Totum

Ki tudja, hol helyezkednek el az őrület határai? Pentele-külsőn biztosan található egy szakasza. Képekkel nem szolgálhatok, mivel ha fényképeztem volna, már nem tudnék élőben beszámolni a relevációmról, az ujjak hiánya ebben - gyakorlat híján - egyébként is akadályozna, gondolom. Felismertem tehát magamat a jegecről visszatükröződő körvonalakból, a jellemzően rángatódzó fejet formázó árnyék, guvadó szemek, és hangos koppanással talajt fogó nyál-, és takony keverék egyenként is bajt jelentenek, együttes előfordulásuk csupán olyan esetben lehetséges, mikor úgy megyek ki "horgászni", hogy semmiféle józan intelmet nem veszek figyelembe. Például azt, hogy a kiválasztott helyszín kerékpárral csupán 1,5 óra alatt közelíthető meg. Például akkor, ha az előrejelzések kemény fagyot ígérnek. Például úgy, hogy ugyanaz a galád előrejelzés, a hűvösebb idő mellé még gyilkos szelet is párosít. Az előrejelzésekkel ellentétben most szombaton nem volt hideg, először is, mert nem éreztem a tekerésben megizzadván, másodszor, mert a jeges úton orra esve, másról mérgelődtem, harmadszor, mert a patakpartra megérkezve, a széltől zombivá válva, szinte nem is a túlélésért küzdöttem, hanem a saját végtagjaimba kapaszkodtam, nehogy az elképzelhetetlenül tonnányi súllyá vált kerékpárral együtt lefújja rólam őket a szél. 9-kor indulva 11-re partot is értem, Bence kartársra saját taknyába fagyva találtam az összefolyásnál, ő gyalog érkezett, és reggel 8-tól nyomta. No comment. Nincs annyi nyomdafesték. Úgy 20 perc dobálás után (kesztyű le - dobás, kesztyű fel - tekerés, kesztyű le - jég kitörése a gyűrűkből, kesztyű fel - csak úgy, kesztyű le - dobás...), melyet az okosan fennhagyott fonottal próbáltam kivitelezni, végre megszólalt a vészcsengő. Pakolás, pucolás. Visszafelé más utat választottam, remélve, hogy betonúton örömből kitekerhetem magam. Az első szembe jövőtől megkérdeztem, melyik út vezet Budára? A válasz ilyesképpen hangzott: aaöóaéeoia uaaaoi iaouoaaia. De mutogatott maga mögé, én pedig nem vártam meg, míg kiderül, hogy csak összefagyott a hangképző szerve, vagy még el kell végeznie néhányszor az első osztályt, netán éppen átalakulóban van valami szörnyű létformába. Szerencsésen elérve Pentelét még szalutáltam Széchenyi Zsigmond sírjánál, később pereceltem két szimpatikusat a jegesre fagyott felüljárón, aztán egyszer csak elértem a várva várt vonatot... ami hipp-hopp! 50 múlva már indult is. 

Bence délután 4-kor írt, hogy lassan hazaindul, és emlegetett valami csukát, ami majdnem meglett. Ehh, fiatalság, bolondság!

Tél van, és bár a tavak nincsenek befagyva, a lusta horgász (jómagam), nehezen vesz magán erőt egy-egy pecára. Mikor a munkából hazaérek, már sötét van, és bár tudom, hogy ez még nem kéne, hogy akadály legyen, mégsem visz rá a lélek, hogy ilyenkor gyötörjem magam. Igaz, január első napja a Gaja-patak partján talált, és azóta is kétszer próbálkoztam, de azért, valljuk be, ez nem egy intenzíven horgászó pali sziluettje...

Az idei év azonban jól kezdődött, az volt a stratégia, hogy nem lesz olyan marha, aki az első nap reggel a vízparton kezd, és lőn! kettecskén voltunk egész végig. Hiszen ki az az elmebeteg... Szanaszét fagytunk, viszont komoly leckét kaptam pataki mikrojiges sügerezésből. Szégyent talán nem vallottam, és igazán remekül éreztük magunkat!

Így indult a reggel.

Aztán itt fagytunk szanaszét, és még a halak sem jöttek.

De Miután Peti fogott sok csíkos vitézt, nekem is esett pár, a helyet és a módszert nem árulhatom el, mert olyan titkos, hogy meg kellene öljelek!
A hol, és a hogyan olyan szuper titkos információk, hogy bekötött szemmel kellett vezetnem, és pecálnom is, nehogy bármi kiszivárogjon. Így aztán azt sem tudom, hogy tényleg fogtam-e, vagy csak ugyanazt a halat adta többször a kezembe Péter Mester? Az egy külön sztori, milyen egy tortúra vár arra, aki megfizetett engedélyek birtokában, törvényesen szeretne szenvedélyének élni. Cézár simán az oroszlánok elé vetette volna az egész bagázst.

Pár napra rá Cica barátommal kinéztünk csukázni... no álljunk csak meg egy szóra! Ma van 14-ike. A Gaján voltam 01.01-én (fogtam sügeret, vayg nyolcatt), 01.02-ikén áttekertem Nimitzzel Agárdról Sukoróra (ööö, nagyon jól szórakoztam), 01.05-ikén Cicával megtekertük az Agárd-Sukoró-Dinnyés-Agárd kört (némely csukák estek), azaz még előtte 4-ikén valamelyik nap pergettem a Császáron, és Sukorón (a halak köszönik, jól vannak), és aztán 01.11-ike újra a Gaján talált, 12. vasárnap pedig elkerékpároztam újra a Császárig... Nem is vagyok olyan lusta! Csak a sötétben horgászat a mumus, olyankor már jobb szeretek egy pohár bor mellet hülyeségeket írkálni.

Szóval kinéztünk csukázni, itt hagytam félbe. Egy egész nap tekertünk, egyetlen egy halam akadt, egy szépecske harapott rá teljes csőrrel a spinnerbaitra. Hazafelé sétálva megállat még sötétedésig a Madárvárta melletti egykori kikötőben, és a pataki pecából maradt szerelékkel (8-as fonott, 1 gr-os jig, beamfish) abból a vízből, amiben hónapszámra nem jön ki semmi, kikaptam két csukeszt 20 perc alatt! Remek napnak tűnt, csak István szidott, hogy miért koptattam le... mégsem mondhattam neki azt, hogy végre horgászni akartam egy jót : )

A Gajra négyen mentünk, egy kivételével régi motorosok, igazi sügerező fenomének. Igaz, hogy elmondtam előre, mivel, és hogyan kell horgászni, de csak erőltették a "vastag" zsinórt, nagyobb gumikat, "gyors" behúzást. Nem is fogtak semmit. És én sem. Amíg meg nem érkezett a hely tudora, és drop-shottal ki nem vett pár szép sügeret az orrunk elől, ahol addig mi is próbálkoztunk. Pedig annyira tudtam! Csak a lustaság fél egészség szemlélet jegyében nem szereltem át eleve erre. De most már nem volt sem kétségem, sem mentségem, változtattam a szereléken, és láss csodát: kinézett vendégségbe pár csíkoska! Az már biztos, hogy az eddig eladni szánt UL botomat megtartom, éves jegyet veszek, és munka helyett a pataknál fogok sétálgatni...

Valakii!! ÉBRESSZEN FEL!

... elmehetnek mind a pokolba!

Törvény-, és hal tisztelő emberként szeretek engedély birtokában vízen lenni, velem ne kötözködjön senki. Idén úgy esett, január hatodikán dolgozom legközelebb, érthető, ha úgy gondolom, ebbe a pár napba néhány horgászat is belefér. Az "urak" bénázása folytán állami jegyem új még nem lehet, ezt a hiátust remekül kezelve elnapolták a 2014-es engedélyek kiadását, ez hát nem is gond. Azonban idén először úgy gondoltam, országos jegyet szeretnék, hogy bátran élhessek a majdani remélhető meghívásaimmal, vagy megállhassak majd bármely víz mellett. (Az, hogy minden területi jegy vételt neten, telefonról intézhessek, bármikor, egyelőre elérhetetlen. Ez önmagában is megér egy misét.) Én a Velencei-tónál lakom, és ugyanannak a horgászegyesületnek vagyok a tagja kb. 35 éve (uhh). Tavaly is hasonló mizéria zajlott, akkor beneveztem a kedvenc, lakóhelyemhez közel lévő horgászbolt egyesületébe, így lett a Velencei-tóra majdnem időben területim. Idén nekik még nincs, de a tó körül pár helyen már kapható. Első kérdés: Mi az, hogy nem kapható egyszerre, mindenhol, mindenféle engedély? Vigyázat, a Mohosz dinnyésen akkor ad, ha ott leszel tag (ha igaz, ennek még utána járok)! Én a hét végén a pákozdi oldalon horgászni fogok, de! ha nem kapok országos jegyet, akkor meg kell vennem a tóra szólót. Vagy költsek napijegyre? 2. (költői) kérdés: ha a bénázás folytán kénytelen vagyok napijegyet venni, akkor az beszámítják a majdani éves jegyem árába? 3. kérdés: Mi a rossz nyavaja olyan nehéz abban, hogy december elején megvehessem a következő évi engedélyeimet?

Szégyen, és disznóság, hogy a szolgáltatást, amiért szépen tejelünk úgy mérnek, mintha nekünk tennének vele szívességet!

4. Utolsó kérdés: Miért nem váltjuk le ezeket az alkalmatlan, az érdekeinket nem képviselő, sőt! a törvényeket betartását szinte lehetetlenné tevő tisztségviselőket, akik miatt a kedves játékom minden év elején ilyen lelket mérgező teherré válik?

Benézel a lomtárba, és kötegekben állnak a botok, minden sarokban orsók karjai kandikálnak ki a dobozokból. Szatyrokban, műanyag tárolókban, horgász dobozokban ezerféle cikk lapul. De jó, mindenféle horgászmódszerhez akad itt felszerelés... de, amit most éppen keresek... hová is tettem?

Két problémát szokott nekem okozni a nagy választék, az egyik éppen a bőség zavara, amitől aztán a vízparton alig tudok választani a rendelkezésre álló lehetőségek közül. A másik gond, hogy ha a úgy indulok, hogy mindenhol lóg rólam egy botzsák, táska, szatyor, vödör, a végén majd leszakad a karom, vállam, és az egésztől elmegy a kedvem. Lassan eljutottam hát odáig, hogy egyszerűsíteni kellene. Egyébként is egyre többször pergetek, azt egyszerre csak egy cájggal lehet, és a két botos fenekezésnél is többre becsülöm az egy botra koncentráló feederezést, úszózást (Arról nem is beszélve,hogy egyre is nehezen figyelek, nem kettőre). Azonban még így is sokféle horgászmódszerből lehet választani, kérdés, hogyan lehet ezeket a különböző igényeket kevés felszereléssel megoldani? Lássuk csak, mi minden jöhet szóba (nálam):

- 1., kishalazás, ha csalihal kell, vagy csak egy szórakoztató vörösszárnyú, bodorka aprítás a cél,

- 2., úszózás, match-bottal sliderezés, ha nagyobbak, netán ponty a vendég,

- 3., fenekezés, ami én történetesen feederrel űzök,

- 4., UL pergetés,

- 5., pergetés,

- 6., távdobással horgászás,

- 7., harcsázás, ami aztán megint egy külön téma.

A hirtelen felsoroltakat néhány millióból, és egy konténer megtöltésével is meg lehet oldani, de mielőtt elszaladnák seggére verni egy szabad szemmel is jelentősnek látszó összegnek, lássuk csak, melyikhez módszerhez milyen bot, orsó kell:

1., hajlékony, könnyű rövid bot, vagy spiccbot

2., közepesen hosszú, vagy kifejezetten hosszú bot, könnyű orsó

3., rövid, közepes, hosszú bot, a távolságtól, halak méretétől függően, könnyű, de távdobó orsóval

4., pár grammos dobósúlyokra finom spiccű bot, vékony fonott kidobásához való spinning orsóval

5., 5-40 gramm közötti dobótartományba tartozó rövid, gerinces bot, vastagabb fluorkarbon zsinórhoz multi orsó

6., 4 m feletti, kb. 150 gr-ra optimalizált eszköz, csillagászati összegekért

7., speciális kemény, strapabíró felszerelés (már-már durva összeállítás, ha igazán komolyan gondoljuk)

A 6., 7. pontot félretéve nézzük, hogyan oldottam meg a feladványt:

Az 5., pontra nekem külön bot&orsó kombó jutott, az estek zömében ezt használom,egykezes dobás közben a csónakon, motoron, kormányon tudok babrálni, és űzhetem kedvenc szórakozásomat: a ragadozó halra cserkelést.

Az 1., 2., 3., 4. pontokat egyben vizsgálom, ez az, ahol szerintem egyszerűsíteni tudtam, kis kompromisszumokkal:

3., A feeder horgászathoz eleve vagy 3 bot kellene, ha a pickertől a távdobóig tervez az ember. Eleve rosszul kezdődik... Sokat kutattam a neten, és találtam rá egy variálható botot, ami több részből áll 2,4m-től 3,8m-ig 4 különböző hosszban használhatók a tagok, összeállítástól függően. Erre biztosan alkalmas, többször kipróbáltan bizonyított, 7-8 kg-os pontyokat is partra segített a legnagyobb hosszban, de másra is remek! 1., A legrövidebb verzióban a kisebb dobra tekert 8-as fonotthoz vékony nano előkét kötve, a legpuhább feeder spiccet használva élvezetes kishalas lett belőle, az eggyel hosszabb verzióval pedig kis patakon szűk helyen kilós kárászokkal, pontyokkal vívott meg, sikerrel. Eddig semmiféle megalkuvással nem járt a választás, egyedül az igazi távdobásra nem alkalmas (bár 70-80 méterre még így is használható), ezt előre is tudtam, erre majd egy külön összeállítás kell (6.). 2., A leghosszabb változata match-horgászatra is alkalmas, nyilván nem tökéletes, de kevés kompromisszumot követelő megoldás, mivel elég gerinces a legerősebb spiccel. 4., Ez a pont az, ahol komoly meglepetés ért. De először lássuk a negatívumokat. A feeder botom legrövidebb változatát a legerősebb spiccel használva 2,4m hosszú botot kaptam. Ez jó 60 cm-vel hoszabb, mint a kis UL botom, igaz, messzebb is lehet vele dobni pont emiatt, hát még ha a 30 cm-es toldót beteszem! Azonban a feeder botokra jellemző hosszú nyél túllóg jóval a könyökömön, távol kell tartani a testtől, ha nem akarom, hogy az oldalamba álljon a vége. A gyűrűk feederhez készültek, vagyis vastagabb zsinórnál nagy súrlódást eredményeznek. Ugyanezen oknál fogva könnyen visszacsavarodik a kidobott zsinór, ha nem figyelek, ha ilyenkor mar rá egy hal, a spiccnek vége, az biztos. A jó hír, hogy kis odafigyeléssel könnyen túlteheti magát az egyszerűsítésre törekvő horgász a nehézségeken, lássuk, hogyan: a nyél hossza megszokható, messze sem optimális, de idővel el lehet feledkezni róla, ha már rááll az ember keze. A 2,4-2,7-es hossz lehetővé teszi pár grammos műcsalik egész messzire való kidobását, és mivel én 8-as fonottat használok, a gyűrűk sem jelentenek akadályt, szinte ellenállás nélkül fut ki a zsinór. Ez eddig azonban csak elmélet volna, ami nem sok mindenkit győz meg, de sok használatban már a gyakorlatban is bizonyított! A Velencei-tavon sokszor jelent problémát, hogy a kis csalikat messze kéne dobni, ezt most többször sikeresen megoldottam a 2,4-2,7m hosszú feeder bottal, és jó néhány csukát akasztottam így. 2-3 kg-osok úgy jöttek ki vele, hogy bár az orsó fékjét a vékony zsinór miatt lazára állítottam, meg sem nyikkant, annyira szépen dolgozott a bot. Lemaradt halam alig volt, pedig ici-pici horgok vannak a csalijaimon, a nagy pontyos eredményekből pedig következik, hogy ha nincs akadó a környéken, bármi kijön ezzel az összeállítással. Ráadásul a közbelső 30 cm-s tagot a szerint teszem fel, vagy veszem le, hogy szűk nádasban játszom, vagy pár méterrel meg akarom toldani a dobás távolságát.

Biztosan több ilyen allin-combó is létezik, a Middy feeder botomra azonban csak annyit mondhatok: imádlak, drágám!

 Az üzemszerű használatról beszámolók, és az ára megtalálható itt:

http://www.horgasz-zona.hu/cikkek/Middy_X-Flex_4G_Baggin_Distance_Feeder

http://mindenamifeeder.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1173325

http://www.horgasz-zona.hu/termek/MIDDY_4G_X_Flex_Baggin_Distance_Feeder/0/2/9/0

Sokféle csónakból horgásztam már, és meg kell mondjam, mindegyik jobb, mint ha a partról görcsölnék elérni a halakat. Annak is meg van persze a maga helye, és egyszerűbb is, mint akkut, motort cűgölni, kikötőt bérelni. Sok remek, és kevésbé, kényelmes, és szűk, masszív és billegősben ültem-álltam, és persze mindegyikből pergetni próbáltam. No, ez már nem annyira egyszerű, főleg, hogy általában alapon "pöfögő" motorral vallattuk a nádszéleket, és itt azért néhány hiányossága mindnek kiderült. Zörögnek. Vagyis általában dobozok, mentőmellény-tároló tetők, evező villák, és még ki tudja mi minden zörgő, dobogó részei a csónaknak mind-mind elriasztják a halat. Billegnek. Egy hosszanti tengely, a hajógerinc mentén mozognak, ami az előre haladáshoz nagyon jó, de ha a csónak orrába kiállva dobálok, máris ingataggá teszi a helyzetet. A velencei-tavi balinok megfogásához szerintem nagyot (is) kell tudni dobni, ez a partról lehetséges, vagy egy szilárd, széles fedélzetről. Rövidek. Vagyis azok rövidek, amik nem hosszúak : ) Az általános méretű csónakokból ketten nehezen pergetnek, nagyon kell figyelni arra, össze ne akadjanak a botok dobáskor. Irányban nehezen tarthatók. Lépésben haladva, dobás közben nehéz a villanymotorral, és a visszatekert felszereléssel egyszerre bánni, ha elengedem a kormányrudat, máris kitör valamelyik irányba. A kétszemélyes pergető horgászatnál az vált be nálam, ha egyikőnk csak vezet, "gájdol", míg a másik dobál. Vannak persze igazán jó csónakok, csak győzze az ember kifizetni. Kajakom már volt, és még lesz is, de most valami olyat szerettem volna, ami a fentiekhez képest mást, többet tud. Az első elképzelésem egy átalakított versenykatamarán volt, 2,4 x 5 méteres asztallap simaságú fedélzettel, de erről egyelőre letettem, bár biztosan ez lenne a leggyorsabb ping-pong asztal a tavon... még van esélye egy távoli jövőben : ) Aztán eszembe jutott, hogy a vízibiciklik ha nem is olyan áramvonalasak, mint egy katamarán, de ahhoz hasonlóan két testből állnak, gyorsan utána néztem a neten, és rögtön találtam is olyat, ami megfelelő széles borítással bírt elöl, és hátul is. Egy hét alatt vettem egyet 40.000 jó magyar forintért, gondolva, ez még egy félig sikerült kísérletért sem túl nagy ár. Kikötőm már volt, még aznap lekerült Agárdra, bár a csúszdája úgy tűnt, nagyon útban lesz, de a nyárra még fenn akartam hagyni. Az első képeken látszik, unatkozni nem lehet rajta:

Az első túráink augusztusra estek, ekkor még csúzdával, ami nagyon leszűkítette ugyan a mozgásteret, viszont a tetejére felállva ragyogó kilátás nyílt a víz alatti életre. Ekkor még villanymotor nélkül, lábbal tekerve haladtunk. Eljött a nyár vége, minden jóbarát, munkatárs, ismerős kiélvezte a lehetőséget, a szünidő múltával elkoptak a kikérők, hát leszereltem a csúzdát. Az persze jellemző, hogy egyedül oldottam meg a minimum két emberes feladatot, az egész kikötőben egy ember nem segített, pedig kértem többeket.

Sebaj, lemeztelenítettem hát a testet, hogy végre annak nézzen ki, ami: nagy hatótávolságú horgász hordozó anyahajó - NIMITZ.

Került rá villanymotor, nagy teljesítményű munkaakkumulátor, és vendéghorgászok tömege : ) Peti barátom dobott róla nagyokat, és még műlegyezni is megpróbálhattam végre! Első gondolatom az volt, hogy leszerelem a lábal tekerhető részt, de aztán kiderült, hogy ha lassan megyek, akkor nem zavar, ha gyorsan, akkor hátra kell terhelni, és nem érnek a lapátok a vízbe, és így már jó. A motort mindösszesen egy helyre lehetett felszerelni, a faron lévő rövid kis merevítésre, ami így nem középen tolja a jószágot, de kiderült, ezzel semmi gond, megfelel a hajtány.

Elkezdtünk hát bevetésre járni, és kiderült, a hosszú utakat jobb egyedül megtenni vele, különben hamar megeszi az akkut. A nagy szembe szelet sem szereti, de a pedálok jó szolgálatot tesznek akkor is, ha lemerül, akkor is, ha segítségre van szüksége a motornak. Ha csendben, lassan akarunk haladni, arra két mód van, az egyik, ha alapjáraton haladunk,és ülve, vagy álló helyzetben lábbal, rüszttel, könyékkel, orral igazgatjuk a villanymotort, ebben az esetben a vizibicikli saját kormányát egyenesben kell rögzíteni. A másik, ha magunk tekerünk lassan, ebben az esetben ülve kell horgásznunk. Ilyenkor a multis bot elengedhetetlen, hogy egy kézzel tudjunk dobni.

Komoly távok tehetők meg vele, és minimális hullámverést vetve, csöndben közel tudok osonni a halakhoz. A széles fedélzetről rövid pontosat, vagy akár egészen nagyot is lehet dobni, majdnem mintha a parti betonon állnék. Csöndes, nem zörög, pedig táncolni lehet rajta (kell is, ha lábbal kormányoz az ember). A hátsó fedélzetre terhelve tökéletes a fogás felhúzásához, már csak a beígért FT mérőszalagot kell felragasztanom (Csabi!) : ) Pár dolog persze még hiányzik, amiket a tavaszra felszerelek: kötélrögzítők, bottartók, rakodó láda-ülőke, plusz akkumulátor, irányfények...de az élmény már így is teljes, minden másra ott van a mesterkard...

A fogáshoz minden esetben segítségemre volt a titkos fegyver: Fis Ing, a kabát alatt!

Induljunk ki abból az axiómából, hogy egy nagy harcsa kifogásához erős szerelék szükséges! Vagyis, erős horog, előke, kapcsok, forgók, zsinór, orsó, és bot nélkül neki se fogjunk! Rettentő fontos persze az alkatrészek összhangja, a felnőtt férfi súlyú halak hamar megtalálják a hibát a rendszerben.

Vegyük azt az alap esetet, ahol a kiegészítők megfelelően erősek, bátran erőltethetjük a fárasztást. A bot tehát bitang, rugalmas, kibírja a 70-100 kg szakítószilárdságú fonott zsinór átadta terhelést, ebben az esetben az orsó lehet még a gyenge pont. Nem is biztos, hogy egy adott fárasztásról beszélünk, hanem inkább nagy fárasztások sorozatáról, az ezekből összeadódó terhelés pusztító. Szerintem egy peremfutós orsó jóval kevesebbet bír el, mint egy multiplikátoros, ahol az a tengely mindkét oldalán megtámasztva, az erőhatásra merőlegesen, masszív keretben teszi a dolgát. Ehhez képest nem nagyon látok idehaza olyan beszámolókat, ahol ezeket az orsókat használnák. Fel nem sorolt nagy márkák csúcsminőségű peremfutós orsói horror vételárakért nagy teljesítményekre képesek, de még ott is tanácsos ráfogni a dobra, ha magunk felé erőltetjük az ellenfelet, hogy a terhelés ne érje teljesen direktben a tengelyt. Outsiderként nem értem, miért nem használják ki többen a masszív multik adta lehetőséget? Erre lehet azt mondani, hogy a multi a boton felül helyezkedik el, macerás, hogy meg kell szokni a használat eme módját. Igazat kell adjak azoknak, akik ezért nem használják, különösen nyűgös a nyélen felül egy nehéz eszköz!

Ja, hogy létezik alsó állású multi orsó?! Minden előnyével a masszív szerkezetüknek, és a felülre szerelés hátránya nélkül?! Az eddigi spinning botunkra rögzíthetően? A hosszú lére eresztett bevezető éppen azt a célt szolgálta, hogy végigmenve a logikai listán, kizárásos alapon eljussunk a jelenleg ismert legoptimálisabb nagyhalas eszközhöz, az alsó állású multiplikátor orsókhoz, illetve ezek közül megnézzük a megfizethető Cormoran CBIG CAT Mega Lifer-t. A pontos adataival nem fárasztok senkit, szét sem szerelem (94 db alkatrészből áll, az most jó, vagy éppen ellenkezőleg?), a gyártói terméklapja elérhető itt:

http://www.daiwa-cormoran.info/pdfdownload/flash/hu/CORMORAN2013HU.php 

ahol megfelelően leírják, mi-hogyan működik a világon-legjobban-csak-és-most-itt-ezen-az-orsón! De vajon tényleg így van-e? Mire, hogyan célszerű használni ezt a monstrumot? (Mert nem egy UL eszköz, súlya több mint fél kiló!)

A teszt szárazon így zajlott:

Először is feltöltöttem 70 kg-osnak mondott szakítószilárdságú fonott zsinórral (kb. 200 m), egy régebbi Byron casting botra rögzítettem. (Biztos, hogy az orsó talpát komolyan kell tartsa, különben mit sem ér a nagy teljesítmény, használat előtt még lehet, hogy kábel kötegelővel is megerősítem majd- ezen a boton kicsi a talp helye). Az első képeken látható, hogy nem sikerült tökéletesen feltölteni, ez aztán később meg is bosszulta magát, néhány dobás után úgy beszorult a zsinór, hogy az egészet le kellett fejtenem. Másodszorra jobban odafigyeltem, immár jobban sikerült, de biztos, hogy ezt a dobások újra lelazítják majd, és akkor ismét ellenőrizni kell, nehogy életünk nagy hala vesszen később ezért! Kíváncsi voltam, csak behúzni lehet, vagy dobni is tudunk vele? 150 gr-os súlyt 40 méterre tudtam hajítani, ehhez azonban nem árt tudni, hogy multival dobni más, amennyiben erősen figyelni kell, hogy a vízre érés után megállítsuk a tengely forgását, ellenkező esetben szép "pulóvert" kötünk, és hosszú, kellemetlen bogozásnak nézünk elébe! A dobótáv nyilván a bot erősségéhez passzoló súlytól függ, a november közepére tervezett vizes teszten kiderül majd, hogy úszóval, péktenyérnyi kárásszal csalizva mi az elérhető táv, Valószínűleg nem több, mint 25-35 méter. Azonban ez csupán egy opció, általában úgyis bójához rögzítjük a végszereléket, így csónak mindenképpen szükséges ehhez a művelethez.

Kíváncsi voltam, mit tud a fék, emlékszem egy tavaszi harcsás túráról arra, hogy az eszköz minőségét igen jól jelzi, hogy be lehet-e húzni tökéletesen a féket. Nem jó, ha erőltetni akarjuk a halat, és akaratunkkal ellentétben csorog a dobról a zsinór. A 150 gr-os dobósúlyra ráállt a barátom mind a 110 kilójával, és elkezdtem feszíteni a botot, amíg csak mertem, az várható volt, hogy nem a zsinór fog engedni. Nem zár tökéletesen, erről is "folyik" a zsinór, azonban van egy lényeges különbség a más orsókhoz képest, hogy az orsó elején láható ravasz-szerű karral plusz erővel lehet szorítani a dobot, így azért már elég erősnek tűnik. Arról nem is beszélve, hogy ha valami szakadni-törni látszana éppen, elengedve ezt a plusz blokkot, máris húzhat a hal, ha nagyon akar, és megmenekül a felszerelésünk. Én mindenesetre bottörésig erőltettem, de végül a dobósúly adta meg magát, kitéptem belőle a forgót... aztán órákat molyoltam a dobbal, mert kissé bevágott a zsinór a feltekercseltbe : /

	kookoko

A teszt nem ért véget itt, hamarosan (egy szorosabb újracsévélést követően) vízre visszük a szörnyeteget.

Minap bekukkantottam kedvenc horgászboltomba, öreg hiba, mindig akad valami, ami megtetszik, és pénzbe kerül...

A bejárattól a folyosó egyenesen nekivezetett egy bottartóhoz, amiben egy szimpatikus kombó állt:

http://jaxon.pl/Search/cache_bait-cast/Produkt/37695_variant-pro-bait-cast.aspx

http://www.jaxon.pl/Search/cache_lsh/Produkt/30630_jaxon-pro-casting.aspx

Tekintve, hogy mostanában főleg pergetek, éspediglen főképpen csuka fogásának reményében, ilyenkor mindig napirenden van, hogy újra casting bottal, multiplikátoros orsóval tegyem ezt. Az indokom egyszerű, és nem a mostanában divatként is terjedő, "egy-a-multi-és-a-daiwa-az-ő-prófétája" minden mást kizáró elvetemültsége az. Egyszerűen tisztában vagyok vele, hogy a nád szélén végig csónakázva, egy kézzel a motort babrálva spinninggel nehezebb dobni, és a sűrűn ismétlődő, rövid, pontos, nádszéli dobásokhoz szerintem a multi orsó a megfelelőbb. Spinning-multi, mindegyiknek megvan a maga helye, ennél a dobó kéz hüvelykujja a zsinórt lefutását bármikor meg tudja állítani, és ezzel hihetetlen, de centikre a nád tövébe lehet juttatni a műcsalit, vagyis ehhez a fajta cserkeléshez nekem a multi áll jobban kézre.

Szóval jön itt nekem szembe ez a pofás kis Jaxon összeállítás, és elkértem hát, hogy kipróbálhassam. Szokásom szerint fluorkarbon zsínórral töltöttem vel, 0,28-as átmérővel. Egy reggeli pár próba dobással sikerült gyönyörű pulóvert kötnöm rá, ami egyrészt az orsó mágnesfékére fogható, másrészt a minél messzebbi dobás érdekében kilazított tengelyfék miatt történt. Az igazság persze az, hogy régen dobtam multival, és bénáztam. Mindegy, vettem egy újabb tekercs damilt (125m, 0,36-os), aki tanulni akar multival dobni, jó, ha vastag zsinórral, és nem UL műcsalival kezdi azt. Azért erre is sikerült bogot kötnöm, de csak egyszer, a mai egész napos pecán aztán már egyszer sem, szóval ehhez azért kell a gyakorlat! Ez a bot olyasmi, mint amelyiktől most készülök megválni, bár hű társam volt sokáig, és eddigre nagyon ráállt már a kezem. Rövid, közepesen erős, merev, könnyű. Amiben ez a Jaxon (és általában a casting botok) többet tudnak az, hogy a bot nyele rövid, és az egykezes dobásokhoz megfelelőbb ezáltal. Azért a kabátot érdemes bezippzározni, hogy ne akadjon el a vége, de sokkal kisebb az esély rá, mint egy spinning, főleg kézkezes dobásra szánt pálca esetén.

Még halat is adott mai napon a tó, szép 1,5-2,5 kg közötti csukákat fogtam, és mondhatom, remekül tette a dolgát a bot! Szépen akadt, rugalmasan kivédte a rohamokat, esélyt sem adva fárasztotta el az ellenfeleket. Igaz, ez a bot valószínűleg jóval nagyobb halakkal is elbánna, mindenesetre valószínűleg meg is veszem, 13.000 HUF nem pénz érte.  Az orsó már sokkal nehezebb ügy, most hogy már néhányszor használtam, még mindig nem tudom végleg eldönteni, mit is gondoljak róla. Nem szedtem darabokra, nem akarom szétokoskodni a tesztet azzal, hogy a belsejét dicsérem, vagy éppen ócsárolom, nekem igazából mindegy mi van benne, ha jó használni. Ezzel azonban fenntartásaim vannak, ami nem feltétlenól az orsó hibája. Ami pozitív: a bot-orsó együtt jól teszi a dolgát, hosszú, ezzel együtt pontos dobásokat tesznek lehetővé, akár vastag damillal is, állva-ülve, oldalról, fej felett két, vagy egy kézzel dobva egyaránt. A behúzás sebessége nekem megfelelő, igaz, hogy nem az őrülten betekerős balinpergetést űzöm, szívesen és sokszor lassítok, akár meg-meg állva, ezek a velencei-tavi halak meglehetősen finnyásak. Az orsó fárasztás alatti viselkedéséről nem tudok beszámolni, teljesen optimálisan működött, valószínűleg ezért nincsenek róla benyomásaim, egyszerűen tette a dolgát, jól.A dobásnál, és leginkább a távoliaknál van egy dolog, ami böki a csőröm, egy szubjektív dolog, hangosnak találom, zúg, mint egy daráló. Az erős bothoz könnyű csalit semmiképpen nem ajánlok, ha nehezebb wobblerekkel, jigfejekkel operálunk, arra ez az összeállítás tökéletes, és pénztárca kímélő, hiszen a bot 13.000 HUF, az orsó 20.000 HUF. Ha valaki épp most kezdene ismerkedni a szakággal, jó választás, ajánlani tudom, semmiképpen nem megalkuvás az olcsóság javára, komoly nagy halakat vehetünk ki vele. Egy egész napi dobálástól sem fájdult meg a hátam, karom, csuklóm, bitang jó kis cucc, ezen az áron pláne!

Hajnali három óra van, és nem bírok aludni. Pedig hamarosan indulnom kell, vár a műszak, megyek csónakázni. De az már mégsem járja, hogy koromsötétben, hidegben induljak, leosontam hát az emeletről, hogy megírjam, mi minden történt a híres zsennyei ütközetben.

A csatatér jól dokumentált, csodálatosan beszkennelték a fiúk a meder teljes domborzatát. Kár, hogy én ezt már csak utólag találtam meg a neten, talán hasznát lehetett volna venni. Kiváló büfé feledtette az előre nem is hiányzó információt, saját etetőanyaggal, remek pálinkával indíthattuk útjára a csapattesteket. Ami mindösszesen két főből állt, mindketten Imrék valánk, csupán a vezetéknevünk, és az éveink száma tér el némileg. Imre bátyám hetven felé járva, egy negyvenest megszégyenítő energiával töri a jeget maga előtt, remek feeder horgász. Hamar kiderül, nemcsak mondja, hogy sokat horgászik itt, és nagy halakat akaszt, meg is mutatja a hékulát. Én, szokásomhoz híven, még bőszen szerelek, ő már rutinosan (és igazán tökéleteseket dobva) a tó közepi nádsziget széléről aprítja a pontyokat. Szégyellem is magam, AAAAkkora elvárásokkal érkeztem, oszt most meg semmi. Mármint: nálam. Pedig elhoztam a "Medveölőt" (aki egy nehéz casting bot, távdobó nyitott hengermultival), és az új szerzemény Middy 4G feedert is (rá való orsó még nem került, egyelőre pergető daiwa egészíti ki).

Míg mindenki más egy helyre dobál, így fokozva az etetése hatékonyságát, én a tudatlanok türelmetlenségével dobálom körbe a tó előttem fekvő részét (míg Imre a látómezőm szélén sorra fogja a szép kárászokat, én egyelőre minden eredmény nélkül hajigálok). Aztán megtörik a jég, mégsem egy óriási vízfelület ez, intenzíven is telepítik, így aztán a vakvéletlen nekem is adott egy hármas potykát, nagyon szépen muzsikált az új feeder húrján!

Persze Imre közben akasztott valami vizilovat, a heavy botja karikában, és úgy fél órán keresztül táncoltak együtt, míg a látogatója meg nem lépett a nélkül, hogy legalább a hátát mutatta volna. Itt már kezdtem jelentősen irigykedni, csökkenő önbizalmamat muszáj voltam megtámogatni remek sajtos melegszendvicsekkel, és a közben megérkezők, Imre baráti társásága által felkínált igen jó pálinkájával. Hatott. Valami oldalra eső, igen távoli területről elkezdtek érkezni a kapások. Több, igencsak hosszúra nyúlt fárasztás végén a halaim többsége meglépett, talán kíméletesebben kellett volna bánni velük a harc végső szakaszában, a 10-12-es horgok nem fognak túl nagyot. De olyan malacok lehettek, hogy a hátam szabályosan fájt, olyannyira, hogy többször ki kellett egy padon egyengetnem magam, hogy folytatni tudjam a mókát. Aztán kiderült, hogy mekkora játékosok gyötörtek, sikerült kigépészkedni egy olyan 6 kilós darabot, "alig" 25 perc munkával.

Azt hiszem, ezek olyasmit terveznek velem, hogy kettéroppantják a gerincemet, és letépik a karomat. Délutánra a halraj beállt elénk, oldalról elfogyott a mozgás, valószínűleg köröz a csapat a tóban, megmozgatta őket a kemény északnyugati szél. Nekünk még csak hagyján, hiszen hátulról kapjuk, és a magas töltés, amin a büfé-kilátó is terpeszkedik, védi a shátsónkat az őrjöngő vihartól, de akik szemközt ültek le, na ők este vörösre fújt fejjel jöttek be!

Igaz, halat is fognak, iszonyat mennyiséget. Mi is aprítottunk még egy párat, aztán már csak Imre akaszt néhány dévért, végül elcsendesedik előttünk a víz. Hiába, nem volna muszáj ragaszkodni a kiválasztott helyhez, sikeresebb lehetne egy ekkorka tavon, ha követné a pógár a továbbálló ellenfelet! Igaz, elég is volt a jóból, remekül szórakoztunk. Pakolás, pucolás. Kiváló vacsora, és bedurrantott kályha vár a szálláson, egy kis bor is fogyott, és amíg mi kókadoztunk, Gábor megpucolt pár halat, le a kalappal, ilyen hidegben pucolná a ... tudjukki. Nem véletlen lettem én visszaengedős "sporthorgász". Kicsit még beszélgeténk, aztán már csak arra emlékszem, hogy nem emlékszem semmire, mert úgy alszom, hogy a nyálam is elcsurran. Hiába, jól kifújt bennünket a szél.

Aztán csak eljött a másnap, gyönyörű napsütéssel, olyan finom meleggel, mintha nem is október volna. Igazán tökéletes nap! Csak nem pontyozni. Kiderült, hogy nem a fenenagy horgásztudásom segített a halakhoz, hanem az idő, mivel ugyanazzal a szereléssel ma csupán a dobóteknyikámon tudtam csiszolni, ha leszámítjuk a pár kárászt, és egy újabb leakadt tengeralattjárót. De legalább békében szerelhettem...

A csata tehát így ért véget, a felek mindegyike győztesnek nyilvánította önmagát, véráldozat sem sok esett, és évszázadokig fognak beszélni róla az emberek, ezzel történetem hasonlósága a pákozdi históriához ki is merült.

Jó éjszakát, gyerekek!

Most azt kellene írnom, hogy ez egy jó nap volt. De persze az ordas nagy csúsztatás lenne, nézzük csak, mi is történt ezen a sorsfordító napon! Ott volt például a Duna, nagyon is, és sokkal jobban, mint ahogy azt az expertek szerették volna. Magasan állt, áradt, a töréseit melles ruhában, csónakból, kajakban lehetett csak elérni. Halait mélyen elrejtette, amit tálcán kínált, a brutális felszíni rablásokkal minket ingerlő balinjait, nos, azokat alig is lehet megfogni. Hát akkor mi is maradt, amitől mégis jó, mi több, remek lett az este? A társaság! Ennyi beteg horgászt egy helyen... Csabi, ez egy igen bátor vállalás volt, gratulálok, szerinted beengednek bennünket még egyszer a vendégházba?

De hiába, bár ha nem is tudott róla a világ, mégis csak egy fogási verseny zajlott a Duna és a saját bejáratú pocsolyám közt. A folyó tehát bukóra állt, lássuk, mit adott a tó a mai visszavágón: 

 10-15-ig egy nagy büdös semmit fogtunk, ha leszámítom az előző este megcsípett csalihalakat, és a feederrel fogott két snecit. Nulla, niente, nyema ribli. Mikor már elfogyott az utolsó zsemle is, kitaláltam, ha már úgyis hazafelé megyünk, álljunk meg Dinnyésen, hátha megcsípnénk az ottani balinokból (ennyi próbálkozás után is él bennem a remény). István barátom menet közben megállította a karavánt, hogy pákozdi átkötő út alatti csatornán kárászozzunk. A helyszín egyben rögtön egy tesztté is előlépett, új, Middy 4G feeder botom 2,4 m hosszra szerelve úszós pecává avanzsált. 

 A híd 9-10 méter széles, most a víz alatta eléri a Mariana-árkot megszégyenítő 30 centiméteres alacsonyságot. A lassú áramlat összetolja a szürke habot, növényi maradékot a sáshoz, igazán szépségdíjas a hely... 

Ha körülnézek, persze csodálatos a látvány, hiszen ez már a rezervátum egyik bejárata. 

A hely rengeteg apróbb-nagyobb kárászt adott már, ha csukázni szeretnénk, itt is gyakran megpróbálunk csalihalat fogni. Állítják, nagy kárászok, pontyok is vannak ebben a jelenleg pocsolya arcát mutató csatornában. A tesztelt 4G botot 22-es főzsinórral szereltem, az előke 6-os nanofil, az úszó 1 gr-os, a horog 16-os, finom-szerelék.

Eleinte csak a híd lábát támasztva azt figyeltem, István hogyan kapkodja a féltenyérnyi karikat a híd túloldalán, nem izgultam halálra magamat. Kettőnk közt a különbség az volt, hogy ő spiccbottal játszott, és az nem alkalmas arra, hogy az alig 1,5 méter magas híd alá precízen juttassa be a csalit. Most érte meg a sok pergetéssel töltött óra, rövid zászlóval, oldalról-alulról egy 20x20-as célra dobni máskülönben hiábavaló kísérlet lenne. Látszott, hogy mozognak a halak, túrták az iszapot, néha csodás tolóhullámokat keltve sprinteltek ide-oda. Pont a mozgásba dobva elkezdődhetett az első tökéletes fárasztás, amit több másik is követett!   

Majd kilós kárászokból akasztottam vagy két tucatot, több mint a fele ki is jött, ezen kívül jó néhány egy-két nyaras potyka is esett, ilyen jót igazán régen szórakoztam! 

EZ IGAZÁN:

VOLT, MÉGPEDIG A JAVÁBÓL!

A holtág eddig tehát vesztésre áll, visszavágó a tavaszi fordulóban várható!