Hajnali három óra van, és nem bírok aludni. Pedig hamarosan indulnom kell, vár a műszak, megyek csónakázni. De az már mégsem járja, hogy koromsötétben, hidegben induljak, leosontam hát az emeletről, hogy megírjam, mi minden történt a híres zsennyei ütközetben.
 |
A csatatér jól dokumentált, csodálatosan beszkennelték a fiúk a meder teljes domborzatát. Kár, hogy én ezt már csak utólag találtam meg a neten, talán hasznát lehetett volna venni. Kiváló büfé feledtette az előre nem is hiányzó információt, saját etetőanyaggal, remek pálinkával indíthattuk útjára a csapattesteket. Ami mindösszesen két főből állt, mindketten Imrék valánk, csupán a vezetéknevünk, és az éveink száma tér el némileg. Imre bátyám hetven felé járva, egy negyvenest megszégyenítő energiával töri a jeget maga előtt, remek feeder horgász. Hamar kiderül, nemcsak mondja, hogy sokat horgászik itt, és nagy halakat akaszt, meg is mutatja a hékulát. Én, szokásomhoz híven, még bőszen szerelek, ő már rutinosan (és igazán tökéleteseket dobva) a tó közepi nádsziget széléről aprítja a pontyokat. Szégyellem is magam, AAAAkkora elvárásokkal érkeztem, oszt most meg semmi. Mármint: nálam. Pedig elhoztam a "Medveölőt" (aki egy nehéz casting bot, távdobó nyitott hengermultival), és az új szerzemény Middy 4G feedert is (rá való orsó még nem került, egyelőre pergető daiwa egészíti ki).
 |
 |
Míg mindenki más egy helyre dobál, így fokozva az etetése hatékonyságát, én a tudatlanok türelmetlenségével dobálom körbe a tó előttem fekvő részét (míg Imre a látómezőm szélén sorra fogja a szép kárászokat, én egyelőre minden eredmény nélkül hajigálok). Aztán megtörik a jég, mégsem egy óriási vízfelület ez, intenzíven is telepítik, így aztán a vakvéletlen nekem is adott egy hármas potykát, nagyon szépen muzsikált az új feeder húrján!
 |
 |
Persze Imre közben akasztott valami vizilovat, a heavy botja karikában, és úgy fél órán keresztül táncoltak együtt, míg a látogatója meg nem lépett a nélkül, hogy legalább a hátát mutatta volna. Itt már kezdtem jelentősen irigykedni, csökkenő önbizalmamat muszáj voltam megtámogatni remek sajtos melegszendvicsekkel, és a közben megérkezők, Imre baráti társásága által felkínált igen jó pálinkájával. Hatott. Valami oldalra eső, igen távoli területről elkezdtek érkezni a kapások. Több, igencsak hosszúra nyúlt fárasztás végén a halaim többsége meglépett, talán kíméletesebben kellett volna bánni velük a harc végső szakaszában, a 10-12-es horgok nem fognak túl nagyot. De olyan malacok lehettek, hogy a hátam szabályosan fájt, olyannyira, hogy többször ki kellett egy padon egyengetnem magam, hogy folytatni tudjam a mókát. Aztán kiderült, hogy mekkora játékosok gyötörtek, sikerült kigépészkedni egy olyan 6 kilós darabot, "alig" 25 perc munkával.
 |
 |
Azt hiszem, ezek olyasmit terveznek velem, hogy kettéroppantják a gerincemet, és letépik a karomat. Délutánra a halraj beállt elénk, oldalról elfogyott a mozgás, valószínűleg köröz a csapat a tóban, megmozgatta őket a kemény északnyugati szél. Nekünk még csak hagyján, hiszen hátulról kapjuk, és a magas töltés, amin a büfé-kilátó is terpeszkedik, védi a shátsónkat az őrjöngő vihartól, de akik szemközt ültek le, na ők este vörösre fújt fejjel jöttek be!
 |
 |
Igaz, halat is fognak, iszonyat mennyiséget. Mi is aprítottunk még egy párat, aztán már csak Imre akaszt néhány dévért, végül elcsendesedik előttünk a víz. Hiába, nem volna muszáj ragaszkodni a kiválasztott helyhez, sikeresebb lehetne egy ekkorka tavon, ha követné a pógár a továbbálló ellenfelet! Igaz, elég is volt a jóból, remekül szórakoztunk. Pakolás, pucolás. Kiváló vacsora, és bedurrantott kályha vár a szálláson, egy kis bor is fogyott, és amíg mi kókadoztunk, Gábor megpucolt pár halat, le a kalappal, ilyen hidegben pucolná a ... tudjukki. Nem véletlen lettem én visszaengedős "sporthorgász". Kicsit még beszélgeténk, aztán már csak arra emlékszem, hogy nem emlékszem semmire, mert úgy alszom, hogy a nyálam is elcsurran. Hiába, jól kifújt bennünket a szél.
Aztán csak eljött a másnap, gyönyörű napsütéssel, olyan finom meleggel, mintha nem is október volna. Igazán tökéletes nap! Csak nem pontyozni. Kiderült, hogy nem a fenenagy horgásztudásom segített a halakhoz, hanem az idő, mivel ugyanazzal a szereléssel ma csupán a dobóteknyikámon tudtam csiszolni, ha leszámítjuk a pár kárászt, és egy újabb leakadt tengeralattjárót. De legalább békében szerelhettem...
 |
 |
 |
 |
A csata tehát így ért véget, a felek mindegyike győztesnek nyilvánította önmagát, véráldozat sem sok esett, és évszázadokig fognak beszélni róla az emberek, ezzel történetem hasonlósága a pákozdi históriához ki is merült.
Jó éjszakát, gyerekek!