Totum

Lusta vagyok, na. És akkor mi van? Régóta nem írtam, és mondhatnám, hogy ezért, mert meg sem érdemlitek, de persze az igazság az, hogy a visszajelzések hiánya, és tulajdon restségem együttesen vezettek oda, hogy kvázi feladjam blog író karrieremet. Amúgy rá sem nagyon érek. Nem mintha a peca töltötte volna ki idén a munka utáni maradék szabadidőmet, nem. Már tavalytól próbálom hanyagolni a korai keléseket, vagy kései szúnyoginváziót, de persze nap közben nem annyira egyszerű a Velencei-tavamon fogni. Ezért inkább ráálltam a vitorlázásra, meg is osztok gyorsan két faszányos videót:

Erről csak annyit, röviden, ha fúj a szél, lehet vitorlázni. Nincs kérdés, hogy jön-e a hal, szóval kicsit direktebb az összefüggés az akarás, és a nyögés között. 

Node! Azért  a halakat sem hanyagoltam teljesen, sőt, ha valaki venné a fáradtságot, és megkérdezné a valódi főnökömet, alighanem mélyen lesújtó véleményének adna hangot a hobbijaim számossága, a velük eltöltött idő, és úgy általában az elmeállapotom felől. Szóval azért pecázgatok. Éppen egy balatoni betli-szagú túrából jöttem haza, amikor láttam Szegi barátom posztját a pontyozó horgász versenyről a Bregyón. Hívott is, és bár addigra már igen szűkében voltam az időnek, ezért el is mentem (ne keress benne logikát!). Addig dumálgattunk, míg ki nem bökte, hogy menjünk át etetni a másik tóra. Hozott pár kiló száraz kenyeret, én pedig egyből az UL pálcámért nyúltam, ha már szembejött a lehetőség. Egyetlen jigen, egyetlen gumival sétáltunk át a Vidámparki-tóhoz. Ahol aztán kb 10 perc alatt 20 dobásból tán 18 és fél szép csapó esett, a 15-25 cm-s tartományból. Innentől fel is gyorsultak az események, és hirtelen ott találtuk magunkat, hogy két év teljes horgász tilalom után október 15-től megnyitott a tó. Csak sporthorgászoknak, egy bottal, műcsalival, keccsendrilíz alapon. Hát, kéremalássan. Sokféle jó víz van. Sokféle halat jó fogni, de én a nagy csapókat szeretem (szeretném) fogni leginkább. De ha van sok más ragadozó, az sem baj. Ezen a tavon gigászi halak még nincsenek, de csapó van majd 30 cm-ig, és sok, a pisztrángsügér állománya jelentős, olyan kb 40 cm-ig, és mivel két éve csak zabálniuk kellett, van benne más jóság is. Közreadok pár fotót az első hétről, hadd egyen a fene mindenkit, aki nem volt részese a felvezető körnek!

Francba, nem ezt akartam. Szóval a halak:

Tovább is van, mondjam még? 

Idei friss betegségem, hogy szeretném azokat a balinokat is megfogni, amelyeket eddig nem értem el. Egyrészt messze kell dobni ehhez, másrészt az igazán kiművelt, technikás, gyors bevontatás szükségeltetik hozzá. Ehhez pedig akartam egy olyan orsót, amely 90-100 cm-t behúz egy tekerésre, és teszi mindezt nem csillagászati áron, ám a tartós használatnak ellenállva. Körbenézve a hazai piacon azt találtam, hogy nem sok ilyen áll rendelkezésre, vagyis a kívánságaim összessége egy orsón belül az elérhető kínálatból nehezen lelhető fel egyszerre. Egy ideje már kacsintgattam a negyven rabló webboltjára, így aztán a gondolatkísérletet tett követte, kiválasztottam, és végül meg is vásároltam egy tesztalanyt. A rendelést követően azonban jó két hónapot kellett várnom, míg megérkezett, és bár ez nem okozott gondot, hiszen a tél beálltával esélyem sem lett volna használni, mivel legközelebb balinozni csak a tilalom elmúltával fogok, azért ez túl hosszú ideig tartott. Így aztán ez elfogadható, bár az cseppet sem esett jól, hogy minden más megrendelt vackom megérkezett 1-2 hét alatt, csak pont ez késett sokat. Egy fekete pont az elérhetőségnek. Szerencsére a megérkezésekor az első benyomásom pozitív volt, normális dobozban, bizalomkeltő külsővel, súllyal, masszívsággal rendelkező orsót kaptam. Az alap kérdés persze az volt, hogy a kínai ipar ezen csúcsterméke csak az árával versenyképes, vagy a minősége, használati értéke is megfelelő-e? Ezt kétféle módon gondoltam megállapítani, egyrészt egy bontásos vizsgálattal, másrészt egy szezon használati tapasztalatait összegezve. Ez utóbbit majd az őszre megszülöm, egyelőre a belsejét tudjuk nagyítón átvizsgálni. Ebben nagy segítségemre volt Asszony István, mindent szerelő, gumihal öntő horgász barátom. Többek között ilyesmiket hegeszt, igény szerint (a csalit, nem az ollót, teee):Mivel jómagam csupán a horgászeszközeim tönkretételében jeleskedem, arra kértem őt, szedje ízekre a terméket, és vizsgálja meg az alkatrészeket, tisztítsa, javítsa, ha szükséges, és aztán persze véleményezze, már amennyire ez egy szimpla bontásból megítélhető. Álljon itt hát Pisti néhány képe a szétszerelés szakaszairól, majd a végén egy igen rövid összegzés, ha valaki olvasó még eljut odáig ebben a száraz, unalmas sztoriban : )

 A.I. - Imikém, szétszedtem, megvizsgáltam, de érdemes is volt, mert találtam benne egy kis fémforgácsot. Jó csapágyak vannak benne mindenhol, ahol kell, carbon féklamellás, és még a zsinórvezető görgő is csapágyazott. A rotor nem kotyog, egy kicsit talán majd össze kell kopnia az alkatrészeknek, de az elején hallható csöppnyi morgás máris csillapodott. Elég jól meg volt kenve, csapágy van tehát mindenhol, a fém sorjákat kitakarítottam. Az orsó fémháza elég szilárd, a fék nem szaggat. Ár-érték arányban nem rossz egyébként, és bár nem egy stella, de nyilván nem is olyan az ára.

Sz.I. - Bakter-bakterovics, 2 kiló egy stella 4000. Ha ezt ferde szemű terméket megölöm 2 év alatt, és mindig veszek újat, az akkor is 42 év alatt éri el a fenti árat, bírja addig a stella? Mi lehet az észrevehető különbség a két orsó között? (Nem volt cél bármivel az összemérés, csak épp valahogyan ez került szóba.)

A.I. - Simább a futása a stellának, az biztos, de le lehet gyilkolni nehéz csalikkal azt is, ezt meg majd nem sajnálod ennyiért. Amúgy az is kopik, és ha nem tartják karban (zsirzás stb.), akkor bármi tönkre mehet.. Amúgy az egy jó orsó konstrukció, csak talán túlárazott, státuszszimbólum nálunk.

Sz.I. - 6,2:1 és 265 gr kb. megegyeznek a paraméterek. Leméred, milyen nehéz igazából a kínai?

A.I. - A dobbal 280 gr, és 273 gr az aranyozott dobbal.

Annyit sikerült tehát megtudnunk, hogy első ránézésre nem tűnik hulladéknak, sőt! Az természetesen mérlegelendő, hogy az esetleges garancia igény érvényesítése nem pont olyan sima ügy, mintha a jól bejáratott sarki vegyesboltba kéne visszavinnem, ha baj van. Aki szereti a kihívást, és nem fél fejest ugrani a kivilágítatlan medencébe, annak ez jó választás is lehet, aztán majd a tartós tekerés 40 gr-os pilkerekkel mondja meg, amúgy mennyire volt jó ötlet.

Ezután majd a használat tesztje következik.

1., Fáj-e tőle a hátam?

2., Csörög, zörög, morog-e? 2_1. Mennyi idő múlva lesz zavaró az elhasználódás?

3., Valójában mekkora a behúzása?

4., Mennyire jól lehet-e dobni vele?

5., Mit szól a fék a halakhoz?

6., Nyüstöli-e a zsinórt?

Folyamatosan bővíteni fogom az információkat, és bár egyáltalán nem az a cél, hogy pont ezt a terméket népszerűsítsem, de azt segíthet megérteni, mire is képesek manapság drága, koppintós barátaink.

Nézed egy poszt képeit, a pár sor mellékelt szöveget, a fogott halakat, és önkéntelenül is elkezded irigyelni az elkövetőt. A nap süt, a fények varázslatosak, a felszerelés drága, és profi, a csalik jól kiválasztottak, és adják a halat, a könnyed csordul, úgy fáj, hogy ez megint nem veled történt meg.

Sima ügy, magam is azok közé tartozom, aki néha élvezetes pecákról számolok be, bár egyre ritkábban van erre lehetőségem, mert szerencsére sok a dolog. Olyan egyszerűnek tűnik, elindultam, megfogom, leképezem fénnyel, aztán jöhet a céener, és így még trendibb lehetek, szerinted is csak ennyi? Elmesélem egy ilyen sikeres napom.

Kényelmesen keltem ma, egyrészt mert a téli hideg előszele már beköszöntött, és én annyira nem szeretek fázni, de úgy vélem, ilyenkor hajnalban már a halak is inaktívak, de az biztos, hogy nem ugyanazzal a lelkesedéssel vetik magukat a műcsalira, mint egy nyár reggeli fényváltáskor, másrészt az óra elállítás miatt mire felkelek, már nem aktuális a nap első esélyének kihasználása. H. Viktor, okleveles sügérbuzerátor komám még előző nap rámírt, hogy ő támad, így aztán muszáj volt nekem is felkerekednem, hiszen nem hagyhatom, hogy egy messziről jött ember kifogja előlem az ÉN HALAIMAT. Azért először mégsem a kedvenc, hozzám legközelebb eső balatoni kikötőt céloztam meg, hanem egy csatornára mentem. Régóta piszkálja a csőrömet az ott található állomány, különösen egy speciális hely, ahol olyan védett részen bújnak meg őkelmék, hogy konkrétan nem lehet hozzájuk férni. Kényelmetlen módon hajigálva pár csíkos betyárt ki lehet varázsolni, de mivel mindig visszaengedünk mindent, hamar híre megy a víz alatt is a fogásnak, és védett, elérhetetlen helyre vonulnak a többiek. Ám! A melles-ruhát nem véletlenül találták fel, és bár fél méteres az iszap, hínár, és dús parti vegetációval benőtt víz egyéb gyötrelmei tartják fel a vállalkozó kedvű horgászt, ha magamra húzom, nincs, ami megállíthatna. Kezdjük az alapokkal! Mi van télen? Hideg, brávó. Milyen a víz, ha régóta hűvös napok járnak? Szintén hideg. Nagyon. 6-8 fokos, ami az elviselhetőség határát meglehetősen alulról súroló érték. Ezért aztán igyekszem is jól beöltözni. Jéger-alsó + farmer + bélelt horgász nadrág, aztán erre jön a gumi-melles. Melegnek tűnik? Biztosíthatok bárkit arról, hogy a fenti hőmérséklet ellen ez mit sem ér, vagy alig valamit. A hideg víz gyorsan támad, és magabiztosan bekúszik a rétegek közé, egyiket a másik után hatástalanítja, míg már érzéstelenítés nélkül lábat lehetne műteni rajtam. Viszont én már derékig állok a vízben, és a máskor oly remek szpoton kúszom befelé. Az első pár dobás sikeres is, jön egy csatorna-sötét színű sügér, nem nagy, hanem az a szép kicsi. Bíztató kezdet, bár másfél óra dobálás után végül ugyanitt tartok. Egyenleg: kilencven perc derékig a 6 fokos vízben = 1 sügér. Na jó, ezt hagyjuk. Irány Aliga, kockára fagyott koronaékszerekkel vonszolom ki magam a partra. Le sem vetkőzve csak bevágom magam a kocsiba, és maximumra tekert fűtéssel vágtatok tovább. Túl közel van azonban a két hely egymáshoz, vagy csak gyorsan hajtok, mindenesetre épp csak az felső réteget sikerül kiolvasztani magamon. Azért némi vacillálás után megszabadulok a mellestől, három nadrág csak elég lesz, vagy még sok is. Nem csigázom tovább az olvasót, végül egész nap ebben maradtam azon praktikus oknál fogva, hogy lusta voltam nekivetkőzni. De jól gondolom, hogy a pecára szánt időt senki nem pazarolná olyan felesleges dolgokra, mint az átöltözés? És átlagban is így jöttem ki jól, hiszen reggel lefagytam, délben megsültem... tökéletesen van ez így.

Tavaly nagyon kézre állt a sügerezés, sokszor kijutottam a vízpartra hosszabb-rövidebb időre, és a finnyás velencei-tavi jószágokon edződve a balatoniak között szép aratást végeztem, erre számítottam idén is. Egy pillanatra a történet végére ugorva elárulom, ebből alig valami sikerült. Míg tavaly UL-cájggal jigen cincált gumikkal voltam sikeres, idén többnyire azok fognak jól, akik a DS-ben nagy királyok. És az nem én vagyok. A lassú jiggelés még megy, a Pintér Petitől ellesett módszer, a már-már zsinórtolásba átmenő csalivezetés, az ok, de a DS még ehhez képest is türelemjáték. Ráadásul sem a végszerelék, sem a csali nem mindegy, és az általam hányavetin, 40-es florora kötött nem elég kicsi horogra szinte semmi nem jött. Kb 1:20-hoz fogtam Viktorhoz képest, ami csak azért nem volt 100% flusztláló, mert még a megérkezés elején egy ezüst kelével kiimádkoztam egy éppen méretes csukát a nád elől, vagyis ekkor már a betli rémének fekete felhőit sikerült elhárítanom a fejem fölül. Utána kb fél napot szerencsétlenkedtem a "durung" végszerelékemmel, mígnem meguntam, mivel még az érkezésekor, reggel szépen megkértem Viktort, hogy egy a sajátjával megegyezőt kössön nekem is, hátha úgy kevésbé tűnök majd balféknek, erre át szereltem. A csere be is jött, bár még mindig ő fogta a többet, azért végre sikerült akasztani pár darabot, úgy 20-25 cm felső méretig. Megjegyzem, kevesebbnek tűnik, és kisebbnek is az állomány, mint tavaly, erős gyanúm szerint helyi erők kishalazzák ki idén is a nagyját. Ami azért szomorú, mert ha egy-két évig jobban óvnánk őket, erőt vennénk a ragadozó ösztöneinken, a költségek számolgatásán, és nem vinnének el innen mindent, szép rekordok születhetnének. 2016, Magyarország, én így... mindegy.

Közben megérkeztek a szűk, baráti társaság tagjaiból ketten, Csaba, és Attila, és rögtön meg is álltak mellettem, egy három hajós szűk helyen, ahol egy nagyobb sügér csapat a hajógerincek alól a felszín közelében rabolgatott ki a gomolygó sneci-rajokra. Jóbarátokhoz illően szorosan mellémálltak, és együtt próbáltunk párat kivadászni közülük. Nem adták könnyen, de azért legalább egy humor-bombát sikerült Csabinak elsütnie, mikor a pár pillanattal előbb magam mellé letett szerelékemet nem találva segített, hogy "itt van, Imi bácsi". Basszus, tényleg nem látok... Mindenestre jó játék volt, hiszen nagy élvezet nézni, ahogy a woblert csoportosan követik, fel lehet húzni vele őket rendesen, és szó szerint, mert a felszínig jönnek, egészen mélyről. Ahogy elnéztem, ők ketten órákat töltöttek ugyanott, és végül eredménnyel is jártak, szép halakat posztoltak némely csoportokban. Aztán visszamentem Viktorhoz, és bár továbbra is neki jutott a több, és nagyobb, a resztliből nekem is akadt pár halacs. Ezzel szépen el is ment a nap, már a hátam is fájt, csak a szokásos, hogy majd kettéroppan, pedig igazán lájtos eszközökkel horgászom. Ja, és hogy teljes legyen a napom, hatra Pesten kellett lennem, egy laza üzleti vacsora kapcsán. Horgásznadrág le, maradt tehát a farmer-réteg, amit reggel már előre erre a programra gondolva vettem fel. Kis szerelvény-igazítás, és irány a pálya. Olyan este 11-re haza is értem.

Szóval. Ilyen egy igazán sikeres sztori háttere. Pár jó fotó, kínlódás, egy egész napnyi kitartás. Trükk? Az egy darab sincsen, azonban két nyitját elárulom, ha te is fogni szeretnél. Az első: idő. Egyszerű, de nem tudod megspórolni. Sokat járj vízre, ismerd ki magad a környékeden, legalább ott legyél kb király, ahol laksz (nem úgy, mint én), tanulj minél többet a nálad jobbaktól! A második, barátkozz veled hasonszőrűekkel, légy nyitott, és úgy segíts másoknak a te "vizeden", ahogyan azt szeretnéd, hogy máshol vendégként veled bánjanak! Meglásd, így egyszer te is a kezedbe foghatsz pár szép halat... a tecsó pultjáról : P 

Remélem, ettől még többen kedvet kapnak a... mihez is? No, csőváz!

Most hogy így visszagondolok rá, Gyula nagybátyámnak köszönhetem a horgászattal történt beoltásomat, az első emlékeim a Mihályi-tavaknál történt kárászozásról vannak. Amennyire rémlik, ő vitt el a Dolgozók Horgászegyesületbe, ahol megtanították az alapokat, mai napig azokat a kötéseket használom, akár csukott szemmel is elkészítve őket. Székesfehérváriként túl sok választásom nem lehetett, a Bregyóba jártunk évtizedeken keresztül, akkor még pontyra áhítozva. Örökre belém égett egy akkori sporttárs módszere (lehettem vagy 12 éves), a halőrháznál beöntött egy nagy vödör kukoricát a parttól 1-2 méterre, és aztán match-bottal egyre-másra szedte róla a halakat. Aztán elköltöztem, kiköltöztem, szét-, és vissza, hogy a Velencei-tónál kössek ki. Ez nagyjából meg is határozza, általában hol mosom a damilt. Néha azonban elcsábulok más vizekre is, és olyankor meglepő impulzusok érnek, mint az előző heti majdnem meglepetés néhány pisztrángsügér. A képekre reagált Szegi, aki elmondta, náluk is van ám ilyen! Úgy-úgy, a Bregyóban. Ő nem arról híres, hogy össze-vissza beszél, úgyhogy azonnal elkezdtük szervezni a "vendégségemet" erre az "ismeretlen, új" vízre.

A hajnali négy már a parkolóban talált, hamarosan meg is kezdhettük a kutatást. A kitűzött cél a 30-40 cm-s fekák megakasztása, mekkora volna már, ha hozzám 15 percre egy ilyen tó volna elérhető! Kis kitérő a csalizásra. Ez egy városi tó, hosszú évtizedekre visszanyúló hasznosítási iránnyal, ami a pontyozás. Ennek megfelelően szinte semmit nem szabad ezen kívül csinálni, például a "blinkerezés" kifejezetten tilos. Nagyon nem jöttünk zavarba, hiszen kishallal csalizni viszont lehet, akár úszóval, fenéken, tapogatva, vagy ds-en felkínálva. Ezért én az élő csalit utánzó gumi-csalit utánzó előző nap merített, reggelre merev döglött hallal csaliztam egy kb 5 gr-os jiget. Nem, meg ne szólalj! Nem kell ezt érteni, a szabál az szabál. Az mondjuk biztos, hogy majd minden beülőben egy csipeszes kolléga feszít, ha pergetők lepnék el a tavat, az garantált konfliktusokhoz vezetne. Így aztán cél közönségnek maradnak a helyet ismerő elszántak.

Szegi a drop-shotra esküszik, félmagasan vezetve próbálkozott, de eleinte a meder alján pattogtatott kishalam hozta csak az eredményt, egy óra alatt pár, kilót alig meghaladó süllőt adva. Jópár rablás látszott, süllő, harcsa, fekete sügér, és kevés csuka lakja a vizet. 

A környezet alig változott, csak talán rendezettebb, mint volt, én még emlékszem a holdkomp másolat körülötti beton törmelékre, most az egy szépen füvesített, talán diszkoszvető pálya. Azért vannak változatlan részek is, mint a kerítés a sportpályák felé, ami már akkor is régóta ott állt, mikor a 70-es évek végén először találkoztunk, az idő azóta szépen belevájta vasfogát. Régi, és új ismerősökkel futottunk össze, Zoli, aki vagy 20 éve a kifolyónál úszózik, és Dávid, aki most tanulja megkülönböztetni a csipeszeket egymástól : P De az is lehet, hogy épp pokemont keres...

Ma csak pár hajnali órát szántunk a kutatásra, és amikor végre elesett a mai nap egyetlen szép sügere, fájrontott hirdettünk, hiszen tudni kell a csúcson abbahagyni!

Egy biztos, a tó minden sarka ismerősen köszönt, jó érzés újra a gyermekkori pályán lenni. A hely közelsége, és kívánatos új lakói révén még biztosan látjuk egymást!

Régi álmom, hogy egyszer sok, klassz halat fogjak, nektek nem? Elég sok mindent meg is teszek érte, abból a kis időből, ami a rendelkezésemre áll, megyek este, hajnalban, esőben, szélben, méteres hullámokkal táncolok,  és ezek szabad kombinációit gyakorlom. Ami eddig kimaradt, mármint ami a pergetést illeti, az az éjszakai harc a nagy süllővel, vagy azzal, mit ad az éccaka. Az volt az elmélet, ha csónakkal kimegyek estére, akkor több legyet is ütök egy csapásra: esti fényváltás, éjszakai felszíni rablások, hajnali fényváltás, reggeli friss peca. Amíg vízen volt a kabinos vitorlás hajó-testem, addig tán egyszer voltam, pedig az bitang kényelmes, hiszen lehet benne aludni, de azóta nem. Különösen nem kis csónakkal. A rengeteg hajnali horgászat okán kikukázott napok elgondolkodtattak, hogyan találhatnék optimális megoldást arra, hogy ha már egyszer nem alszom sokat aznap, hogyan használhatnám ki optimálisan, hogy elengedett a főnök...

Így jött az ötlet, hogy este menjek, reggelig kitartva, és P. Peti ehhez az elmehetek ötlethez azonnal csatlakozott. Jellemző, hogy bár egész éjjelre terveztünk kintmaradni, ő már jóval az indulás előtt megérkezett, hogy sügerezne egyet. No comment. Este 9-kor szálltunk vízre Dinnyésen, és órákig ladikoztunk, de sajnos alig találtunk halmozgást, sehol a csalihalak, és így persze a ragadozók sem jelentkeztek. Keringtünk, én hisztizem, Peti kitartóan hajigált, aztán kumtam egy órát a szuper kényelmes (egy frászt) csónakfenéken, és így telt el az éccaka. Ezer szúnyog lakmározott rajtunk, nekik legalább jó volt.  Még sötétben elkanyarodtunk a pákozdi kikötőbe, mivel ott ki van világítva, hátha találnánk némi halat. Mit mondhatnék?! Tömve volt kishallal, és süllő, balin felváltva rabolt, gusztustalanul nagy volt a mozgás. Mindenféle nem jó csalival próbálkoztunk, így aztán ránk sem hederítettek, úgyhogy innen is szomorúan, vert seregként távozunk. Mindezt én úgy nyomtam, hogy fejlámpája csak Petinek volt, és én egyre rosszabbul látok, mindezt egy olyan kapoccsal, amit eddig lusta voltam lecserélni, pedig nem lehet könnyen biztosítani (azaz nyitva marad, nyűgös bezárni). Egészen a hajnali fényváltás utánig nyomtuk a betlit, akkor értünk "sügérországba". Itt végre jött pár belőlük, megmentve a haza becsületét. Ügyesen fogdoztam őket, a szokásos finom cincálást alkalmazva. Peti azonban (szokás szerint) rugalmasan alkalmazkodott a változásokhoz, és a balinok megérkeztének első jeleire váltott (ez a nagy különbség közöttünk, ő több pályán gondolkodik, és azonnal vált), és akasztott egy őnt, ami vagy méterre kiugrott a víz fölé, ilyet még nem láttam élőben! Sajnos a zsinórja sérült lehetett, mert ezzel a lendülettel el is szakadt. Alig 2-3 dobást élt a csali, újonnan rakta fel...

Ezek Peti halai, én még fotózni is nyűgös voltam, meg aztán mit is, a leakadt csukát? Ehh...

Utána a sügerezést folytatva akasztottunk egy-egy csukát, csak neki ki is jött, még pár sügér érkezett, azután nem sokkal később feladtuk a napot. Vagyis még hazafelé megálltunk pár balinrablás ígéretére, én hisztizem még egy sort, és végre révbe értünk.

Borzalmas. Morale della favola: ha legközelebb nyitott csónakban ilyenre vetemednék, lőjetek le előtte, hogy ne kelljen hosszan szenvednem! Az éjszaka horgászó sporttársak előtt emelem a kalapom.

Van úgy, hogy egy élmény olyan intenzív, olyan sok, hogy hetekre eltömíti az érzékszerveket. Így jártam a legutóbbi zsennyei baráti túrával is, legalábbis erre fogom, hogy nem skicceltem le pár sorban a történteket, azt mégsem mondhatom, hogy lusta vagyok, mint a dög?!

A szokásos módon, túlzott elvárásokkal, izgulással indult a sztori, indulásnak egy jót pakoltam. A hátsó teraszon Gülüke macskánk nézte értetlenül, minek ez a sok kacat?

Mert felszerelés az aztán akad szépen, különösen, hogy több halfaj megfogására készülünk: csuka, süllő, harcsa, ponty a cél. Ezért aztán a hátsó teraszon egy kisebb kipakoló vásárt rendeztem, nagyjából egy kisebb horgászbolt választékából szortíroztam. Ne is mondj semmit, siralmas, tudom!

Jó hosszú az út oda, persze minden viszonyítási alap kérdése. Mivel én idén megértettem a hajnali peca jelentőségét, igazán korán keltem, de a pár órás út miatt olyan reggel nyolcra értem le. Ez a kép fogadott, pénteken még alig voltak csipeszesek.

Aztán persze megérkezett a banda nagyobbik fele, Peti futott be először, aki Bécsből érkezett ideiglenesen hazánkba, míg a fővárosiak tán dél körül ébredtek. A mutogatás az megy nekik, no, mindegy.

Persze, mielőtt még horgászbotot ragadtak volna, feszítettek egyet a tárolóból kiszedett, mások által kifogott halakkal. A fészbuk népét hergelni kiváló ötlet volt : )

A faház szállások egyszerűek, kiválóak arra, hogy öt pecás mindenféle tekintetben jól érezze magát bennük. Az ételt, italt, csomagokat lehajigáltuk, és irány a vízpart... csak előbb a büfében megittuk az áldomást. Néhányszor.

Mindenki a saját tehetségének megfelelően kezdett, asszem Peti az első nap elakadt, és addig erőltette, míg eltörte a botját. Hja, így mulat egy magyar úr!

Amint kiderült, a tóban nem csak a megfogni remélt halak laknak, tavaly belekerült egy adag pisztráng-sügér is, a fővárosi kollégák gyakran horgásszák, most is hamar elcsábultak a látott halra, nem is eredmény nélkül.

Amennyire lehetett, és azért esténként tettünk róla, hogy "elfáradjunk", igyekeztem még napvilág előtt felkelni, ennek eredményeképpen több csuka, süllő, sügér is esett. Még soha nem fogtam ilyen állatot eddig, még nem nagyok, de jó játék!

Pisti barátom egy kicsit később érkezett nálunk, de éjjel szépen belehúzott, megfogta a túra egyetlen harcsáját. Igazán sportos volt a módszer, este beraktuk, lefeküdtünk, oszt' reggelre megvót. Ahogyan este kinéztünk, ezt teljesen korrekt módja a halfogásnak.

A szombatunk egy csónakos túrának indult, ám nem sikerült tökéletesen a vízre szállás, bár ez nézőpont kérdése, mi biztosan jól szórakoztunk, ha Móri Pisti nem is.

https://www.youtube.com/watch?v=vSL43vLoADw

Miután elment száraz ruhát felvenni, visszafordítottam a csónakot, kimertem belőle a vizet, és már indulhatott is a móka.

Azért azt el kell ismerni, az egyetlen bálintot ő fogta, és pedig nem is véletlenül. Szívesen vízbe löktem volna ezért, de már megoldotta önerőből, szóval maradhatott.

Egy kis családi élet után azonnal mennénk vissza, bármikor. Ja, nem csak feltételes a mód, megyünk is!

Átgondoltam. Elég. Több, mint elég, máris olyan sok, hogy az kezelhetetlen. Erre a dologra a zsennyei hosszú hétvégi peca döbbentett rá, mivel csak az én autóm volt csurig minden vacakkal, többel, mint amit a vegyeboltos hozott.

Megszabadulok tehát a következőktől:

- 1., botok

- 2., orsók

- 3., wobblerek

- 4., gumik

- 5., egyéb felesleges horgász aprócikkek

1.1 harcsa fogó űrtechnika

horgászbot Daiwa Ninja Interline NJB 902HFSI 2,7 m 100-300 gr + multi orsó Daiwa Pluton + fonott zsinór SpiderWire Stealth Glow-Vis Braid 0,38 56,2 kg 

http://www.webfishingcenter.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/team-daiwa-linear-interline-perget-horgaszbot-csalad/27m-es-team-daiwa-linear-interline-perget-horgaszbot/reszletes-termeklap.html

http://www.webfishingcenter.hu/horgasz-orsok/multiplikatoros-orsok/daiwa-tatula-multi-orso/team-daiwa-pluton-multiplikatoros-orso/reszletes-termeklap.html

Ez a felszerelés rekord nagy harcsák kipergetésére lett összeállítva, de természetesen vertikális pecára is tökéletesen alkalmas, kisebb csukán kívül más halat azonban még nem látott. Tán kétszer használtam, tökéletes, gyári állapotban van. Kizárólag egyben eladó, ára: 150.000 HUF

https://www.youtube.com/watch?v=qWwuzJ4vaWo

1.2 általános pergető bot

horgászbot Cormoran Black Master Jiggerspin 270 cm 3-18 gr + spinning orsó Daiwa Crossfire 3000A (+ 2 pótdob)

Kizárólag egyben eladó, ára: 15.000 HUF

http://www.webfishingcenter.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/cormoran-black-master-perget-horgaszbotok/cormoran-black-master-jiggerspin-perget-horgaszbot-csalad/reszletes-termeklap.html

http://www.webfishingcenter.hu/horgasz-orsok/perget-orsok/daiwa-crossfire-a-perget-orso/daiwa-crossfire-perget-orso-csalad/reszletes-termeklap.html 

1.3 nehéz harcsázó felszerelés

orsó Cormoran Big Cat Mega Lifter (kétszer használtam, halat még nem látott) + fonott zsinór Power Pro 0,70 + bot Abu Garcia BM Series BMC 110-3M (eredetileg 20-60 gr, de a bot elejét letörtem, a képen látszik, hogy kb. 10 cm-vel rövidebb, ám a dobósúlya is nőtt).

Ára: 25.000 HUF

 http://kiscellihorgaszbolt.hu/termekek/orsok/harcsazo-orsok/t:852/cormoran-big-cat-mega-lifter-also-allasu-multis-harcsazo-orso

3., 4., 5., később kerülnek feltöltésre. Addig is még veszek néhány nélkülözhetetlen csalit...

Cserealapnak egyetlen termék lehetséges: Middy X-flex 4G baggin long distance feeder.

Képtelen beszámoló a lajosmizsei Webfishing pergető versenyről. Mivel semmi kedvem ilyen későn képeket töltögetni, ezt majd később pótolom. Ha minden igaz.

A munkám okán az utóbbi három hétben rengeteget utaztam, főleg repülésekkel megspékelve. Ebből kifolyólag rettenetesen fáradtan, és ami a legrosszabb, fájós háttal vártam a régóta betervezett versenyt. Hozzáteszem, nagyon ritkán járok ilyen megmérettetésekre, most is meglehetősen vegyesek az érzéseim. Telepített kocka tó, zsúfolásig tömve horgászokkal? Nem a kedvencem. Azonban az, hogy a szezon kezdetén szinte garantáltan halat fogva, cimborákkal tölthetünk el egy vidám napot, az egészen más megvilágításba helyezi a történetet.

Már az indulás érdekesen alakult, a versenyre megrendelt dolgaim az utolsó pillanatban érkeztek meg, és még péntek éjjel, szombat délelőtt rohangálhattam, hogy hozzájuk juthassak. Aztán délután kaptam egy hívást a kedvenc öcsikémtől, hogy segítsek hajót pakolni, ezzel aztán majdnem bele is csúsztunk a sötétedésbe, alig maradt fény, mire bepakoltam a kocsiba. Persze mikor lenne óraátállítás, ha nem a korai keléssel időzített indulás napján, és ehhez meg a kötelező éjjeli prosztata sétáltatás is hozzá jön... no, nem rólam mintázták a fittség szobrát vasárnap reggel, az egyszer biztos. Arra ébredtem ráadásul, hogy a derekam beállt (ami pedig még soha nem fordult elő), és alig tudtam kimászni az ágyból. Köszönöm turista-osztály! De legalább a csapat hamar összeállt (Pintér Péter, Homolya "László" Zoltán, Tarró Gyula fejér megyei négyessel vágtunk a kalandnak). Meglehetősen vidáman, vagyis eddig jó. Az érkezés menetrendje a szokásos, cimborák, kávé, Bolyhos, szerelés, vegyesboltos, Kalacsi-piszkálás, mindenki jól viselte a rá eső részt. 

Nézegettem a kopár tópartot, ahol a valaha volt nádas telepei szegélyezte vízen konkrétan semmi támpontot nem tudtam felfedezni. Ebből kifolyólag úgy döntöttem, nem megyek én sehova, és mivel ehhez egészen jó sorszámot húztam, a büfé melletti stégre telepedtem le. Az étel-ital-budi bermuda háromszög közelében maradva legalább az amúgy egészen szerényre fogott mennyiségű cejgom cipelése nem okozott gondot. Dudaszó, és hangzavar segítette a kezdést, amire K.J. nagykorú elkövető a hangláda bekapcsolásával még egy lapáttal rátett. Legalább jó zene szólt, P.Mobil, Tunyó, Piramis...

Jah, mellettem 23 mp alatt esett az első csuka, és a másik oldalamon is megkezdték a kollégák az aprítást. Felemelő érzés, mondhatom, fürdetést is ígértem a a következőért. Szóval mindenki nekikezdett fogni, én azonban csak válogattam a csalik között. Kb. 100-at próbáltam fel, egyedül egy támolygó-twiszter kombó adott halat, bár kivenni nem sikerült, lemaradt. Vagyis: elbénáztam. Innentől a következő 200 féle csali próbája következett, a siker legcsekélyebb jele nélkül. A végén csak visszatértem az A-tervhez, ami a körforgók használatában merült ki. Mire minden színen végig mentem, kiderült, hogy ma ezek sem mindenhatók, úgyhogy már csak az egyetlen fekete-narancs kombináció maradt. Közeledett a 10 óra, a főszervező szerint ekkor kezdenek enni a csukák. Sajnos, a normál körforgó vezetés, ami a behúzom, vagy gyorsan behúzom között váltakozik, egyáltalán nem a kedvencem. Ezért aztán a jig-vezetéshez hasonló húzom-megállítom-emelgetem módszerrel próbálkoztam, nem törődve az elakadás lehetőségével. Aztán egyszer csak megtörtént, úgy elakadtam a meder alján, hogy kiderült, hal is lakik ottan. Hamar ,megadta magát, csak sajnos merítővel nem készültem. A szomszédom nyújtott segítő kezet, utólag is köszönöm! Magam merítettem, mivel nem szeretek senkire sem haragudni. Ahogy behálóztam, ki is pattant az apró hármashorog, látszott már előre, hogy nem tart valami nagyot, hiába, ma mákom volt. Mérés: 78 cm. Jani bá' szerint ez a legnagyobb, és mint ilyen különdíj várományosa lettem. Ez azért jópofa, mert egy előző versenyén a legkisebb halat sikerült abszolválnom, és mivel itt az a kategória nincs, végre reménykedhettem a másik végletben. 

Ahhoz képest, hogy kicsit zavart, hogy a tóparton egy talpalatnyi hely sem maradt, azzal nem volt bajom, hogy a kb. 10 méteres stégen négyen, öten dobálunk, ekkorra azonban már a mutatvány erősen átment vérszívásba, hiába, ez a közös horgászat igazi sava-borsa : ) Multi-orsós dobó, fonott gubancoló gyorstalpaló tanfolyam, UL-nek álcázott körforgózás, kergetőzés, majd a finom ebéd zárta a versenyt. Ideje volt, mert 1. a hátam úgy fájt, majd betojtam, 2., a szemünk kopogott az éhségtől, 3., elég volt. 

A díjosztó a szokásos ökörködésekkel zajlott, elhihetitek, az összes poént hallottátok már, de az biztos, teljesen tökéletes koreográfia szolgálta azt a célt, hogy a résztvevők jól érezzék magukat. Nekem ez különösen jól sikerült, hiszen az egyetlen fogásommal az aznapi legnagyobb hallal járó nyereményt, egy 5 napos Pó-Delta túrát kaptam, ami szerintem a legjobb díja volt az egész versenynek!

Osztottak is érte hazáig, De legalább megvan a mákos csuka receptje: fekete körforgó, irdatlan adag mák, mérhetetlen számú dobás, vidám ökörködés, szép vásárnapi napsütés. Köszönöm, szervezők!

Csöng a fiókban a telefon, még szerencse, hogy éppen a kabinban vagyok, máskülönben nem hallanám a széltől. Így sem tudom felvenni, vissza kell hívjam oldalbordám, aki aztán szokatlan örömmel veszi tudomásul a jelentkezésem: él! újságolja sógoromnak. Hol vagytok? Pont kikötöttünk. És ti? A Petrocselli kávézóban. Ok, ott várjatok meg, odavitetem magam.

Azt hittem először, csak azért hívott, hogy szóljon, nem otthon vár. Mint kiderült, a gárdonyi kikötő melletti kávézónál akkor már tarajos hullámok voltak, és mivel ez a remek becsületvesztő pont a vízre néz, aggódott a drága : ) Volt is miért, nem egyszerű túra volt ez a mai. Barátom, Laci, hallott az új kabinos bútorszállítómról, és az opcióról, hogy esetleg vitorlázónak is átszerelhető volna. Rettenetesen rágerjedt, hogy beszállna anyagilag, mert ez őt húdenagyon érdekli. Igaz, hogy én egyáltalán nem tervezem, hogy a most remekül működő horgászhajót feldíszítem árboccal, kötélzettel, de meginvitáltam egy kora reggeli körre, hadd lássa a saját szemével, mitől is döglik a légy. A megbeszéltek szerint hajnalban még sms-t váltunk, hiszen a kimenetel erősen időjárás függő. Esőben, kettes viharjelzésben ki nem megyek, és a szeles idő sem emeli az élvezeti értéket. Hibáztam, tudom, de mivel neki nem jó bármikor, úgy döntöttem, egy kis széltől nem ijedek meg. Hajnalban többször felébredtem arra, hogy kemény eső veri a tetőablakot, esik, aztán eláll, majd újra kezdi. Négy körül aztán leosontam az emeletről, és megnéztem a gépen, mi várható. Az látszott, hogy az eső elvonul, egy kis permetbe tán nem halunk bele, mondjuk szelet az jósolt, gazdagon. De a teraszon állva ebből nem sok mindent lehetett érezni, úgyhogy belevágtunk.

Az elindulás, átkelés a dinnyési oldalra hiba nélkül zajlott, sajnos az eredeti tervemet a viharjelzés áthúzta, így a pátkai oldal ma kimaradt. Jobb híján a Rapala-kupa szeptemberi fordulójára, viharjelzés esetére kijelölt 2. pályára látogattunk (1., 2., kotrás, és a felette lévő lagunás rész). Ide viszonylag keveset jártam eddig, az elérhető hatótávomnak a legszélén van. Télen szeretem, sok csukát fogtam már a nádasai szélén, de nem sok hínárosa van, nappal óriási reményeket nem is fűzök hozzá. Egy csukát azért sikerült véletlenül kivarázsolni, Laci már vitte volna (nem horgász), nem is értette miért dobom vissza (volt vagy 35 cm). Gyorsan beszaggattam a legjobb körforgómat (tegnap jött postán), és innen kezdődött a kaland. Tekintettel arra, hogy ritkán járok itt, nem vagyok túlságosan ismerős. Találtam is egy behajló náddal fedett csatornát, ami reményeim szerint a kettes kotrás végén ér ki. Keskeny volt, hínáros, és sekély. Az én bödönöm gerincmélysége olyan, akár egy csónaké, de a kormány, az bizony leér vagy 70 cm-t. Igaz, felnyitható, amikor éppen nincs a felhúzó kötél a csiga mellé beszorulva (mint most), olyankor magától felcsukódik (előre menetben). No, "lássunk világot!" címszóval behatoltunk a csatorna rejtelmes félhomályába. Eleve nem volt túl bizalomgerjesztő, de az első 30 méteren legalább az látszott, hogy vízen megyünk. Aztán behajoltak teljesen a széléről a nádak, aztán ellepe a maradék felületet vastagon a hínár... aztán egyre sekélyebb lett víz... Laci szerint ki kellene tolatnunk, és bár igaza van, hajt előre, hogy majd én tudom!, és persze a tény, hogy nem olyan könnyű az! Egyszer csak, úgy tűnik, felragyog a napunk!, egy Y kereszteződés hínármentes felszíne tárul a szemünk elé. Itt a pillanat, úgy visszakozhatom, hogy tán a becsületen sem esik nagy csorba, gyorsan bevágtam pördülőbe a hajót. Próbált már valaki egy majd 7 méteres "monstrummal" egy zsebkendőnyi helyen megfordulni? No, ezt így kell elképzelni. Azért sikerült, és már-már hálát rebegtem, amikor megállt a motor. Addigra kétszer pucoltam le a csavarról a növényeket, most is ezt próbáltam újra, de nem, megadta magát teljesen. Ültem egy kicsit magamba roskadva, és vakartam a fülemet, hogy mi a fránya nyavaja legyen. Levettem hát a meghajtást, lecsavartam a propellert, eltávolítottam a ki tudja mióta rácsavarodott damilt, visszaépítem... "gázt" adok...semmi. A szél erősödik, pont szembe fúj a keskeny csatornában, tol minket vissza. Aztán elakadunk, nyilván leér a kormánylapát.Keresztbe leparkolunk muszájból, és csak nézünk egymásra, két balfax, hogy most mi legyen?! Akkor evezünk, határozom el, de előre fázom, mi vár ránk, amint kiérünk csatorna nádasából, ezt a bödönt ha oldalról megkapja a szél, megy, amerre akar, nem lesz egyszerű móka. Mindegy, két oldalról kiülve a kabin mellé, a nádon kapaszkodva húzzuk magunkat előre, a kezdeti iszapból kicuppantás után centiméterenként, de haladunk előre, aztán kiszélesedi az út, és már csak egy oldalon érjük el a húzódzkodót. Látom már, hogy ez így nem lesz jó. Egy kis kapát előveszek, hogy majd azt előre dobálva húzzuk magunkat, sosem járt büdös iszapot fröcskölünk fel, és egyre közelebb ér a következő etap, ahol már evezni kell, és telibe ver majd a szél. Sebaj, aggódni ráérek majd akkor, ha odáig eljutunk. Közben azért újra összerakom a motort, ami természetesen jelentősen átmelegedett a hínár ölelésében való erőltetéstől, a vízbe visszarakva reméljük, hogy egyszer csak újra elindul. ÉS LŐN! Visszajött közénk, megmentette a becsületet! Sem cimborákat, sem vízirendészetet nem kell riasztanom, saját lábon hagyhatjuk el a tetthelyet. Lacira hagyom ismét a kormányzást, és dobok párat, úgy teszünk, mint ha eddig minden simán ment volna, mutogatom, hol merre forduljon. Itt jobbra! Az utolsó pillanat után szóltam, nem nagyon látszott az átjáró, és a bödön csak a kormány, és a motor együttes fordításával "perdül", amúgy óceánjárósan 2 km-s körrel fordul. Rá is megyünk szemből egy zsombékra. Felülünk rá, aztán lassan lecsusszanunk, úgy tűnik, minden rendben. Laci kérdezi ijedten, minden rendben? Én hátrafordulva nevetek, hogy ne nyugtalankodjon, amikor csobban valami elöl. A kilógatott horgony szakadt le. Itt azért már lepittyedt a szám. Tovább! Nincs az az isten, hogy belemenjek a vízbe. A nádas alatt visszaosonunk az agárdi kikötőnkhöz. A körnádtól vonul előttünk a Fuska, egy fém csónak, autó felépítményekkel esőállóvá téve. Akkora felület, hogy vitorla már nem is kell rá. Driftelve fordul be a kikötőbe, mi meg repesztünk utána. Aztán észreveszem, hogy a spori bajban van, lassítok... még... telibe hátrafelé forgatom a motort... de megyünk tovább ezerrel, úgy tol a szél. Rá a Fruskára, és a kikötőre úgy általában. Horgony ki, ez lassít egy kicsit, és benavigálom a hajó orrát egy félakkora résbe két másik csónak közé, mint amekkorák vagyunk. A spori a helyére befordulóban keresztbe elakadva áll, mozdulni sem tudunk tőle. A bödönt beékelődve hagyom, majd Laci tartja, kimászom oldalt, és közösen befeszítjük Fruskát a helyére, cipőkanállal, de megy. Közben azon töprengek, mi hogyan csináljuk? Máskor, feleekkora szélben sem leányálom, ez meg folyamatosan erősödik, már vagy 50 km/ órás. Tudom, hogy van egy nagy horgony a kormányállásban, kötök rá kötelet, és kidobom, az majd megtart, és lassan beengedjük magukat. Ja, jó lesz! Még végig sem gondolom a dolgot, amikor Laci kifordítja az eddig biztonságba ékelődött hajót, mint kiderült, valami vasra emelgette az oldallécnél fogva a hullám, és nem akarta, hogy baja essék. Csak nem értesített előre a szándékáról, és ott ültem horgony, és terv nélkül... Szerencsére a szél megfordított farral, és pont befújt a helyünkre. Nincs mit szépíteni, közöm nem volt hozzá. Bekötöttem, lezártuk,megmenekültünk.

Csörög a telefon, de nem érek oda, hogy felvegyem. Visszahívom, a főnököm az: ÉL! újságolja a kávézóban...