 |
 |
 |
 |
 |
Most azt kellene írnom, hogy ez egy jó nap volt. De persze az ordas nagy csúsztatás lenne, nézzük csak, mi is történt ezen a sorsfordító napon! Ott volt például a Duna, nagyon is, és sokkal jobban, mint ahogy azt az expertek szerették volna. Magasan állt, áradt, a töréseit melles ruhában, csónakból, kajakban lehetett csak elérni. Halait mélyen elrejtette, amit tálcán kínált, a brutális felszíni rablásokkal minket ingerlő balinjait, nos, azokat alig is lehet megfogni. Hát akkor mi is maradt, amitől mégis jó, mi több, remek lett az este? A társaság! Ennyi beteg horgászt egy helyen... Csabi, ez egy igen bátor vállalás volt, gratulálok, szerinted beengednek bennünket még egyszer a vendégházba?
De hiába, bár ha nem is tudott róla a világ, mégis csak egy fogási verseny zajlott a Duna és a saját bejáratú pocsolyám közt. A folyó tehát bukóra állt, lássuk, mit adott a tó a mai visszavágón:
 |
 |
10-15-ig egy nagy büdös semmit fogtunk, ha leszámítom az előző este megcsípett csalihalakat, és a feederrel fogott két snecit. Nulla, niente, nyema ribli. Mikor már elfogyott az utolsó zsemle is, kitaláltam, ha már úgyis hazafelé megyünk, álljunk meg Dinnyésen, hátha megcsípnénk az ottani balinokból (ennyi próbálkozás után is él bennem a remény). István barátom menet közben megállította a karavánt, hogy pákozdi átkötő út alatti csatornán kárászozzunk. A helyszín egyben rögtön egy tesztté is előlépett, új, Middy 4G feeder botom 2,4 m hosszra szerelve úszós pecává avanzsált.
 |
 |
A híd 9-10 méter széles, most a víz alatta eléri a Mariana-árkot megszégyenítő 30 centiméteres alacsonyságot. A lassú áramlat összetolja a szürke habot, növényi maradékot a sáshoz, igazán szépségdíjas a hely...
 |
 |
Ha körülnézek, persze csodálatos a látvány, hiszen ez már a rezervátum egyik bejárata.
 |
 |
 |
A hely rengeteg apróbb-nagyobb kárászt adott már, ha csukázni szeretnénk, itt is gyakran megpróbálunk csalihalat fogni. Állítják, nagy kárászok, pontyok is vannak ebben a jelenleg pocsolya arcát mutató csatornában. A tesztelt 4G botot 22-es főzsinórral szereltem, az előke 6-os nanofil, az úszó 1 gr-os, a horog 16-os, finom-szerelék. |
Eleinte csak a híd lábát támasztva azt figyeltem, István hogyan kapkodja a féltenyérnyi karikat a híd túloldalán, nem izgultam halálra magamat. Kettőnk közt a különbség az volt, hogy ő spiccbottal játszott, és az nem alkalmas arra, hogy az alig 1,5 méter magas híd alá precízen juttassa be a csalit. Most érte meg a sok pergetéssel töltött óra, rövid zászlóval, oldalról-alulról egy 20x20-as célra dobni máskülönben hiábavaló kísérlet lenne. Látszott, hogy mozognak a halak, túrták az iszapot, néha csodás tolóhullámokat keltve sprinteltek ide-oda. Pont a mozgásba dobva elkezdődhetett az első tökéletes fárasztás, amit több másik is követett!
 |
 |
Majd kilós kárászokból akasztottam vagy két tucatot, több mint a fele ki is jött, ezen kívül jó néhány egy-két nyaras potyka is esett, ilyen jót igazán régen szórakoztam!
 |
 |
 |
 |
| EZ IGAZÁN: |
 |
| VOLT, MÉGPEDIG A JAVÁBÓL! |
A holtág eddig tehát vesztésre áll, visszavágó a tavaszi fordulóban várható!
Ropog a lépteim alatt a sok kavics, battyogok hazafelé a fene nagy éccakában. A szokásos nappali hangzavarhoz képest ugyan csönd van, azért hallatszik ennyire, de nagy némaságnak azért még nem nevezném. Először is ott van a hetvenes, az autók mormogása folyamatos. Ehhez alapzajként a békák, tücskök csatlakoznak, nappal csak a még több járgány zaja fedi el a kórusukat. Néha egy-egy vizimadár is belerikkant a műbe, kutyák, vagy róka vakkantását hozza a szél. Az idillt csak a sebesvonat dübörgése töri meg, aztán újra 
csak a villamos felsővezeték zizeg... A nád suhog, a szúnyogok dünnyögnek, a lég lehűlt, rendesen. Sünök roszognak az útszélen, tán rovarásznak? Vidáman baktatok, átérzem a pillanat mélységét, egy vagyok az univerzummal. Szinte együtt rezgünk... aztán persze rájövök, hogy a lenémított telefon szól a zsebemben. Peti az, elmesélem hát, hogyan vált be az általa ajánlott új módszer, hogyaszongya: alul twiszter, felette streamer. 
Csupa hínár a két kedvenc öblöm, szerencsére, talán a tavaszi magas vízállás miatt, nem a szúrós fajta szaporodott el idén, hanem a süllő-nevű, és bár nehéz elhúzni benne a cájgot, de legalább a halak szeretik. Agyig van kishallal, mint az egész Velencei-tó is, de talán most, hogy erősödik a lehűlés, jobban összetereli őket a hideg, és a ragadozók is koncentráltabban lesznek megtalálhatók! Mindenesetre akasztottam Petink tippje nyomán egy zöld-sárga csukázó streamert a harapásálló felső fülébe, és az első tisztáson magam előtt tapogatva, már a második lengetésre tiszteletét tette egy csuka. Hihetetlen látni, ahogyan a semmiből előrongyol, és már villan a hasa, amint visszakanyarodna a fedezékbe! De abból már nem eszik, szépen ül a szája sarkában a bokorugró egyágú horog. Mintha spinnerbaitot használnék, szinkron lebbennek a csalik, alig tudok ellenállni a kísértésnek, hogy vízbe ne vessem magam, olyan csábító. Remélem, nem csak ennek az egy jószágnak volt ilyen ferde az ízlése...
senki, enyém a tó! A gazda majd reggel jön, ismernek, kezdhetem a mókát... szereléssel. Hogy miért nem készültem fel teljesen tegnap? A padlásra sem mentem fel, ha érted a magyarázatot. Gyors búvárúszó szerelés, harapásálló előke, a legnagyobb veresszárnyú, és egy fél szivacs, hogy ne legyen könnyű lelopni, és lebegjen... egy szerelék a helyén. Mi legyen a másik? Ponty, vagy nem ponty? Ez itt a kérdés. Ejjmár, hajnal van még, most eszik a rabló, nekiállok pergetni. Fél szemem a csukás boton, igazából Fortuna bajcát cibálom, akkor szokott kapás lenni, ha azt hiszi, mással vagyok elfoglalva, de most átlát a szitán. Nem adja. A 15-ödik műcsalival sem. Ha csalihalat cserélek, ha úszósra váltok, akkor 
sem. Kicsit fáj a szívem... vagy a hátam?, félnyóc, éppen megjön a bokor túloldalára két újabb ápolt. Én örömködöm, ők feedereznek. Első dobásukra kárász akad. Ja, hogy így... befejeztem a pergetést mára, jöhet a ponty! Úgy is kitaláltam egy új végszereléket (aztán persze megtaláltam ugyanezt a neten 100 évvel ezelőttről), ki kell próbálnom. Sokat nyom a latban, hogy így le tudok ülni az elméleti söröm mellé. Kár, hogy vezetek. Rajtam kívül mindenki más átdob a túlsó partra, úgy fenekeznek, én magam elé lendítem az csalit olyan 8-10 
méterre. Simán megy, a távdobó mindenit! Délig semmi, pedig 15 percenként újra megtöltöm az etetőt. Hallom, odaát 4:3 az állás, bele kéne húzni! Jaa, bakter, kisebb horgot kell feltenni... már rég eszembe juthatott volna, gyorsan kötök egy rövid előkét, 10-es keszegezővel. Két szem csontit rá, új etetőt, lengetés vissza... fél kilós kárász. Aztán a következő, aztán még sok. Csendben szidom magam... teee, marrha... mire vártál??! 20 egyen kárász, 40-60 dekásak, aztán leáll a pezsgés, kezdhetek figyelni! Enyhe maszatolás... bang!!.. majd letépi a botot egy másfeles pontyocska. Körbeáll egy család, zsizsegnek a gyerekek, óóóó, bácsi... mi ez? Magamban mormogom csak, hogy egy vén hülye, akit már bácsinak hívnak... mire vártam délig?? Óvatosan összepakoltam még a "nagy " fogás előtt, most csak nézem a vizet. Mi ez a sok apró pötty, tán esik? ja, hogy az a fekete felhő... de ezt már végig sem tudom gondolni, pötyögésből, szemerkélésre, abból esőre, zuhéra, monszunra vált, épp csak fel tudok öltözni, hogy a fák alatt várjam ki a csúfság elvonultát. A srácok pólóban, sörrel vacognak, széles kalapomon kopog a fáról összegyűlt lé. Pont egy fél órája gondoltam, hogy már vége lehetne a műszaknak, hiába, tudnom kéne megállni! Eláll. 
Expressz pakolok. Vagyis: pakolás, pucolás. Most valahogy jobban sikerül felaggatnom magamra a tonnás karácsonyfa díszeket, egy trappal kiérek a parkolóba. (Persze, a kishalast kiürítettem, egész nap cserélgettem őket, rám sem hederítettek a csukák.) Hány az óra, vekker úr? 15. Pont jó, ahogyan ígértem, kora délután még csak nem veszik a fejemet! Betolatok, kutya, macska mind üdvözöl, az előbbi csak szerelemből, az utóbbiak még emlékeznek a múltkori fejedelmi csalihal vacsorára, de most hoppon maradnak. Feleségem mellém lép, mielőtt megölelne, egy ujjal megbök: Te még élsz?