Totum

Macskákkal nyitom a posztot, mert arra majd jó sokan lájkolnak.

Pisti! Köszönöm, hogy elhívtál. Most vagy mazopista vagy, vagy túlságosan imádsz zrikálni, és/vagy a barátom vagy, hogy rohaggyá. Meg. Persze, csak képletesen. Általában az a jellemző, hogy én vagyok az, aki "finoman" ugratok mindenkit, de valahogy az immun-riasztó rendszerem nálad nehezen szólal meg, ennek kapcsán aztán a szívatások tömegét vagyok kénytelen elviselni. Tőled. Nem értem, mintha süket lennék, nem hallom a vészcsengőt, pedig kéne, nem sűrűn, csak valahányszor megszólalsz. No, mindegy, ez hozzá tartozik az élvezethez, legalább rajtam kívül mindenki más jól szórakozik. A refrénjét lásd fentebb! Szóval meghívást kaptam egy zártkörű csónakos/páros/pergető versenyre. Milyen egy verseny Zsennyén? Kiváló a hangulat, jók a fejek, bár Pisti is ott van, és remek halak fárasztanak bennünket.

Nem is biztos, hogy ezt a bejegyzést most el tudom készíteni együltő helyemben, mert olyan hulla vagyok a menettől. Kis ízelítő hát.

- Hány órakor kezdődik?

- 6-6h30 között van a gyülekező a büfénél.

- Bakter, tőlünk az vagy két óra autó útra van, ti olyan korán indultok?

- Nem, lemegyünk már előző este, ott alszunk.

- Jó, akkor lemegyünk mi is. 

Snitt. Délután összecűgöltem, este hétre jött értem Asszony pajtás. Valahol Veszprém után járunk, amikor jön az újabb telefon.

- Merre jártok?

Mondom, hogy hol, kb. egy jó óra járásra.

- Hát, az érdekes lesz, mert a ... (nem értettem a nevet) menne haza, valószínűleg a nagykapun fogtok bemászni (este bezárják a pályát).

Most mi a francot csináljak, ha be kell mászni, hát be kell mászni, egyébként is arról vagyok híres, az nem nagy probléma, de akkor a felszerelést biztos nem viszem be, márpedig 6 előtt még szerelni is kéne... mindegy. Sofőrt cseréltünk gyorsan, kettőnk közül még én látok kevésbé gyatrán sötétben, esőben, és elkezdem nyomni a gázt. Izgulok. Szerintem Asszony Pisti is az anyósülésen. Mikor odaérünk, a kapu tárva-nyitva, égnek a fények, a büfében vígan zajlik az élet. 

- Kösz, hogy megvártatok!

- Hogyan érted? Még nem zárunk...

Itt tehát 0:2-nél tartottunk máris, pedig épp csak megérkeztünk, a kaput ugyanis nem zárták még ekkor, és amint kiderült, a reggeli találkozó is 8-kor lesz. 

- Ettetek már? 

- Még nem, de rendeltünk rántottát. Megkérdezed, készen van-e?

- Kérhetek én is rántottát?- nyomulok a pultnál.

- Persze, csak két dolog nincs hozzá, tojás, és aki megcsinálja.

Nem ver bottal, de ettől még 0:3, egyszerűen nem értem. 

No jó, aztán csak bezár a bazár,  megyünk a faházba. Ki hol alszik? Mutatják ketten, hogy hol, maradt még egy földszinti, és két emeletes, felmászom az egyikre, hogy ne a fájós lábúnak kelljen. Van egy klassz fűthető pokrócom, bedugom az elosztóba, de odáig már nem jutok el, hogy bekapcsoljam. Az alattam fekvő jófej (nem) a villanyradiátort maximumra tekerve fűt, összegyűlik az emelet szintjén a meleg, szaunázni lehetne. Lejjebb venni nem hajlandó, de annyi esze azért van, hogy a takarómat is bekapcsolja-feltekerje, inkább széthúzom hát a vezetéket, így is izzadok, mint a ló. Emiatt nehezen alszom el, plusz mire mégis menne, addigra rákezd horkolni a banda. Giga-csukákat vízionálok amúgy is, hát nehezen, és keveset alszom, és azt is rosszul. 6 után pedig kipattan a szemem, azért a gyülekező előtt csak dobunk még párat! Amúgy is ki akartam próbálni az új szerzeményt, egy 5000 forintos, használtan vett 7-25 gr-os olasz botot. A webfishing gálánsan adott rá még egy fin-nor orsót, elég durungnak tűnik az év közben használt egyéb felszereléseimhez képest. De mivel állítólag itt nagy csukák várhatók, a tűspicces kis botomat nagy szívfájdalommal mégis inkább kint hagyom. 

A taktika. M. Pisti volt itt nemrég, tudja a pályát, elmondta a szerelést, csak követni kell őket. A mutatvány majdnem azonnal megbukik, két, egymástól távoli helyen szállunk vízre, alig találjuk meg a kályhát, vagyis őket. Nagy a tó, vagy 30 hektár, vízben álló fákkal, szűk öblökkel, szigettel, nádcsomókkal, és nagy ismeretlen tómedert rejtő nyílt vízfelülettel. Muszáj hát előkerítenünk őket, különben nem nem tudom, merre induljunk, más ötletem nincs. Balra a süllős helyen végül megtaláljuk a gájdunkat, újabb induló a hülye-kalap versenyen, ez segít a messziről történő beazonosításban. Kívül tudunk csak megállni, a nálunk fürgébbek már elfoglalták a pályát, de azért a kezdeti lelkesedéssel hajigáljuk a gumit. Semmi nem történik, bent, és kint egyaránt nem ad halat a hely, M. Pistiék hirtelen szedelőzködni kezdenek.   - Gyorsan! Veszem fel a súlyt, menjünk velük! - De nyugger társam kényelmesen pakolgat, mire mi is elindulunk, már fél tó hátrányban vagyunk. A víz átellenes, távoli sarkában érjük utol őket, a szűk helyen már két csónak áll, csak a torkolathoz férünk hozzá, ennek megfelelően cifrázom. Most képzelj ide néhány, nyomdafestéket nem tűrő szót! És még egy keveset. Pisti első dobására gyönyörű csukát akaszt, alighanem pont a szájába dobta.

Nem örülök annyira. Ráadásul még a hülye-kalaposok versenyében is vezet.

Aztán egyszer csak elakadok, pedig itt inkább iszap van, majd az "akadó" elkezdi derékba hajtani a botot. Egy igen jó csuka talált meg, önhibámon kívül, és jó darabig táncoltat, újra, és újra a csónak alá görbítve a spiccet. És a nyelét, másnapra izomlázam lett tőle, de komolyan. Szépen, a szája sarkába akadt, sima ügy volt hálóba terelni, öröm é bódottág.

Aztán elül az izgalom, moccanatlan a víz, a gájdunk odébb áll. Menjünk-e mi is? Ez a kérdés, de dönt a haditanács, mégis inkább maradunk, kell itt még lennie más jelentkezőnek is. És úgy is van, gyorsan lelövöm a poént, az én Pistim, bár menne, de az erőltetett maradás ideje alatt még két bitang csukát kivarázsol a már szanaszét dobált helyről.

Aztán megunjuk, irány vissza a kiindulási ponthoz! Ütésünk se lett több az ebédig. Még le sem fújták az első félidőt, mi már kint vagyunk, hogy elkerüljük a tömegnyomort, közben szállingóznak a hírek, simán elsők vagyunk! Kezdhetünk izgulni. Olyannyira, hogy lányos zavarunkban eltököljük az időt, és szinte mindenki vízre száll, mire mi egyáltalán nekilátunk a készülődésnek. A reggeli tuti, nyerő helyen már hárman állnak, mi igazán pofátlanul beosonunk mellettük (bocs utólag is), és ráállunk Pistiékre. Ezt már direkt, kisebb  vita is kialakult a csónkunkban, mert én azt mondom, hogy álljunk koccra melléjük, de a motor sajnos nem az én irányításom alatt állt, és az már igazán pofátlanság lett volna. Az hát, de pont azért! Igaz, már abban sem értettünk egyet, amikor el akartam vágni a felszerelésüket, csak egyrészt nem tudtam, melyik csónak is az övék, másrészt jöttek azonnal velünk az ebédről, nem bíztak bennünk (bennem), nem is értem... Azért most jó helyen voltunk, csak hal nem jött. Egy idő után egyedül maradtunk, sikeresen elüldöztünk mindenkit, de úgy tűnik, a halakat is, még egy koppintásra sem tartottak minket a továbbiakban érdemesnek. Meguntuk, odébb álltunk. Kár volt, még egy 87 cm-s csuka jött ki onnan később délután. Ami új helyet választottunk, az sem volt rossz, Leviék az orrunk előtt imádkoztak ki egy 88 cm-s vadállatot. Csak nekünk nem sikerült egy újabb, legalább 30 cm-s bármit horogra csalni, és ez így meg is bosszulta magát. Nem cifrázom, elbuktunk. Amilyen jó lett a délelőtt, olyan betlit akasztottunk délután, és ezzel ketten is megelőztek, így éppen csak sikerült megcsípni a harmadik helyet kb. 20 induló közül, nem is olyan rossz ám az : )

Szóval, ez Zsennye. Semmi extra, mi? Felhőtlen jókedv, csupa móka, és kacagás, igen barátságos vendéglátók, jól telepített pár hektáros fizetős tó, mindenféle giga dolgokkal, és ritkán, évi háromszor pergetett 30 hektár majdnem vad víz, külön a csókosoknak. A büfé pedig igazi gourmand kaland, úgy, de úgy főzik a rántottát...

Nézed egy poszt képeit, a pár sor mellékelt szöveget, a fogott halakat, és önkéntelenül is elkezded irigyelni az elkövetőt. A nap süt, a fények varázslatosak, a felszerelés drága, és profi, a csalik jól kiválasztottak, és adják a halat, a könnyed csordul, úgy fáj, hogy ez megint nem veled történt meg.

Sima ügy, magam is azok közé tartozom, aki néha élvezetes pecákról számolok be, bár egyre ritkábban van erre lehetőségem, mert szerencsére sok a dolog. Olyan egyszerűnek tűnik, elindultam, megfogom, leképezem fénnyel, aztán jöhet a céener, és így még trendibb lehetek, szerinted is csak ennyi? Elmesélem egy ilyen sikeres napom.

Kényelmesen keltem ma, egyrészt mert a téli hideg előszele már beköszöntött, és én annyira nem szeretek fázni, de úgy vélem, ilyenkor hajnalban már a halak is inaktívak, de az biztos, hogy nem ugyanazzal a lelkesedéssel vetik magukat a műcsalira, mint egy nyár reggeli fényváltáskor, másrészt az óra elállítás miatt mire felkelek, már nem aktuális a nap első esélyének kihasználása. H. Viktor, okleveles sügérbuzerátor komám még előző nap rámírt, hogy ő támad, így aztán muszáj volt nekem is felkerekednem, hiszen nem hagyhatom, hogy egy messziről jött ember kifogja előlem az ÉN HALAIMAT. Azért először mégsem a kedvenc, hozzám legközelebb eső balatoni kikötőt céloztam meg, hanem egy csatornára mentem. Régóta piszkálja a csőrömet az ott található állomány, különösen egy speciális hely, ahol olyan védett részen bújnak meg őkelmék, hogy konkrétan nem lehet hozzájuk férni. Kényelmetlen módon hajigálva pár csíkos betyárt ki lehet varázsolni, de mivel mindig visszaengedünk mindent, hamar híre megy a víz alatt is a fogásnak, és védett, elérhetetlen helyre vonulnak a többiek. Ám! A melles-ruhát nem véletlenül találták fel, és bár fél méteres az iszap, hínár, és dús parti vegetációval benőtt víz egyéb gyötrelmei tartják fel a vállalkozó kedvű horgászt, ha magamra húzom, nincs, ami megállíthatna. Kezdjük az alapokkal! Mi van télen? Hideg, brávó. Milyen a víz, ha régóta hűvös napok járnak? Szintén hideg. Nagyon. 6-8 fokos, ami az elviselhetőség határát meglehetősen alulról súroló érték. Ezért aztán igyekszem is jól beöltözni. Jéger-alsó + farmer + bélelt horgász nadrág, aztán erre jön a gumi-melles. Melegnek tűnik? Biztosíthatok bárkit arról, hogy a fenti hőmérséklet ellen ez mit sem ér, vagy alig valamit. A hideg víz gyorsan támad, és magabiztosan bekúszik a rétegek közé, egyiket a másik után hatástalanítja, míg már érzéstelenítés nélkül lábat lehetne műteni rajtam. Viszont én már derékig állok a vízben, és a máskor oly remek szpoton kúszom befelé. Az első pár dobás sikeres is, jön egy csatorna-sötét színű sügér, nem nagy, hanem az a szép kicsi. Bíztató kezdet, bár másfél óra dobálás után végül ugyanitt tartok. Egyenleg: kilencven perc derékig a 6 fokos vízben = 1 sügér. Na jó, ezt hagyjuk. Irány Aliga, kockára fagyott koronaékszerekkel vonszolom ki magam a partra. Le sem vetkőzve csak bevágom magam a kocsiba, és maximumra tekert fűtéssel vágtatok tovább. Túl közel van azonban a két hely egymáshoz, vagy csak gyorsan hajtok, mindenesetre épp csak az felső réteget sikerül kiolvasztani magamon. Azért némi vacillálás után megszabadulok a mellestől, három nadrág csak elég lesz, vagy még sok is. Nem csigázom tovább az olvasót, végül egész nap ebben maradtam azon praktikus oknál fogva, hogy lusta voltam nekivetkőzni. De jól gondolom, hogy a pecára szánt időt senki nem pazarolná olyan felesleges dolgokra, mint az átöltözés? És átlagban is így jöttem ki jól, hiszen reggel lefagytam, délben megsültem... tökéletesen van ez így.

Tavaly nagyon kézre állt a sügerezés, sokszor kijutottam a vízpartra hosszabb-rövidebb időre, és a finnyás velencei-tavi jószágokon edződve a balatoniak között szép aratást végeztem, erre számítottam idén is. Egy pillanatra a történet végére ugorva elárulom, ebből alig valami sikerült. Míg tavaly UL-cájggal jigen cincált gumikkal voltam sikeres, idén többnyire azok fognak jól, akik a DS-ben nagy királyok. És az nem én vagyok. A lassú jiggelés még megy, a Pintér Petitől ellesett módszer, a már-már zsinórtolásba átmenő csalivezetés, az ok, de a DS még ehhez képest is türelemjáték. Ráadásul sem a végszerelék, sem a csali nem mindegy, és az általam hányavetin, 40-es florora kötött nem elég kicsi horogra szinte semmi nem jött. Kb 1:20-hoz fogtam Viktorhoz képest, ami csak azért nem volt 100% flusztláló, mert még a megérkezés elején egy ezüst kelével kiimádkoztam egy éppen méretes csukát a nád elől, vagyis ekkor már a betli rémének fekete felhőit sikerült elhárítanom a fejem fölül. Utána kb fél napot szerencsétlenkedtem a "durung" végszerelékemmel, mígnem meguntam, mivel még az érkezésekor, reggel szépen megkértem Viktort, hogy egy a sajátjával megegyezőt kössön nekem is, hátha úgy kevésbé tűnök majd balféknek, erre át szereltem. A csere be is jött, bár még mindig ő fogta a többet, azért végre sikerült akasztani pár darabot, úgy 20-25 cm felső méretig. Megjegyzem, kevesebbnek tűnik, és kisebbnek is az állomány, mint tavaly, erős gyanúm szerint helyi erők kishalazzák ki idén is a nagyját. Ami azért szomorú, mert ha egy-két évig jobban óvnánk őket, erőt vennénk a ragadozó ösztöneinken, a költségek számolgatásán, és nem vinnének el innen mindent, szép rekordok születhetnének. 2016, Magyarország, én így... mindegy.

Közben megérkeztek a szűk, baráti társaság tagjaiból ketten, Csaba, és Attila, és rögtön meg is álltak mellettem, egy három hajós szűk helyen, ahol egy nagyobb sügér csapat a hajógerincek alól a felszín közelében rabolgatott ki a gomolygó sneci-rajokra. Jóbarátokhoz illően szorosan mellémálltak, és együtt próbáltunk párat kivadászni közülük. Nem adták könnyen, de azért legalább egy humor-bombát sikerült Csabinak elsütnie, mikor a pár pillanattal előbb magam mellé letett szerelékemet nem találva segített, hogy "itt van, Imi bácsi". Basszus, tényleg nem látok... Mindenestre jó játék volt, hiszen nagy élvezet nézni, ahogy a woblert csoportosan követik, fel lehet húzni vele őket rendesen, és szó szerint, mert a felszínig jönnek, egészen mélyről. Ahogy elnéztem, ők ketten órákat töltöttek ugyanott, és végül eredménnyel is jártak, szép halakat posztoltak némely csoportokban. Aztán visszamentem Viktorhoz, és bár továbbra is neki jutott a több, és nagyobb, a resztliből nekem is akadt pár halacs. Ezzel szépen el is ment a nap, már a hátam is fájt, csak a szokásos, hogy majd kettéroppan, pedig igazán lájtos eszközökkel horgászom. Ja, és hogy teljes legyen a napom, hatra Pesten kellett lennem, egy laza üzleti vacsora kapcsán. Horgásznadrág le, maradt tehát a farmer-réteg, amit reggel már előre erre a programra gondolva vettem fel. Kis szerelvény-igazítás, és irány a pálya. Olyan este 11-re haza is értem.

Szóval. Ilyen egy igazán sikeres sztori háttere. Pár jó fotó, kínlódás, egy egész napnyi kitartás. Trükk? Az egy darab sincsen, azonban két nyitját elárulom, ha te is fogni szeretnél. Az első: idő. Egyszerű, de nem tudod megspórolni. Sokat járj vízre, ismerd ki magad a környékeden, legalább ott legyél kb király, ahol laksz (nem úgy, mint én), tanulj minél többet a nálad jobbaktól! A második, barátkozz veled hasonszőrűekkel, légy nyitott, és úgy segíts másoknak a te "vizeden", ahogyan azt szeretnéd, hogy máshol vendégként veled bánjanak! Meglásd, így egyszer te is a kezedbe foghatsz pár szép halat... a tecsó pultjáról : P 

Remélem, ettől még többen kedvet kapnak a... mihez is? No, csőváz!

Most hogy így visszagondolok rá, Gyula nagybátyámnak köszönhetem a horgászattal történt beoltásomat, az első emlékeim a Mihályi-tavaknál történt kárászozásról vannak. Amennyire rémlik, ő vitt el a Dolgozók Horgászegyesületbe, ahol megtanították az alapokat, mai napig azokat a kötéseket használom, akár csukott szemmel is elkészítve őket. Székesfehérváriként túl sok választásom nem lehetett, a Bregyóba jártunk évtizedeken keresztül, akkor még pontyra áhítozva. Örökre belém égett egy akkori sporttárs módszere (lehettem vagy 12 éves), a halőrháznál beöntött egy nagy vödör kukoricát a parttól 1-2 méterre, és aztán match-bottal egyre-másra szedte róla a halakat. Aztán elköltöztem, kiköltöztem, szét-, és vissza, hogy a Velencei-tónál kössek ki. Ez nagyjából meg is határozza, általában hol mosom a damilt. Néha azonban elcsábulok más vizekre is, és olyankor meglepő impulzusok érnek, mint az előző heti majdnem meglepetés néhány pisztrángsügér. A képekre reagált Szegi, aki elmondta, náluk is van ám ilyen! Úgy-úgy, a Bregyóban. Ő nem arról híres, hogy össze-vissza beszél, úgyhogy azonnal elkezdtük szervezni a "vendégségemet" erre az "ismeretlen, új" vízre.

A hajnali négy már a parkolóban talált, hamarosan meg is kezdhettük a kutatást. A kitűzött cél a 30-40 cm-s fekák megakasztása, mekkora volna már, ha hozzám 15 percre egy ilyen tó volna elérhető! Kis kitérő a csalizásra. Ez egy városi tó, hosszú évtizedekre visszanyúló hasznosítási iránnyal, ami a pontyozás. Ennek megfelelően szinte semmit nem szabad ezen kívül csinálni, például a "blinkerezés" kifejezetten tilos. Nagyon nem jöttünk zavarba, hiszen kishallal csalizni viszont lehet, akár úszóval, fenéken, tapogatva, vagy ds-en felkínálva. Ezért én az élő csalit utánzó gumi-csalit utánzó előző nap merített, reggelre merev döglött hallal csaliztam egy kb 5 gr-os jiget. Nem, meg ne szólalj! Nem kell ezt érteni, a szabál az szabál. Az mondjuk biztos, hogy majd minden beülőben egy csipeszes kolléga feszít, ha pergetők lepnék el a tavat, az garantált konfliktusokhoz vezetne. Így aztán cél közönségnek maradnak a helyet ismerő elszántak.

Szegi a drop-shotra esküszik, félmagasan vezetve próbálkozott, de eleinte a meder alján pattogtatott kishalam hozta csak az eredményt, egy óra alatt pár, kilót alig meghaladó süllőt adva. Jópár rablás látszott, süllő, harcsa, fekete sügér, és kevés csuka lakja a vizet. 

A környezet alig változott, csak talán rendezettebb, mint volt, én még emlékszem a holdkomp másolat körülötti beton törmelékre, most az egy szépen füvesített, talán diszkoszvető pálya. Azért vannak változatlan részek is, mint a kerítés a sportpályák felé, ami már akkor is régóta ott állt, mikor a 70-es évek végén először találkoztunk, az idő azóta szépen belevájta vasfogát. Régi, és új ismerősökkel futottunk össze, Zoli, aki vagy 20 éve a kifolyónál úszózik, és Dávid, aki most tanulja megkülönböztetni a csipeszeket egymástól : P De az is lehet, hogy épp pokemont keres...

Ma csak pár hajnali órát szántunk a kutatásra, és amikor végre elesett a mai nap egyetlen szép sügere, fájrontott hirdettünk, hiszen tudni kell a csúcson abbahagyni!

Egy biztos, a tó minden sarka ismerősen köszönt, jó érzés újra a gyermekkori pályán lenni. A hely közelsége, és kívánatos új lakói révén még biztosan látjuk egymást!

Mintha egy népiesch táncnak volna a pontos megnevezése, pedig csak arról van szó, hogy egyszerűen képtelen vagyok elsőre kimondani, hogy hol is voltunk legutóbb. Pedig nem bonyolult: Tokodon. Ehh, még ez sem, Bokodon, na.

Dini barátunk vízen álló házát építgeti, nagyon hajaz a megvalósítás sebessége a Luca-széke nevű hajóméra, ő is mindig csinálja, csak sohasem készül el. Az már látszik, hogy remek lesz, csak az nem, hogy mikor. Nem mintha ez akkora traumát okozna bárkinek, maximum az esti szipákolás, és baráti rötyögés az, amiért éjjelre szívesen mennék, a peca a sötétben nem az én műfajom (konkrétan nyafogós vagyok hozzá, és lusta). Ráadásul ez a tó nem több, mint 40 percre van háztól házig, feltéve, hogy ha tudom előre, hogy pontosan melyik részére is megyek. Megyünk. Hiszen ez a móka Móri Pisti kissé szinezős, de attól még a barátom ötlete volt, foglaltassék érte imába a neve! Sokat kapacitálni persze nem kellett, pedig számtalanszor elhatároztam már, hogy ismeretlen helyre nem megyek. Annak általában orbitális betli a vége, amit én speciel nem annyira kedvelek, és amúgy a hazai pályámon is simán meg tudom oldani, különösebb mászkálás nélkül. Mindegy, ismét be lettem oltva, hiszen Dini azt állította, hogy a nagy pontyok, amúrok fogása mellett, úgy bal kézről, 30-40-es csapókat szedegetnek. Ezért a méretért én konkrétan ölni tudnék, és mivel a tavalyi jó helyen a Balatonon egyelőre nem látszik a sügér invázió, muszáj volt utána járnunk az információnak.
Dini persze sehol, szerencsére elrendezte, hogy királyként bánjanak velünk, bejárást, csónakot, itinert kaptunk. Köszike.
Ha csak a végeredményt nézzük, úgy tűnhet fogós napunk volt, és a tó ontotta a halakat. Az egy ilyen rövid irkából nehezen jön le, hogy megint mekkorát mentünk pár apró halért. Egyrészről későn indultunk, valami napijegyek megszerzésének bonyolultsága miatt kihagytuk a hajnali fényváltást, ugye, a 8 óra már nem számít annak? De ezt hiába mondom, ritka az olyan elmehetek, aki a végletekig feszíti a korai indulás húrját úgy, mint én. Azért nagy nehezen vízre keveredtünk, és elkezdhettük a tó minden négyzetcentiméterét átvizsgálni.
A megadott területen egy koppantásig sem jutottunk, véleményem szerint a hullám mentes napsütötte vízből elbújtak máshová a halak. Menjünk, nincs itt semmi! - mondom én. Erre Pisti bevág, és a 60 centis vízben valami bitangot kezd táncoltatni a hajó körül. És alatta. Mondjuk, inkább úgy igaz, hogy eleinte inkább minket táncoltattak, tekintve, hogy az UL tűspicces bot majd minden tartalékára szükség volt a sikerhez. Csuka! Balin! Repkedtek az ötletek. Ja, nem. Amúr. Gumival, szabályosan szájba vágva. Nem teljesen értem, mire gondolhatott, de annyira azért nem bántuk. Úgy döntöttünk, megpróbáljuk mihamarabb kiimádkozni a vízből, nehogy elnyűje a vékony zsinórt. Szépen, együtt megkoreografálva merítettem, ő belevezette, és pár pislogás után máris a csónakban landolt egy pergetve óriási 55 cm-s jószág! Még alig is indultunk el, szóval igen jónak ígérkezett a nap. A pályát amúgy én ezzel együtt is halottnak láttam, úgyhogy rábírtam a kapitányt az indulásra. Körbe-körbe ívott sneci a nádon, de rablást nem láttunk, tán ha két sorozásig jutottunk amúgy ígéretesnek látszó helyeken.

Kicsit off: a kapitány dicsőítő éneke következik. Én, aki a múltban sokszor vittem vendégeket tudom, mekkora áldozat hajót vezetni. Az utas belepofázik, semmi nem jó neki, mért itt állunk meg, menjünk odébb, fordulj keresztbe, mért fordulsz keresztbe, ne dobj rám, bocs, rád dobtam, van egy kapcsod?, adsz abból, amire halad jött?, és ráadásul, amíg a kaptain a manőverrel van elfoglalva, elsőként szétdobálja a szpotot. Hát, ilyen a kapitány élete, ha valaki azt hinné, hogy fenékig tejfel, el kell keserítsem...

Vissza a pályára! A tó közepén beton szegélyek merednek ki a vízből, sok száz méter hosszan. Ott KELL állnia a sügérnek. Hát, nem. Pedig rendesen szétdobáltuk a helyet, egy nyeszlett kis süllő akadt csupán. Még olvasni is sok lehet, amilyen hosszan írom, hogy csak mentünk, és mentünk, mentünk, a valóságban órákat izéltunk el a csónakázással. Közben néha a nap égetett szénné, néha a szél fújt ki a ruhából, és özönvíz-esők vonultak el éppen mellettünk. No, meguntuk, visszamentünk a házhoz jó tanácsért. Ami úgy szólt - amit reggel mondtam, oda menjetek. Már voltunk. Akkor is. Zöld, vagy fehér gumi, kidobod a kőre, aztán végig cincálod rajta. Ha ott nem jön süllő, akkor sehol. Jó, visszamentünk, újabb kilómétert tekertünk az órába (bájdövéj, a reklám daiwa motor nem tudta megenni az amúgy kis akkut, pedig nagyon rajta voltunk).
Hogy ne legyen egyszerű, újabb nagy szél jött ránk, ami persze jó hír, rögtön találtunk pár süllőt, és két szép sügeret, az egyik már abba a mérettartományba esett, amiért jöttünk. Heuréka!

Ezzel azonban el is telt a nap, a szél elfogyott, a halak eltűntek megint. Még szerencse, hogy Pisti erőltette, hogy menjünk vissza egy olyan nádsarokra, ahol reggel pár szép rablást láttunk, csak akkor nem volt pofánk megdobálni, mert egy parti horgász éppen oda pontyoztott. Most azonban nem volt ott már senki, szerintem hal sem, úgy hogy el is kezdtem a szokásos mantrát, hogynincsittsemmiminekátunkmegmennyünkmátovább... Pisti határozottan állította, hogy valami megsorozta, mi több, hirtelen egy kis rablás nőtt elénk a semmiből. Ő gyorsan keresztbe dobott, lefogta a pályát, nekem egy 5 méter hosszú, egy méter széles sáv maradt, minden mindegy alapon odapöcköltem a sártrőz színű  d-fin gumit. Hát nem kihozta egy jóféle feka?! Pont egyszerre húztunk halat, nála egy nyeszlett süllő érdeklődött a kedves szülei egészsége felől.

Ez már rögtön kezdett tetszeni, és mivel Pisti épp valami ágat fárasztott a bal szélen, rádobtam oda, ahol ő a sügér sorozást vizionálta. Durrant akkorát az UL cájgomon egy újabb, 35 cm-s sügér, hogy alig bírtam kiimádkozni a csónak alól.

Oké, kiörömködtük magunkat, vágtam egy darabot a nano zsinórból, biztos, ami biztos, és újra kötöttem a mikro jiget. Visszadobom ugyanoda, erre elakadok, de nagyon. Épp kezdenék szentségelni, mikor elindul az akadó, de még durvábban, mint az előbb. Mutatom:

Álmomban nem gondoltam volna, köszönet utólag is a merítésért, s hogy ezt a kismalacot közösen ügyesen kiszedtük, természetesen megjárta a szokásos köröket a csónak alatt, hiába, a mini UL bottal, vékony zsinórral, kis horoggal szerintem így is a tűréshatár körül erőltettem. És ennyi. Még bohóckodtunk egy darabot, megnéztünk egy üres parti akadót, oszt elmentünk haza. Ha jól megszámolom, úgy 12 órás műszakot húztunk le pár halért. Hát megérte?!

Naná. : )

Régi álmom, hogy egyszer sok, klassz halat fogjak, nektek nem? Elég sok mindent meg is teszek érte, abból a kis időből, ami a rendelkezésemre áll, megyek este, hajnalban, esőben, szélben, méteres hullámokkal táncolok,  és ezek szabad kombinációit gyakorlom. Ami eddig kimaradt, mármint ami a pergetést illeti, az az éjszakai harc a nagy süllővel, vagy azzal, mit ad az éccaka. Az volt az elmélet, ha csónakkal kimegyek estére, akkor több legyet is ütök egy csapásra: esti fényváltás, éjszakai felszíni rablások, hajnali fényváltás, reggeli friss peca. Amíg vízen volt a kabinos vitorlás hajó-testem, addig tán egyszer voltam, pedig az bitang kényelmes, hiszen lehet benne aludni, de azóta nem. Különösen nem kis csónakkal. A rengeteg hajnali horgászat okán kikukázott napok elgondolkodtattak, hogyan találhatnék optimális megoldást arra, hogy ha már egyszer nem alszom sokat aznap, hogyan használhatnám ki optimálisan, hogy elengedett a főnök...

Így jött az ötlet, hogy este menjek, reggelig kitartva, és P. Peti ehhez az elmehetek ötlethez azonnal csatlakozott. Jellemző, hogy bár egész éjjelre terveztünk kintmaradni, ő már jóval az indulás előtt megérkezett, hogy sügerezne egyet. No comment. Este 9-kor szálltunk vízre Dinnyésen, és órákig ladikoztunk, de sajnos alig találtunk halmozgást, sehol a csalihalak, és így persze a ragadozók sem jelentkeztek. Keringtünk, én hisztizem, Peti kitartóan hajigált, aztán kumtam egy órát a szuper kényelmes (egy frászt) csónakfenéken, és így telt el az éccaka. Ezer szúnyog lakmározott rajtunk, nekik legalább jó volt.  Még sötétben elkanyarodtunk a pákozdi kikötőbe, mivel ott ki van világítva, hátha találnánk némi halat. Mit mondhatnék?! Tömve volt kishallal, és süllő, balin felváltva rabolt, gusztustalanul nagy volt a mozgás. Mindenféle nem jó csalival próbálkoztunk, így aztán ránk sem hederítettek, úgyhogy innen is szomorúan, vert seregként távozunk. Mindezt én úgy nyomtam, hogy fejlámpája csak Petinek volt, és én egyre rosszabbul látok, mindezt egy olyan kapoccsal, amit eddig lusta voltam lecserélni, pedig nem lehet könnyen biztosítani (azaz nyitva marad, nyűgös bezárni). Egészen a hajnali fényváltás utánig nyomtuk a betlit, akkor értünk "sügérországba". Itt végre jött pár belőlük, megmentve a haza becsületét. Ügyesen fogdoztam őket, a szokásos finom cincálást alkalmazva. Peti azonban (szokás szerint) rugalmasan alkalmazkodott a változásokhoz, és a balinok megérkeztének első jeleire váltott (ez a nagy különbség közöttünk, ő több pályán gondolkodik, és azonnal vált), és akasztott egy őnt, ami vagy méterre kiugrott a víz fölé, ilyet még nem láttam élőben! Sajnos a zsinórja sérült lehetett, mert ezzel a lendülettel el is szakadt. Alig 2-3 dobást élt a csali, újonnan rakta fel...

Ezek Peti halai, én még fotózni is nyűgös voltam, meg aztán mit is, a leakadt csukát? Ehh...

Utána a sügerezést folytatva akasztottunk egy-egy csukát, csak neki ki is jött, még pár sügér érkezett, azután nem sokkal később feladtuk a napot. Vagyis még hazafelé megálltunk pár balinrablás ígéretére, én hisztizem még egy sort, és végre révbe értünk.

Borzalmas. Morale della favola: ha legközelebb nyitott csónakban ilyenre vetemednék, lőjetek le előtte, hogy ne kelljen hosszan szenvednem! Az éjszaka horgászó sporttársak előtt emelem a kalapom.

Végre vége! Mármint a tilalomnak, alig bírtam kivárni. Szerencsére annyi munkám van, hogy néha fel sem tűnt, hogy szalad az idő, másrészt egy-egy tilalmon kívül eső tavon azért néhány halat addig is sikerült nyakon csípni. Ezekkel azonban még akkor sem dicsekedhetek, ha a szabályok megszegése nélkül estek, manapság egyre inkább egymást rágják a nethuszárok (engem is beleértve), felesleges tehát hergelni a közösséget.

No, szabadult hát a balin is, és én az évek rutinját követve keresem őket a partról. Ilyenkor különösen igaz az, hogy a víz mellett töltött idővel egyenesen arányosan jutok információhoz, vagyis, ha megpróbálom megspórolni a kereséssel töltött időt, akkor nagyobb valószínűséggel futok méretes betlikbe. Most azonban elvégeztem a házi feladatot, nagyon is. Egy ideje figyelem a jeleket, és nem voltak túl bíztatóak. A szél, és az eső nem segített a sneci-rajok felszínre jövetelében, így az őket követő rablók mozgását is nehezebb felfedezni. Hét közben, egy tárgyalásról hazafelé tartva aztán megálltam Velencén. Pár apróság volt csupán, ami nem kedvezett a horgászatnak, megfigyelésnek: épp egy monszun szakadt rám, és amúgy öltöny-nyakkendőben szálltam ki a kocsiból. Beálltam hát a híd lába alá, és onnan figyeltem, ahogyan az őrülten szakadó esőben ragadoznak az őnök. Mivel akkor nem értem rá, csupán párat dobtam, meg is lett az eredménye, szabályosan beledobtam egyikőjük szájába, tökéletesen keresztbe állt a "fogai" közt a csali, jó nagyra kellett ásítania hozzá, ez volt a várva várt ún. "beeséskor leverte" akció : )

 Ez a csali különben ezer éve lapul a dobozom mélyén, igaz, túl sokszor nem is próbáltam, de nekem halat még soha nem adott. Pár koccanásom is volt még rá, de az özönvízhez tökéletlen öltözékem miatt inkább megelégedtem az információval, hogy ti. itt vannak, és szombat hajnalban (még sötét volt, amikor kiértem) újra megtámadtam a helyet. Igazán jó ötlet volt korán menni, mert 7-8 között már Jöhettem is haza. Hanem addig!  Óriási rablások minden felé, és a csalimat is meg-meg ütötték néha. Próbálkoztam többféle wobblerrel, de aztán csak visszaraktam a előző nyerőt. Meg is lett az eredménye, bár fotóznom nem sikerült, egy 62 cm-s balin köszönt be, gondolom 3 kiló felett kellett lennie, olyan vaskos fejjel, hogy alig bírtam egy kézzel megfogni, és kiemelni. Ez már a habzsolás végén történt, de legalább tudom, még korábban kell mennem, 4 előtt már kint kell lenni, hát holnap ismét balinra fel!

Ma egy kicsit korábban indultam, a fél négy már a víznél talált. Ez már az igazi elmehetek kategória. Sebaj. A balinok már vártak, gondolom az sokat segít, hogy körben lámpák égnek egész éjjel. Egy egész dobozzal válogattam ki a vackaimból, kifejezetten erre az alkalomra, csupa bűnös őnös gerjedelmet. Hát erre nem egy süllő ütött le egy olyan csalit, ami még nekem soha nem adott halat?! Közben megjött F. Attila is, olyan 5 körül, de persze addigra alábbhagyott a halak lelkesedése. Az persze nyilvánvaló, hogy tudják, hol vagyunk, mindig a másik oldalon rabol, mint ahol éppen állok... Szerencsére őrzök a ládámban néhány jól dobható, traileres csodát, így szinte fejbe dobtam egy a biztonságosnak hitt túlparton randalírozót. Aztán eleredt az eső. Én ezen már fel sem húzom magam, ez van. 10 fok, szél, eső, a frizurám azonban még mindig tart. Csupa öröm az élet! Attila kitalálta, hogy fogjunk sügeret. Körbejártuk hát a tavat, nem túl sok sikerrel. Utolsó reményem egy olyan kikötő volt, ahol P. Peti mindig lefog bennünket, de ott legalább tudom, hogy van hal. Csak most a szokásos helyeken ott sem találtunk, és közben még fokozódott a szél, és immár ömlött az eső. Végül aztán egy csónakos épp kijövő horgásztárs (gyönyörű kárászokkal a szákjában) szólt, hogy hol látott hajtásokat. Nagy nehezen kitermeltünk egy pár gyönyörű színű sügeret, és ekkor én becsülettel bevallom, feladtam. Mostanában nem is megyek. Ja, de, holnap: ) 

Elég volt. Nem érek rá, az elérhető vizeken mindenki csak panaszkodik, a jegyekkel csak a baj van, a költségek az egekben. Nem csinálom tovább. Befejeztem.

Innentől megpróbálok kivonulni a horgász-fogyasztói társadalomból, és minimálisra csökkentett felszerelés csomaggal űzöm az ipart. Majd egy éves folyamat révén kiszórtam mindent, amiről azt gondolom most, hogy nincsen rá szükségem, és beszereztem azokat az elemeket, amik felhasználási lehetősége elég sokrétű ahhoz, hogy immár elférjek egy botzsákban (mármint a felszereléseim).

A szerintem rossz kiindulási pontot nyilván sokan ismerik, miszerint boltba menni veszélyes, mert mindig található valami kisebb-nagyobb eszköz, amire FELTÉTLENÜL szükség van, egyébként is, a sokféle hal meg fogásához, a módszernek megfelelő bot, orsó, zsinór, egyéb bizbasz dukál. Ez persze egy bitang nagy tévedés, de nyilván még mindig jobb, ha botokban áll a pénz, mintha elinná az ember... Én is elindultam ezen a lejtőn, és hegyekben kezdtek gyűlni a mindenfélék, és egyéb izék. Aztán amikor egy komoly harcsázót vettem, amivel a Pó-túránk ideje alatt nemhogy semmit nem fogtam, de igazán jól dobni sem tudtam vele, plusz megfájdult a hátam úgy, hogy fetrengtem tőle, a régóta bennem motoszkáló érzés elhatározássá erősödött. Kipucolom a bazárt. Mára csak pár apróság maradt, de összeállt a véglegesnek tűnő csapat. Az ideális/optimális nyilván mindenkinek más, és más lesz, de nézzük csak, mire is horgászom én, kisebb nagyobb sikerrel:

Tavalytól az egyértelmű favorit a sügér, ehhez egy olyan finom bot kell, amivel élvezet fárasztani, de kibírja a beeső csukákat is.

Balin. Örök szerelem, vízbe állva szeretek dobálni rájuk, erre elég a fenti sügeres, de néha nagyobb csalikat kell messzire hajigálni, ehhez egy átlagos 10-20 gr-os bot nekem megfelel.

Csuka. A fenti két bot megoldja a kérdést, majd ha 10+ lesz a célhal, meglátjuk...

Harcsa? Amerre, és amikor járok, ez nem jellemző. Max elveszítem a halat, ha 10 évente egy véletlenül beesik, DE! láttunk már finom bottal  nano zsinórral komoly fogást, türelemmel, és akadály mentes terepen semmi nem elképzelhetetlen. Azért az egy kivételért, ami majd egyszer beeshet, nem vagyok hajlandó szétroppantani a derekamat!

Domolykó. A sügeres bot kiváló lesz erre is, hacsak nem rövid éppen. Erre, ami a patak-pecánál sűrűn előfordul, hosszabb, feeder botokra ruháztam be, amik persze ezer más célra is használhatók. 

Ponty, keceg, match, feeder... Évente ha egyszer kerül sor rá, a fenti feederekkel mindez megoldható. Van egy klassz székem, ehhez mindjárt kapok egy rászerelhető bottartót, és a csíny letudva.

Kihagytam valamit? Ja, süllő. A Velencei-tavon erre bármelyik botom alkalmas lesz, ha véletlen a Balatonra keveredtek, és valaki jófej bevisz a tutiba... a csukással az álmodott nagyok is megoldhatónak tűnnek.

Miből áll össze hát a "végleges" pakk?

http://mindenamifeeder.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1173325

Ebből vettem 2 db-ot. Ezek egymásba toldhatók, és így egy kb 5 méteres eszközhöz is juthatok, ami a patakon úsztatásnál, vagy match-pecánál hasznos. Amúgy 2,40 és 3,80 között variálható a hossza, nagyon könnyű, feszes, pörgetni is szoktam vele, nem vall szégyent ebben sem. Mondjuk a nyele ahhoz egy kicsit hosszú, de nem vészes, plusz vettem egy Heavy -feeder spiccet, amin a gyűrűk nagyobbak (a kis feeder gyűrűkkel valahogy gyakran a botra csavarom a zsinórt). Ha semmi más botom nem lehetne, ezekkel megoldanám az összes feladatot.

http://www.webfishingcenter.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/daiwa-perget%C5%91-horgaszbot-csalad/daiwa-dropshot-ultralight-horgaszbot-dds662uls-au/reszletes-termeklap.html

Ez az idei szerelem, ha semmi más botom nem volna.... Ezt már ismeritek. Ez ugyan nem olyan variábilis, mint a fenti feeder, ám a halak, szituációk többségét megoldja. Vagyis, ha csak egy botot vihetek magammal idén, akkor ez lesz az, garantáltan jól fogunk szórakozni. Most zajlik a tesztelése, beszámolók várhatók a tapasztalatokról. Az elvárások értelemszerűen igen magasak. A jövő héten csukázni viszem, és hamarosan indul a sügér, balin invázió : )

http://www.webfishingcenter.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/daiwa-perget%C5%91-horgaszbot-csalad/24-m-es-team-daiwa-linear-interline-perget-horgaszbot/reszletes-termeklap.html

Ez a "nagyhalas" botom, rettentő könnyű, nagyon mönő, és szívós. Nagyobb csalikat ezzel hajigálok (20-30 gr-ig, mert ahol én járok, ott sodrás nincsen). Spinning, és multi orsóval is kiváló!

És ennyi. Jó, ezen kívül még van egy teleszkópos karbon DAM Pergető botom 1987-ből, amit az első fizetésemből vettem, az megmarad örökre, és bár rég nem használom,  bármikor bevethető volna.

Orsók. Eladtam mindent. De tényleg, volt egy olyan pillanat, amikor egyetlen Ryobi ecusima maradt nálam, aminek már amúgy megvolt a gazdája. Eladtam a multi orsóimat is. Tilalom lévén, ez nem okozott gondot, és mostanra megérkezett az új csapat. ELőször Okuma Inspirát szerettem volna, ami nyilván egy szuper kis orsó, de!  a kezembe véve szembesültem vele, hogy milyen pici igazából. Szerencsére volt a polcon ez:

http://www.webfishingcenter.hu/horgasz-orsok/perget-orsok/daiwa-ninja-a-perget%C5%91-orso-csalad/reszletes-termeklap.html

Az árából kiindulva, nem lehet egy nagy csoda, gondoltam, azonban könnyű, olyan finoman jár, hogy csak na, és a 2000A dobja nekem (!) mindenre alkalmas lesz. A féke finom, a tartósságáról majd beszámolok. Volt, akinek mutattam, kézbe fogta, megtekerte, és már kérdezte is, hol vehetné meg : )

Szóval, ez az új csapat. Mindjárt itt a tilalom vége (ami az engem érdeklő, pergetve fogható halak körét illeti), és én egy hét szabadsággal kezdem a májust ennek okán. Ne vedd fenyegetésnek, de jövök a részletekkel!

Ahoj, takzse víbornye, vagy valami ilyesmi. I'll be back, akárhogy is!

Nem akar jönni az a fránya május, kénytelen vagyok pénzes lavórokban múlatni az időt… De legalább a jobbak közül látogattunk meg egyet, kíváncsi vagyok, ki találja ki a képekből, melyiket : ) Muszáj volt mennem, egyrészt, mert elengedtek, másrészt, mert kaptam egy régen várt „nagyhalas” pörgettyűs botot kipróbálásra, harmadrészt, mert egy extra kiváló UL-pícét pedig megvettem, és ez így együtt mind-mind vízért kiáltott. Az első próbákat a tó nyugati végében dobtuk, még fölhős állapotjában a napnak, és roppant álmosan persze, köszönhetően az óraátállításnak. Mondhatnám, hogy ez az oka, de nem sikerültek a multis dobások, sőt a dobások úgy általában sem, tekintve, hogy a tavalyi évet szinte csak a pöcögtetős, spinning módon űztem. No, hát elszoktam a castingtól, igaz, sohasem voltam nagy bajnok benne. Mindegy, a várva vágyott, kiállításon már megcsodált Quantum Smoke Vertical Inline 30g multis pergető horgászbot (belső zsinórvezetésű, mert az mönő) a karmaim közé került, két éjjel fényezgettem a dobóteknyikámat álmomban, mire csónakba szálltunk. Direkt nem vittem csak a két új szerzeményt, hogy esélyem se legyen váltani, ha bármi szálka menne a körmöm alá, ezt a két botot kell erőltetnem, punktum…
…és elkezdtem dobálni, és csalikat válogatni, és bogozni a fonottat, aztán levágtam, és újra kötöttem, még nagyobb csalit tettem fel, behúztam a féket, mint az igazán kezdők, és végigmentem a tanulási folyamaton, ahogyan azt évekkel ezelőtt is, csak most nem egészen egy délelőttbe tartott. Köszönhetően a bot rövidségének, merevségének (Móri Pisti szerint ugyan ez egy lágy bot, de valószínűleg a majdnem generációs különbség miatt nem pont ugyanazt gondoljuk merevnek), és bénázásomnak, a 25 grammos Tass mester kanálban találtam meg az ideális csalit, amivel aztán óriásiakat megfelelő távolságba sikerült dobnom (ez olyan 40 méter lehetett szemre – de gyermekeim, nékem mán ölég rossz a szemem, csak mondom).
Aztán egyszer csak rámakaszkodott egy csuka, mindenki legnagyobb megrökönyödésére. Mondom én, hogy ilyet a vak is tud fogni, amint a friss példa is ékesen bizonyítja! A tó alja tele van algával, gallyakkal, amit a nehéz csali állandóan összeszedett (és a nem nehéz is), így elsőre azt hittem, valami ág vert oda, de az ág az nem rohan el oldalra, csak a legritkább esetben. Jó, a végtelenben persze bármi előfordulhat, akár kétszer is, de ez azért ritka kombináció volna, valljuk be. Jelentem, a bot tudja, amit ígér! A csalit vezetés közben lehet érezni, és a hal is koppan rajta, egyenesen közvetíti a meccset a bot-fonott kombó. Egyet nem tud, kilós csukával élvezetes fárasztást adni, tekintve, hogy ez egy feszes bot, és erős, szegény kis csuka csak tátotta a száját meglepetésében, ahogyan levegőhöz segítettem. Persze, amikor a horgot kellett volna kivennem a fogai közül, akkor mintha szájzárat kapott volna, nem akarta visszaadni a drága-jó vasat.

Aztán úja dobáltunk pár órát… egyre hosszabbakat sikerült, ami persze nekem nem nagy meglepetés, nem ez az első bot a kezemben, ami belül vezeti a zsinórt. Az tapasztalatlanságból fakadó kérdések, mi szerint: nem tömődik el kosszal? (nem), nem súrlódik a zsinór? (nem, sőt), hangos? (zsinórja válogatja, de ha a 4 szálas power pro-tól nem rezonált, akkor a jobb minőségű fonottaktól biztosan nem fog), nem vékony ez a bot? (bitang erős), fel sem merülnek, ez egy felső kategóriás csónakos bot, valaki (más, hozzáértő) kezében gyönyörű pontosak dobhatóak vele. Az egész összeállítás mindeközben olyan könnyű, mintha csak egy nádpálcával suhogtatnánk. Nem véletlenül emeltem ki már korábban 100 másik bot közül! http://totum.blog.hu/2015/11/06/zebco
Az egyik ilyen gyönyörűen kivitelezett dobásomat egy óriás vérkagylóval honorálta a tó, esküszöm, éreztem, mikor becsukta a „száját”! Olyat, de olyat odavert…
Rengeteg akadó hátráltatja a pecát, ugyanakkor nyilvánvaló, ez a búvóhely-kánaán segít helyben tartani a halakat (nomeg a gátak). Ma mondjuk ennyi volt az akció, István a gallyak után még elejtett egy szintén nyiszlett csukát, aztán öregessen, hátfájósan feladtuk a napot.
Jah, hogy szavam ne feledjem, az ember azt gondolná, hogy az igaz szerelmet elég egyszer megtalálni. No, az igazi igazi félét már 21 éve megtaláltam, de most ráakadtam a szimplán igazira is:
Daiwa Dropshot ultralight horgászbot DDS662ULS-AU, ami egy karbon tűspicces 1-9g dobósúlyú UL pergető pálca. Ha csak egy botom lehet (úgy értem, ha csak kettő botom lehet… vagy maximum három-négy), akkor ez legyen a második!

Mindkét termék a webfishing jóvoltából került e kezeimbe, köszönöm, Pisti!
http://www.webfishingcenter.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/quantum-perget%C5%91-horgaszbotok
http://webfishing.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/daiwa-perget%C5%91-horgaszbot-csalad/daiwa-dropshot-ultralight-horgaszbot-dds662uls-au/reszletes-termeklap.html

Balaton, északi part- kikötői muri

A fénykép a halra fókuszálva készült, ezért kevésbé látszik, hogy Cs. Úr épp nemtetszését fejezi ki, a közkedvelt kézmozdulattal.

Egy vérkeszeg is tiszteletét tette!Balaton, keleti-part
Tele van a Balaton sügérrel, csak ajánlani tudom, ha majd véget ér a tilalom!