Totum

Nézed egy poszt képeit, a pár sor mellékelt szöveget, a fogott halakat, és önkéntelenül is elkezded irigyelni az elkövetőt. A nap süt, a fények varázslatosak, a felszerelés drága, és profi, a csalik jól kiválasztottak, és adják a halat, a könnyed csordul, úgy fáj, hogy ez megint nem veled történt meg.

Sima ügy, magam is azok közé tartozom, aki néha élvezetes pecákról számolok be, bár egyre ritkábban van erre lehetőségem, mert szerencsére sok a dolog. Olyan egyszerűnek tűnik, elindultam, megfogom, leképezem fénnyel, aztán jöhet a céener, és így még trendibb lehetek, szerinted is csak ennyi? Elmesélem egy ilyen sikeres napom.

Kényelmesen keltem ma, egyrészt mert a téli hideg előszele már beköszöntött, és én annyira nem szeretek fázni, de úgy vélem, ilyenkor hajnalban már a halak is inaktívak, de az biztos, hogy nem ugyanazzal a lelkesedéssel vetik magukat a műcsalira, mint egy nyár reggeli fényváltáskor, másrészt az óra elállítás miatt mire felkelek, már nem aktuális a nap első esélyének kihasználása. H. Viktor, okleveles sügérbuzerátor komám még előző nap rámírt, hogy ő támad, így aztán muszáj volt nekem is felkerekednem, hiszen nem hagyhatom, hogy egy messziről jött ember kifogja előlem az ÉN HALAIMAT. Azért először mégsem a kedvenc, hozzám legközelebb eső balatoni kikötőt céloztam meg, hanem egy csatornára mentem. Régóta piszkálja a csőrömet az ott található állomány, különösen egy speciális hely, ahol olyan védett részen bújnak meg őkelmék, hogy konkrétan nem lehet hozzájuk férni. Kényelmetlen módon hajigálva pár csíkos betyárt ki lehet varázsolni, de mivel mindig visszaengedünk mindent, hamar híre megy a víz alatt is a fogásnak, és védett, elérhetetlen helyre vonulnak a többiek. Ám! A melles-ruhát nem véletlenül találták fel, és bár fél méteres az iszap, hínár, és dús parti vegetációval benőtt víz egyéb gyötrelmei tartják fel a vállalkozó kedvű horgászt, ha magamra húzom, nincs, ami megállíthatna. Kezdjük az alapokkal! Mi van télen? Hideg, brávó. Milyen a víz, ha régóta hűvös napok járnak? Szintén hideg. Nagyon. 6-8 fokos, ami az elviselhetőség határát meglehetősen alulról súroló érték. Ezért aztán igyekszem is jól beöltözni. Jéger-alsó + farmer + bélelt horgász nadrág, aztán erre jön a gumi-melles. Melegnek tűnik? Biztosíthatok bárkit arról, hogy a fenti hőmérséklet ellen ez mit sem ér, vagy alig valamit. A hideg víz gyorsan támad, és magabiztosan bekúszik a rétegek közé, egyiket a másik után hatástalanítja, míg már érzéstelenítés nélkül lábat lehetne műteni rajtam. Viszont én már derékig állok a vízben, és a máskor oly remek szpoton kúszom befelé. Az első pár dobás sikeres is, jön egy csatorna-sötét színű sügér, nem nagy, hanem az a szép kicsi. Bíztató kezdet, bár másfél óra dobálás után végül ugyanitt tartok. Egyenleg: kilencven perc derékig a 6 fokos vízben = 1 sügér. Na jó, ezt hagyjuk. Irány Aliga, kockára fagyott koronaékszerekkel vonszolom ki magam a partra. Le sem vetkőzve csak bevágom magam a kocsiba, és maximumra tekert fűtéssel vágtatok tovább. Túl közel van azonban a két hely egymáshoz, vagy csak gyorsan hajtok, mindenesetre épp csak az felső réteget sikerül kiolvasztani magamon. Azért némi vacillálás után megszabadulok a mellestől, három nadrág csak elég lesz, vagy még sok is. Nem csigázom tovább az olvasót, végül egész nap ebben maradtam azon praktikus oknál fogva, hogy lusta voltam nekivetkőzni. De jól gondolom, hogy a pecára szánt időt senki nem pazarolná olyan felesleges dolgokra, mint az átöltözés? És átlagban is így jöttem ki jól, hiszen reggel lefagytam, délben megsültem... tökéletesen van ez így.

Tavaly nagyon kézre állt a sügerezés, sokszor kijutottam a vízpartra hosszabb-rövidebb időre, és a finnyás velencei-tavi jószágokon edződve a balatoniak között szép aratást végeztem, erre számítottam idén is. Egy pillanatra a történet végére ugorva elárulom, ebből alig valami sikerült. Míg tavaly UL-cájggal jigen cincált gumikkal voltam sikeres, idén többnyire azok fognak jól, akik a DS-ben nagy királyok. És az nem én vagyok. A lassú jiggelés még megy, a Pintér Petitől ellesett módszer, a már-már zsinórtolásba átmenő csalivezetés, az ok, de a DS még ehhez képest is türelemjáték. Ráadásul sem a végszerelék, sem a csali nem mindegy, és az általam hányavetin, 40-es florora kötött nem elég kicsi horogra szinte semmi nem jött. Kb 1:20-hoz fogtam Viktorhoz képest, ami csak azért nem volt 100% flusztláló, mert még a megérkezés elején egy ezüst kelével kiimádkoztam egy éppen méretes csukát a nád elől, vagyis ekkor már a betli rémének fekete felhőit sikerült elhárítanom a fejem fölül. Utána kb fél napot szerencsétlenkedtem a "durung" végszerelékemmel, mígnem meguntam, mivel még az érkezésekor, reggel szépen megkértem Viktort, hogy egy a sajátjával megegyezőt kössön nekem is, hátha úgy kevésbé tűnök majd balféknek, erre át szereltem. A csere be is jött, bár még mindig ő fogta a többet, azért végre sikerült akasztani pár darabot, úgy 20-25 cm felső méretig. Megjegyzem, kevesebbnek tűnik, és kisebbnek is az állomány, mint tavaly, erős gyanúm szerint helyi erők kishalazzák ki idén is a nagyját. Ami azért szomorú, mert ha egy-két évig jobban óvnánk őket, erőt vennénk a ragadozó ösztöneinken, a költségek számolgatásán, és nem vinnének el innen mindent, szép rekordok születhetnének. 2016, Magyarország, én így... mindegy.

Közben megérkeztek a szűk, baráti társaság tagjaiból ketten, Csaba, és Attila, és rögtön meg is álltak mellettem, egy három hajós szűk helyen, ahol egy nagyobb sügér csapat a hajógerincek alól a felszín közelében rabolgatott ki a gomolygó sneci-rajokra. Jóbarátokhoz illően szorosan mellémálltak, és együtt próbáltunk párat kivadászni közülük. Nem adták könnyen, de azért legalább egy humor-bombát sikerült Csabinak elsütnie, mikor a pár pillanattal előbb magam mellé letett szerelékemet nem találva segített, hogy "itt van, Imi bácsi". Basszus, tényleg nem látok... Mindenestre jó játék volt, hiszen nagy élvezet nézni, ahogy a woblert csoportosan követik, fel lehet húzni vele őket rendesen, és szó szerint, mert a felszínig jönnek, egészen mélyről. Ahogy elnéztem, ők ketten órákat töltöttek ugyanott, és végül eredménnyel is jártak, szép halakat posztoltak némely csoportokban. Aztán visszamentem Viktorhoz, és bár továbbra is neki jutott a több, és nagyobb, a resztliből nekem is akadt pár halacs. Ezzel szépen el is ment a nap, már a hátam is fájt, csak a szokásos, hogy majd kettéroppan, pedig igazán lájtos eszközökkel horgászom. Ja, és hogy teljes legyen a napom, hatra Pesten kellett lennem, egy laza üzleti vacsora kapcsán. Horgásznadrág le, maradt tehát a farmer-réteg, amit reggel már előre erre a programra gondolva vettem fel. Kis szerelvény-igazítás, és irány a pálya. Olyan este 11-re haza is értem.

Szóval. Ilyen egy igazán sikeres sztori háttere. Pár jó fotó, kínlódás, egy egész napnyi kitartás. Trükk? Az egy darab sincsen, azonban két nyitját elárulom, ha te is fogni szeretnél. Az első: idő. Egyszerű, de nem tudod megspórolni. Sokat járj vízre, ismerd ki magad a környékeden, legalább ott legyél kb király, ahol laksz (nem úgy, mint én), tanulj minél többet a nálad jobbaktól! A második, barátkozz veled hasonszőrűekkel, légy nyitott, és úgy segíts másoknak a te "vizeden", ahogyan azt szeretnéd, hogy máshol vendégként veled bánjanak! Meglásd, így egyszer te is a kezedbe foghatsz pár szép halat... a tecsó pultjáról : P 

Remélem, ettől még többen kedvet kapnak a... mihez is? No, csőváz!

Minden horgász életében elérkezik az a pillanat, amikor azt gondolja, valamit máshogyan kéne csinálnia. Mer’ nem jön a hal.
Az egyik elképzelés arról, hogy miért is nem kuptya az, hogy nem oda dobunk, ahonnan jönne.
Ezt sokan félre is értik, és nem egyszerűen máshova akarnak dobni, hanem minél messzebbre. Mert igaz, hogy a mellettem lévő nádfolt szélén most is zörgeti valami a szálakat, de a nagy, és sok hal az majd jól valahonnan bentről jön, legalább 1-50 méterről bentebb, mint ahová most hajigálok... Néha van is benne igazság, szóval senki ne szánja a saját aktuális határainál messzebbre dobni szándékozókat, jó lesz az még valamire! Már csak azért sem viselném jól az erős kritikát, mert én magam is beleestem ebbe a csapdába.
Tehát messzebbre kéne dobni. Eddig is jó nagyokat dobtam, de amikor együtt „horgásztunk” egy igazi mágussal, Lajossal, kiderült, hogy igen, tényleg jó messze dobok, csak mégsem. Vízszintes esőben, 5 fokban jól láthatóan majd dupla annyira vetette be a készséget, mint én. Peti barátom is mindig is hosszabbakat hajított, de azzal hitegettem magam, hogy jobb a szereléke, nagyobb súllyal szerel, magasabb, vállasabb, szebb...
Berágtam (magamra), és nekiláttam a kutatásnak, hogyan csinálják mások, mit vegyek. A neten rengeteg az infó, de nagyon hamar angol, holland nyelvű oldalakon találtam magam. Óvatosan akartam költeni, nálunk sem kerítésből van a kolbász. A botjaim jónak tűntek (3,9m 3,5lbs nagy gyűrűk), de egy tavalyi hajigálásból úgy tudtam, az én botomra optimális súly a 70-80 gr, amivel olyan 100-120 méternél messzebb nem sikerült hajítani. Szemre. Ezt a számot jól jegyezzük meg, a későbbiekben még fontos hivatkozási pont lesz!
Vettem hát egy nagy, kúpos, távdobónak mondott orsót, rá 25-ös szintén távdobáshoz ígért damilt, 40-es dobóelőkét, fél vödör, különböző súlyú, alakú ólmot, dobókesztyűt!, számlálót. Megelőlegezve egy röpke összefoglalót, a távdobásunk fejlesztéséhez a következőkre lesz szükségünk:
- megfelelő felszerelés (bot, orsó, damil, súly)
- a technika elsajátítása (oktatás, internet, gyakorlás)
- az erő megszerzése (gyakorlás)
- még RENGETEG gyakorlás!
- mérő eszköz
Sok fontos eleme van tehát a dolognak, de a legfontosabb a kiindulási pont helyes meghatározása, némi arc-faragással egybekötve. Ez nálam nagyjából úgy zajlott, hogy az eredeti felszerelésemmel kisétáltam a partra, és elkezdtem hajigálni, aztán kifelé tekeréskor lemértem, mekkorát is tévedtem.
70 méter. Elsőre ennyi maradt a szemre 100-120-ból. A francba, gondoltam, eddig olyan szép „nagyokat” dobtam, hát minek kellett nekem ezt lemérni??! Mindenkinek javaslom a mérőt, 3.000,- Ft-os eszköz, segít meghatározni egy szerény, ám a valóságtól kevéssé elrugaszkodott kiinduló pontot a további fejlődéshez!
Alapadatok:
dobók adatai
1.,M.Péter magasság: 1,85 m súly: 105 kg kor: 54 év tapasztalat: gyakorlott
2.,Péter magasság: 1,73 m súly: 82 kor: 36 év tapasztalat: gyakorlott
3., Máté magasság: 1,85 m súly 85 kg kor: 37 év tapasztalat: gyakorlott
4., Imre magasság: 1,80 m súly: 72 kg kor: 44 év tapasztalat: általános
A mérésekhez próbált felszereléseink adatai
botok:
1., Mitchell Cat 3,30 m 100-500 gr
2., Laser-Fish Sea Whisper 4,20m 150-250 gr
3., Daiwa black Widow 3,90 m 80-120 gr
4., Byron Equipe Power Surf 4,20 m 120-300 gr
5., Shimano Tribal 3,90 m 160 gr
6., Spro Dyno Force 4,20 m 100-200 gr
orsók:
1., Shimano 6010
2., Shimano 8000
3., Laser-Fish SF9000
4., Shimano Tribal 5500
Az első alkalommal még egyedül dobáltam, sajnos nem jegyeztem fel az ólmok formáját, pedig az nagyon nem mindegy! Rögzített adatok nélkül is elmondható azonban, hogy a tömör, csepp, golyó alakúak mentek megegyező körülmények között a legmesszebb nekünk, igaz, szárnyas rakéta ólmot nem próbáltunk, van, aki arra esküszik. A távdobó versenyek szabványos súlya a hegyes bomba alak, ami azért nem lehet véletlen.

bot orsó súly típusa gr dobott táv
3. 1. kosár 60 74/71m
4. 2. ólom 120 106/95/111m
4. 3. ólom 120 108/91/74/103m
5. 4. ólom 120 105/115m
6. 3. ólom 120 87/88/85m
2. 3. ólom 120 91/91/91m
4. 4. ólom 100 114/115/117m
3. 1. ólom 120 81m
3. 3. ólom 120 78m
3. 3. ólom 100 88m

A következő lépésben a baráti horgászboltból tesztre kapott tesztre és saját botokkal, feltöltött orsókkal készültünk, összegyűltünk négyen, és kivonultunk egy elhagyatott partszakaszra. Ugyan nem versenynek szántuk, da a végén azért versengés lett belőle, egy táblázatba írtam az elejétől az elért távolságokat, melyhez a felszerelés, és a dobók adatai is megvannak. Nem azt kell figyelni belőle, hogy ki lett az első, hanem azt, hogy ki mivel mekkorát fejlődött. Ez mondjuk azért is fontos, mert messze nem én dobtam a legnagyobbat. Jöjjön tehát a táblázat!
bot orsó súly típus gr Máté M. Péter Péter Imre
1. 2. ólom 115 113/120 m - 98 m 91 m
1. 2. ólom 120 - 99 m 121/112/117/107/109m 104 m
2. 3. ólom 120 134/138 m 127 m 111 m 114 m
2. 3. ólom 130 - - - 107 m
3. 3. ólom 85 118/124/ 133 m 114 m 108/112 m 79/114 m
3. 3. ólom 100 127 m - - 101/105 m
3. 3. ólom 115 - 117 m - 100 m
3. 3. ólom 120 - - 116 m 108/117/109/101/99/111/110/112 m
4. 3. ólom 120 140 m 126 m 121 m -
4. 3. ólom 130 - 118/114/125/127m 119 m 111 m
4. 4. ólom 130 143 m 127/137 m 127 m -
4. 4. ólom 150 143 m 108/118 m - -

Szép konklúziók vonhatók le a bevallottan nem reprezentatív adatokból.
1., Csak az dob igazán messze, aki gyakorlott távdobó, vagy aki nem méri le. A mérő kötelező eszköz az induló távolság őszinte meghatározásához, a további fejlődés nyomon követéséhez. A vastagon kiemelt eredményekből látszik, hogy Máté dobta minden eszközzel a legnagyobbat, és az is, hogy a 4.+4. eszközökkel érte el mindenki a legnagyobb dobását.
2., Ahhoz, hogy messzebbre dobjunk, mint jelenleg, nem muszáj lecserélni azonnal az eszközeinket. Rengeteg gyakorlás árán, az optimális összeállítás megtalálásával, bármivel távolabbra lehet juttatni a súlyt annál, mint ahol most tartunk.
3., Aki mégis beruházna, szerintem a következő fontossági sorrendben tegye:
- A dobóelőke+főzsinór, és a kettőt összekötő megfelelő csomó sok-sok megnyert métert jelent, a dobot muszáj megfelelően feltölteni. 25-ös főzsinór, 35/40-es dobóelőke elég, ha valaki a fonottra esküszik, abból a 20-as is bőven megteszi. Szerintem azonban a monofil-fonott toldásnál a csomó túl nagyot üt a gyűrűkön, megakasztja a dobás lendületét. Az első dobásoknál felcsévélt vizes zsinór majd messzebbre száll, de a távdobó spray-ket is érdemes használni. Egy a magyar távdobó sportolók fellelésére tett kísérletem közben elhangzott az a félinfó, hogy dobásonként megszárítják, púderezik az zsinórt. Még ellenőriznem kell az állítást, de meglehet, a maja naptáron ez is rosszul szerepelt…
- Dobósúly, a bothoz, testalkatunkhoz optimális méretű, alakú dobósúly tartozik, véleményem szerint a gömb, csepp alakokkal juthatunk a legmesszebb. A távdobó versenyeken használt forma egy hegyes csepp alak.


- Bot, 3,6-4,25 m közötti 100-200 grammal működő az ideális a mindennapi használatra, a még hosszabb, könnyebb, szuperebb anyagból gyártott pálca meglehetősen pénztárcafüggő történet. Sose feledjük, hogy a horgász célú távdobás nem azonos a versenysporttal!
- Orsó (spinning), itt a dob alakja, szélessége, a perem letörése a legfontosabb, ami magát a dobást illeti. A gyakorláshoz persze igen fontos, hogy sokat tudjon behúzni egyszerre, hiszen minél messzebb jutunk, annál nyűgösebb lesz majd kifelé. Az sem árt, ha a csévélés a szép zsinórképet ad! A dobáshoz nem, de a halfogáshoz még néhány apró tulajdonság fontos, például hogy jól állítható legyen a fék, és masszív, nagy halakat bíró legyen a kivitele. Árhatár a csillagos ég…
Orsó (multi). Itt álljunk meg egy pillanatra. Talán nem mindenki tudja, de a világon a legmesszebb ezzel az orsó típussal jutottak, a Görögországban tartott 2012. szeptemberi világkupa eredményei:
100 gr/ 252,90 m 125 gr / 269,49 m 150 gr / 266,71 m 175 gr / 253,21 m
A bajnok Alessio Massa lett (Olaszország 1031,57m), a második, de legnagyobb dobás (269,49 m) végrehajtója Danny Moeskops (Belgium 1024,73 m). Multi orsóval, természetesen.
Danny néhány apró rekordot is tart:
• 125gram: D. Moeskops 277,87m
• 150gram: D. Moeskops 285m
• 175gram: D. Moeskops 276,58m
Én mindenesetre vettem egy nyitott hengermultit, most keresem a hozzá illő botot, a tavasszal pedig beszámolok majd a tapasztalataimról, az alapvető tudnivalókról.
Akinek hát erre van ingere: dobjunk messze! (Vagy hagyjuk otthon a szemüveget)