Az előző hét szombati kerékpáros, szeles-jeges nem horgászós teljesítménytúra után úgy tűnt, a csuka idény lezárásaképpen pénteken egy hallal teli tóban moshatom a zsinórt. A szervezők azonban mást gondoltak, és idő előtt befagyasztották a helyszínt. Annyira nem, hogy rá lehessen menni, így aztán ez a terv gyorsan kútba esett. Egy kis, kemény mag azonban úgy döntött, akárhogy is lesz, aznap sportolunk. Így esett a választás ismét a Gajára. Ami igazán nem is az volt, de ez csak utóbb vált világossá számomra, mivel egy cimbora addig erősködött, hogy megtudja, merre jártunk, és annyira értetlenkedett a hely leírásakor, hogy a végére kiderült, neki van igaza, nem ott voltunk, ahol gondoltam. Ahol mi jártunk, az már a Malom-csatorna, és egyáltalán nem tudom, hogy az engedélyünk oda érvényes volt-e... Én mindenesetre a Gaján pecáztam, akárhogyan is hívják azt a rész igazából! A szűk 4 fős keret egy január eleji kirándulás sügér fotóinak hatására döntött e hely mellett, pedig egyszer már betliztek-tünk ugyanitt, de amint tudjuk, a horgász egy makacs, kitartó állatfaj. Akkor is, most is mondtam, hogy milyen kis horgokkal, csalikkal, nószpíd vontatással próbálkozzon, aki jót akar, de természetesen nem hallgattak rám. Állítólag a nagyobb horog, csali a szelektált fogásban segít, és egyébként is a nememlékszemmárhovamondták folyón, akkora horgokra vetődik a sügér. Én mikrjojigeket, 0,5-1 gr-os súlytartományt, az igazán hozzáértők ajánlásai nyomán 1-2 m-s gumikat használok, és saját elmezavaromból fakadóan legyeket. A többiek persze kitartóan nyomták a pergetést a "nagy" eszközeikkel, talán ezért nem is fogtak semmit. Azt még jó volna megtudni, Dénes hogyan akasztott mégis egy szebb domolykót...
A címben említett garancia azonban nem a módszerből következik, hanem az ismételten kiválasztott, horgászásra szinte teljesen alkalmatlan aznapi időjárásból. Az utcánkban jégkéreg fogadott, harmadikból indult az autó. De a szél legalább nem fújt. Agárdon. De a töltésen végig rohant, ledermesztve orrot, fület, ujjakat. Mivel megjöttek a legyeim, az egy gr-os csebudolgok, én egy életem, egy halálom, legyező bottal kezdtem. Kesztyű nélkül. Van ugyan, de abban nehéz érezni a dobást, kapást... Aztán mikor így nem jutottam dűlőre, váltottam UL-re, és folytattam ..kesztyű nélkül, hogy érezzem. Arra már nem emlékszem, hogy mit is, mert lefagytak az ujjaim. Közben néha eleredt az ónos eső, ilyenkor bután néztünk egymásra, hogy mi is legyen, menjünk, vagy még maradjunk? Persze folytattuk, szemünk előtt lebegett a sok neten látott hal : ) pedig tudhatnánk, a mikor, a hol, és a hogyan szerencsés kombinációja nélkül csupán ígéret marad a zsákmány. De legalább bitang mód átfagytunk, én szombat estére éreztem azt, hogy kiolvadtam rendesen. Mindezt miért is, lássuk: esett kéttenyérnyi domi, egy tenyeres sügér, és egy olyan 30-40 dkg-os kárász. Mindegyikből egy-egy darab. Ehhez autóztunk négyen két járművel összesen olyan 600 km-t, vettünk napijegyet, beszakítottunk néhány műcsalit, drága ólmokat, szanaszét fagytunk. Arra a kérdésre, hogy megérte-e, azt kell válaszoljam: igen. Szanaszét cinkeltük egymást, ahogyan az szokás, és újra megkaptam otthon: te nem vagy nóóórmális...
