Totum

Lusta vagyok, na. És akkor mi van? Régóta nem írtam, és mondhatnám, hogy ezért, mert meg sem érdemlitek, de persze az igazság az, hogy a visszajelzések hiánya, és tulajdon restségem együttesen vezettek oda, hogy kvázi feladjam blog író karrieremet. Amúgy rá sem nagyon érek. Nem mintha a peca töltötte volna ki idén a munka utáni maradék szabadidőmet, nem. Már tavalytól próbálom hanyagolni a korai keléseket, vagy kései szúnyoginváziót, de persze nap közben nem annyira egyszerű a Velencei-tavamon fogni. Ezért inkább ráálltam a vitorlázásra, meg is osztok gyorsan két faszányos videót:

Erről csak annyit, röviden, ha fúj a szél, lehet vitorlázni. Nincs kérdés, hogy jön-e a hal, szóval kicsit direktebb az összefüggés az akarás, és a nyögés között. 

Node! Azért  a halakat sem hanyagoltam teljesen, sőt, ha valaki venné a fáradtságot, és megkérdezné a valódi főnökömet, alighanem mélyen lesújtó véleményének adna hangot a hobbijaim számossága, a velük eltöltött idő, és úgy általában az elmeállapotom felől. Szóval azért pecázgatok. Éppen egy balatoni betli-szagú túrából jöttem haza, amikor láttam Szegi barátom posztját a pontyozó horgász versenyről a Bregyón. Hívott is, és bár addigra már igen szűkében voltam az időnek, ezért el is mentem (ne keress benne logikát!). Addig dumálgattunk, míg ki nem bökte, hogy menjünk át etetni a másik tóra. Hozott pár kiló száraz kenyeret, én pedig egyből az UL pálcámért nyúltam, ha már szembejött a lehetőség. Egyetlen jigen, egyetlen gumival sétáltunk át a Vidámparki-tóhoz. Ahol aztán kb 10 perc alatt 20 dobásból tán 18 és fél szép csapó esett, a 15-25 cm-s tartományból. Innentől fel is gyorsultak az események, és hirtelen ott találtuk magunkat, hogy két év teljes horgász tilalom után október 15-től megnyitott a tó. Csak sporthorgászoknak, egy bottal, műcsalival, keccsendrilíz alapon. Hát, kéremalássan. Sokféle jó víz van. Sokféle halat jó fogni, de én a nagy csapókat szeretem (szeretném) fogni leginkább. De ha van sok más ragadozó, az sem baj. Ezen a tavon gigászi halak még nincsenek, de csapó van majd 30 cm-ig, és sok, a pisztrángsügér állománya jelentős, olyan kb 40 cm-ig, és mivel két éve csak zabálniuk kellett, van benne más jóság is. Közreadok pár fotót az első hétről, hadd egyen a fene mindenkit, aki nem volt részese a felvezető körnek!

Francba, nem ezt akartam. Szóval a halak:

Tovább is van, mondjam még? 

Az előző hét szombati kerékpáros, szeles-jeges nem horgászós teljesítménytúra után úgy tűnt, a csuka idény lezárásaképpen pénteken egy hallal teli tóban moshatom a zsinórt. A szervezők azonban mást gondoltak, és idő előtt befagyasztották a helyszínt. Annyira nem, hogy rá lehessen menni, így aztán ez a terv gyorsan kútba esett. Egy kis, kemény mag azonban úgy döntött, akárhogy is lesz, aznap sportolunk. Így esett a választás ismét a Gajára. Ami igazán nem is az volt, de ez csak utóbb vált világossá számomra, mivel egy cimbora addig erősködött, hogy megtudja, merre jártunk, és annyira értetlenkedett a hely leírásakor, hogy a végére kiderült, neki van igaza, nem ott voltunk, ahol gondoltam. Ahol mi jártunk, az már a Malom-csatorna, és egyáltalán nem tudom, hogy az engedélyünk oda érvényes volt-e... Én mindenesetre a Gaján pecáztam, akárhogyan is hívják azt a rész igazából! A szűk 4 fős keret egy január eleji kirándulás sügér fotóinak hatására döntött e hely mellett, pedig egyszer már betliztek-tünk ugyanitt, de amint tudjuk, a horgász egy makacs, kitartó állatfaj. Akkor is, most is mondtam, hogy milyen kis horgokkal, csalikkal, nószpíd vontatással próbálkozzon, aki jót akar, de természetesen nem hallgattak rám. Állítólag a nagyobb horog, csali a szelektált fogásban segít, és egyébként is a nememlékszemmárhovamondták folyón, akkora horgokra vetődik a sügér. Én mikrjojigeket, 0,5-1 gr-os súlytartományt, az igazán hozzáértők ajánlásai nyomán 1-2 m-s gumikat használok, és saját elmezavaromból fakadóan legyeket. A többiek persze kitartóan nyomták a pergetést a "nagy" eszközeikkel, talán ezért nem is fogtak semmit. Azt még jó volna megtudni, Dénes hogyan akasztott mégis egy szebb domolykót...

A címben említett garancia azonban nem a módszerből következik, hanem az ismételten kiválasztott, horgászásra szinte teljesen alkalmatlan aznapi időjárásból. Az utcánkban jégkéreg fogadott, harmadikból indult az autó. De a szél legalább nem fújt. Agárdon. De a töltésen végig rohant, ledermesztve orrot, fület, ujjakat. Mivel megjöttek a legyeim, az egy gr-os csebudolgok, én egy életem, egy halálom, legyező bottal kezdtem. Kesztyű nélkül. Van ugyan, de abban nehéz érezni a dobást, kapást... Aztán mikor így nem jutottam dűlőre, váltottam UL-re, és folytattam ..kesztyű nélkül, hogy érezzem. Arra már nem emlékszem, hogy mit is, mert lefagytak az ujjaim. Közben néha eleredt az ónos eső, ilyenkor bután néztünk egymásra, hogy mi is legyen, menjünk, vagy még maradjunk? Persze folytattuk, szemünk előtt lebegett a sok neten látott hal : ) pedig tudhatnánk, a mikor, a hol, és a hogyan szerencsés kombinációja nélkül csupán ígéret marad a zsákmány. De legalább bitang mód átfagytunk, én szombat estére éreztem azt, hogy kiolvadtam rendesen. Mindezt miért is, lássuk: esett kéttenyérnyi domi, egy tenyeres sügér, és egy olyan 30-40 dkg-os kárász. Mindegyikből egy-egy darab. Ehhez autóztunk négyen két járművel összesen olyan 600 km-t, vettünk napijegyet, beszakítottunk néhány műcsalit, drága ólmokat, szanaszét fagytunk. Arra a kérdésre, hogy megérte-e, azt kell válaszoljam: igen. Szanaszét cinkeltük egymást, ahogyan az szokás, és újra megkaptam otthon: te nem vagy nóóórmális...