Totum

Benézel a lomtárba, és kötegekben állnak a botok, minden sarokban orsók karjai kandikálnak ki a dobozokból. Szatyrokban, műanyag tárolókban, horgász dobozokban ezerféle cikk lapul. De jó, mindenféle horgászmódszerhez akad itt felszerelés... de, amit most éppen keresek... hová is tettem?

Két problémát szokott nekem okozni a nagy választék, az egyik éppen a bőség zavara, amitől aztán a vízparton alig tudok választani a rendelkezésre álló lehetőségek közül. A másik gond, hogy ha a úgy indulok, hogy mindenhol lóg rólam egy botzsák, táska, szatyor, vödör, a végén majd leszakad a karom, vállam, és az egésztől elmegy a kedvem. Lassan eljutottam hát odáig, hogy egyszerűsíteni kellene. Egyébként is egyre többször pergetek, azt egyszerre csak egy cájggal lehet, és a két botos fenekezésnél is többre becsülöm az egy botra koncentráló feederezést, úszózást (Arról nem is beszélve,hogy egyre is nehezen figyelek, nem kettőre). Azonban még így is sokféle horgászmódszerből lehet választani, kérdés, hogyan lehet ezeket a különböző igényeket kevés felszereléssel megoldani? Lássuk csak, mi minden jöhet szóba (nálam):

- 1., kishalazás, ha csalihal kell, vagy csak egy szórakoztató vörösszárnyú, bodorka aprítás a cél,

- 2., úszózás, match-bottal sliderezés, ha nagyobbak, netán ponty a vendég,

- 3., fenekezés, ami én történetesen feederrel űzök,

- 4., UL pergetés,

- 5., pergetés,

- 6., távdobással horgászás,

- 7., harcsázás, ami aztán megint egy külön téma.

A hirtelen felsoroltakat néhány millióból, és egy konténer megtöltésével is meg lehet oldani, de mielőtt elszaladnák seggére verni egy szabad szemmel is jelentősnek látszó összegnek, lássuk csak, melyikhez módszerhez milyen bot, orsó kell:

1., hajlékony, könnyű rövid bot, vagy spiccbot

2., közepesen hosszú, vagy kifejezetten hosszú bot, könnyű orsó

3., rövid, közepes, hosszú bot, a távolságtól, halak méretétől függően, könnyű, de távdobó orsóval

4., pár grammos dobósúlyokra finom spiccű bot, vékony fonott kidobásához való spinning orsóval

5., 5-40 gramm közötti dobótartományba tartozó rövid, gerinces bot, vastagabb fluorkarbon zsinórhoz multi orsó

6., 4 m feletti, kb. 150 gr-ra optimalizált eszköz, csillagászati összegekért

7., speciális kemény, strapabíró felszerelés (már-már durva összeállítás, ha igazán komolyan gondoljuk)

A 6., 7. pontot félretéve nézzük, hogyan oldottam meg a feladványt:

Az 5., pontra nekem külön bot&orsó kombó jutott, az estek zömében ezt használom,egykezes dobás közben a csónakon, motoron, kormányon tudok babrálni, és űzhetem kedvenc szórakozásomat: a ragadozó halra cserkelést.

Az 1., 2., 3., 4. pontokat egyben vizsgálom, ez az, ahol szerintem egyszerűsíteni tudtam, kis kompromisszumokkal:

3., A feeder horgászathoz eleve vagy 3 bot kellene, ha a pickertől a távdobóig tervez az ember. Eleve rosszul kezdődik... Sokat kutattam a neten, és találtam rá egy variálható botot, ami több részből áll 2,4m-től 3,8m-ig 4 különböző hosszban használhatók a tagok, összeállítástól függően. Erre biztosan alkalmas, többször kipróbáltan bizonyított, 7-8 kg-os pontyokat is partra segített a legnagyobb hosszban, de másra is remek! 1., A legrövidebb verzióban a kisebb dobra tekert 8-as fonotthoz vékony nano előkét kötve, a legpuhább feeder spiccet használva élvezetes kishalas lett belőle, az eggyel hosszabb verzióval pedig kis patakon szűk helyen kilós kárászokkal, pontyokkal vívott meg, sikerrel. Eddig semmiféle megalkuvással nem járt a választás, egyedül az igazi távdobásra nem alkalmas (bár 70-80 méterre még így is használható), ezt előre is tudtam, erre majd egy külön összeállítás kell (6.). 2., A leghosszabb változata match-horgászatra is alkalmas, nyilván nem tökéletes, de kevés kompromisszumot követelő megoldás, mivel elég gerinces a legerősebb spiccel. 4., Ez a pont az, ahol komoly meglepetés ért. De először lássuk a negatívumokat. A feeder botom legrövidebb változatát a legerősebb spiccel használva 2,4m hosszú botot kaptam. Ez jó 60 cm-vel hoszabb, mint a kis UL botom, igaz, messzebb is lehet vele dobni pont emiatt, hát még ha a 30 cm-es toldót beteszem! Azonban a feeder botokra jellemző hosszú nyél túllóg jóval a könyökömön, távol kell tartani a testtől, ha nem akarom, hogy az oldalamba álljon a vége. A gyűrűk feederhez készültek, vagyis vastagabb zsinórnál nagy súrlódást eredményeznek. Ugyanezen oknál fogva könnyen visszacsavarodik a kidobott zsinór, ha nem figyelek, ha ilyenkor mar rá egy hal, a spiccnek vége, az biztos. A jó hír, hogy kis odafigyeléssel könnyen túlteheti magát az egyszerűsítésre törekvő horgász a nehézségeken, lássuk, hogyan: a nyél hossza megszokható, messze sem optimális, de idővel el lehet feledkezni róla, ha már rááll az ember keze. A 2,4-2,7-es hossz lehetővé teszi pár grammos műcsalik egész messzire való kidobását, és mivel én 8-as fonottat használok, a gyűrűk sem jelentenek akadályt, szinte ellenállás nélkül fut ki a zsinór. Ez eddig azonban csak elmélet volna, ami nem sok mindenkit győz meg, de sok használatban már a gyakorlatban is bizonyított! A Velencei-tavon sokszor jelent problémát, hogy a kis csalikat messze kéne dobni, ezt most többször sikeresen megoldottam a 2,4-2,7m hosszú feeder bottal, és jó néhány csukát akasztottam így. 2-3 kg-osok úgy jöttek ki vele, hogy bár az orsó fékjét a vékony zsinór miatt lazára állítottam, meg sem nyikkant, annyira szépen dolgozott a bot. Lemaradt halam alig volt, pedig ici-pici horgok vannak a csalijaimon, a nagy pontyos eredményekből pedig következik, hogy ha nincs akadó a környéken, bármi kijön ezzel az összeállítással. Ráadásul a közbelső 30 cm-s tagot a szerint teszem fel, vagy veszem le, hogy szűk nádasban játszom, vagy pár méterrel meg akarom toldani a dobás távolságát.

Biztosan több ilyen allin-combó is létezik, a Middy feeder botomra azonban csak annyit mondhatok: imádlak, drágám!

 Az üzemszerű használatról beszámolók, és az ára megtalálható itt:

http://www.horgasz-zona.hu/cikkek/Middy_X-Flex_4G_Baggin_Distance_Feeder

http://mindenamifeeder.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1173325

http://www.horgasz-zona.hu/termek/MIDDY_4G_X_Flex_Baggin_Distance_Feeder/0/2/9/0

Sokféle csónakból horgásztam már, és meg kell mondjam, mindegyik jobb, mint ha a partról görcsölnék elérni a halakat. Annak is meg van persze a maga helye, és egyszerűbb is, mint akkut, motort cűgölni, kikötőt bérelni. Sok remek, és kevésbé, kényelmes, és szűk, masszív és billegősben ültem-álltam, és persze mindegyikből pergetni próbáltam. No, ez már nem annyira egyszerű, főleg, hogy általában alapon "pöfögő" motorral vallattuk a nádszéleket, és itt azért néhány hiányossága mindnek kiderült. Zörögnek. Vagyis általában dobozok, mentőmellény-tároló tetők, evező villák, és még ki tudja mi minden zörgő, dobogó részei a csónaknak mind-mind elriasztják a halat. Billegnek. Egy hosszanti tengely, a hajógerinc mentén mozognak, ami az előre haladáshoz nagyon jó, de ha a csónak orrába kiállva dobálok, máris ingataggá teszi a helyzetet. A velencei-tavi balinok megfogásához szerintem nagyot (is) kell tudni dobni, ez a partról lehetséges, vagy egy szilárd, széles fedélzetről. Rövidek. Vagyis azok rövidek, amik nem hosszúak : ) Az általános méretű csónakokból ketten nehezen pergetnek, nagyon kell figyelni arra, össze ne akadjanak a botok dobáskor. Irányban nehezen tarthatók. Lépésben haladva, dobás közben nehéz a villanymotorral, és a visszatekert felszereléssel egyszerre bánni, ha elengedem a kormányrudat, máris kitör valamelyik irányba. A kétszemélyes pergető horgászatnál az vált be nálam, ha egyikőnk csak vezet, "gájdol", míg a másik dobál. Vannak persze igazán jó csónakok, csak győzze az ember kifizetni. Kajakom már volt, és még lesz is, de most valami olyat szerettem volna, ami a fentiekhez képest mást, többet tud. Az első elképzelésem egy átalakított versenykatamarán volt, 2,4 x 5 méteres asztallap simaságú fedélzettel, de erről egyelőre letettem, bár biztosan ez lenne a leggyorsabb ping-pong asztal a tavon... még van esélye egy távoli jövőben : ) Aztán eszembe jutott, hogy a vízibiciklik ha nem is olyan áramvonalasak, mint egy katamarán, de ahhoz hasonlóan két testből állnak, gyorsan utána néztem a neten, és rögtön találtam is olyat, ami megfelelő széles borítással bírt elöl, és hátul is. Egy hét alatt vettem egyet 40.000 jó magyar forintért, gondolva, ez még egy félig sikerült kísérletért sem túl nagy ár. Kikötőm már volt, még aznap lekerült Agárdra, bár a csúszdája úgy tűnt, nagyon útban lesz, de a nyárra még fenn akartam hagyni. Az első képeken látszik, unatkozni nem lehet rajta:

Az első túráink augusztusra estek, ekkor még csúzdával, ami nagyon leszűkítette ugyan a mozgásteret, viszont a tetejére felállva ragyogó kilátás nyílt a víz alatti életre. Ekkor még villanymotor nélkül, lábbal tekerve haladtunk. Eljött a nyár vége, minden jóbarát, munkatárs, ismerős kiélvezte a lehetőséget, a szünidő múltával elkoptak a kikérők, hát leszereltem a csúzdát. Az persze jellemző, hogy egyedül oldottam meg a minimum két emberes feladatot, az egész kikötőben egy ember nem segített, pedig kértem többeket.

Sebaj, lemeztelenítettem hát a testet, hogy végre annak nézzen ki, ami: nagy hatótávolságú horgász hordozó anyahajó - NIMITZ.

Került rá villanymotor, nagy teljesítményű munkaakkumulátor, és vendéghorgászok tömege : ) Peti barátom dobott róla nagyokat, és még műlegyezni is megpróbálhattam végre! Első gondolatom az volt, hogy leszerelem a lábal tekerhető részt, de aztán kiderült, hogy ha lassan megyek, akkor nem zavar, ha gyorsan, akkor hátra kell terhelni, és nem érnek a lapátok a vízbe, és így már jó. A motort mindösszesen egy helyre lehetett felszerelni, a faron lévő rövid kis merevítésre, ami így nem középen tolja a jószágot, de kiderült, ezzel semmi gond, megfelel a hajtány.

Elkezdtünk hát bevetésre járni, és kiderült, a hosszú utakat jobb egyedül megtenni vele, különben hamar megeszi az akkut. A nagy szembe szelet sem szereti, de a pedálok jó szolgálatot tesznek akkor is, ha lemerül, akkor is, ha segítségre van szüksége a motornak. Ha csendben, lassan akarunk haladni, arra két mód van, az egyik, ha alapjáraton haladunk,és ülve, vagy álló helyzetben lábbal, rüszttel, könyékkel, orral igazgatjuk a villanymotort, ebben az esetben a vizibicikli saját kormányát egyenesben kell rögzíteni. A másik, ha magunk tekerünk lassan, ebben az esetben ülve kell horgásznunk. Ilyenkor a multis bot elengedhetetlen, hogy egy kézzel tudjunk dobni.

Komoly távok tehetők meg vele, és minimális hullámverést vetve, csöndben közel tudok osonni a halakhoz. A széles fedélzetről rövid pontosat, vagy akár egészen nagyot is lehet dobni, majdnem mintha a parti betonon állnék. Csöndes, nem zörög, pedig táncolni lehet rajta (kell is, ha lábbal kormányoz az ember). A hátsó fedélzetre terhelve tökéletes a fogás felhúzásához, már csak a beígért FT mérőszalagot kell felragasztanom (Csabi!) : ) Pár dolog persze még hiányzik, amiket a tavaszra felszerelek: kötélrögzítők, bottartók, rakodó láda-ülőke, plusz akkumulátor, irányfények...de az élmény már így is teljes, minden másra ott van a mesterkard...

A fogáshoz minden esetben segítségemre volt a titkos fegyver: Fis Ing, a kabát alatt!

Induljunk ki abból az axiómából, hogy egy nagy harcsa kifogásához erős szerelék szükséges! Vagyis, erős horog, előke, kapcsok, forgók, zsinór, orsó, és bot nélkül neki se fogjunk! Rettentő fontos persze az alkatrészek összhangja, a felnőtt férfi súlyú halak hamar megtalálják a hibát a rendszerben.

Vegyük azt az alap esetet, ahol a kiegészítők megfelelően erősek, bátran erőltethetjük a fárasztást. A bot tehát bitang, rugalmas, kibírja a 70-100 kg szakítószilárdságú fonott zsinór átadta terhelést, ebben az esetben az orsó lehet még a gyenge pont. Nem is biztos, hogy egy adott fárasztásról beszélünk, hanem inkább nagy fárasztások sorozatáról, az ezekből összeadódó terhelés pusztító. Szerintem egy peremfutós orsó jóval kevesebbet bír el, mint egy multiplikátoros, ahol az a tengely mindkét oldalán megtámasztva, az erőhatásra merőlegesen, masszív keretben teszi a dolgát. Ehhez képest nem nagyon látok idehaza olyan beszámolókat, ahol ezeket az orsókat használnák. Fel nem sorolt nagy márkák csúcsminőségű peremfutós orsói horror vételárakért nagy teljesítményekre képesek, de még ott is tanácsos ráfogni a dobra, ha magunk felé erőltetjük az ellenfelet, hogy a terhelés ne érje teljesen direktben a tengelyt. Outsiderként nem értem, miért nem használják ki többen a masszív multik adta lehetőséget? Erre lehet azt mondani, hogy a multi a boton felül helyezkedik el, macerás, hogy meg kell szokni a használat eme módját. Igazat kell adjak azoknak, akik ezért nem használják, különösen nyűgös a nyélen felül egy nehéz eszköz!

Ja, hogy létezik alsó állású multi orsó?! Minden előnyével a masszív szerkezetüknek, és a felülre szerelés hátránya nélkül?! Az eddigi spinning botunkra rögzíthetően? A hosszú lére eresztett bevezető éppen azt a célt szolgálta, hogy végigmenve a logikai listán, kizárásos alapon eljussunk a jelenleg ismert legoptimálisabb nagyhalas eszközhöz, az alsó állású multiplikátor orsókhoz, illetve ezek közül megnézzük a megfizethető Cormoran CBIG CAT Mega Lifer-t. A pontos adataival nem fárasztok senkit, szét sem szerelem (94 db alkatrészből áll, az most jó, vagy éppen ellenkezőleg?), a gyártói terméklapja elérhető itt:

http://www.daiwa-cormoran.info/pdfdownload/flash/hu/CORMORAN2013HU.php 

ahol megfelelően leírják, mi-hogyan működik a világon-legjobban-csak-és-most-itt-ezen-az-orsón! De vajon tényleg így van-e? Mire, hogyan célszerű használni ezt a monstrumot? (Mert nem egy UL eszköz, súlya több mint fél kiló!)

A teszt szárazon így zajlott:

Először is feltöltöttem 70 kg-osnak mondott szakítószilárdságú fonott zsinórral (kb. 200 m), egy régebbi Byron casting botra rögzítettem. (Biztos, hogy az orsó talpát komolyan kell tartsa, különben mit sem ér a nagy teljesítmény, használat előtt még lehet, hogy kábel kötegelővel is megerősítem majd- ezen a boton kicsi a talp helye). Az első képeken látható, hogy nem sikerült tökéletesen feltölteni, ez aztán később meg is bosszulta magát, néhány dobás után úgy beszorult a zsinór, hogy az egészet le kellett fejtenem. Másodszorra jobban odafigyeltem, immár jobban sikerült, de biztos, hogy ezt a dobások újra lelazítják majd, és akkor ismét ellenőrizni kell, nehogy életünk nagy hala vesszen később ezért! Kíváncsi voltam, csak behúzni lehet, vagy dobni is tudunk vele? 150 gr-os súlyt 40 méterre tudtam hajítani, ehhez azonban nem árt tudni, hogy multival dobni más, amennyiben erősen figyelni kell, hogy a vízre érés után megállítsuk a tengely forgását, ellenkező esetben szép "pulóvert" kötünk, és hosszú, kellemetlen bogozásnak nézünk elébe! A dobótáv nyilván a bot erősségéhez passzoló súlytól függ, a november közepére tervezett vizes teszten kiderül majd, hogy úszóval, péktenyérnyi kárásszal csalizva mi az elérhető táv, Valószínűleg nem több, mint 25-35 méter. Azonban ez csupán egy opció, általában úgyis bójához rögzítjük a végszereléket, így csónak mindenképpen szükséges ehhez a művelethez.

Kíváncsi voltam, mit tud a fék, emlékszem egy tavaszi harcsás túráról arra, hogy az eszköz minőségét igen jól jelzi, hogy be lehet-e húzni tökéletesen a féket. Nem jó, ha erőltetni akarjuk a halat, és akaratunkkal ellentétben csorog a dobról a zsinór. A 150 gr-os dobósúlyra ráállt a barátom mind a 110 kilójával, és elkezdtem feszíteni a botot, amíg csak mertem, az várható volt, hogy nem a zsinór fog engedni. Nem zár tökéletesen, erről is "folyik" a zsinór, azonban van egy lényeges különbség a más orsókhoz képest, hogy az orsó elején láható ravasz-szerű karral plusz erővel lehet szorítani a dobot, így azért már elég erősnek tűnik. Arról nem is beszélve, hogy ha valami szakadni-törni látszana éppen, elengedve ezt a plusz blokkot, máris húzhat a hal, ha nagyon akar, és megmenekül a felszerelésünk. Én mindenesetre bottörésig erőltettem, de végül a dobósúly adta meg magát, kitéptem belőle a forgót... aztán órákat molyoltam a dobbal, mert kissé bevágott a zsinór a feltekercseltbe : /

	kookoko

A teszt nem ért véget itt, hamarosan (egy szorosabb újracsévélést követően) vízre visszük a szörnyeteget.

Minap bekukkantottam kedvenc horgászboltomba, öreg hiba, mindig akad valami, ami megtetszik, és pénzbe kerül...

A bejárattól a folyosó egyenesen nekivezetett egy bottartóhoz, amiben egy szimpatikus kombó állt:

http://jaxon.pl/Search/cache_bait-cast/Produkt/37695_variant-pro-bait-cast.aspx

http://www.jaxon.pl/Search/cache_lsh/Produkt/30630_jaxon-pro-casting.aspx

Tekintve, hogy mostanában főleg pergetek, éspediglen főképpen csuka fogásának reményében, ilyenkor mindig napirenden van, hogy újra casting bottal, multiplikátoros orsóval tegyem ezt. Az indokom egyszerű, és nem a mostanában divatként is terjedő, "egy-a-multi-és-a-daiwa-az-ő-prófétája" minden mást kizáró elvetemültsége az. Egyszerűen tisztában vagyok vele, hogy a nád szélén végig csónakázva, egy kézzel a motort babrálva spinninggel nehezebb dobni, és a sűrűn ismétlődő, rövid, pontos, nádszéli dobásokhoz szerintem a multi orsó a megfelelőbb. Spinning-multi, mindegyiknek megvan a maga helye, ennél a dobó kéz hüvelykujja a zsinórt lefutását bármikor meg tudja állítani, és ezzel hihetetlen, de centikre a nád tövébe lehet juttatni a műcsalit, vagyis ehhez a fajta cserkeléshez nekem a multi áll jobban kézre.

Szóval jön itt nekem szembe ez a pofás kis Jaxon összeállítás, és elkértem hát, hogy kipróbálhassam. Szokásom szerint fluorkarbon zsínórral töltöttem vel, 0,28-as átmérővel. Egy reggeli pár próba dobással sikerült gyönyörű pulóvert kötnöm rá, ami egyrészt az orsó mágnesfékére fogható, másrészt a minél messzebbi dobás érdekében kilazított tengelyfék miatt történt. Az igazság persze az, hogy régen dobtam multival, és bénáztam. Mindegy, vettem egy újabb tekercs damilt (125m, 0,36-os), aki tanulni akar multival dobni, jó, ha vastag zsinórral, és nem UL műcsalival kezdi azt. Azért erre is sikerült bogot kötnöm, de csak egyszer, a mai egész napos pecán aztán már egyszer sem, szóval ehhez azért kell a gyakorlat! Ez a bot olyasmi, mint amelyiktől most készülök megválni, bár hű társam volt sokáig, és eddigre nagyon ráállt már a kezem. Rövid, közepesen erős, merev, könnyű. Amiben ez a Jaxon (és általában a casting botok) többet tudnak az, hogy a bot nyele rövid, és az egykezes dobásokhoz megfelelőbb ezáltal. Azért a kabátot érdemes bezippzározni, hogy ne akadjon el a vége, de sokkal kisebb az esély rá, mint egy spinning, főleg kézkezes dobásra szánt pálca esetén.

Még halat is adott mai napon a tó, szép 1,5-2,5 kg közötti csukákat fogtam, és mondhatom, remekül tette a dolgát a bot! Szépen akadt, rugalmasan kivédte a rohamokat, esélyt sem adva fárasztotta el az ellenfeleket. Igaz, ez a bot valószínűleg jóval nagyobb halakkal is elbánna, mindenesetre valószínűleg meg is veszem, 13.000 HUF nem pénz érte.  Az orsó már sokkal nehezebb ügy, most hogy már néhányszor használtam, még mindig nem tudom végleg eldönteni, mit is gondoljak róla. Nem szedtem darabokra, nem akarom szétokoskodni a tesztet azzal, hogy a belsejét dicsérem, vagy éppen ócsárolom, nekem igazából mindegy mi van benne, ha jó használni. Ezzel azonban fenntartásaim vannak, ami nem feltétlenól az orsó hibája. Ami pozitív: a bot-orsó együtt jól teszi a dolgát, hosszú, ezzel együtt pontos dobásokat tesznek lehetővé, akár vastag damillal is, állva-ülve, oldalról, fej felett két, vagy egy kézzel dobva egyaránt. A behúzás sebessége nekem megfelelő, igaz, hogy nem az őrülten betekerős balinpergetést űzöm, szívesen és sokszor lassítok, akár meg-meg állva, ezek a velencei-tavi halak meglehetősen finnyásak. Az orsó fárasztás alatti viselkedéséről nem tudok beszámolni, teljesen optimálisan működött, valószínűleg ezért nincsenek róla benyomásaim, egyszerűen tette a dolgát, jól.A dobásnál, és leginkább a távoliaknál van egy dolog, ami böki a csőröm, egy szubjektív dolog, hangosnak találom, zúg, mint egy daráló. Az erős bothoz könnyű csalit semmiképpen nem ajánlok, ha nehezebb wobblerekkel, jigfejekkel operálunk, arra ez az összeállítás tökéletes, és pénztárca kímélő, hiszen a bot 13.000 HUF, az orsó 20.000 HUF. Ha valaki épp most kezdene ismerkedni a szakággal, jó választás, ajánlani tudom, semmiképpen nem megalkuvás az olcsóság javára, komoly nagy halakat vehetünk ki vele. Egy egész napi dobálástól sem fájdult meg a hátam, karom, csuklóm, bitang jó kis cucc, ezen az áron pláne!

Hajnali három óra van, és nem bírok aludni. Pedig hamarosan indulnom kell, vár a műszak, megyek csónakázni. De az már mégsem járja, hogy koromsötétben, hidegben induljak, leosontam hát az emeletről, hogy megírjam, mi minden történt a híres zsennyei ütközetben.

A csatatér jól dokumentált, csodálatosan beszkennelték a fiúk a meder teljes domborzatát. Kár, hogy én ezt már csak utólag találtam meg a neten, talán hasznát lehetett volna venni. Kiváló büfé feledtette az előre nem is hiányzó információt, saját etetőanyaggal, remek pálinkával indíthattuk útjára a csapattesteket. Ami mindösszesen két főből állt, mindketten Imrék valánk, csupán a vezetéknevünk, és az éveink száma tér el némileg. Imre bátyám hetven felé járva, egy negyvenest megszégyenítő energiával töri a jeget maga előtt, remek feeder horgász. Hamar kiderül, nemcsak mondja, hogy sokat horgászik itt, és nagy halakat akaszt, meg is mutatja a hékulát. Én, szokásomhoz híven, még bőszen szerelek, ő már rutinosan (és igazán tökéleteseket dobva) a tó közepi nádsziget széléről aprítja a pontyokat. Szégyellem is magam, AAAAkkora elvárásokkal érkeztem, oszt most meg semmi. Mármint: nálam. Pedig elhoztam a "Medveölőt" (aki egy nehéz casting bot, távdobó nyitott hengermultival), és az új szerzemény Middy 4G feedert is (rá való orsó még nem került, egyelőre pergető daiwa egészíti ki).

Míg mindenki más egy helyre dobál, így fokozva az etetése hatékonyságát, én a tudatlanok türelmetlenségével dobálom körbe a tó előttem fekvő részét (míg Imre a látómezőm szélén sorra fogja a szép kárászokat, én egyelőre minden eredmény nélkül hajigálok). Aztán megtörik a jég, mégsem egy óriási vízfelület ez, intenzíven is telepítik, így aztán a vakvéletlen nekem is adott egy hármas potykát, nagyon szépen muzsikált az új feeder húrján!

Persze Imre közben akasztott valami vizilovat, a heavy botja karikában, és úgy fél órán keresztül táncoltak együtt, míg a látogatója meg nem lépett a nélkül, hogy legalább a hátát mutatta volna. Itt már kezdtem jelentősen irigykedni, csökkenő önbizalmamat muszáj voltam megtámogatni remek sajtos melegszendvicsekkel, és a közben megérkezők, Imre baráti társásága által felkínált igen jó pálinkájával. Hatott. Valami oldalra eső, igen távoli területről elkezdtek érkezni a kapások. Több, igencsak hosszúra nyúlt fárasztás végén a halaim többsége meglépett, talán kíméletesebben kellett volna bánni velük a harc végső szakaszában, a 10-12-es horgok nem fognak túl nagyot. De olyan malacok lehettek, hogy a hátam szabályosan fájt, olyannyira, hogy többször ki kellett egy padon egyengetnem magam, hogy folytatni tudjam a mókát. Aztán kiderült, hogy mekkora játékosok gyötörtek, sikerült kigépészkedni egy olyan 6 kilós darabot, "alig" 25 perc munkával.

Azt hiszem, ezek olyasmit terveznek velem, hogy kettéroppantják a gerincemet, és letépik a karomat. Délutánra a halraj beállt elénk, oldalról elfogyott a mozgás, valószínűleg köröz a csapat a tóban, megmozgatta őket a kemény északnyugati szél. Nekünk még csak hagyján, hiszen hátulról kapjuk, és a magas töltés, amin a büfé-kilátó is terpeszkedik, védi a shátsónkat az őrjöngő vihartól, de akik szemközt ültek le, na ők este vörösre fújt fejjel jöttek be!

Igaz, halat is fognak, iszonyat mennyiséget. Mi is aprítottunk még egy párat, aztán már csak Imre akaszt néhány dévért, végül elcsendesedik előttünk a víz. Hiába, nem volna muszáj ragaszkodni a kiválasztott helyhez, sikeresebb lehetne egy ekkorka tavon, ha követné a pógár a továbbálló ellenfelet! Igaz, elég is volt a jóból, remekül szórakoztunk. Pakolás, pucolás. Kiváló vacsora, és bedurrantott kályha vár a szálláson, egy kis bor is fogyott, és amíg mi kókadoztunk, Gábor megpucolt pár halat, le a kalappal, ilyen hidegben pucolná a ... tudjukki. Nem véletlen lettem én visszaengedős "sporthorgász". Kicsit még beszélgeténk, aztán már csak arra emlékszem, hogy nem emlékszem semmire, mert úgy alszom, hogy a nyálam is elcsurran. Hiába, jól kifújt bennünket a szél.

Aztán csak eljött a másnap, gyönyörű napsütéssel, olyan finom meleggel, mintha nem is október volna. Igazán tökéletes nap! Csak nem pontyozni. Kiderült, hogy nem a fenenagy horgásztudásom segített a halakhoz, hanem az idő, mivel ugyanazzal a szereléssel ma csupán a dobóteknyikámon tudtam csiszolni, ha leszámítjuk a pár kárászt, és egy újabb leakadt tengeralattjárót. De legalább békében szerelhettem...

A csata tehát így ért véget, a felek mindegyike győztesnek nyilvánította önmagát, véráldozat sem sok esett, és évszázadokig fognak beszélni róla az emberek, ezzel történetem hasonlósága a pákozdi históriához ki is merült.

Jó éjszakát, gyerekek!

Most azt kellene írnom, hogy ez egy jó nap volt. De persze az ordas nagy csúsztatás lenne, nézzük csak, mi is történt ezen a sorsfordító napon! Ott volt például a Duna, nagyon is, és sokkal jobban, mint ahogy azt az expertek szerették volna. Magasan állt, áradt, a töréseit melles ruhában, csónakból, kajakban lehetett csak elérni. Halait mélyen elrejtette, amit tálcán kínált, a brutális felszíni rablásokkal minket ingerlő balinjait, nos, azokat alig is lehet megfogni. Hát akkor mi is maradt, amitől mégis jó, mi több, remek lett az este? A társaság! Ennyi beteg horgászt egy helyen... Csabi, ez egy igen bátor vállalás volt, gratulálok, szerinted beengednek bennünket még egyszer a vendégházba?

De hiába, bár ha nem is tudott róla a világ, mégis csak egy fogási verseny zajlott a Duna és a saját bejáratú pocsolyám közt. A folyó tehát bukóra állt, lássuk, mit adott a tó a mai visszavágón: 

 10-15-ig egy nagy büdös semmit fogtunk, ha leszámítom az előző este megcsípett csalihalakat, és a feederrel fogott két snecit. Nulla, niente, nyema ribli. Mikor már elfogyott az utolsó zsemle is, kitaláltam, ha már úgyis hazafelé megyünk, álljunk meg Dinnyésen, hátha megcsípnénk az ottani balinokból (ennyi próbálkozás után is él bennem a remény). István barátom menet közben megállította a karavánt, hogy pákozdi átkötő út alatti csatornán kárászozzunk. A helyszín egyben rögtön egy tesztté is előlépett, új, Middy 4G feeder botom 2,4 m hosszra szerelve úszós pecává avanzsált. 

 A híd 9-10 méter széles, most a víz alatta eléri a Mariana-árkot megszégyenítő 30 centiméteres alacsonyságot. A lassú áramlat összetolja a szürke habot, növényi maradékot a sáshoz, igazán szépségdíjas a hely... 

Ha körülnézek, persze csodálatos a látvány, hiszen ez már a rezervátum egyik bejárata. 

A hely rengeteg apróbb-nagyobb kárászt adott már, ha csukázni szeretnénk, itt is gyakran megpróbálunk csalihalat fogni. Állítják, nagy kárászok, pontyok is vannak ebben a jelenleg pocsolya arcát mutató csatornában. A tesztelt 4G botot 22-es főzsinórral szereltem, az előke 6-os nanofil, az úszó 1 gr-os, a horog 16-os, finom-szerelék.

Eleinte csak a híd lábát támasztva azt figyeltem, István hogyan kapkodja a féltenyérnyi karikat a híd túloldalán, nem izgultam halálra magamat. Kettőnk közt a különbség az volt, hogy ő spiccbottal játszott, és az nem alkalmas arra, hogy az alig 1,5 méter magas híd alá precízen juttassa be a csalit. Most érte meg a sok pergetéssel töltött óra, rövid zászlóval, oldalról-alulról egy 20x20-as célra dobni máskülönben hiábavaló kísérlet lenne. Látszott, hogy mozognak a halak, túrták az iszapot, néha csodás tolóhullámokat keltve sprinteltek ide-oda. Pont a mozgásba dobva elkezdődhetett az első tökéletes fárasztás, amit több másik is követett!   

Majd kilós kárászokból akasztottam vagy két tucatot, több mint a fele ki is jött, ezen kívül jó néhány egy-két nyaras potyka is esett, ilyen jót igazán régen szórakoztam! 

EZ IGAZÁN:

VOLT, MÉGPEDIG A JAVÁBÓL!

A holtág eddig tehát vesztésre áll, visszavágó a tavaszi fordulóban várható!

Ropog a lépteim alatt a sok kavics, battyogok hazafelé a fene nagy éccakában. A szokásos nappali hangzavarhoz képest ugyan csönd van, azért hallatszik ennyire, de nagy némaságnak azért még nem nevezném. Először is ott van a hetvenes, az autók mormogása folyamatos. Ehhez alapzajként a békák, tücskök csatlakoznak, nappal csak a még több járgány zaja fedi el a kórusukat. Néha egy-egy vizimadár is belerikkant a műbe, kutyák, vagy róka vakkantását hozza a szél. Az idillt csak a sebesvonat dübörgése töri meg, aztán újra csak a villamos felsővezeték zizeg... A nád suhog, a szúnyogok dünnyögnek, a lég lehűlt, rendesen. Sünök roszognak az útszélen, tán rovarásznak? Vidáman baktatok, átérzem a pillanat mélységét, egy vagyok az univerzummal. Szinte együtt rezgünk... aztán persze rájövök, hogy a lenémított telefon szól a zsebemben. Peti az, elmesélem hát, hogyan vált be az általa ajánlott új módszer, hogyaszongya: alul twiszter, felette streamer. 

Csupa hínár a két kedvenc öblöm, szerencsére, talán a tavaszi magas vízállás miatt, nem a szúrós fajta szaporodott el idén, hanem a süllő-nevű, és bár nehéz elhúzni benne a cájgot, de legalább a halak szeretik. Agyig van kishallal, mint az egész Velencei-tó is, de talán most, hogy erősödik a lehűlés, jobban összetereli őket a hideg, és a ragadozók is koncentráltabban lesznek megtalálhatók! Mindenesetre akasztottam Petink tippje nyomán egy zöld-sárga csukázó streamert a harapásálló felső fülébe, és az első tisztáson magam előtt tapogatva, már a második lengetésre tiszteletét tette egy csuka. Hihetetlen látni, ahogyan a semmiből előrongyol, és már villan a hasa, amint visszakanyarodna a fedezékbe! De abból már nem eszik, szépen ül a szája sarkában a bokorugró egyágú horog. Mintha spinnerbaitot használnék, szinkron lebbennek a csalik, alig tudok ellenállni a kísértésnek, hogy vízbe ne vessem magam, olyan csábító. Remélem, nem csak ennek az egy jószágnak volt ilyen ferde az ízlése...

Halkan reccsen az ágy, ahogyan egyet fordulok. Az órával egy ütemre kattog agyam, hogyan csalizzak? Merre kezdjem majd? Fene enné meg, megint mocorog az egér a padláson. Rendet kéne rakjak, de semmi kedvem felmászni. Előbb még a forróság miatt, most a kedvem híján, később pedig ismét hideg lesz... majd jövőre. Három óra. Már másodszor ébredek fel, pedig be van állítva a néma ébresztő, nem késhetem le az indulást. Hmm, éppen látszik a plafon, akár indulhatnék is. Felkeljek, leosonjak? A főnököm fordul egyet, aztán váratlanul, nyújtott karral, egy ujjal megböki a vállam. Felébredt, vagy csak félálomban lecsekkolt? Nem merek hangosan röhögni... Négy óra. Amúgy is fél ötre van beállítva a vekker, a prosztatám is sürget, hát nem húzom tovább: INDULÁS! Minden a kocsiban van, csak az előző este fogott csalihalakat kell betennem, szerencsére már hűvösebb van, mint két hete, túlélték az éjszakát, irány a Gaja-völgy, kedvenc, ám általam idén nagyon elhanyagolt, nagy csukás, kis tavam. Senki nincs az úton, csak a szombat éjjelről átbulizott ifjak kódorognak, igaz, ha nem muszáj, ki az az elmebeteg, aki ilyenkor már talpon van? Mármint rajtam kívül. Vidáman suhanok, magamon mulatva: beteg, beteg, beteg... Sebaj, majdnem elsőként érek az eldugott parkolóba, egy gép már pihen a legtávolabbi sarokban, de szerintem abban csak alszanak. Vagy valami ilyesmi. Olyan messze horgász nem parkol, a kaputól is éppen elég lesz becipelni felszerelést! Három bot, egy nagy táska ezer jóval, és a kishaltartó vödör, csurig vízzel, mindezt vidáman sétálva beviszem kábé egy kilométerre. Leszakad a vállam, de hősiesen tartom magam, egy egész napom lesz kipihenni a tortúrát. A világos határán vagyok éppen, kipillantok az erdőszélről, sehol senki, enyém a tó! A gazda majd reggel jön, ismernek, kezdhetem a mókát... szereléssel. Hogy miért nem készültem fel teljesen tegnap? A padlásra sem mentem fel, ha érted a magyarázatot. Gyors búvárúszó szerelés, harapásálló előke, a legnagyobb veresszárnyú, és egy fél szivacs, hogy ne legyen könnyű lelopni, és lebegjen... egy szerelék a helyén. Mi legyen a másik? Ponty, vagy nem ponty? Ez itt a kérdés. Ejjmár, hajnal van még, most eszik a rabló, nekiállok pergetni. Fél szemem a csukás boton, igazából Fortuna bajcát cibálom, akkor szokott kapás lenni, ha azt hiszi, mással vagyok elfoglalva, de most átlát a szitán. Nem adja. A 15-ödik műcsalival sem. Ha csalihalat cserélek, ha úszósra váltok, akkor sem. Kicsit fáj a szívem... vagy a hátam?, félnyóc, éppen megjön a bokor túloldalára két újabb ápolt. Én örömködöm, ők feedereznek. Első dobásukra kárász akad. Ja, hogy így... befejeztem a pergetést mára, jöhet a ponty! Úgy is kitaláltam egy új végszereléket (aztán persze megtaláltam ugyanezt a neten 100 évvel ezelőttről), ki kell próbálnom. Sokat nyom a latban, hogy így le tudok ülni az elméleti söröm mellé. Kár, hogy vezetek. Rajtam kívül mindenki más átdob a túlsó partra, úgy fenekeznek, én magam elé lendítem az csalit olyan 8-10 méterre. Simán megy, a távdobó mindenit! Délig semmi, pedig 15 percenként újra megtöltöm az etetőt. Hallom, odaát 4:3 az állás, bele kéne húzni! Jaa, bakter, kisebb horgot kell feltenni... már rég eszembe juthatott volna, gyorsan kötök egy rövid előkét, 10-es keszegezővel. Két szem csontit rá, új etetőt, lengetés vissza... fél kilós kárász. Aztán a következő, aztán még sok. Csendben szidom magam... teee, marrha... mire vártál??! 20 egyen kárász, 40-60 dekásak, aztán leáll a pezsgés, kezdhetek figyelni! Enyhe maszatolás... bang!!.. majd letépi a botot egy másfeles pontyocska. Körbeáll egy család, zsizsegnek a gyerekek, óóóó, bácsi... mi ez? Magamban mormogom csak, hogy egy vén hülye, akit már bácsinak hívnak... mire vártam délig?? Óvatosan összepakoltam még a "nagy " fogás előtt, most csak nézem a vizet. Mi ez a sok apró pötty, tán esik? ja, hogy az a fekete felhő... de ezt már végig sem tudom gondolni, pötyögésből, szemerkélésre, abból esőre, zuhéra, monszunra vált, épp csak fel tudok öltözni, hogy a fák alatt várjam ki a csúfság elvonultát. A srácok pólóban, sörrel vacognak, széles kalapomon kopog a fáról összegyűlt lé. Pont egy fél órája gondoltam, hogy már vége lehetne a műszaknak, hiába, tudnom kéne megállni! Eláll. Expressz pakolok. Vagyis: pakolás, pucolás. Most valahogy jobban sikerül felaggatnom magamra a tonnás karácsonyfa díszeket, egy trappal kiérek a parkolóba. (Persze, a kishalast kiürítettem, egész nap cserélgettem őket, rám sem hederítettek a csukák.) Hány az óra, vekker úr? 15. Pont jó, ahogyan ígértem, kora délután még csak nem veszik a fejemet! Betolatok, kutya, macska mind üdvözöl, az előbbi csak szerelemből, az utóbbiak még emlékeznek a múltkori fejedelmi csalihal vacsorára, de most hoppon maradnak. Feleségem mellém lép, mielőtt megölelne, egy ujjal megbök: Te még élsz? 

Várlak. Csillámos habokon 
mutasd gyönyörű hátad! 
Vágj tüskéd pengéjén 
vizet ketté, nádat! 
Ismerlek. Sokszor mesélnek 
rólad, mondáknak szörnye, te!
Nehéz hinnem, de 
csiborok járta lápod 
királya vagy. 
Igazán létezel? 
Próbáltam félezer módon 
befogni pikkely ruhádat. 
Álmomban sikerrel, ébren 
álmomban tán, ha látlak. 
Sikerrel rejtezel, de miért 
teszed? Hisz csodállak! 
Ám, ha ily félszívvel étkezel, 
szeretve gyűlöllek, elfog 
a bánat. Már többé ne keress, 
ahogy eddig: 
magadnak vesd halágyad!