Totum

Csöng a fiókban a telefon, még szerencse, hogy éppen a kabinban vagyok, máskülönben nem hallanám a széltől. Így sem tudom felvenni, vissza kell hívjam oldalbordám, aki aztán szokatlan örömmel veszi tudomásul a jelentkezésem: él! újságolja sógoromnak. Hol vagytok? Pont kikötöttünk. És ti? A Petrocselli kávézóban. Ok, ott várjatok meg, odavitetem magam.

Azt hittem először, csak azért hívott, hogy szóljon, nem otthon vár. Mint kiderült, a gárdonyi kikötő melletti kávézónál akkor már tarajos hullámok voltak, és mivel ez a remek becsületvesztő pont a vízre néz, aggódott a drága : ) Volt is miért, nem egyszerű túra volt ez a mai. Barátom, Laci, hallott az új kabinos bútorszállítómról, és az opcióról, hogy esetleg vitorlázónak is átszerelhető volna. Rettenetesen rágerjedt, hogy beszállna anyagilag, mert ez őt húdenagyon érdekli. Igaz, hogy én egyáltalán nem tervezem, hogy a most remekül működő horgászhajót feldíszítem árboccal, kötélzettel, de meginvitáltam egy kora reggeli körre, hadd lássa a saját szemével, mitől is döglik a légy. A megbeszéltek szerint hajnalban még sms-t váltunk, hiszen a kimenetel erősen időjárás függő. Esőben, kettes viharjelzésben ki nem megyek, és a szeles idő sem emeli az élvezeti értéket. Hibáztam, tudom, de mivel neki nem jó bármikor, úgy döntöttem, egy kis széltől nem ijedek meg. Hajnalban többször felébredtem arra, hogy kemény eső veri a tetőablakot, esik, aztán eláll, majd újra kezdi. Négy körül aztán leosontam az emeletről, és megnéztem a gépen, mi várható. Az látszott, hogy az eső elvonul, egy kis permetbe tán nem halunk bele, mondjuk szelet az jósolt, gazdagon. De a teraszon állva ebből nem sok mindent lehetett érezni, úgyhogy belevágtunk.

Az elindulás, átkelés a dinnyési oldalra hiba nélkül zajlott, sajnos az eredeti tervemet a viharjelzés áthúzta, így a pátkai oldal ma kimaradt. Jobb híján a Rapala-kupa szeptemberi fordulójára, viharjelzés esetére kijelölt 2. pályára látogattunk (1., 2., kotrás, és a felette lévő lagunás rész). Ide viszonylag keveset jártam eddig, az elérhető hatótávomnak a legszélén van. Télen szeretem, sok csukát fogtam már a nádasai szélén, de nem sok hínárosa van, nappal óriási reményeket nem is fűzök hozzá. Egy csukát azért sikerült véletlenül kivarázsolni, Laci már vitte volna (nem horgász), nem is értette miért dobom vissza (volt vagy 35 cm). Gyorsan beszaggattam a legjobb körforgómat (tegnap jött postán), és innen kezdődött a kaland. Tekintettel arra, hogy ritkán járok itt, nem vagyok túlságosan ismerős. Találtam is egy behajló náddal fedett csatornát, ami reményeim szerint a kettes kotrás végén ér ki. Keskeny volt, hínáros, és sekély. Az én bödönöm gerincmélysége olyan, akár egy csónaké, de a kormány, az bizony leér vagy 70 cm-t. Igaz, felnyitható, amikor éppen nincs a felhúzó kötél a csiga mellé beszorulva (mint most), olyankor magától felcsukódik (előre menetben). No, "lássunk világot!" címszóval behatoltunk a csatorna rejtelmes félhomályába. Eleve nem volt túl bizalomgerjesztő, de az első 30 méteren legalább az látszott, hogy vízen megyünk. Aztán behajoltak teljesen a széléről a nádak, aztán ellepe a maradék felületet vastagon a hínár... aztán egyre sekélyebb lett víz... Laci szerint ki kellene tolatnunk, és bár igaza van, hajt előre, hogy majd én tudom!, és persze a tény, hogy nem olyan könnyű az! Egyszer csak, úgy tűnik, felragyog a napunk!, egy Y kereszteződés hínármentes felszíne tárul a szemünk elé. Itt a pillanat, úgy visszakozhatom, hogy tán a becsületen sem esik nagy csorba, gyorsan bevágtam pördülőbe a hajót. Próbált már valaki egy majd 7 méteres "monstrummal" egy zsebkendőnyi helyen megfordulni? No, ezt így kell elképzelni. Azért sikerült, és már-már hálát rebegtem, amikor megállt a motor. Addigra kétszer pucoltam le a csavarról a növényeket, most is ezt próbáltam újra, de nem, megadta magát teljesen. Ültem egy kicsit magamba roskadva, és vakartam a fülemet, hogy mi a fránya nyavaja legyen. Levettem hát a meghajtást, lecsavartam a propellert, eltávolítottam a ki tudja mióta rácsavarodott damilt, visszaépítem... "gázt" adok...semmi. A szél erősödik, pont szembe fúj a keskeny csatornában, tol minket vissza. Aztán elakadunk, nyilván leér a kormánylapát.Keresztbe leparkolunk muszájból, és csak nézünk egymásra, két balfax, hogy most mi legyen?! Akkor evezünk, határozom el, de előre fázom, mi vár ránk, amint kiérünk csatorna nádasából, ezt a bödönt ha oldalról megkapja a szél, megy, amerre akar, nem lesz egyszerű móka. Mindegy, két oldalról kiülve a kabin mellé, a nádon kapaszkodva húzzuk magunkat előre, a kezdeti iszapból kicuppantás után centiméterenként, de haladunk előre, aztán kiszélesedi az út, és már csak egy oldalon érjük el a húzódzkodót. Látom már, hogy ez így nem lesz jó. Egy kis kapát előveszek, hogy majd azt előre dobálva húzzuk magunkat, sosem járt büdös iszapot fröcskölünk fel, és egyre közelebb ér a következő etap, ahol már evezni kell, és telibe ver majd a szél. Sebaj, aggódni ráérek majd akkor, ha odáig eljutunk. Közben azért újra összerakom a motort, ami természetesen jelentősen átmelegedett a hínár ölelésében való erőltetéstől, a vízbe visszarakva reméljük, hogy egyszer csak újra elindul. ÉS LŐN! Visszajött közénk, megmentette a becsületet! Sem cimborákat, sem vízirendészetet nem kell riasztanom, saját lábon hagyhatjuk el a tetthelyet. Lacira hagyom ismét a kormányzást, és dobok párat, úgy teszünk, mint ha eddig minden simán ment volna, mutogatom, hol merre forduljon. Itt jobbra! Az utolsó pillanat után szóltam, nem nagyon látszott az átjáró, és a bödön csak a kormány, és a motor együttes fordításával "perdül", amúgy óceánjárósan 2 km-s körrel fordul. Rá is megyünk szemből egy zsombékra. Felülünk rá, aztán lassan lecsusszanunk, úgy tűnik, minden rendben. Laci kérdezi ijedten, minden rendben? Én hátrafordulva nevetek, hogy ne nyugtalankodjon, amikor csobban valami elöl. A kilógatott horgony szakadt le. Itt azért már lepittyedt a szám. Tovább! Nincs az az isten, hogy belemenjek a vízbe. A nádas alatt visszaosonunk az agárdi kikötőnkhöz. A körnádtól vonul előttünk a Fuska, egy fém csónak, autó felépítményekkel esőállóvá téve. Akkora felület, hogy vitorla már nem is kell rá. Driftelve fordul be a kikötőbe, mi meg repesztünk utána. Aztán észreveszem, hogy a spori bajban van, lassítok... még... telibe hátrafelé forgatom a motort... de megyünk tovább ezerrel, úgy tol a szél. Rá a Fruskára, és a kikötőre úgy általában. Horgony ki, ez lassít egy kicsit, és benavigálom a hajó orrát egy félakkora résbe két másik csónak közé, mint amekkorák vagyunk. A spori a helyére befordulóban keresztbe elakadva áll, mozdulni sem tudunk tőle. A bödönt beékelődve hagyom, majd Laci tartja, kimászom oldalt, és közösen befeszítjük Fruskát a helyére, cipőkanállal, de megy. Közben azon töprengek, mi hogyan csináljuk? Máskor, feleekkora szélben sem leányálom, ez meg folyamatosan erősödik, már vagy 50 km/ órás. Tudom, hogy van egy nagy horgony a kormányállásban, kötök rá kötelet, és kidobom, az majd megtart, és lassan beengedjük magukat. Ja, jó lesz! Még végig sem gondolom a dolgot, amikor Laci kifordítja az eddig biztonságba ékelődött hajót, mint kiderült, valami vasra emelgette az oldallécnél fogva a hullám, és nem akarta, hogy baja essék. Csak nem értesített előre a szándékáról, és ott ültem horgony, és terv nélkül... Szerencsére a szél megfordított farral, és pont befújt a helyünkre. Nincs mit szépíteni, közöm nem volt hozzá. Bekötöttem, lezártuk,megmenekültünk.

Csörög a telefon, de nem érek oda, hogy felvegyem. Visszahívom, a főnököm az: ÉL! újságolja a kávézóban...

Hát újra rávettek. Pedig legutóbb megfogadtam, hogy ide még egyszer nem megyek. Hosszú az út. Kevés a a hal. Pénzbe is kerül. Fárasztó, és egyébként is: ha akarom, 10 perc alatt vízen vagyok itthon. No, nem megyek, hagyjatok!

Hosszas könyörgés nyomán, aztán mégis kötélnek álltam.

" Imi, gyere!"

"Na, jó."

Csütörtökön már nem aludtam, harcsákat, és több száz pontot vizionáltam. Szombat reggel aztán "A" horgászboltban kezdtem, egy rakás igen fontos műcsali megvásárlására pocsékoltam a pénzt. Móri Pisti onnan velem utazott, Csupi, és Marci, (akik amúgy Károly, és József), egy másik autóval alkották konvojunk hátvédjét. Ne akard megérteni.

A verseny linkje: http://www.kalapeca.eu/versenykiirasok/128-ivbolyhos-csapat-perget-kupa.html , és az

V. Jubileumi Bolyhos Csapat Pergető Kupa névre hallgat itt megrendezve: Robinson Szigetek - Szécsény.

Szerény étel készülgetett, ez fogadott minket, a délelőtt érkezőket:

Mivel elvileg ezt a napot a terep felderítésére szántuk, gyorsan nekiálltunk szerelni:

Pakolni:

Nagyot mondani:

Bokrot akasztani:

Betépni:

Stratégiát gyártani, okoskodni:

Még többet:

Az itt megbeszélteket természetesen azonnal átültettük a gyakorlatba (a siker legkisebb esélye nélkül):

Ezzel az esély nélküli dologgal többen is próbálkoztak:

Míg a nap le nem nyugodott.

A nálunk kitartóbbak a vízben állva gyötörtették magukat a körülöttük rabló balinok által.

" Amíg meg nem fogom, ki nem jövök a vízből", hangzott el a bátor ígéret. A balinnal persze ezt senki nem közölte, így aztán, egy csuka jött helyette.

Csupival addig vakaróztunk a parton, míg befutott Peti, és Dini is, így teljessé vált a csapat. Kapitányunk enyhe másnaposságát megfázással álcázta, és bár olyan pocsékul érezte magát, hogy még a SÖRÉT IS NEKEM ADTA!, a szalonnasütésbe azért besegített.

Ez már a verseny reggele, itt adták a jó kávét, és egyéb gondolatébresztő söröket:

Néhány bevetésre váró eszköz:

A parkoló véletlenül épp a szeszmérőre nyílott...

Egész szép tömeg verődött össze, 16 hat fős csapat, és a kísérők:

No, ki az, aki bemutat a "fotósnak"? Aki a rajt után egy órával visszafekszik aludni. Kösz, csapattárs!

Egy gumis is erre oldalog éppen:

Itt még teljes a csapategység.

Mindig van, akinek csak a szája jár:

De akad dolgozó is a páston, dicsőség a hősöknek! Pecások, és a forróság... brrr.

Arcok a liftből:

A Lényeg.

Indulandusz.

Egy darab pálya. Vagy tök üres volt, vagy béna vagyok, mert a legjobb, ami itt történhetett...

... az a hátam mögött a büfében sülő hús, és a hideg sör volt.

Csapatkapitányunkat itt láttuk utoljára, mielőtt cserbenhagyott bennünket, és visszafeküdt aludni. Örömömre azért gyorsan megakasztott egy bokrot, és beszakított valami vélhetően beszerzési áron is rettentő drága csalit. Asszem fűzött kutyakajával próbálkozott éppen.

Ülve peca! Apám! Ez ám a fejlesztés. Keccs end rilex.

Úttörő horgászmódszerek is bemutatásra kerültek:

Volt persze, aki a ferpléj szellemében minden 4 halból hármat elengedett...

..és akadt, aki véletlenül kabát helyett szájba akasztott egy-egy harcsát.

Igyekeztem olyan merítőt kölcsönadni, aminek lejár a feje, az "adjunk még egy esélyt a halnak" mozgalom keretében, ami kizárólag a mások fogására vonatkozik, de csak nem bírták elrontani.

És csak simán a képembe nevet. Klassz. Legközelebb olyan merítőt kell hozzak, ami alul nincs összevarrva...

Egyre másra potyogtak a harcsák. Mármint: másoknak.

Azért végül hasznosnak bizonyult, hogy elhoztam a kishalas merítőmet.

Kicsit még bohóckodtunk. Mármint egyesek.

És a kettesek is.

Amíg el nem esett ez a hatalmas jószág.

Igyekeztem a legjobbat kihozni a képből, de vagy 2 méteres kéz kellett volna hozzá.

Aztán elesett a nap hala is.  1,2 méter, 12 kg. A tisztelt elejtő nénikéjét a távolból is üdvözöltetem!

Itt láthatók azok az elvetemültek, akik velem együtt még a dudaszóig reménykedtek.

Pihen a komp, kikötötték...

Már csak egy kis ebéd volt hátra...

... és az eredmény hirdetés 4 órás tortúrája.

A főrendező úr felsorakoztatta az áldozatokat...

És órákig csak beszélt, beszélt. Naná! Minket kiállított a napra, ő pedig az árnyékből magyarázott. Mintha nem lett volna elég büntetés maga a verseny ebben a kánikulában : )

Apránként felvonultak helyezésük sorrendjében mind a csapatok, aki nem látható nálam, küldjön fotót, és kiegészítem az albumom!

A legnagyobbat fejlődő csapat:

2 perc alatt 4 hellyel javította a helyezését a webfishing csapat, tekintve hog a rendezőség laza 100 pontocskával elszámolta magát...

Így előre ugrottunk a hatodik helyre, ami ahhoz képest visszalépés, hogy tavaly valami hiba folytán az ötödiket sikerült elérni (akkor még nélkülem), de óriási fegyvertény tekintve, hogy öten hergásztunk hat helyett. Kösz, Pisti!

... és csak magyaráz...

A tűzőszúnyog-imitáció itt nem játszott : )

Helyette jönnek a különdíjasok. A legfiatalabb versenyző:

A legtöbb kifogott hal:

A legnagyobb hal:

A legjobb ebéd:

És a legjobb női versenyző. Legalább van egyvalaki a családban, aki tud halat fogni.

És íme, a harmadik helyezett csapat, óriási ováció, és gratulálok!

A második helyezettet már jobban irigylem, nekik inkább több pálinkát kellett volna inniuk.

Az első helyezett pedig kifejezetten ... ööö ... khmm. A franca, hát, jó: GRATULÁLOK!!

Jelzem, ez egy vándor kupa! 

 Jövőre, ugyanitt. Ezúttal majd kicsit több halat kötünk le előre : )

Mindenkinek van egy álma... nekem több is akad. Az egyik ezek közül az, hogy olyan hajóval járjam a vizet, amiről stabilan lehet dobálni, és még éjjel is kényelmesen kint lehessen maradni rajta. Csónakban eleve nem gondolkodtam, tekintve hogy Peti barátomét ha akarnám, bármikor használhatnám, és mert billegősnek találtam amit eddig próbáltam. A milliós darabok használati értékének tesztelése fel sem merült... Első próbálkozásom a NIMITZ fedőnevű vizikerékpár lett, ami remekül hozta a kívánság listám néhány elemét, arról nem is beszélve, hogy rengeteg ismerős járt rá: örömésbódottág : )

Nappali békés-halazásra, éjszakai túrákra azonban korlátozottan alkalmas csupán, lustaságom, és kényelmességem okán kizárt, hogy ezen hajnalig nyomorogjak. Beindítottam hát a kettes fokozatát a hajtóműveknek, és megszületett ez a bödön:

Ez az az orr-rész, ahonnan a korláton megtámasztva a lábat lehet dobálni, fél méterrel a víz fölül, 5 méterre a hajót kormányzó kapitánytól, akadálymentesítve élvezhető az élet! Marlin elfogó yachtokon láttam hasonlót, bár az összegek közt valószínűleg billeg a mérleg...

Még a nagytakarítás előtt, évszázadok mohos lerakódásai segítik a tájékozódást.

Retró kép: régi hajó, favorit, suzuki.

Pihen a komp, kikötötték.

Kidőlt árboccal árválkodott a dinnyési Mohosz-kikötőben, évek óta használaton kívül mohosodott. Egy gyors egyezkedést követően leszereltük az árbocot, kötélzetet, minden útban lévő veretet, és áttettem a székhelyét a saját egyesületem tanyájához.

A VVSI-re néz, egy kisebb vízfelületet meg lehet horgászni belőle, nem kizárt, hogy az első éjszakai horgászatokat kikötve fogom abszolválni, amurok, harcsák is előfordulhatnak ilyen helyen, csak győzzem őket elrángatni a kikötő lábak alól... Egy óriási kapásom már volt is valamelyik reggel, arra ébredtem, hogy a harcsázó szerelék orsója veszettül kerepel... Boldog mosollyal vetődtem utána... még épp sikerült meglátnom, amint egy bitang hattyú keresztülgázol a 70-es fonotton : ) Legalább izgalmasan kezdődött a reggel!

Másnap Dini barátom kölcsön akkujával megtámadtuk a tavat, ami úgy nézett ki, hogy ő horgászott, és fogott, én dobáltam, és vittem a hajót... egyszerre nehezen megy a kettő. Én még csak a haladást élveztem, amikor ő már elkezdte aprítani a csukákat, balinokat. Itt még szemüvegben. Aznap vette.

Miután lefogott a pályáról ezer csukát, és balint, megígértem, hogy a következőnél belevágom a vízbe, és jöhet úszva haza. Hangosan, és sokáig röhögött rajtam. Amikor a szemüvege beesett a vízbe egy hal kiemelése közben, és háromszor bemászott, lemerült érte, akkor azért nekem is csorgott a könnyem. Sajnos, a vízből kimászós kép közlésére nem kaptam felhatalmazást.

A projektnek egy gyenge pontja, hogy titokban készült, főnököm még semmit nem tudott róla. Egy vasárnap délután ezen is átestünk, szerencsére már a nagytakarítás utáni állapotra érkezve örömmel vette át oldalbordám a kormánykereket. Ritka alkalmak egyike: más gájdolt nekem : )

A következő próbakörre már teljesen felkészülve érkeztünk, két 100Ah-os akkuval, összes bottal, csali hegyekkel indultunk, most Dénes vezetett. Igazából is, mert azonnal elkezdett fogni. Szerencsére ez alkalommal nem lejtett a pálya, még egy picivel több is jutott nekem, írjuk talán annak a számlájára, hogy most csak a dobálással kellett törődnöm?

Olykor egyszerre ketten fárasztottunk, hitted volna a Velencei-tóról?

Másfeles lehetett a legnagyobb, erős, jóllakott népség lakik erre.

Jó itt, Velencei-tó!

Hajnali három óra van, és nem bírok aludni. Pedig hamarosan indulnom kell, vár a műszak, megyek csónakázni. De az már mégsem járja, hogy koromsötétben, hidegben induljak, leosontam hát az emeletről, hogy megírjam, mi minden történt a híres zsennyei ütközetben.

A csatatér jól dokumentált, csodálatosan beszkennelték a fiúk a meder teljes domborzatát. Kár, hogy én ezt már csak utólag találtam meg a neten, talán hasznát lehetett volna venni. Kiváló büfé feledtette az előre nem is hiányzó információt, saját etetőanyaggal, remek pálinkával indíthattuk útjára a csapattesteket. Ami mindösszesen két főből állt, mindketten Imrék valánk, csupán a vezetéknevünk, és az éveink száma tér el némileg. Imre bátyám hetven felé járva, egy negyvenest megszégyenítő energiával töri a jeget maga előtt, remek feeder horgász. Hamar kiderül, nemcsak mondja, hogy sokat horgászik itt, és nagy halakat akaszt, meg is mutatja a hékulát. Én, szokásomhoz híven, még bőszen szerelek, ő már rutinosan (és igazán tökéleteseket dobva) a tó közepi nádsziget széléről aprítja a pontyokat. Szégyellem is magam, AAAAkkora elvárásokkal érkeztem, oszt most meg semmi. Mármint: nálam. Pedig elhoztam a "Medveölőt" (aki egy nehéz casting bot, távdobó nyitott hengermultival), és az új szerzemény Middy 4G feedert is (rá való orsó még nem került, egyelőre pergető daiwa egészíti ki).

Míg mindenki más egy helyre dobál, így fokozva az etetése hatékonyságát, én a tudatlanok türelmetlenségével dobálom körbe a tó előttem fekvő részét (míg Imre a látómezőm szélén sorra fogja a szép kárászokat, én egyelőre minden eredmény nélkül hajigálok). Aztán megtörik a jég, mégsem egy óriási vízfelület ez, intenzíven is telepítik, így aztán a vakvéletlen nekem is adott egy hármas potykát, nagyon szépen muzsikált az új feeder húrján!

Persze Imre közben akasztott valami vizilovat, a heavy botja karikában, és úgy fél órán keresztül táncoltak együtt, míg a látogatója meg nem lépett a nélkül, hogy legalább a hátát mutatta volna. Itt már kezdtem jelentősen irigykedni, csökkenő önbizalmamat muszáj voltam megtámogatni remek sajtos melegszendvicsekkel, és a közben megérkezők, Imre baráti társásága által felkínált igen jó pálinkájával. Hatott. Valami oldalra eső, igen távoli területről elkezdtek érkezni a kapások. Több, igencsak hosszúra nyúlt fárasztás végén a halaim többsége meglépett, talán kíméletesebben kellett volna bánni velük a harc végső szakaszában, a 10-12-es horgok nem fognak túl nagyot. De olyan malacok lehettek, hogy a hátam szabályosan fájt, olyannyira, hogy többször ki kellett egy padon egyengetnem magam, hogy folytatni tudjam a mókát. Aztán kiderült, hogy mekkora játékosok gyötörtek, sikerült kigépészkedni egy olyan 6 kilós darabot, "alig" 25 perc munkával.

Azt hiszem, ezek olyasmit terveznek velem, hogy kettéroppantják a gerincemet, és letépik a karomat. Délutánra a halraj beállt elénk, oldalról elfogyott a mozgás, valószínűleg köröz a csapat a tóban, megmozgatta őket a kemény északnyugati szél. Nekünk még csak hagyján, hiszen hátulról kapjuk, és a magas töltés, amin a büfé-kilátó is terpeszkedik, védi a shátsónkat az őrjöngő vihartól, de akik szemközt ültek le, na ők este vörösre fújt fejjel jöttek be!

Igaz, halat is fognak, iszonyat mennyiséget. Mi is aprítottunk még egy párat, aztán már csak Imre akaszt néhány dévért, végül elcsendesedik előttünk a víz. Hiába, nem volna muszáj ragaszkodni a kiválasztott helyhez, sikeresebb lehetne egy ekkorka tavon, ha követné a pógár a továbbálló ellenfelet! Igaz, elég is volt a jóból, remekül szórakoztunk. Pakolás, pucolás. Kiváló vacsora, és bedurrantott kályha vár a szálláson, egy kis bor is fogyott, és amíg mi kókadoztunk, Gábor megpucolt pár halat, le a kalappal, ilyen hidegben pucolná a ... tudjukki. Nem véletlen lettem én visszaengedős "sporthorgász". Kicsit még beszélgeténk, aztán már csak arra emlékszem, hogy nem emlékszem semmire, mert úgy alszom, hogy a nyálam is elcsurran. Hiába, jól kifújt bennünket a szél.

Aztán csak eljött a másnap, gyönyörű napsütéssel, olyan finom meleggel, mintha nem is október volna. Igazán tökéletes nap! Csak nem pontyozni. Kiderült, hogy nem a fenenagy horgásztudásom segített a halakhoz, hanem az idő, mivel ugyanazzal a szereléssel ma csupán a dobóteknyikámon tudtam csiszolni, ha leszámítjuk a pár kárászt, és egy újabb leakadt tengeralattjárót. De legalább békében szerelhettem...

A csata tehát így ért véget, a felek mindegyike győztesnek nyilvánította önmagát, véráldozat sem sok esett, és évszázadokig fognak beszélni róla az emberek, ezzel történetem hasonlósága a pákozdi históriához ki is merült.

Jó éjszakát, gyerekek!

Most azt kellene írnom, hogy ez egy jó nap volt. De persze az ordas nagy csúsztatás lenne, nézzük csak, mi is történt ezen a sorsfordító napon! Ott volt például a Duna, nagyon is, és sokkal jobban, mint ahogy azt az expertek szerették volna. Magasan állt, áradt, a töréseit melles ruhában, csónakból, kajakban lehetett csak elérni. Halait mélyen elrejtette, amit tálcán kínált, a brutális felszíni rablásokkal minket ingerlő balinjait, nos, azokat alig is lehet megfogni. Hát akkor mi is maradt, amitől mégis jó, mi több, remek lett az este? A társaság! Ennyi beteg horgászt egy helyen... Csabi, ez egy igen bátor vállalás volt, gratulálok, szerinted beengednek bennünket még egyszer a vendégházba?

De hiába, bár ha nem is tudott róla a világ, mégis csak egy fogási verseny zajlott a Duna és a saját bejáratú pocsolyám közt. A folyó tehát bukóra állt, lássuk, mit adott a tó a mai visszavágón: 

 10-15-ig egy nagy büdös semmit fogtunk, ha leszámítom az előző este megcsípett csalihalakat, és a feederrel fogott két snecit. Nulla, niente, nyema ribli. Mikor már elfogyott az utolsó zsemle is, kitaláltam, ha már úgyis hazafelé megyünk, álljunk meg Dinnyésen, hátha megcsípnénk az ottani balinokból (ennyi próbálkozás után is él bennem a remény). István barátom menet közben megállította a karavánt, hogy pákozdi átkötő út alatti csatornán kárászozzunk. A helyszín egyben rögtön egy tesztté is előlépett, új, Middy 4G feeder botom 2,4 m hosszra szerelve úszós pecává avanzsált. 

 A híd 9-10 méter széles, most a víz alatta eléri a Mariana-árkot megszégyenítő 30 centiméteres alacsonyságot. A lassú áramlat összetolja a szürke habot, növényi maradékot a sáshoz, igazán szépségdíjas a hely... 

Ha körülnézek, persze csodálatos a látvány, hiszen ez már a rezervátum egyik bejárata. 

A hely rengeteg apróbb-nagyobb kárászt adott már, ha csukázni szeretnénk, itt is gyakran megpróbálunk csalihalat fogni. Állítják, nagy kárászok, pontyok is vannak ebben a jelenleg pocsolya arcát mutató csatornában. A tesztelt 4G botot 22-es főzsinórral szereltem, az előke 6-os nanofil, az úszó 1 gr-os, a horog 16-os, finom-szerelék.

Eleinte csak a híd lábát támasztva azt figyeltem, István hogyan kapkodja a féltenyérnyi karikat a híd túloldalán, nem izgultam halálra magamat. Kettőnk közt a különbség az volt, hogy ő spiccbottal játszott, és az nem alkalmas arra, hogy az alig 1,5 méter magas híd alá precízen juttassa be a csalit. Most érte meg a sok pergetéssel töltött óra, rövid zászlóval, oldalról-alulról egy 20x20-as célra dobni máskülönben hiábavaló kísérlet lenne. Látszott, hogy mozognak a halak, túrták az iszapot, néha csodás tolóhullámokat keltve sprinteltek ide-oda. Pont a mozgásba dobva elkezdődhetett az első tökéletes fárasztás, amit több másik is követett!   

Majd kilós kárászokból akasztottam vagy két tucatot, több mint a fele ki is jött, ezen kívül jó néhány egy-két nyaras potyka is esett, ilyen jót igazán régen szórakoztam! 

EZ IGAZÁN:

VOLT, MÉGPEDIG A JAVÁBÓL!

A holtág eddig tehát vesztésre áll, visszavágó a tavaszi fordulóban várható!

Ropog a lépteim alatt a sok kavics, battyogok hazafelé a fene nagy éccakában. A szokásos nappali hangzavarhoz képest ugyan csönd van, azért hallatszik ennyire, de nagy némaságnak azért még nem nevezném. Először is ott van a hetvenes, az autók mormogása folyamatos. Ehhez alapzajként a békák, tücskök csatlakoznak, nappal csak a még több járgány zaja fedi el a kórusukat. Néha egy-egy vizimadár is belerikkant a műbe, kutyák, vagy róka vakkantását hozza a szél. Az idillt csak a sebesvonat dübörgése töri meg, aztán újra csak a villamos felsővezeték zizeg... A nád suhog, a szúnyogok dünnyögnek, a lég lehűlt, rendesen. Sünök roszognak az útszélen, tán rovarásznak? Vidáman baktatok, átérzem a pillanat mélységét, egy vagyok az univerzummal. Szinte együtt rezgünk... aztán persze rájövök, hogy a lenémított telefon szól a zsebemben. Peti az, elmesélem hát, hogyan vált be az általa ajánlott új módszer, hogyaszongya: alul twiszter, felette streamer. 

Csupa hínár a két kedvenc öblöm, szerencsére, talán a tavaszi magas vízállás miatt, nem a szúrós fajta szaporodott el idén, hanem a süllő-nevű, és bár nehéz elhúzni benne a cájgot, de legalább a halak szeretik. Agyig van kishallal, mint az egész Velencei-tó is, de talán most, hogy erősödik a lehűlés, jobban összetereli őket a hideg, és a ragadozók is koncentráltabban lesznek megtalálhatók! Mindenesetre akasztottam Petink tippje nyomán egy zöld-sárga csukázó streamert a harapásálló felső fülébe, és az első tisztáson magam előtt tapogatva, már a második lengetésre tiszteletét tette egy csuka. Hihetetlen látni, ahogyan a semmiből előrongyol, és már villan a hasa, amint visszakanyarodna a fedezékbe! De abból már nem eszik, szépen ül a szája sarkában a bokorugró egyágú horog. Mintha spinnerbaitot használnék, szinkron lebbennek a csalik, alig tudok ellenállni a kísértésnek, hogy vízbe ne vessem magam, olyan csábító. Remélem, nem csak ennek az egy jószágnak volt ilyen ferde az ízlése...

Megint befagyott a tó, tán el vagyok átkozva? Mire kiolvad, jön a tilalom, szóval csukára most egy darabig nem kell izgulni. Mihez kezdjek akkor? Mérhetetlen nyugtalanság ül a mellyemre, alig kapok tőle levegőt. Olvasom, hogy máshol "számolatlan" akasztják őket, és azért ez elég frusztráló, mikor még esélyem sincs rá. A főnököm nem is érti, mi ez az általános ingerültség, ami mérgezi a levegőt, pedig ismerhetne, már 15 éve a párom, kezdenek szorítani a falak, mint a mai Bálint-napi ünnepi ebéd után a pocakban kissé szűk nadrágom. De ezen nem segít a kigombolás, mert az a baj, érzem, hogy már itt lehetne a tavasz, de mérhetetlenül várakoztat a csalfa : (

Tavaly korán kezdtük az évet, február-márciusban már vígan pontyoztunk (nem azt mondtam, hogy fogtunk, csak azt, hogy vígan próbálkoztunk vele), pedig még hideg volt a víz, de ilyen apróság még soha nem állta az utunkat. Egyik alkalommal elhatároztam, hogy a partól dobással elérhető távolságnál beljebb próbálkozom, szépen lehúztam a kajakom, éreztem rajta is, hogy türelmetlenül várja, hogy vízre szállhasson. Kaptam ajándékba egy alig használt, csak régi, ennek megfelelően mikrorepedésekkel tarkított melles gumiruhát, amit a télen úgy-ahogy megragasztgattam, úgy véltem, most jött el az ő napja. A halak aznap sem sokat zavartak, így aztán szokás szerint bő teret engedhettünk a kísérletezésnek. A két állásból az elsőn szépen bevontattam a felszerelést, megszórtam valami ínycsiklandóval, aztán kijövet felhúztam a hajót a laposra. Becsorgott a víz, nem létező bajszom alatt morogva mentem át Petihez reklamálni (ő adta a gumiruhát), miközben egy telefonhívás is megtalált. Magyarázok bőszen, míg Peti azt nem kérdezi, a kajakot ki vitte el? Haha! Jó poén, nincs itt senki rajtunk kívül, már megint ez a szívatás... Odanézek, tényleg sehol! Odafutok (el lehet képzelni, milyen futás az öt számmal nagyobb gumicsizmában), a hajóm csendesen ring egyre befelé. Akrucifixét! Ismerem a vizet, térdig, derékig, mellig, orrig ér, mese nincs, csobogok utána. Térdig-derékig. A kajakot elkezdi hajtani a szél is, ahogyan kiér a nád árnyékából, ráerősítek, a víz már a mellemig ér, hideg présként szorítja össze rajtam a ruhát, az illesztékek szivárognak, mint a Vörös Októberen 500 láb mélyen, de már csak pár lépés, egy karnyújtás... aztán elfogy a ruha, perem fölé ér a víz... még szerencse, ahogyan összepréseli rajtam a gumit, nem ömlik, csak csordogál befelé. Az izgalomtól alig érzem, pedig hideg, mint a fene. Még pár lépés, néhány karcsapással megerősítve... éééés, enyém a hajó.

Próbált már valaki majd nyakig érő vízben visszamászni egy kajakra? Még nyáron sem egyszerű, nem hogy teljes marsi védőöltözetben! Félig megtámaszkodva rajta azért sikerült kitempóznom, Peti természetesen gurul a nevetéstől. Mindig örülök, ha jó szórakozást nyújthatok másoknak... Felhúzom a csónakot a part meredek tetejére, onnan már csak Katrina tudná visszafújni, de erre amúgy kevés az esély, csodálatosan süt a nap. - Mi lesz, Imi, bemész átöltözni? - De hát a botok be vannak dobva... tudod mit? Ledobáltam a ruháimat, kiakasztottam az olajfára, és egy szál alsógatya nélkül jártam indiántáncot, míg izzadt nyirkos szintre nem száradtak a gönceim. Aztán visszavettem, és a maradék test"meleggel" fűtöttem fel újra. Persze egy hal sem értékelte a mutatványt.

Ezzel mondjuk nem dicsekedtem otthon... még valaki kimondta volna, amit titokban magamról gondolok : )

Tegnap ismét havazott, és bár ma reggelre ragyog a nap, de a pocsolyákra új hártya fagyott, gondolom, üres a kikötő is. A reggeli tejeskávémat kortyolgatva ábrándozok kifelé a fejemből, azt nézem, a hátsó terasz gerendáira kötözve moccanás nélkül lóg búsan a kedves kajakom. Ha szeme lenne, bánatosan nézne, gazdám, mikor megyünk már? (Csak szólok, nincs neki! ) Ezért aztán inkább én merengek, és jobb híján próbálok magamban felidézni egy-két történetet, amiken együtt estünk át.

Az első kajakos év kezdetén, nem értem rá, valahogy úgy alakult, hogy csak ritkán jutottam ki a partra, akkor is csak egy match-bottal ültem ki az olajfa alá, a nád takarásába, a fenekezővel meghorgászható csücsökre igyekvő pecások, ellenőrök észre sem vették, hogy ott vagyok. Hetekig szórtam a kb. 8 méter széles csatorna túlsó oldalán a nád tövét, várva a megjelenő halrajokat. Nem jöttek. Azért fogtam bodrit, verest, compót. dévért, nem volt unalmas, hiszen felettem egy szarka pár fészkelt, végig asszisztáltam a fiókák növekedését, kirepülését is. A fa alatti árnyékban viszonylag kényelmesen vészeltem át a bitang melegeket, a nagyobb halak nem sokat zavartak... Én tudom, hogy a lustaság az oka, reggel, és este kéne kijárni, de úgy hiszem, ahhoz egy másik bolygóra kellene újjászületnem, most már ez marad, és kész. Azért bosszantott, "tonnaszám" fogyott a kukorica, minden különösebb eredmény nélkül. Esténként a kutyámat sétáltatva általában ugyanide jöttem, és egyszer, véletlenül pont akkor, mikor megjött a pontycsapat. Nincs mentségem, nyilván eddig is szorgalmasan látogatták az etetésem, csupán én nem voltam jelen a névsorolvasáson. Változtattam hát az alapfelálláson, és magamon erőt véve, korai, ill. kései időpontokban kezdtem kiülni, végre sikerrel! Csodálatos látni, amint az étkező csapat végigkutatja a partot, billegő nádjelzéssel tudatva jöttét! Fogtam is közülük, bár az olajfa ágaitól alig lehetett  akadás nélkül bedobni. Szerencsére van nekem egy remek kis felülős kajakom, eszembe jutott, mi lenne, ha megpróbálnám arról... és lőn!

A csónakkal ellentétben ezzel lehet hangtalanul siklani, szinte ráálltam a halakra a sötétben. Más dolgom nem is volt, mint követni a jelzéseket, és a halak orra elé ejteni a csábosan tekergő ujjnyi gilisztával csalizott készséget. Már maga a lopódzás is óriási élmény, szinte vágni lehet a csendet, csak a természet zsizseg, a feszültség nő, és akkor finoman megmoccan az úszó! Billeg kettőt, aztán alámerül, amit egy azonnal bevágás követ! Szétspriccel a víz, a csapat fejvesztve menekül a keskeny, sekély helyszínről, egy darabig nem kell visszavárnom őket, azt hiszem. De a halam jól dolgozik, felváltva vontat jobbra, és balra, hiszen a kajakom ellenállása nem okoz neki gondot (el sem merem képzelni, mi lenne, ha egy nagyobb harcsát akasztanék így, meglehet, hetekig vontatna  a tavon), megpróbál alattam kitörni, de szerencsére sem kikötve nem vagyok, valamint a kajak alja is teljesen sima, nincs esélye rajta leszakadni. Sötét van, de lelki szemeimmel látom magam, fülig ér a szám, a botom dolgozik, a hal fárad, aztán lassan csillapodnak a kirohanások, megadja magát, már csak a merítőből pislog néhányat. Mérő nincs nálam, de nagy, 4-6 kg-os lehet, szép, erős pikkelyes, öröm nézni, ahogyan visszaúsztában tolja maga előtt a vizet...

Hejj, kajakom-kajakom..., hol van már a tavasz!

Biztos sokan vannak mások is rajtam kívül, akik szívesen fognának lékről nagy csukát. De vajon tudják-e, hol keressék ezeket a gigászokat, hogyan fogják meg őket? A 2011-es nyaram-őszöm nagy csuka fronton jól telt, többet is kaptam, mint amit megérdemeltem volna, olyannyira, hogy lassan kezdtem azt hinni, hogy ez nekem jár. Mivel a TÓ bezárt novemberben, majd még néhányszor, amikor újra bekönyörögtem magam egy-egy after partyra, addig jártam a tógazda nyakára, mígnem beengedett bennünket egy utolsó utáni alkalommal a jégre. Tudni érdemes, hogy ez a völgy hamarabb hűl, mint a környék laposai, és jól tartja a hideget, mostanra is vastag, embert-fejszét-fúrót próbáló jege lett. Márpedig mi a 10+-os csukákkal álmodtunk, hát 3 furatnyi lékből készítettem elő vagy 20-at, ömlött rólam a víz, mire befejeztem. (Azért kellett - volna - ekkora, hogy a hasas példányok kiférjenek majd, hogy nézett volna ki az, hogy megfogunk valami igazi méretest, majd le kell vágnunk a zsinórt, mert beszorul.) A hideg, téli naphoz képest kellemesen napsütés fogadott, csak az a fránya 800 méter ne lenne, míg be kell cipekedni... de aztán ezen is túl voltunk. Fúrás-faragáson, hólapátoláson túl már csak a csalizás, és a vitaindító pálinka fogyasztása volt hátra. Ettől kap a hal! Legalábbis az elméletünk szerint. Bevetettük hát a cájgokat, minden elméleti horgásztudásunkat, reményeinket, osztán vártuk a sült galambot ... ööö, halat. De csak nem akart jönni. Nem baj, ezért vágtuk a rengeteg likat, állítgattuk a mélységet, hering olajoztuk a csalit. Semmi. Mártogattam, vörös, kárász, bodri, szelet mind-mind kipróbálásra került, de nem hozott eredményt. Az amúgy hideg, de a napsütéstől szikrázó völgy mihelyt árnyékba került igyekezett jéggé dermeszteni minket, behatolókat, pedig mindenki vastagon öltözött, ettünk-ittunk közben, hogy a belső fűtés is dolgozhasson, de az árnyékban ez is kevésnek bizonyult. Már kezdtünk pakolászni, mikor a sógor, akinek elméletben a legkevesebb köze a pecához a végén csak akasztott egy pár kilós jószágot. Addig fárasztgatta, és olyan jó tanácsokat kapott az immár mellékszereplővé degradálódott "mesterektől", hogy a végén még ez is elment. Szerencsétlen jószág nem bírta kivárni, míg a felek megegyeznek a húzd meg, vagy ereszd meg taktika helyességén, és lemaradt a várva várt hal. Azóta hallgatom a különbséget az elméleti és a gyakorlati horgászok között...

Székely Imre (Sz.I.):Mekkora harcsákat látok nálad... [:)] szívesen kikérdeznélek egyszer! Mesélj, hogyan pecálsz?

Szabó János (Sz.J.):Kérdezz bátran, módszer az van bőven. A felszíni horgászatot részesítem előnyben, de annak jó pár válfaját használom. Nincs az a harcsa, amit ne lehetne becsapni, csak türelem, és taktika kérdése. Az óvatosabbakat is horogra lehet csalni, akár évente többször is, csak megfelelően kell felkínálni a csalit. Ezt jó pár példa bizonyította nálam, egy 217cm-est tavaly 2x megfogtam (április, augusztus) 2 különböző helyen, különböző felszíni módszerrel. Ami lázba hoz, az a harcsa pergetése, itt is rengeteg trükk van akár a bevontatásnál, akár a wobblerek megválasztásában, átalakításában.
Sz.I.:Most, a tavaszi vizekben hogyan találod meg őket, merre keresed a harcsát?
Sz.J.:A tavasz kezdetével melegszik a víz, és ugye köztudott, a kis víz előbb melegszik, mint a mélyebb részek,ilyenkor a csalihalak ösztönösen felkeresik a melegedő vizeket, és sorban megkezdik a nászukat. A harcsák is ezt teszik, követik a táplálékukat adó keszegféléket a sekélyebb vizekbe. Március közepétől /időjárás függő/elkezdenek szó szerint zabálni, ilyenkor agresszíven táplálkoznak még a nagyok is. Ez idő tájt szívesen felkeresik a befolyók környékét, sőt tanyát is vernek ott, mivel a víz mindig szállít számukra könnyedén hozzáférhető táplálékot. A tavaszi áradások pedig szó szerint mágnesként vonzzák őket a befolyók, zsilipek környékére. Április a legjobb hónap számomra, ilyenkor javában tart még az agresszív táplálkozás, a harcsáim javát ilyenkor fogom meg. Nem ritka a 4-5 harcsakapás egy éjjel, de volt rá példa hogy 11 db-ot fogtam egy éjszaka, 15-45kg között. Ebben az időszakban zajlik a bodorkák ívása, ami pár napig tart, ekkor akár tömegesen is megjelenhetnek kivenni részüket a csemegéből. Ezt az időszakot mindig figyelem, amint elkezdődik, végig horgászom, ha tehetem. Ilyenkor eredményes módszer lehet az úsztatás, stupek, bója, különböző szakítós felszíni módszerek élő csalihallal. Ha ez a fő táplálék, a puhatestű csalik iránt közömbösek tapasztalatom szerint. Persze ez nem azt jelenti, hogy azokkal nem fogható, ha megtalálja, felveszi valószínűleg, de egy csobogó csalihal sokkal figyelemfelkeltőbb, mint a pl. gilisztacsokor.
Sz.I.:Miből áll ilyenkor a szerelésed?
Sz.J.:Legfőbbként bóján horgászom, ez egyszerű, van a bója alján lévő súly, majd zsineg, és következik a test, majd újabb zsineg, aminek a végén egy klip található, ami kapásnál leold. Felszerelés: egyszerű főzsinóron egy 300-400gr-os úszó alatta 1cm-es gumigyöngy 3db, majd 200gr-os ólom, megint gyöngy, 80-100kg karabíneres forgó. Ebbe akasztom az előkét, amit magam kötök 130 mono, vagy 100-as fonott, erre kerül a horog 1-1-es vagy 2db 1-es illetve 1db 1-es+1db 3-as. Az 1-es horgok 8/0-10/0 méretűek a hármas pedig 4/0-6/0. Owner, vagy VMC, de sok jó horog van még. A főzsinór mindig fonott 0,50-0,89-ig de az ideális a 0,65 -100kg ezért arra van szükség, mert lehet számítani közel 100-as harcsákra is, ahol pecázom. Meg hát sokat számít, ki hogy fáraszt, én bevágás után egyből full fékkel, erőből teszem - nincs eresztés semmi-,ide kell az erős bot, megbízható erős orsó, zsinór, horog. Szakító: ezt is használom gyakran, ilyenkor csak a forgó, és az előkötött előke van a főzsinóron. A forgóba belekötök 0,20-0,25-ös monot és azt kikötöm a szemközti stéglábra, benyúló faágra, nádfalra stb. majd belerakom a botot a bottartóba és megfeszítem a zsinórt,a csalihal a felszínen fog veretni, ha elkapja a harcsa, a mono szakad. UI: A bot hegye mindegyik estben az ég felé néz.
Sz.I.:Én a 3,9-es 3,5 lbs bojlis botjaimmal szándékozom harcsázni, de szerintem arra sok a 100kg szakító. Hány métert tekersz fel az erős fonottból? Egyben több százat, vagy elég, ha 100-130 m van rajta?
Sz.J.:Lehet azzal is, csak nem mindegy, milyen terepen horgászol, akadók közt, vagy annak környékén halott ügy. Nem tudsz vele nagyot húzni, és nem te irányítasz, hanem a harcsa. Arra nem is szabad túl erős fonottat rakni! Nekem 0,60-ból 250m fér átlagosan fel az orsóimra, de a Rhinora 450m 0,60-as. Kell a 250m mert van úgy, hogy messze bójázok, 100-150m-re, és mire odaérek a bothoz hamar lepereg a maradék, ha nem figyelek. Partról ami nagyon bevált nekem, az a Sanger Uni Cat Boja botja, (3,4m 200-500gr) iszonyatosan erős! Egy 3,5 lbs bottal egy 50 kg körülit 15 percig minimum fárasztasz, de lehet, hogy tovább.
Én nem szeretek sokáig fárasztani, 100-150m-ről 5 max 10 perc, de az is ritka. Tiszta erőből fárasztok, orsó fékek behúzva teljesen, aztán tépés. Itt én irányítok, nem a harcsa. De ehhez erős bot, orsó kell, meg persze minden kellék. Ha bojlis botodra erős fonottat raksz, biztos eltörik. Meg a stupek behúzást is felejtsd el, azzal nem lehet 200-250gr-os ólmokat bedobni. Hát elvileg elég a 130m zsinór, de ha tudom, hogy várható harcsák közt nem ritkák az 50+-osak, akkor raknék rá inkább még. Barátomnak volt egy 3,9m Surf botja 5lbs azon egy Fin Nor Offshore 950 az tele 0,50-72kg fonottal. Befigyelt neki egy 60-as harcsa ki is fárasztotta, ám a partnál még egyszer megindult neki, ekkor behúzta a féket, és a botja kettétört azonnal. Ha ezt az én botommal teszi semmi gond, szóval vigyázni kell a szerelék összeállításánál, mert ha egy eleme nem megfelelően van méretezve, akkor valami törik, szakad. Azt még hozzáteszem, az ilyen 5perc körüli fárasztási idők alatt annyi erőt, energiát veszítesz, hogy utána kezed-lábad remeg, de ebben ez a szép, a harc szemtől szemben. Pergetés az más műfaj megint, itt 0,20-0,25 Berkley fonottat használok 50-200gr bot 4000-es orsót. Itt ugye jóval tovább tart a fárasztás, a finomabb szerelék miatt akár 1 óra is lehet. Itt nem dobod be minden erőd, és eleinte nem te irányítasz, hanem ő. Amire mindig figyelni kell, az a horog, kiemelés előtt mindig meg kell győződni róla, hol akadt, esetleg nem lóg-e a másik horog mellette, nehogy belenyúlj, nagyon sok ilyen súlyos balesetet láttam, sajnos.
Sz.I.:Mesélj, milyen tavaszi sztorik estek veled! Merre harcsázol legszívesebben itthon?
Sz.J.:Amint mondtam, az április a kedvenc hónapom, átlagosan úgy 50 db harcsát fogok évente (30-80kg között), a kisebbeket nem igen tartom számon, de szerencsére el is kerülnek. Mondjuk, tavaly megtaláltak, mert elég sok 10-25kg közötti lett telepítve a tóba. Pér a kedvenc helyem a tavak közül, ide sokat járok, de a Duna, Rába, Rábca is eredményes szokott lenni. Ismerem ezt a tavat, mint a tenyeremet, sokszor láttam leeresztve, és tisztába vagyok vele, mekkora harcsák vannak benne. Hát, lehet nem ide illő sztori, de elmondom: lementem bójáról harcsázni 2 bottal, amiket egymástól kb. 100m távolságra raktam. Jött két kedves osztrák ismerősöm pontyozni, megkérdezték, beülhetnek-e a 2 bójám közé bojlizni 1-2 órára, mert csak ennyi idejük van. Gondoltam, miért ne, addig is tudunk beszélgetni. Egy óra elteltével a száraz kukoricával csalizott botjuk elszólta magát, a bevágás és aztán az 5 órás fárasztás után a horgon egy 242cm 85kg-s harcsa volt. Felváltva fárasztották, a harc végére az orsó is megadta magát, hiába volt Shimano Big Baitrunner. Én meg nem tudtam eldönteni, sírjak, vagy nevesek kínomban : (
Egy másik: Kedves barátom mindig nyaggat, vigyem el harcsázni. Tudni kell róla, 5kg-os pontynál nem fogott nagyobb halat. Gergőnek hívják 168 cm 130 kg! Na, mondom, gyere, megyünk, összeszedte a cókmókját és elindultunk. Behúztam a szerelékeket, aztán ő elővette táskáját azzal, hogy éhes. Megevett egy tábla szalonnát, meg egy pár kolbászt aztán elbólintott. 10 óra körül járhatott, amikor a kis csilingelő a bot végén megszólalt. Odafutottam, nézem, na mondom, ez csak a csalihal. Ahogy ezt kimondtam magamban, a bot karikába hajlott, a kapásjelző felsírt, a zsinór csak úgy futott az orsóról. Bevágtam, kitekertem a stégig, közben ébresztettem Gergőt. Itt a harcsád, átadtam a botot neki, de ugye én behúzom a féket teljesen. Lehajoltam a stégen hogy felhúzzam, erre megindult a Gergővel együtt, csak arra lettem figyelmes, hogy a Gergő már a vízben van : ) Hamar leugrottam, átvettem a botot, aztán kiemeltem a halat. Az ő keze úgy megrándult, hogy egy hétig fájt neki, még azóta nem akart harcsára horgászni... Beszélgettem vele később, azt mondta, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen erő van bennük, és ez csak egy 185cm-s, 45kg példány volt.(PÉR horgásztó)
Sz.I.:Emlékszem, Füreden az NDK-s "vízisíelők" is így indultak... fejjel előre : ))
Sz.J.:De Koroncói is hasonló, ott tavaly 2db 100 felettit fogtak, 110 kg, ill. 121 kg 260 cm.
Sz.I.:Az szép, már vágósúly, malacban is.
Sz.J.:Csalihalakat csak nagyokat használok,ismerőseim meg is vannak rökönyödve, amikor látnak pecázni, ha nem tudok csalihalat fogni akkor még a 2 kg-os pontyot is felteszem, és fogtam is vele! Átlagban amiket használok, azok 40dkg-1kg között vannak.
Sz.I.:Hogyan kötöd ki az éjjel fogott halat, ha nem akarsz neki sérülést okozni? (pl. ha a reggeli fotózás után el fogod engedni)
Sz.J.:Már sosem kötöm ki! Fotó után megy vissza. Versenyen fordulhat ilyen csak elő, akkor egy zsinórt bevezetek a kopoltyú két oldaláról és kész, a fején lesz egy hurok.
Sz.I.:Ok, vagyis ez nagyjából azt is jelenti, hogy ha kikötöm, sérül, akármilyen óvatos is vagyok, igaz?
Sz.J.:Csak sérülten viszem haza, ami nem tud elmenni ritka, de van olyan is. Benyeli a horgot torokra, vagy volt, hogy a stressztől, egy óráig úsztattam, de semmi. Ha nem kell, és nem sérült, enged vissza azonnal!
Sz.I.:Így fogunk tenni, most már csak meg kellene fogni...
Sz.J.:Így van. Amit esetleg megeszel, vidd, a többit, főként a nagyokat engedd el, hátha megfogod újra, vagy akár a fiad! A horgokra meg mindig figyelj! Egyszer egy 18 körüli fiú életét mentettem meg e miatt, majdnem meghalt! Én, amikor bójázok, vagy csónakkal húzom be a stupekot, mindig körüljárom a tavat, és szándékosan felverem őket, a felvert harcsák 90%-a visszatér oda, jó párat megfogtam így.
Sz.I.:Tapasztalataid szerint mennyire kell melegednie a víznek, hogy feléledjenek?
Sz.J.:10 fok, csak a március-április csalóka, nappal ugyan 18 fok, de éjjel akár mínuszok, ez nekünk kellemetlen, bár ki lehet bírni, nyáron meg a szúnyogok hada miatt nehéz.
Sz.I.:Csupa osztrák jár a 'tavadon', most nézem!
Sz.J.:Ja, engem már nem engednek jó ideje feltölteni képet, csak azért mert vagy 50-et felraktam, aztán mondták, most már ne,inkább más is hadd!
Sz.I.:Műcsalizol is, pergetsz? Ha jól értem, most tavasszal élőhalazol, és majd utána indulsz műcsalival keresni a harcsát?
Sz.J.:Szinte mindig élő hallal horgászom. Tavasztól őszig ha csak pergetek, nem bójázok, olyankor én keresem a harcsát, élőhalnál neki kell megtalálnia. Ha csak pergetni megyek, akkor be a csónakba, aztán keresgélem őket, nem évszakfüggő.
Sz.I.:Ok, a pergetésről majd később beszéljünk, jó? Az egy következő gigantikus téma. Mesélj felszerelésekről, ezekről pl. mi a véleményed? Cormoran Seacor 390, multiorsó integrált Line counter mélységmérővel, 3 acél golyóscsapágy, egy tömbből készül... stb.
Sz.J.:Gyenge.
Sz.I.:A bot, vagy mindkettő? És ezek? Cormoran-seacor-fjord-boat-11536, ebben meg az a zsinórvezetős spicc az érdekes, cormoran-giga-fighter-interline-fjord-boat-11512, ilyesmivel találkoztál már?
Sz.J.:Találkoztam, persze, de nekem ezek a botok rövidek és nem jönnek be.
Sz.I.:A görgős spiccről mi a véleményed?
Sz.J.:Nekem nem kéne semmi pézért, volt Dam San fisher görgős, csak a gond volt vele, szétnyílt a görgő is. A hagyományos sic gyűrűnél nem kell jobb, ahol van hibalehetőség, az nem jó, ha harcsázol! Ami meg jó, mert van olyan is, az nem 15-20e hanem 100.000 fölött kerül. A zsinórt is megeszi lassan, ha beázik a görgő. Minél egyszerűbb legyen, nem kell a szép külsőre adni, az sokszor megtévesztő, és így lesz az olcsóból drágább. Egyszerű, erős, megbízható legyen, ennyi. A gagyi mindig gagyi marad, csak a gondok jönnek. 30.000 ft-ért nagyon jó botot lehet venni, akár újan, vagy használtan, az egy életre szól. Shimano Technium 3m 50-80lbs 3 részes, a bolti ára 85000ft, a vaterán 17000ft vettem meg anno. Biorost-szállal erősítve eltörhetetlen bot, ezzel azt akartam mondani, hogy lehet olcsón is jó botot venni! Ez pl. nem egy csúcs a Shimanonál, de ezzel bátran oda állhatsz bármilyen harcsa elé.
Sz.I.: Ez a lényeg, szerzek tehát rá egy erős multit, 60-as fonottat, 300 métert.
Sz.I.: Közben néztem botokat, ehhez mit szólsz? Banax SI SALT WATER 7000P, rendkívül masszív, nehéz terepre készült strapabíró orsó.
Sz.J.:Van nekem is 2db,se rosszat se jót nem tudok mondani mivel még egyikkel sem fogtam. Közben eltelt pár hét, és itt folytattuk:
Sz.I.:És, indul már a harcsa?
Sz.J.:A harcsa eszik már jó ideje!Kevés az időm sajnos, de 4db van már, 30-45kg köztiek. Mind felszínen jött dévérre, illetve bodorkára. Egyik kedves facebookos barátom eljött pecázni. Hajnali 1/4 6kor kapás, bevágás, szépen visszarúgott, aztán megindult, majd a 50-es/70kg/fonott elszakadt, ő meg lehuppant, ilyet még én se láttam. Ez a nagy valószínűséggel a 3 számjegyből állók társaságába tartozott!
Sz.I.:Milyen módszerre jöttek?
Sz.J.:Stupekre.
Sz.I.:Az csak egyféle, vagy vannak variációi?
Sz.J.:Vannak variációk de én csak sima 150 cm-s bergmannt használtam, 130 cm előkével, saját készítésűt természetesen, nem boltit. A bolti megbízhatatlan, csak összevágják, aztán 3500 ft. Az első jobb harcsánál meg annyi neki. 1000ft-ból olyat lehet készíteni, ami az életben nem megy szét, erős, strapabíró zsinórral, forgókkal. Néha ez is hiába, bakker, tegnap éjjel elment álmaim harcsája. Lementem a Mosoni Dunára a haverommal, ő kuttyogatott, én irányítottam a ladikot. Egy kövezéses szakaszra értünk, mondtam neki, én a part közelében próbálnám inkább, mert ott is 4 m-es víz van. Odairányítottam a ladikot, csorogtunk vagy 100 métert, és egyszer csak iszonyatos erővel érkezett a kapás. A bot majdnem kirepült a ladikból, az volt a szerencsém, hogy a nyele a combom alatt volt, bevágtam, aztán abban a pillanatban megindult a Duna közepére, de mint egy gőzmozdony. Na, mondom, ennek így nem lesz jó vége, a féket behúztam fullra, a botnak, zsinórnak orsónak bírnia kell, így is tettem, de meg sem érezte. Szó szerint értsd, a Fin Nor Offshore 950 szabályosan sírt! A zsinór pedig lassan-lassan fogyott, teljesen befékezett állapotban folyamatosan húzta a zsinórt. A kezdeti adrenalin szintem kezdett csökkenni, ezzel egy időben a kezeim is sajogni kezdtek, ilyen érzés még sosem öntött el,a lábaim, kezeim remegtek a fáradtságtól. Akkor lettem hirtelen figyelmes arra, hogy a 100 méterre hátunk mögött hagyott hajózási jelzőbójánál járunk, azaz kettőnket 100m-re felvitt folyással szemben a parttól! Mindez kb. 20-25 perc alatt zajlott le, már úgy voltam vele, még 5 percig legalább bírjam ki, aztán meglesz, feljön, és onnantól nyert ügyem van, de ez sajnos nem így alakult. Egy gyors irányváltást követően kiakadt a horog a szájából. Az eltelt 20-25 perces fárasztás alatt semmit nem csökkent az ellenállása, úgy hogy még saccolni sem merek, mekkora lehetett. A zsinór 0,60-90,6kg jól vizsgázott!
Sz.I.:Aztakutyamindenit, de kár, megnéztelek volna a címlapon.
Sz.J.:Az ám ,de előbb utóbb megfogom!Az "A" akciós bot "C" akciós lett, úgy karikába hajlott. A bot, gyűrűk is recsegtek, az orsó meg olyan hangokat adott..., na, mondom, itt a vége. Most is izomlázam van,a botot meg ahova betámasztottam, az ágyékom kék-lila. Ez, ha pergetve jött volna, kb. 2 perc alatt elvitt volna mindent. Itt még durva pergetés is UL lett volna. Szóval a Mosoni Duna is rejteget meglepetést.
Sz.I.:Mivel csaliztál?
Sz.J.:Tenyeres bodorkával. Ha fel tudtam volna húzni egyszer, de nem, pedig 15-20kg fékereje van a Fin Nornak és vitte, mint a szél. Nyugtatgatom magam, hogy nem én ... el, lehet mellévágott, és kívülről akadt, nem tudom. Sok harcsát fogtam, de ilyennel még nem találkoztam, pedig hoztam vissza 150 m-ről is 80 kg körülit. Akkor elaludtam, zsinór meg lefutott, maradt 50m kb., csónakkal lámpa nélkül azt se tudtam hol vagyok. Nem tudtam beemelni, úgy fújt a szél, majdnem felborultam. Ráfogtam, kihúztam magammal a partig, aztán telefonáltam: gyertek!
Sz.I.:Betegek ezek a horgászok...
Sz.J.:De jó betegség, ha tehetném, mindig táppénzen lennék! Csak addig ne haljak meg, amíg egy 100-ast nem fogok,a többi meg kiforrja magát, csak egyre öregebb leszek és gyengébb, nem lenne épp jó 65 évesen fogni. Eddig is tiszteltem őket, de most meg főleg!
Sz.I.:Jobban belegondolva megdőlni látszik az elmélet, mi szerint nagy csali, nagy hal, hiszen ezt a bengát egy mindösszesen tenyérnyi bodorkával akasztottad...
Sz.J.:Én pedig azt vallom nagy csali, nagy hal, de megtámad mindent, ami elé kerül! Ha 2 kg-os csalihal lett volna, azt is éppen úgy elkapta volna.
Sz.I.:Tudom, ezért írtam, gyanús volt a tenyérnyi : D
Sz.J.:Nem volt más.
Sz.I.:Mit szólnának a fagyasztott halhoz? Az még engedi is a levét ilyen meleg vízben.
Sz.J.:Felénk sokan próbálkoznak hasonló csalikkal, de nem mennek, az élő ficánkoló csalihalnál nincs jobb. A Pón megy, itt nem, tán mert oda messziről mennek, és otthonról készülnek a csalival, hogy ne kelljen tökölni. Mindenhol más és más a szokás.
Sz.I.:Mesélj arról, hogyan lettél horgász, miként vezetett az utad a nagy harcsákhoz!
Sz.J.:8-évesen kezdtem a pecát a papám jóvoltából, mivel az egyik egyesületnél dolgozott. Adott volt a vízpart közelsége, a Mosoni Duna lakhelyemtől 5 km-re volt, és de emellett rengeteg ér, holtág, egyesületi víz, tavak, folyók (Rába, Rábca) volt a közelben. A kis és nagy Duna összefolyása tőlünk 10km volt. A rablóhalas peca mindig is vonzott ezt az egyesületi vízen kezdtem el űzni, először talán 9 évesen fogtam sorban a csukákat, balinokat, süllőket, már akkor saját módszereket próbálgattam, nem a hagyományost. Saját vizünkben rengeteg volt a rablóhal, a balin, csuka számolhatatlan mennyiségben, pár nagyobbat elcsíptem. Aztán valahogy egy szép napon a balinozó szerkómat leszedte a felszínről egy szép 15 kg-os harcsa, utána minden megváltozott csak azt akartam fogni. Több ízben próbálkoztam a papámmal éjjel, és eredménye is lett, fogtam pár szépet. A helyi horgászok csak csodálkoztak, mert ők csak a pontyot ismerték szinte, számukra csak a fenekezés létezett. Aztán a Dunát is szépen lassan kisajátítottam, rengeteget bicikliztem, volt hogy napi 3x is letekertem, és itt rengeteg kölyök harcsát fogtam volt hogy napi 40-50db-ot 20cm-80cm között. Szerintem sokan nem fogtak annyi keszeget. mint én harcsát abban az időben. 9-10 évesen már átúsztam a mosoni Dunát több ízben, mivel a jó "iszapgiliszta" csali csak ott volt fellelhető, aztán szép lassan rájöttem, hogy így csak az apraját tudom megfogni, mert sok van belőlük, és jóval előbb megtalálják, mint a nagyok. Jöttek a trükkök, praktikák, más szerelék, élő csalihal, aztán szépen lassan lekoptak a kisebbek, és jöttek a nagyok. Ha jól emlékszem, 13 évesen 26kg volt a legnagyobb, de rengeteg 10-20kg köztit megfogtam, és persze sok el is ment. Fonott zsinór akkor nem igen volt. Talán 18-19 éves lehettem, amikor megfogtam az első 40 feletti harcsámat, ezt is a Duna adta úsztatva a kövezés szélében. Aztán telt múlt az idő, a harcsák jöttek-mentek, közben megismertem egy tógazdát, akinél sok kapitális harcsa élt, onnan kezdve jöttek a szebbnél szebbek. Ott éves szinten kb. 50 db-ot fogtam éveken át, 4-5 db 2m felettit évente, de többi sem maradt le sokkal tőlük. Ekkorra az emberben teljes mértékben kiéleződnek a dolgok, tudja mit miért csinál, felismeri a harcsa rablást, fordulást, bármilyen kis jelet érzékel, keresi-kutatja őket. Nem csak csinál valamit, hanem ösztönösen cselekszik, ismeri az adott hely minden zegét-zugát, hol az a hely, amit mindig előszeretettel megkeresnek a harcsák, figyelek minden apró dologra. Ami a kívülállónak nem jelent semmit, az nekem hasznos információ. Szóval idővel ez mind beléd ivódik, olyan dolgokat veszel észre, ami valóban apróság, de árulkodó jel. Pl: tegnap még nem volt megeresztve a zsilip, ma ontja magából a vizet. Ez sok embernek nem mond semmit, folyik a zsilip, mi van akkor? Nekem annál inkább, tudom, hogy a friss víz hozza magával a kaját is, ami vonzza a kisebb és a nagyobb testű halakat és a harcsákat is. De rengeteg kis jelentéktelen dolog árulkodik róluk, vagy az élőhelyük környékéről. Sok mindenből tevődik össze a siker, ilyen pl. a szándékosan felvert harcsák megfogása. Ilyenkor végigjárom a vizet, szándékosan zajt keltek, persze csak akkorát, hogy őket zavarja, kiugorjanak. Ezeknek a felvert harcsáknak a 90%-a nem megy messze, egyszer kiugranak, majd megállnak. Ez olyan 5-10 m szokott lenni, ekkor jó eséllyel megfoghatók, ha elsőre nem is de a második, harmadik dobásra agresszívan megtámadja a csalit, ilyenkor akár döglött hal is lehet a csali, a lényeg, hogy szinte végigcincálom a fenék közelben, ahol megállt. Tudom, hogy hol van, csak kapásra kell bírni, ha jól van mozgatva a csali, könyörtelenül megtámadja. Ha csak rádobsz, és várod a kapást, az kevés, tovább fog állni idővel, ingerelni kell. Ez a wobblerekre is igaz, sokat megfogtam így, hogy felvertem és a második dobásra már rá is nyúlt. Ilyenkor az agresszív veretésűek a nyerőek. Igazából, ha jól ismered a vizet, és napi szinten lent vagy, nem is kell, hogy pecázz, akkor is szembetűnőek a változások számodra, könnyedén kiszúrhatóak a tartóhelyek, amiket nem csak a természet alakított, hanem maguk a halak is. A tavasszal a nagyobb harcsák előszeretettel portyáznak egész éjjel, ilyenkor nagy területeket bejárhatnak Ezt több ízben igazolták, volt rá példa, hogy a tó egyik sarkán fogtam egy 201 cm-est éjjel 1/2 10-kor (jellegzetes ismertetőjegyei voltak bal bajsza sokkal kisebb volt, mint a jobb, a melluszonya hiányzott) ezt a harcsát reggel 5-kor megfogták a tó másik végében, 500 méterre oda. Ezt a harcsát egy stég lábánál fogtam meg szakító zsineggel. Ami arra ösztökélt, hogy oda kössem a cuccot, az az volt, hogy a stég végénél a partnál volt egy pandal, ami kb. egy méterre benyúlt a part alá, és 4m hosszan elnyúlt, körülötte pedig nyüzsgött a kishal. A kisebb halak, előszeretettel nyüzsögnek a harcsák körül semmibe véve őket, vagy talán így védekeznek a többi ragadozó elől a nagy mögé bújva. Tavasszal akárki akármit mond, szó szerint zabálnak, nincs, vagy nagyon kevés az óvatos kapás, agresszíven támadják a felkínált csalihalat, későbbiekben ez változhat. Ilyenkor aztán kell a masszív bot, és az orsó is jó kell legyen! Meg a horog, forgó! Én most szereztem egy Shimano Beast Master 300H 20-50gr-ost pergetni, jó lesz a gyereknek, ezzel a kisebb harcsákkal is jól lehet küzdeni, csukázni is jó lesz.
Sz.I.: Sűrűn horgásztok a gyerekeiddel?
Sz.J.: Mindig jönnek velem, én szunditok, ők meg figyelnek, a kisebbik fogott 15kg amurt is teljesen egyedül, csak szákoltam neki.
Sz.I.: Így kell felnőni!
Sz.J.:Ja, süllőzött 5cm-s razborával, erre elkapta neki egy 10-es nyurga. Itt legalább megnyugszanak, sütünk főzünk, elbeszégetünk, megfizethetetlen az élmény. Sok pecás nem tudja megkülönböztetni a rablást a pontyugrástól, ők ne félj, egyből mondják, hallottad apu, ez harcsa volt!