Totum

Ki tudja, hol helyezkednek el az őrület határai? Pentele-külsőn biztosan található egy szakasza. Képekkel nem szolgálhatok, mivel ha fényképeztem volna, már nem tudnék élőben beszámolni a relevációmról, az ujjak hiánya ebben - gyakorlat híján - egyébként is akadályozna, gondolom. Felismertem tehát magamat a jegecről visszatükröződő körvonalakból, a jellemzően rángatódzó fejet formázó árnyék, guvadó szemek, és hangos koppanással talajt fogó nyál-, és takony keverék egyenként is bajt jelentenek, együttes előfordulásuk csupán olyan esetben lehetséges, mikor úgy megyek ki "horgászni", hogy semmiféle józan intelmet nem veszek figyelembe. Például azt, hogy a kiválasztott helyszín kerékpárral csupán 1,5 óra alatt közelíthető meg. Például akkor, ha az előrejelzések kemény fagyot ígérnek. Például úgy, hogy ugyanaz a galád előrejelzés, a hűvösebb idő mellé még gyilkos szelet is párosít. Az előrejelzésekkel ellentétben most szombaton nem volt hideg, először is, mert nem éreztem a tekerésben megizzadván, másodszor, mert a jeges úton orra esve, másról mérgelődtem, harmadszor, mert a patakpartra megérkezve, a széltől zombivá válva, szinte nem is a túlélésért küzdöttem, hanem a saját végtagjaimba kapaszkodtam, nehogy az elképzelhetetlenül tonnányi súllyá vált kerékpárral együtt lefújja rólam őket a szél. 9-kor indulva 11-re partot is értem, Bence kartársra saját taknyába fagyva találtam az összefolyásnál, ő gyalog érkezett, és reggel 8-tól nyomta. No comment. Nincs annyi nyomdafesték. Úgy 20 perc dobálás után (kesztyű le - dobás, kesztyű fel - tekerés, kesztyű le - jég kitörése a gyűrűkből, kesztyű fel - csak úgy, kesztyű le - dobás...), melyet az okosan fennhagyott fonottal próbáltam kivitelezni, végre megszólalt a vészcsengő. Pakolás, pucolás. Visszafelé más utat választottam, remélve, hogy betonúton örömből kitekerhetem magam. Az első szembe jövőtől megkérdeztem, melyik út vezet Budára? A válasz ilyesképpen hangzott: aaöóaéeoia uaaaoi iaouoaaia. De mutogatott maga mögé, én pedig nem vártam meg, míg kiderül, hogy csak összefagyott a hangképző szerve, vagy még el kell végeznie néhányszor az első osztályt, netán éppen átalakulóban van valami szörnyű létformába. Szerencsésen elérve Pentelét még szalutáltam Széchenyi Zsigmond sírjánál, később pereceltem két szimpatikusat a jegesre fagyott felüljárón, aztán egyszer csak elértem a várva várt vonatot... ami hipp-hopp! 50 múlva már indult is. 

Bence délután 4-kor írt, hogy lassan hazaindul, és emlegetett valami csukát, ami majdnem meglett. Ehh, fiatalság, bolondság!

Tél van, és bár a tavak nincsenek befagyva, a lusta horgász (jómagam), nehezen vesz magán erőt egy-egy pecára. Mikor a munkából hazaérek, már sötét van, és bár tudom, hogy ez még nem kéne, hogy akadály legyen, mégsem visz rá a lélek, hogy ilyenkor gyötörjem magam. Igaz, január első napja a Gaja-patak partján talált, és azóta is kétszer próbálkoztam, de azért, valljuk be, ez nem egy intenzíven horgászó pali sziluettje...

Az idei év azonban jól kezdődött, az volt a stratégia, hogy nem lesz olyan marha, aki az első nap reggel a vízparton kezd, és lőn! kettecskén voltunk egész végig. Hiszen ki az az elmebeteg... Szanaszét fagytunk, viszont komoly leckét kaptam pataki mikrojiges sügerezésből. Szégyent talán nem vallottam, és igazán remekül éreztük magunkat!

Így indult a reggel.

Aztán itt fagytunk szanaszét, és még a halak sem jöttek.

De Miután Peti fogott sok csíkos vitézt, nekem is esett pár, a helyet és a módszert nem árulhatom el, mert olyan titkos, hogy meg kellene öljelek!
A hol, és a hogyan olyan szuper titkos információk, hogy bekötött szemmel kellett vezetnem, és pecálnom is, nehogy bármi kiszivárogjon. Így aztán azt sem tudom, hogy tényleg fogtam-e, vagy csak ugyanazt a halat adta többször a kezembe Péter Mester? Az egy külön sztori, milyen egy tortúra vár arra, aki megfizetett engedélyek birtokában, törvényesen szeretne szenvedélyének élni. Cézár simán az oroszlánok elé vetette volna az egész bagázst.

Pár napra rá Cica barátommal kinéztünk csukázni... no álljunk csak meg egy szóra! Ma van 14-ike. A Gaján voltam 01.01-én (fogtam sügeret, vayg nyolcatt), 01.02-ikén áttekertem Nimitzzel Agárdról Sukoróra (ööö, nagyon jól szórakoztam), 01.05-ikén Cicával megtekertük az Agárd-Sukoró-Dinnyés-Agárd kört (némely csukák estek), azaz még előtte 4-ikén valamelyik nap pergettem a Császáron, és Sukorón (a halak köszönik, jól vannak), és aztán 01.11-ike újra a Gaján talált, 12. vasárnap pedig elkerékpároztam újra a Császárig... Nem is vagyok olyan lusta! Csak a sötétben horgászat a mumus, olyankor már jobb szeretek egy pohár bor mellet hülyeségeket írkálni.

Szóval kinéztünk csukázni, itt hagytam félbe. Egy egész nap tekertünk, egyetlen egy halam akadt, egy szépecske harapott rá teljes csőrrel a spinnerbaitra. Hazafelé sétálva megállat még sötétedésig a Madárvárta melletti egykori kikötőben, és a pataki pecából maradt szerelékkel (8-as fonott, 1 gr-os jig, beamfish) abból a vízből, amiben hónapszámra nem jön ki semmi, kikaptam két csukeszt 20 perc alatt! Remek napnak tűnt, csak István szidott, hogy miért koptattam le... mégsem mondhattam neki azt, hogy végre horgászni akartam egy jót : )

A Gajra négyen mentünk, egy kivételével régi motorosok, igazi sügerező fenomének. Igaz, hogy elmondtam előre, mivel, és hogyan kell horgászni, de csak erőltették a "vastag" zsinórt, nagyobb gumikat, "gyors" behúzást. Nem is fogtak semmit. És én sem. Amíg meg nem érkezett a hely tudora, és drop-shottal ki nem vett pár szép sügeret az orrunk elől, ahol addig mi is próbálkoztunk. Pedig annyira tudtam! Csak a lustaság fél egészség szemlélet jegyében nem szereltem át eleve erre. De most már nem volt sem kétségem, sem mentségem, változtattam a szereléken, és láss csodát: kinézett vendégségbe pár csíkoska! Az már biztos, hogy az eddig eladni szánt UL botomat megtartom, éves jegyet veszek, és munka helyett a pataknál fogok sétálgatni...

Valakii!! ÉBRESSZEN FEL!

... elmehetnek mind a pokolba!

Törvény-, és hal tisztelő emberként szeretek engedély birtokában vízen lenni, velem ne kötözködjön senki. Idén úgy esett, január hatodikán dolgozom legközelebb, érthető, ha úgy gondolom, ebbe a pár napba néhány horgászat is belefér. Az "urak" bénázása folytán állami jegyem új még nem lehet, ezt a hiátust remekül kezelve elnapolták a 2014-es engedélyek kiadását, ez hát nem is gond. Azonban idén először úgy gondoltam, országos jegyet szeretnék, hogy bátran élhessek a majdani remélhető meghívásaimmal, vagy megállhassak majd bármely víz mellett. (Az, hogy minden területi jegy vételt neten, telefonról intézhessek, bármikor, egyelőre elérhetetlen. Ez önmagában is megér egy misét.) Én a Velencei-tónál lakom, és ugyanannak a horgászegyesületnek vagyok a tagja kb. 35 éve (uhh). Tavaly is hasonló mizéria zajlott, akkor beneveztem a kedvenc, lakóhelyemhez közel lévő horgászbolt egyesületébe, így lett a Velencei-tóra majdnem időben területim. Idén nekik még nincs, de a tó körül pár helyen már kapható. Első kérdés: Mi az, hogy nem kapható egyszerre, mindenhol, mindenféle engedély? Vigyázat, a Mohosz dinnyésen akkor ad, ha ott leszel tag (ha igaz, ennek még utána járok)! Én a hét végén a pákozdi oldalon horgászni fogok, de! ha nem kapok országos jegyet, akkor meg kell vennem a tóra szólót. Vagy költsek napijegyre? 2. (költői) kérdés: ha a bénázás folytán kénytelen vagyok napijegyet venni, akkor az beszámítják a majdani éves jegyem árába? 3. kérdés: Mi a rossz nyavaja olyan nehéz abban, hogy december elején megvehessem a következő évi engedélyeimet?

Szégyen, és disznóság, hogy a szolgáltatást, amiért szépen tejelünk úgy mérnek, mintha nekünk tennének vele szívességet!

4. Utolsó kérdés: Miért nem váltjuk le ezeket az alkalmatlan, az érdekeinket nem képviselő, sőt! a törvényeket betartását szinte lehetetlenné tevő tisztségviselőket, akik miatt a kedves játékom minden év elején ilyen lelket mérgező teherré válik?