339, és 391 oldal. Néha 37 sor oldalanként, soronként nem több, mint 50 karakter. Ez a terv idénre. Egy utazásba sűrítve mindazt, amit tudok, érzek. Rég Kitaposott úton járva, de nem szolgaian követve a nagy elődöt, akit másolni amúgy sem lehetséges.
Minden elmúlik egyszer, minden a végére ér. A kapott időt jól kihasználnia mindenkinek a saját felelőssége, lehetőségei szerint. Nem állítom, hogy ez olyan egyszerű volna, minden bizonnyal sokaknak a szomszéd utcáig, a tudás morzsáiért is lehetetlen eljutnia, ám az szerintem egyértelmű, jó pár élmény csupán akarás kérdése. Nem mondom, hogy könnyű, nem tisztem mások élethelyzetét megítélni, sőt! nagyjából el tudom képzelni azt, milyen, amikor a nincs az úr, még a semmi is alig érhető el. Arra azonban emlékszem, diák korom után, éppen hogy elkezdve a munkát, annak a lapát nyál felőli végét fogva is találtam olyan élményt, amire mind a mai napig örömmel emlékszem. Akkoriban egy halastó rendszerben iparkodtam minél kevesebb kárt tenni, télen lékeltünk, hálót kötni, kosarat fonni tanultam, és persze a jég alól is húztuk a halat. A tél elvonultával persze változtak a tennivalók, ezek egyike a vízelvezető árkot tisztítása volt. Nem vitás, kemény fizikai munka ez, különösen nekem, frissen a városból szalajtott gimnazista gyereknek. Azért az addigi nyári munkák többé kevésbé felkészítettek, nem emlékszem egetverő nyavajgásomra. Hanem azért tényleg kemény volt, csákányoltunk, lapátoltunk, vágtuk a bokrokat-fákat a mederből, jól meg lehetett éhezni közben. Az étkezés szünetei jelentették a nap fénypontját, és itt jön az a momentum, amire mindig emlékezni fogok, az ebéd végeztével kifeküdtünk a márciusi napra, és lehunyt szemmel, kikombolt kabáttal szívtuk magunkba a tavaszi napfény melegét. Távol a civilizáció zajaitól csukott szemmel bele lehet süppedni a természetbe, és azt kell mondjam, az eggyé válni vele kifejezés itt pontosan elnyeri az értelmét. Ez az érzés azután még többször visszaköszön majd az évek során, egy sziklaormon a Gaja-völgyben, vagy a nádas egy szélvédett zugában, legyen az a Velencei-tavon, a Balatonon, vagy bármi más vízen. Szerintem ezek azok az apró pillanatok, amelyek bárki számára elérhetők, segíteni is kell, akit csak lehet abban, hogy néhány ilyen pillanat jusson akkor is, ha ezt amúgy nem is olyan egyszerű kivitelezni. Mindenkinek személyesen persze szintén megoldhatatlan feladat volna, így aztán összeírtam ami csak eszembe jutott a témában, fogadjátok szeretettel!
Úgy értem, később, amik majd ezután jönnek...
