi helyen megfordulni? No, ezt így kell elképzelni. Azért sikerült, és már-már hálát rebegtem, amikor megállt a motor. Addigra kétszer pucoltam le a csavarról a növényeket, most is ezt próbáltam újra, de nem, megadta magát teljesen. Ültem egy kicsit magamba roskadva, és vakartam a fülemet, hogy mi a fránya nyavaja legyen. Levettem hát a meghajtást, lecsavartam a propellert, eltávolítottam a ki tudja mióta rácsavarodott damilt, visszaépítem... "gázt" adok...semmi. A szél erősödik, pont szembe fúj a keskeny csatornában, tol minket vissza. Aztán elakadunk, nyilván leér a kormánylapát.Keresztbe leparkolunk muszájból, és csak nézünk egymásra, két balfax, hogy most mi legyen?! Akkor evezünk, határozom el, de előre fázom, mi vár ránk, amint kiérünk csatorna nádasából, ezt a bödönt ha oldalról megkapja a szél, megy, amerre akar, nem lesz egyszerű móka. Mindegy, két oldalról kiülve a kabin mellé, a nádon kapaszkodva húzzuk magunkat előre, a kezdeti iszapból kicuppantás után centiméterenként, de haladunk előre, aztán kiszélesedi az út, és már csak egy oldalon érjük el a húzódzkodót. Látom már, hogy ez így nem lesz jó. Egy kis kapát előveszek, hogy majd azt előre dobálva húzzuk magunkat, sosem járt büdös iszapot fröcskölünk fel, és egyre közelebb ér a következő etap, ahol már evezni kell, és telibe ver majd a szél. Sebaj, aggódni ráérek majd akkor, ha odáig eljutunk. Közben azért újra összerakom a motort, ami természetesen jelentősen átmelegedett a hínár ölelésében való erőltetéstől, a vízbe visszarakva reméljük, hogy egyszer csak újra elindul. ÉS LŐN! Visszajött közénk, megmentette a becsületet! Sem cimborákat, sem vízirendészetet nem kell riasztanom, saját lábon hagyhatjuk el a tetthelyet. Lacira hagyom ismét a kormányzást, és dobok párat, úgy teszünk, mint ha eddig minden simán ment volna, mutogatom, hol merre forduljon. Itt jobbra! Az utolsó pillanat után szóltam, nem nagyon látszott az átjáró, és a bödön csak a kormány, és a motor együttes fordításával "perdül", amúgy óceánjárósan 2 km-s körrel fordul. Rá is megyünk szemből egy zsombékra. Felülünk rá, aztán lassan lecsusszanunk, úgy tűnik, minden rendben. Laci kérdezi ijedten, minden rendben? Én hátrafordulva nevetek, hogy ne nyugtalankodjon, amikor csobban valami elöl. A kilógatott horgony szakadt le. Itt azért már lepittyedt a szám. Tovább! Nincs az az isten, hogy belemenjek a vízbe. A nádas alatt visszaosonunk az agárdi kikötőnkhöz. A körnádtól vonul előttünk a Fuska, egy fém csónak, autó felépítményekkel esőállóvá téve. Akkora felület, hogy vitorla már nem is kell rá. Driftelve fordul be a kikötőbe, mi meg repesztünk utána. Aztán észreveszem, hogy a spori bajban van, lassítok... még... telibe hátrafelé forgatom a motort... de megyünk tovább ezerrel, úgy tol a szél. Rá a Fruskára, és a kikötőre úgy általában. Horgony ki, ez lassít egy kicsit, és benavigálom a hajó orrát egy félakkora résbe két másik csónak közé, mint amekkorák vagyunk. A spori a helyére befordulóban keresztbe elakadva áll, mozdulni sem tudunk tőle. A bödönt beékelődve hagyom, majd Laci tartja, kimászom oldalt, és közösen befeszítjük Fruskát a helyére, cipőkanállal, de megy. Közben azon töprengek, mi hogyan csináljuk? Máskor, feleekkora szélben sem leányálom, ez meg folyamatosan erősödik, már vagy 50 km/ órás. Tudom, hogy van egy nagy horgony a kormányállásban, kötök rá kötelet, és kidobom, az majd megtart, és lassan beengedjük magukat. Ja, jó lesz! Még végig sem gondolom a dolgot, amikor Laci kifordítja az eddig biztonságba ékelődött hajót, mint kiderült, valami vasra emelgette az oldallécnél fogva a hullám, és nem akarta, hogy baja essék. Csak nem értesített előre a szándékáról, és ott ültem horgony, és terv nélkül... Szerencsére a szél megfordított farral, és pont befújt a helyünkre. Nincs mit szépíteni, közöm nem volt hozzá. Bekötöttem, lezártuk,megmenekültünk.

Csörög a telefon, de nem érek oda, hogy felvegyem. Visszahívom, a főnököm az: ÉL! újságolja a kávézóban...

komment

2014.02.02. 10:04 szimix

Nem vagyok normális, ez már garantált.

Címkék: csuka legyezés hideg szél domolykó kárász nem normális sügér ul legyező perget gaja-patak malom-csatorna

Az előző hét szombati kerékpáros, szeles-jeges nem horgászós teljesítménytúra után úgy tűnt, a csuka idény lezárásaképpen pénteken egy hallal teli tóban moshatom a zsinórt. A szervezők azonban mást gondoltak, és idő előtt befagyasztották a helyszínt. Annyira nem, hogy rá lehessen menni, így aztán ez a terv gyorsan kútba esett. Egy kis, kemény mag azonban úgy döntött, akárhogy is lesz, aznap sportolunk. Így esett a választás ismét a Gajára. Ami igazán nem is az volt, de ez csak utóbb vált világossá számomra, mivel egy cimbora addig erősködött, hogy megtudja, merre jártunk, és annyira értetlenkedett a hely leírásakor, hogy a végére kiderült, neki van igaza, nem ott voltunk, ahol gondoltam. Ahol mi jártunk, az már a Malom-csatorna, és egyáltalán nem tudom, hogy az engedélyünk oda érvényes volt-e... Én mindenesetre a Gaján pecáztam, akárhogyan is hívják azt a rész igazából! A szűk 4 fős keret egy január eleji kirándulás sügér fotóinak hatására döntött e hely mellett, pedig egyszer már betliztek-tünk ugyanitt, de amint tudjuk, a horgász egy makacs, kitartó állatfaj. Akkor is, most is mondtam, hogy milyen kis horgokkal, csalikkal, nószpíd vontatással próbálkozzon, aki jót akar, de természetesen nem hallgattak rám. Állítólag a nagyobb horog, csali a szelektált fogásban segít, és egyébként is a nememlékszemmárhovamondták folyón, akkora horgokra vetődik a sügér. Én mikrjojigeket, 0,5-1 gr-os súlytartományt, az igazán hozzáértők ajánlásai nyomán 1-2 m-s gumikat használok, és saját elmezavaromból fakadóan legyeket. A többiek persze kitartóan nyomták a pergetést a "nagy" eszközeikkel, talán ezért nem is fogtak semmit. Azt még jó volna megtudni, Dénes hogyan akasztott mégis egy szebb domolykót...

A címben említett garancia azonban nem a módszerből következik, hanem az ismételten kiválasztott, horgászásra szinte teljesen alkalmatlan aznapi időjárásból. Az utcánkban jégkéreg fogadott, harmadikból indult az autó. De a szél legalább nem fújt. Agárdon. De a töltésen végig rohant, ledermesztve orrot, fület, ujjakat. Mivel megjöttek a legyeim, az egy gr-os csebudolgok, én egy életem, egy halálom, legyező bottal kezdtem. Kesztyű nélkül. Van ugyan, de abban nehéz érezni a dobást, kapást... Aztán mikor így nem jutottam dűlőre, váltottam UL-re, és folytattam ..kesztyű nélkül, hogy érezzem. Arra már nem emlékszem, hogy mit is, mert lefagytak az ujjaim. Közben néha eleredt az ónos eső, ilyenkor bután néztünk egymásra, hogy mi is legyen, menjünk, vagy még maradjunk? Persze folytattuk, szemünk előtt lebegett a sok neten látott hal : ) pedig tudhatnánk, a mikor, a hol, és a hogyan szerencsés kombinációja nélkül csupán ígéret marad a zsákmány. De legalább bitang mód átfagytunk, én szombat estére éreztem azt, hogy kiolvadtam rendesen. Mindezt miért is, lássuk: esett kéttenyérnyi domi, egy tenyeres sügér, és egy olyan 30-40 dkg-os kárász. Mindegyikből egy-egy darab. Ehhez autóztunk négyen két járművel összesen olyan 600 km-t, vettünk napijegyet, beszakítottunk néhány műcsalit, drága ólmokat, szanaszét fagytunk. Arra a kérdésre, hogy megérte-e, azt kell válaszoljam: igen. Szanaszét cinkeltük egymást, ahogyan az szokás, és újra megkaptam otthon: te nem vagy nóóórmális...

komment

2014.01.29. 10:04 szimix

Bolond vagy te, fiacskám.

Címkék: horgász tél hideg szél patak jég orkán Gaja nagyon hideg

Ki tudja, hol helyezkednek el az őrület határai? Pentele-külsőn biztosan található egy szakasza. Képekkel nem szolgálhatok, mivel ha fényképeztem volna, már nem tudnék élőben beszámolni a relevációmról, az ujjak hiánya ebben - gyakorlat híján - egyébként is akadályozna, gondolom. Felismertem tehát magamat a jegecről visszatükröződő körvonalakból, a jellemzően rángatódzó fejet formázó árnyék, guvadó szemek, és hangos koppanással talajt fogó nyál-, és takony keverék egyenként is bajt jelentenek, együttes előfordulásuk csupán olyan esetben lehetséges, mikor úgy megyek ki "horgászni", hogy semmiféle józan intelmet nem veszek figyelembe. Például azt, hogy a kiválasztott helyszín kerékpárral csupán 1,5 óra alatt közelíthető meg. Például akkor, ha az előrejelzések kemény fagyot ígérnek. Például úgy, hogy ugyanaz a galád előrejelzés, a hűvösebb idő mellé még gyilkos szelet is párosít. Az előrejelzésekkel ellentétben most szombaton nem volt hideg, először is, mert nem éreztem a tekerésben megizzadván, másodszor, mert a jeges úton orra esve, másról mérgelődtem, harmadszor, mert a patakpartra megérkezve, a széltől zombivá válva, szinte nem is a túlélésért küzdöttem, hanem a saját végtagjaimba kapaszkodtam, nehogy az elképzelhetetlenül tonnányi súllyá vált kerékpárral együtt lefújja rólam őket a szél. 9-kor indulva 11-re partot is értem, Bence kartársra saját taknyába fagyva találtam az összefolyásnál, ő gyalog érkezett, és reggel 8-tól nyomta. No comment. Nincs annyi nyomdafesték. Úgy 20 perc dobálás után (kesztyű le - dobás, kesztyű fel - tekerés, kesztyű le - jég kitörése a gyűrűkből, kesztyű fel - csak úgy, kesztyű le - dobás...), melyet az okosan fennhagyott fonottal próbáltam kivitelezni, végre megszólalt a vészcsengő. Pakolás, pucolás. Visszafelé más utat választottam, remélve, hogy betonúton örömből kitekerhetem magam. Az első szembe jövőtől megkérdeztem, melyik út vezet Budára? A válasz ilyesképpen hangzott: aaöóaéeoia uaaaoi iaouoaaia. De mutogatott maga mögé, én pedig nem vártam meg, míg kiderül, hogy csak összefagyott a hangképző szerve, vagy még el kell végeznie néhányszor az első osztályt, netán éppen átalakulóban van valami szörnyű létformába. Szerencsésen elérve Pentelét még szalutáltam Széchenyi Zsigmond sírjánál, később pereceltem két szimpatikusat a jegesre fagyott felüljárón, aztán egyszer csak elértem a várva várt vonatot... ami hipp-hopp! 50 múlva már indult is. 

Bence délután 4-kor írt, hogy lassan hazaindul, és emlegetett valami csukát, ami majdnem meglett. Ehh, fiatalság, bolondság!

komment

süti beállítások módosítása