Petőfi s jóbaráti nekivágának az éjcakának. Ő, a barátja, s egy Jókai nevű egy-egy piculával zsebükben. Lévén, hogy nagy forradalmi hevületük erős hűtést igényelt (a csalós márciusi éjszaka ellenére), előszerzék hát Vidáts Jánost, kivel a társaságot nagyesze, és gyáros apja emezekéhez képest feneketlennek tetsző zsebe végett keresték, de erőst. Borzongató, csepegős hajnalra virradtak, akkora már bejárva Buda-, s Pest nevezetes helyeit, mindazon csapszékeket, hol az italt messzelyben, s az árakat krajcárban mérték. Csillogó szemmel, és zsongó fejjel értek a Pilvax-kávéházba, hová egyébként csupán neves napokon térhetének be, hiszen ott többnyire édes-bús történetek, jelentős kártyaadósság, kutyabőr, vagy gazdag iparos atyák révén lehetett huzamosabb ideig vendégszeretetet élvezni. Ezen a napon azonban ifjaink már fénylő gondolatikkal a jövőbe feledkezve értek, s tértek bé e helyre, mely intézmény egyébként bizonnyal úgy érhetett csak meg köztiszteletben álló kort, hogy bolond, fizetésképtelen álmokat nem finanszírozott kínálatával. Ez egyszer a veszélyt nem látva, végeérhetetlen sorokban hordták ki az egyre hangosabb ifjaknak az iccét, elfelejtve mindazt, mit a jó vendéglátós a mai napig bizonnyal tud, mi szerint nem az a jó vendég, aki fogyaszt, hanem aki fizet… De egy idő után már igencsak elkezdtek hadakozni egymással a számoszlopok a papíroson, és ennek megfelelően apadozott a kihordható készlet is. Csökkent hát hevületük, és ismét némi értelem féle költözék homlokuk boltozatja mögé, s kezdék számolgatni, hogyan vághatnák ki magokat, ezen szorult helyzetből. Nemhiába készült jogásznak azonban emez Jókai a nagy csavaros eszével, elkezdé felemelni hangját, s szidá egyre csak nagy hangon az éppen regnálókat. Csititák őt társai, de csak ímmel-ámmal, hiszen amilyen jó firmák, s a hány nehéz esetből kivágták már magok, rögtön értették, mire megy ki a játék! Csak az a Vasvári nézett értetlenül, de éppen így volt a jó, feltolta hát az asztal tetejére a nagy hangú Bulyovszky Gyula mellé őt Mór, s míg a többiek állva handabandáztak körülöttük, ők fennhangon élteték az eljövendő változásokat. Mígnem Petőfi, hogy végleg eloldja lelkük rabláncait, felkiáltá: Hát, Táncsicsot hagyjuk, hogy börtönében senyvedjen!? S a neves pesti ifjúság erre elrobogott, hogy kitörjék nyakuk, s a forradalom…
