Totum

Régi álmom, hogy egyszer sok, klassz halat fogjak, nektek nem? Elég sok mindent meg is teszek érte, abból a kis időből, ami a rendelkezésemre áll, megyek este, hajnalban, esőben, szélben, méteres hullámokkal táncolok,  és ezek szabad kombinációit gyakorlom. Ami eddig kimaradt, mármint ami a pergetést illeti, az az éjszakai harc a nagy süllővel, vagy azzal, mit ad az éccaka. Az volt az elmélet, ha csónakkal kimegyek estére, akkor több legyet is ütök egy csapásra: esti fényváltás, éjszakai felszíni rablások, hajnali fényváltás, reggeli friss peca. Amíg vízen volt a kabinos vitorlás hajó-testem, addig tán egyszer voltam, pedig az bitang kényelmes, hiszen lehet benne aludni, de azóta nem. Különösen nem kis csónakkal. A rengeteg hajnali horgászat okán kikukázott napok elgondolkodtattak, hogyan találhatnék optimális megoldást arra, hogy ha már egyszer nem alszom sokat aznap, hogyan használhatnám ki optimálisan, hogy elengedett a főnök...

Így jött az ötlet, hogy este menjek, reggelig kitartva, és P. Peti ehhez az elmehetek ötlethez azonnal csatlakozott. Jellemző, hogy bár egész éjjelre terveztünk kintmaradni, ő már jóval az indulás előtt megérkezett, hogy sügerezne egyet. No comment. Este 9-kor szálltunk vízre Dinnyésen, és órákig ladikoztunk, de sajnos alig találtunk halmozgást, sehol a csalihalak, és így persze a ragadozók sem jelentkeztek. Keringtünk, én hisztizem, Peti kitartóan hajigált, aztán kumtam egy órát a szuper kényelmes (egy frászt) csónakfenéken, és így telt el az éccaka. Ezer szúnyog lakmározott rajtunk, nekik legalább jó volt.  Még sötétben elkanyarodtunk a pákozdi kikötőbe, mivel ott ki van világítva, hátha találnánk némi halat. Mit mondhatnék?! Tömve volt kishallal, és süllő, balin felváltva rabolt, gusztustalanul nagy volt a mozgás. Mindenféle nem jó csalival próbálkoztunk, így aztán ránk sem hederítettek, úgyhogy innen is szomorúan, vert seregként távozunk. Mindezt én úgy nyomtam, hogy fejlámpája csak Petinek volt, és én egyre rosszabbul látok, mindezt egy olyan kapoccsal, amit eddig lusta voltam lecserélni, pedig nem lehet könnyen biztosítani (azaz nyitva marad, nyűgös bezárni). Egészen a hajnali fényváltás utánig nyomtuk a betlit, akkor értünk "sügérországba". Itt végre jött pár belőlük, megmentve a haza becsületét. Ügyesen fogdoztam őket, a szokásos finom cincálást alkalmazva. Peti azonban (szokás szerint) rugalmasan alkalmazkodott a változásokhoz, és a balinok megérkeztének első jeleire váltott (ez a nagy különbség közöttünk, ő több pályán gondolkodik, és azonnal vált), és akasztott egy őnt, ami vagy méterre kiugrott a víz fölé, ilyet még nem láttam élőben! Sajnos a zsinórja sérült lehetett, mert ezzel a lendülettel el is szakadt. Alig 2-3 dobást élt a csali, újonnan rakta fel...

Ezek Peti halai, én még fotózni is nyűgös voltam, meg aztán mit is, a leakadt csukát? Ehh...

Utána a sügerezést folytatva akasztottunk egy-egy csukát, csak neki ki is jött, még pár sügér érkezett, azután nem sokkal később feladtuk a napot. Vagyis még hazafelé megálltunk pár balinrablás ígéretére, én hisztizem még egy sort, és végre révbe értünk.

Borzalmas. Morale della favola: ha legközelebb nyitott csónakban ilyenre vetemednék, lőjetek le előtte, hogy ne kelljen hosszan szenvednem! Az éjszaka horgászó sporttársak előtt emelem a kalapom.

Végre vége! Mármint a tilalomnak, alig bírtam kivárni. Szerencsére annyi munkám van, hogy néha fel sem tűnt, hogy szalad az idő, másrészt egy-egy tilalmon kívül eső tavon azért néhány halat addig is sikerült nyakon csípni. Ezekkel azonban még akkor sem dicsekedhetek, ha a szabályok megszegése nélkül estek, manapság egyre inkább egymást rágják a nethuszárok (engem is beleértve), felesleges tehát hergelni a közösséget.

No, szabadult hát a balin is, és én az évek rutinját követve keresem őket a partról. Ilyenkor különösen igaz az, hogy a víz mellett töltött idővel egyenesen arányosan jutok információhoz, vagyis, ha megpróbálom megspórolni a kereséssel töltött időt, akkor nagyobb valószínűséggel futok méretes betlikbe. Most azonban elvégeztem a házi feladatot, nagyon is. Egy ideje figyelem a jeleket, és nem voltak túl bíztatóak. A szél, és az eső nem segített a sneci-rajok felszínre jövetelében, így az őket követő rablók mozgását is nehezebb felfedezni. Hét közben, egy tárgyalásról hazafelé tartva aztán megálltam Velencén. Pár apróság volt csupán, ami nem kedvezett a horgászatnak, megfigyelésnek: épp egy monszun szakadt rám, és amúgy öltöny-nyakkendőben szálltam ki a kocsiból. Beálltam hát a híd lába alá, és onnan figyeltem, ahogyan az őrülten szakadó esőben ragadoznak az őnök. Mivel akkor nem értem rá, csupán párat dobtam, meg is lett az eredménye, szabályosan beledobtam egyikőjük szájába, tökéletesen keresztbe állt a "fogai" közt a csali, jó nagyra kellett ásítania hozzá, ez volt a várva várt ún. "beeséskor leverte" akció : )

 Ez a csali különben ezer éve lapul a dobozom mélyén, igaz, túl sokszor nem is próbáltam, de nekem halat még soha nem adott. Pár koccanásom is volt még rá, de az özönvízhez tökéletlen öltözékem miatt inkább megelégedtem az információval, hogy ti. itt vannak, és szombat hajnalban (még sötét volt, amikor kiértem) újra megtámadtam a helyet. Igazán jó ötlet volt korán menni, mert 7-8 között már Jöhettem is haza. Hanem addig!  Óriási rablások minden felé, és a csalimat is meg-meg ütötték néha. Próbálkoztam többféle wobblerrel, de aztán csak visszaraktam a előző nyerőt. Meg is lett az eredménye, bár fotóznom nem sikerült, egy 62 cm-s balin köszönt be, gondolom 3 kiló felett kellett lennie, olyan vaskos fejjel, hogy alig bírtam egy kézzel megfogni, és kiemelni. Ez már a habzsolás végén történt, de legalább tudom, még korábban kell mennem, 4 előtt már kint kell lenni, hát holnap ismét balinra fel!

Ma egy kicsit korábban indultam, a fél négy már a víznél talált. Ez már az igazi elmehetek kategória. Sebaj. A balinok már vártak, gondolom az sokat segít, hogy körben lámpák égnek egész éjjel. Egy egész dobozzal válogattam ki a vackaimból, kifejezetten erre az alkalomra, csupa bűnös őnös gerjedelmet. Hát erre nem egy süllő ütött le egy olyan csalit, ami még nekem soha nem adott halat?! Közben megjött F. Attila is, olyan 5 körül, de persze addigra alábbhagyott a halak lelkesedése. Az persze nyilvánvaló, hogy tudják, hol vagyunk, mindig a másik oldalon rabol, mint ahol éppen állok... Szerencsére őrzök a ládámban néhány jól dobható, traileres csodát, így szinte fejbe dobtam egy a biztonságosnak hitt túlparton randalírozót. Aztán eleredt az eső. Én ezen már fel sem húzom magam, ez van. 10 fok, szél, eső, a frizurám azonban még mindig tart. Csupa öröm az élet! Attila kitalálta, hogy fogjunk sügeret. Körbejártuk hát a tavat, nem túl sok sikerrel. Utolsó reményem egy olyan kikötő volt, ahol P. Peti mindig lefog bennünket, de ott legalább tudom, hogy van hal. Csak most a szokásos helyeken ott sem találtunk, és közben még fokozódott a szél, és immár ömlött az eső. Végül aztán egy csónakos épp kijövő horgásztárs (gyönyörű kárászokkal a szákjában) szólt, hogy hol látott hajtásokat. Nagy nehezen kitermeltünk egy pár gyönyörű színű sügeret, és ekkor én becsülettel bevallom, feladtam. Mostanában nem is megyek. Ja, de, holnap: ) 

Elég volt. Nem érek rá, az elérhető vizeken mindenki csak panaszkodik, a jegyekkel csak a baj van, a költségek az egekben. Nem csinálom tovább. Befejeztem.

Innentől megpróbálok kivonulni a horgász-fogyasztói társadalomból, és minimálisra csökkentett felszerelés csomaggal űzöm az ipart. Majd egy éves folyamat révén kiszórtam mindent, amiről azt gondolom most, hogy nincsen rá szükségem, és beszereztem azokat az elemeket, amik felhasználási lehetősége elég sokrétű ahhoz, hogy immár elférjek egy botzsákban (mármint a felszereléseim).

A szerintem rossz kiindulási pontot nyilván sokan ismerik, miszerint boltba menni veszélyes, mert mindig található valami kisebb-nagyobb eszköz, amire FELTÉTLENÜL szükség van, egyébként is, a sokféle hal meg fogásához, a módszernek megfelelő bot, orsó, zsinór, egyéb bizbasz dukál. Ez persze egy bitang nagy tévedés, de nyilván még mindig jobb, ha botokban áll a pénz, mintha elinná az ember... Én is elindultam ezen a lejtőn, és hegyekben kezdtek gyűlni a mindenfélék, és egyéb izék. Aztán amikor egy komoly harcsázót vettem, amivel a Pó-túránk ideje alatt nemhogy semmit nem fogtam, de igazán jól dobni sem tudtam vele, plusz megfájdult a hátam úgy, hogy fetrengtem tőle, a régóta bennem motoszkáló érzés elhatározássá erősödött. Kipucolom a bazárt. Mára csak pár apróság maradt, de összeállt a véglegesnek tűnő csapat. Az ideális/optimális nyilván mindenkinek más, és más lesz, de nézzük csak, mire is horgászom én, kisebb nagyobb sikerrel:

Tavalytól az egyértelmű favorit a sügér, ehhez egy olyan finom bot kell, amivel élvezet fárasztani, de kibírja a beeső csukákat is.

Balin. Örök szerelem, vízbe állva szeretek dobálni rájuk, erre elég a fenti sügeres, de néha nagyobb csalikat kell messzire hajigálni, ehhez egy átlagos 10-20 gr-os bot nekem megfelel.

Csuka. A fenti két bot megoldja a kérdést, majd ha 10+ lesz a célhal, meglátjuk...

Harcsa? Amerre, és amikor járok, ez nem jellemző. Max elveszítem a halat, ha 10 évente egy véletlenül beesik, DE! láttunk már finom bottal  nano zsinórral komoly fogást, türelemmel, és akadály mentes terepen semmi nem elképzelhetetlen. Azért az egy kivételért, ami majd egyszer beeshet, nem vagyok hajlandó szétroppantani a derekamat!

Domolykó. A sügeres bot kiváló lesz erre is, hacsak nem rövid éppen. Erre, ami a patak-pecánál sűrűn előfordul, hosszabb, feeder botokra ruháztam be, amik persze ezer más célra is használhatók. 

Ponty, keceg, match, feeder... Évente ha egyszer kerül sor rá, a fenti feederekkel mindez megoldható. Van egy klassz székem, ehhez mindjárt kapok egy rászerelhető bottartót, és a csíny letudva.

Kihagytam valamit? Ja, süllő. A Velencei-tavon erre bármelyik botom alkalmas lesz, ha véletlen a Balatonra keveredtek, és valaki jófej bevisz a tutiba... a csukással az álmodott nagyok is megoldhatónak tűnnek.

Miből áll össze hát a "végleges" pakk?

http://mindenamifeeder.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1173325

Ebből vettem 2 db-ot. Ezek egymásba toldhatók, és így egy kb 5 méteres eszközhöz is juthatok, ami a patakon úsztatásnál, vagy match-pecánál hasznos. Amúgy 2,40 és 3,80 között variálható a hossza, nagyon könnyű, feszes, pörgetni is szoktam vele, nem vall szégyent ebben sem. Mondjuk a nyele ahhoz egy kicsit hosszú, de nem vészes, plusz vettem egy Heavy -feeder spiccet, amin a gyűrűk nagyobbak (a kis feeder gyűrűkkel valahogy gyakran a botra csavarom a zsinórt). Ha semmi más botom nem lehetne, ezekkel megoldanám az összes feladatot.

http://www.webfishingcenter.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/daiwa-perget%C5%91-horgaszbot-csalad/daiwa-dropshot-ultralight-horgaszbot-dds662uls-au/reszletes-termeklap.html

Ez az idei szerelem, ha semmi más botom nem volna.... Ezt már ismeritek. Ez ugyan nem olyan variábilis, mint a fenti feeder, ám a halak, szituációk többségét megoldja. Vagyis, ha csak egy botot vihetek magammal idén, akkor ez lesz az, garantáltan jól fogunk szórakozni. Most zajlik a tesztelése, beszámolók várhatók a tapasztalatokról. Az elvárások értelemszerűen igen magasak. A jövő héten csukázni viszem, és hamarosan indul a sügér, balin invázió : )

http://www.webfishingcenter.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/daiwa-perget%C5%91-horgaszbot-csalad/24-m-es-team-daiwa-linear-interline-perget-horgaszbot/reszletes-termeklap.html

Ez a "nagyhalas" botom, rettentő könnyű, nagyon mönő, és szívós. Nagyobb csalikat ezzel hajigálok (20-30 gr-ig, mert ahol én járok, ott sodrás nincsen). Spinning, és multi orsóval is kiváló!

És ennyi. Jó, ezen kívül még van egy teleszkópos karbon DAM Pergető botom 1987-ből, amit az első fizetésemből vettem, az megmarad örökre, és bár rég nem használom,  bármikor bevethető volna.

Orsók. Eladtam mindent. De tényleg, volt egy olyan pillanat, amikor egyetlen Ryobi ecusima maradt nálam, aminek már amúgy megvolt a gazdája. Eladtam a multi orsóimat is. Tilalom lévén, ez nem okozott gondot, és mostanra megérkezett az új csapat. ELőször Okuma Inspirát szerettem volna, ami nyilván egy szuper kis orsó, de!  a kezembe véve szembesültem vele, hogy milyen pici igazából. Szerencsére volt a polcon ez:

http://www.webfishingcenter.hu/horgasz-orsok/perget-orsok/daiwa-ninja-a-perget%C5%91-orso-csalad/reszletes-termeklap.html

Az árából kiindulva, nem lehet egy nagy csoda, gondoltam, azonban könnyű, olyan finoman jár, hogy csak na, és a 2000A dobja nekem (!) mindenre alkalmas lesz. A féke finom, a tartósságáról majd beszámolok. Volt, akinek mutattam, kézbe fogta, megtekerte, és már kérdezte is, hol vehetné meg : )

Szóval, ez az új csapat. Mindjárt itt a tilalom vége (ami az engem érdeklő, pergetve fogható halak körét illeti), és én egy hét szabadsággal kezdem a májust ennek okán. Ne vedd fenyegetésnek, de jövök a részletekkel!

Ahoj, takzse víbornye, vagy valami ilyesmi. I'll be back, akárhogy is!

Nem akar jönni az a fránya május, kénytelen vagyok pénzes lavórokban múlatni az időt… De legalább a jobbak közül látogattunk meg egyet, kíváncsi vagyok, ki találja ki a képekből, melyiket : ) Muszáj volt mennem, egyrészt, mert elengedtek, másrészt, mert kaptam egy régen várt „nagyhalas” pörgettyűs botot kipróbálásra, harmadrészt, mert egy extra kiváló UL-pícét pedig megvettem, és ez így együtt mind-mind vízért kiáltott. Az első próbákat a tó nyugati végében dobtuk, még fölhős állapotjában a napnak, és roppant álmosan persze, köszönhetően az óraátállításnak. Mondhatnám, hogy ez az oka, de nem sikerültek a multis dobások, sőt a dobások úgy általában sem, tekintve, hogy a tavalyi évet szinte csak a pöcögtetős, spinning módon űztem. No, hát elszoktam a castingtól, igaz, sohasem voltam nagy bajnok benne. Mindegy, a várva vágyott, kiállításon már megcsodált Quantum Smoke Vertical Inline 30g multis pergető horgászbot (belső zsinórvezetésű, mert az mönő) a karmaim közé került, két éjjel fényezgettem a dobóteknyikámat álmomban, mire csónakba szálltunk. Direkt nem vittem csak a két új szerzeményt, hogy esélyem se legyen váltani, ha bármi szálka menne a körmöm alá, ezt a két botot kell erőltetnem, punktum…
…és elkezdtem dobálni, és csalikat válogatni, és bogozni a fonottat, aztán levágtam, és újra kötöttem, még nagyobb csalit tettem fel, behúztam a féket, mint az igazán kezdők, és végigmentem a tanulási folyamaton, ahogyan azt évekkel ezelőtt is, csak most nem egészen egy délelőttbe tartott. Köszönhetően a bot rövidségének, merevségének (Móri Pisti szerint ugyan ez egy lágy bot, de valószínűleg a majdnem generációs különbség miatt nem pont ugyanazt gondoljuk merevnek), és bénázásomnak, a 25 grammos Tass mester kanálban találtam meg az ideális csalit, amivel aztán óriásiakat megfelelő távolságba sikerült dobnom (ez olyan 40 méter lehetett szemre – de gyermekeim, nékem mán ölég rossz a szemem, csak mondom).
Aztán egyszer csak rámakaszkodott egy csuka, mindenki legnagyobb megrökönyödésére. Mondom én, hogy ilyet a vak is tud fogni, amint a friss példa is ékesen bizonyítja! A tó alja tele van algával, gallyakkal, amit a nehéz csali állandóan összeszedett (és a nem nehéz is), így elsőre azt hittem, valami ág vert oda, de az ág az nem rohan el oldalra, csak a legritkább esetben. Jó, a végtelenben persze bármi előfordulhat, akár kétszer is, de ez azért ritka kombináció volna, valljuk be. Jelentem, a bot tudja, amit ígér! A csalit vezetés közben lehet érezni, és a hal is koppan rajta, egyenesen közvetíti a meccset a bot-fonott kombó. Egyet nem tud, kilós csukával élvezetes fárasztást adni, tekintve, hogy ez egy feszes bot, és erős, szegény kis csuka csak tátotta a száját meglepetésében, ahogyan levegőhöz segítettem. Persze, amikor a horgot kellett volna kivennem a fogai közül, akkor mintha szájzárat kapott volna, nem akarta visszaadni a drága-jó vasat.

Aztán úja dobáltunk pár órát… egyre hosszabbakat sikerült, ami persze nekem nem nagy meglepetés, nem ez az első bot a kezemben, ami belül vezeti a zsinórt. Az tapasztalatlanságból fakadó kérdések, mi szerint: nem tömődik el kosszal? (nem), nem súrlódik a zsinór? (nem, sőt), hangos? (zsinórja válogatja, de ha a 4 szálas power pro-tól nem rezonált, akkor a jobb minőségű fonottaktól biztosan nem fog), nem vékony ez a bot? (bitang erős), fel sem merülnek, ez egy felső kategóriás csónakos bot, valaki (más, hozzáértő) kezében gyönyörű pontosak dobhatóak vele. Az egész összeállítás mindeközben olyan könnyű, mintha csak egy nádpálcával suhogtatnánk. Nem véletlenül emeltem ki már korábban 100 másik bot közül! http://totum.blog.hu/2015/11/06/zebco
Az egyik ilyen gyönyörűen kivitelezett dobásomat egy óriás vérkagylóval honorálta a tó, esküszöm, éreztem, mikor becsukta a „száját”! Olyat, de olyat odavert…
Rengeteg akadó hátráltatja a pecát, ugyanakkor nyilvánvaló, ez a búvóhely-kánaán segít helyben tartani a halakat (nomeg a gátak). Ma mondjuk ennyi volt az akció, István a gallyak után még elejtett egy szintén nyiszlett csukát, aztán öregessen, hátfájósan feladtuk a napot.
Jah, hogy szavam ne feledjem, az ember azt gondolná, hogy az igaz szerelmet elég egyszer megtalálni. No, az igazi igazi félét már 21 éve megtaláltam, de most ráakadtam a szimplán igazira is:
Daiwa Dropshot ultralight horgászbot DDS662ULS-AU, ami egy karbon tűspicces 1-9g dobósúlyú UL pergető pálca. Ha csak egy botom lehet (úgy értem, ha csak kettő botom lehet… vagy maximum három-négy), akkor ez legyen a második!

Mindkét termék a webfishing jóvoltából került e kezeimbe, köszönöm, Pisti!
http://www.webfishingcenter.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/quantum-perget%C5%91-horgaszbotok
http://webfishing.hu/horgaszbotok/perget-horgaszbotok/daiwa-perget%C5%91-horgaszbot-csalad/daiwa-dropshot-ultralight-horgaszbot-dds662uls-au/reszletes-termeklap.html

Balaton, északi part- kikötői muri

A fénykép a halra fókuszálva készült, ezért kevésbé látszik, hogy Cs. Úr épp nemtetszését fejezi ki, a közkedvelt kézmozdulattal.

Egy vérkeszeg is tiszteletét tette!Balaton, keleti-part
Tele van a Balaton sügérrel, csak ajánlani tudom, ha majd véget ér a tilalom!

Sz. Zsolt már nem fiatalkorú elkövető gyorsreagálású halászlé receptjét adom közre, 4 személyre.

Fogsz 3 kg pontyot. Jó, akkor te veszel. Szépen lepucolod, a farkát, hasi úszókat, fejét levágod, sőt a fejet még ketté is szabod, a haltest egyik oldalát sűrűn beirdalod. Patkókat vágsz belőle, és a másik oldalát csak ekkor irdalod be, hogy párhuzamos legyen, különben lefő a bőrről. Pár fej vöröshagymát igen apróra összedarabolsz. Majdnem elfelejtettem, pár TV-paprika csumázás után kettévágva, paradicsom kockázva. 1,2-1,5-szörös mennyiségű vizet felforralsz, mehet bele a hagyma-egyéb, és az aprólék. Ahány kg, annyi evőkanál minőségi pirospaprikát tegyél, VEGETÁT egy kanállal, sót óvatosan, azt majd a végén, kóstolás után kell beállítani, egy gerezd fokhagymát. Megforralod, eleinte forgatod a bográcsot, amíg a forrásban lévő víz fel nem hozza a dirib-darabokat, nehogy az aljára ragadjon.  Lefőzöd a húst, és ha készen van, kimered szűrővel, ezután megy bele a patkó, és zöldpaprika igény szerint, ikra a végén. Utána még 15 perc szükséges, és megfő a halhús, kóstolás után kis sóval még el lehet látni. Remélem, jól írtam le!

Pálinkával elő-ágyazva, friss kenyérrel, csilicsöppel, jó társaságban fogyasztandó! No,mindegy, azt majd legközelebb.

Hazavittem belőle egy kisebb edényben, másnap ebédnél látom, hogy oldalbordám csak magának rakja a hallevest, nekem valami mást melegít. Óvatos puhatolózásomra, miszerint amit a kutyának adna, azt nyugodtan rakja elém, azt válaszolta, hogyne, majd a maradék maradékát ő elviszi holnap, sőt, még el is rejti előlem...

Zsolti, azt hiszem, ez ismét elég jól sikerült!

Állítólag amikor a horgásznak rossz, akkor jó a halnak. Ezt egy barátom mondta, aki a neten olvasott valakiről, akinek az uncsitesója hallotta egy visconsini kiránduláson egy gyógyszerre bepiázott bennszülött sámántól. Szóval lehet benne valami. Egy biztos, ezt viszont saját kútfőből biztosan állíthatom, amikor a horgásznak nem jó, az rossz. Több olyan feltétel együttállásánál, mint sötét, hideg, eső, szél, orkán, és zuhatag, dermesztő köd, és még éjszakai hajnal, fagy, és társai, az kifejezetten a bitang nem jó kategória.

Tavaly pont egy ilyen napra szervezett balatoni horgásztalálkozón sikerült szétfagyva részt vennünk, és idén most szombatra gondoltam ugyanezt. De épp senki nem ért rá, így magam maradtam a gyülekezősdimmel. Sebaj, ezt a napot pecára szántam, mégpedig a Sió-zsilipnél. Ezért aztán vettem oda napijegyet, de a biztonság kedvéért meg a Balatonra is. Jó korán akartam elindulni, a hajnali sötétben őrjöngve kapó süllőket, wolpertingert vizionáltam. Ehhez 3 óra 40-re "húztam" fel a telefont. Ne kezdd el mondani, hogy "nem normális", vagy "te beteg vagy", mert tisztában vagyok vele, tudom, tehát felesleges az erőlködés. Ez van. Hozott anyagból dolgozunk, és ez már csak rosszabb lesz. Kora reggel tehát már a villámstartra bekészülve vártam a jelzést. Félájultan kiborultam az ágyból, és egy darabig a szőnyegen fekve némán figyeltem a külvilág zajait. Furcsa neszek érkeztek a kocsibeállóról, nem kopogás, de olyan furcsa maszatolós pötyögés zaja. Kiléptem gyorsan a teraszra, és mi fogadott, na mi? Olyan zuhé, hogy a kerítésig nem láttam el. Így aztán nem indultam el. Aztán agyaltam egy kicsit, hogy mi legyen. A napijegyet megvettem, erre a napra bejelentettem, hogy horgászni megyek, és nem ütköztem kifejezett ellenállásba, most akkor dobjam a kukába ezt a jó kis tervet? Nincs az az isten, esik, fúj, vagy sem, én megyek, döntöttem. Pakolás, pucolása kedvenc balatoni kikötőmbe. Néhány réteg ruhát azért magamra vettem, egy biztos, ha egy oroszlán aznap reggel megevett volna, még hetek múlva is csak ruhacafatokat emészt.

A kikötőbe érve vidám kép fogadott, ahhoz képest, amikor otthonról elindulva a jeges éjszakába merőlegesen esett a monszun, a kikötőben váratlanul teljesen más kép fogadott. Mivel itt az indulási állapotokhoz képest sötét volt, szörnyen hideg, a szél csontig hatolt, és az eső mintha a csapból folyt volna, csak merőlegesen. Nem hiszem, hogy a kép ezt visszaadja.

A reggelt vidám madárcsicsergés nyitotta, kisebb varjú csapat dalolta nekem, káááár, káááár... Meglehet, igazuk volt?Aztán reménytelen órák következtek, egyik a másik után. A szél fütyült a derekam körül, ami azért szerencsés, mert a folyamatosan szakadó esőtől vizes kabátom így kétszer is meg tudott száradni. Körbejártam háromszor a kikötőt, dobáltam ezer féle csalival, de mindösszesen két snecit sikerült akasztanom, azokat is hasba. Mivel már kivették szinte az összes hajót, megszűntek a fedezékek, és egyébként is, úgy tűnt, ma nincsenek is nagy étvágyuknál a ragadozók, ami a műcsalikat illeti. Ez a három hajó várta még, hogy kivegyék őket téli szállásukra, igazán bosszantó, hogy ezek a vitorlázók nem gondolnak a pergetőkkel! Törvényben szabnám meg, hogy télire vízen kell hagyni őket.Rajtam kívül egy idős spori jött még le reggel, ő csak annyit mondott velem találkozván: ... basszus, elfelejtettem. De valami az elmebajjal volt kapcsolatos, az biztos.

Aztán később csendesült az eső, elállt a szél, és megjött egy balatoni ismerős F. Tamás, és barátja Attila. Sajnos nem tudtam jó hírrel szolgálni, hacsak azzal az információval nem, hogy nincsenek kapókedvükben a halak. Aztán egy még soha halat nem adó fekete duckfin bug kreatúrára megtört a jég (éppen csak nem képletesen), és immár a betli rémétől tovább nem fenyegetve folytathattam a víz ostorozását. A "sikert" M. Pistinek, és H. Ferencnek köszönhetem, egyikük állította, hogy ezzel a fekete izével lehet sügeret fogni, a másikuktól olvastam, hogy ilyen időben szinte fenekezve kell várni a kapást. Kösz, fijjug!
Aztán P. Peti tapasztalatával kombináltam a kissügeres velencei pecákon működő fél gramm alatti jiget, a beam fish green tea színű csalija adott egy szebb ajándékot, egy tenyeres sügeret. Ha minden kötél szakad, ez a csali az, ami ki szokott segíteni a bajból!A fogást valószínűleg az is nehezítette, hogy a kikötő agyig volt küszökkel, milliószám nyüzsögtek mindenhol, és láthatóan ezekből táplálkozott minden ragadozó, magasról tojva a csalijaimra.

Én egész nap a sügerezést erőltettem, Tamás bezzeg hamar váltott, és míg én a sügereimet (azt a bruttó két darabot) fényképezgettem, ő két gyönyörű balint terelt a szákjukba. Ha jól láttam, spin shad lett a nyerő. 
Egy biztos, aki ilyen időben egész nap pecázik, az minden, csak nem normális. Igaz, így igazán értékelni tudtam a forró vízzel teli kádat! SOHA többé nem megyek ki ilyen időben! 

Hacsak nem... holnap?

Nagy kár, hogy pár gyereknél több ritkán születik ma egy nemzeti, magyar családban, sőt, már az a kevés is irigylésre méltó állapot. Ha ugyanis minden évben mindenkinek születne egy gyereke, akkor egy 10-12 fős baráti társaság már legálisan, megkérdőjelezhetetlenül  jutna havonta egyszer 1-2 napra egy a születést ünneplő alkalomhoz. Mármint, ha rendesen vannak időzítve a purdék, és egyenletesen elosztva érkeznek, akkor előállhatna ez az ideális állapot. Annak a kevésnek is örülni kell hát, ami végül szervezésre kerül, amíg még egyáltalán hívnak. Fontos tanács, a szerencsésen szapora barátod horgásztudományát ne cinkeld, mert lehet, ez a hiba  - mármint, hogy hív - többé nem fordul elő...

No, a lényeg, a hétvégét újra Zsennyén töltöttük, ki több, ki kevesebb időre jött (ki pedig egyáltalán nem ért le, pedig ígérte - kislányok is vannak ugyanis a csapat perifériáján), és eléggé odatettük magunkat, ki-ki a vérmérséklete szerint. Egy ilyen alkalom sok mindenről szól, úgymint haverok, pálinka, pálinka, pá... gerappa, grill, bogrács, örömködés, félnomád állapotok, plusz egy kevés pálinka, kismajmok pörgette ringlispil, és: peca.  Mindegy a sorrend, de a majmok a végén állnak majd, és rázzák az ágyat.P.Peti ért oda legelőbb, déltől már horgászott, fontos feladatokkal végzett, szerzett faházat, befűtött, beüzemelte a kontakt grillt, és fogott csukákat. (Állítólag.) Én csak 5 körül indultam, kisebb bevásárlással kezdve az utat. Hideg éjszakát prognosztizáltak a hétvégére, még ha nap közben jó idő is volt várható. A szállásunk idén telepített, klassz faházakban volt, elektromos fűtéssel (ha viszünk magunk). Törtem is a fejem, hogy nem fagyunk-e meg, de a főszervező vegyesbótos nem látott el elégséges információval, így ez előre nem derült ki. Pár apróságot hát vásároltam még az alkalomra, például egy fűtőszálas takarót. Az az igazság, hogy a végén ez teljesen feleslegesnek bizonyult, mert egy kis hősugárzó is 24 fok környékét csinált, de azt elmondhatom, hogy olyan finom meleget, mint amit ez a takaró biztosít, csak a trópusokon lehet érezni! Konkrétan leégtek a koronaékszereim.

Apránként megérkeztünk hát, kezdetét vette az evészet-ivászat. Úgy emlékszem koccintottunk párat az új jövevényre, bár nagy feneket nem kerítettünk a dolognak, a végén már csak úgy is csúszott, különösebb indok nélkül. Nekem igazi nagy szerencsém, hogy a gyomrom hamar megelégeli a túltöltést, és mivel ez nem kívánt mellékhatásokkal jár, amire - bár ritkán kerül sor - de tökéletesen emlékszem, így könnyen megálljt tudok parancsolni a féktelen ivászatnak. Így aztán, amikor valaki bedobta, hogy tán horgászhatnánk (éjszaka, korom sötétben), én voltam az első, aki azonnal fejlámpát, botot ragadtam, és elindultam körbe. Kis idő múlva a vidám csapat is utánam eredt, és a lámpámat követve jópofának gondolt kiabálással buzdították egymást. Inkább lekapcsoltam az irányfényemet, és sötétben botladoztam tovább. Nem is találtak meg. Nem is fogtam semmit.

A másnap túl korán kezdődött a hajnali fél egyes fájronthoz képest, az órám 5-kor kijelentette, hogy rajtra készen állok. Aztán reggel egyik legfontosabb pillanatában ez a kép fogadott. No comment. Megoldva. A vadonatúj gumi mellesruha első felvétele nem volt a legegyszerűbb, tekintve, hogy még fűthető, elemes talpbetétet is applikáltam beléje, fél óra kellett onnan, hogy elindulhassak. 

- Csupi, jössz-e? 

- Hrrrmmhhm. Egy kicsit később, Imi...

A kicsit később, az olyan délután kettő körül következett be, de barátunk addigra sikeresen méregtelenítette a szervezetét. Többször. 

- Soha többé nem iszom!

- Ezt mondtad múltkor is... (tavaly, évi egy okádék buliról tudok eddig)

- Soha ne mondd, hogy soha!

Megkezdtük hát kora reggel az aprítást, csak kár, hogy a halak erről mit sem tudtak.

- Bojlival fogják a csukát. - jött a hír - de csak a fokhagymással...

Egyedül F.Jani ütött egyet valami gumival, aztán óriási csend követte az akciót. Tán kétszer körbejártam a tavakat, kerülgetve a fenekező, úszózó pecásokat, mígnem az egyik sarokban, ahol osztrák apuka lógatta egy vízbe a fiaival a kishalat, eszembe jutott megkopogtatni egy víz allatti stég külső oldalát, és lás csodát, az akármilyen csalimat szépen megrángatta egy csuka. Van isten! Megmentett a betlitől, ami minden horgász, de leginkább a vegyesboltos rémálma. A nap végén azért az osztrák kolléga srácai egy 70 cm-s csukával fényképezkedtek. Mi nem.

Melles ruhámban végigcsobogtam mindenki pályáját, hogy végleg elmenjen a kedvük (csaliszabadítási akciónak álcázva), aztán egy óriásit ebédeltünk. Tomi, aki a Vakvarjú étterem konyhafőnöke olyan csülökpörköltet rittyentett, hogy csak a szintén általa készített friss kenyér ért a nyomába. Órákig szinte nem bírtam mozdulni, lehajolni... 

Jani után indulva a ("harcsás") tó szemközti oldalába másztunk be nagy nehezen, de még reggelről tudtam, hogy ott alacsony a víz. - Nem lesz itt semmi! - felkiáltással dobtam egy nád sarkán túl, de visszahúzva odavert neki valami. Csuka! Gyors kicsévélés, dobás vissza... a kis vízben gyönyörű burvánnyal ráfordul ismét, és így meg is van. Áj láv disz gém!

Van, aki panaszkodik, hogy 6-8-100 halat fogott, de mind lemaradt, így nyelvtanár édesanyám örökére támaszkodva elmagyarázom az "akasztott", és a "kifogott" szavak jelentései közti különbséget. Hiba. Nagy.

A kis tó egyik sarkában helyi erők (helyismerettel rendelkező pergető sporttársak) zaklatják a halakat. Vagy huszat fogtak hárman reggeltől, nem túl nagyokat, de pont sokszor annyit, mint mi. Lesem, mivel pecáznak, de el is mondják, nem halirigyek, mint egyesek, mindenféle csalival fogtak már. Jó nagy segítség. Tomival szinte egyszerre fáradunk el, és a víz szélén álló padra rogyva ülve folytatjuk a pergetést. Megkérem az előbbi csapat hozzánk közelebbi vidám tagját, hogy képezne le bennünket fénnyel, amit meg is tesz. 

- 5000 lesz! - mondja

- De két fotót csináltál. - tromfolom.

- Hagyd csak, ma akciós...

Erre már nincs mit mondani, ilyen penetráns szöveget lehetetlen überelni. Előbányászok inkább egy tenyér nagyságú, fehér gumit, valami huszas jigen (egyszer a Dunára vettem, a nagy sodrásba), dobom, és elsőre halat adott (soha még eddig)! A szemem sarkából látom ám, hogy halirigy barátunk (M. István) rohan, nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy leverje a horogról, tekintve, hogy a fentebb előadottak szerint ez így nem számítana kifogott halnak. Gyorsítottam hát szegény halon, röpült ki a fűbe. Ez a marha odaszalad, addigra a horog magától ki is akadt - felmarkolja a kilós csukát, és perdül-fordul, visszarohan vele a vízhez, és már engedi is útjára felettébb elégedett képpel. 

Mellettünk megállt az élet, szerintem azt hihették, hogy az akciót feltétlenül emberhalál fogja követni, eleinte nem is érthették, miért vonyítunk, röhögünk mindannyian teli torokból...

Délutánra néhányan felzárkóztak, Lazi csukákkal, süllővel, Peti két szép csukával, és egy bottal. Ennek előzménye, hogy az előző túrán elakadt, és enyhe fejűri nyomás alatt lévén, bottal feszegette az 50 forintos csalit, törésig. Mármint a botéig. Így persze könnyű kitalálni, mi is történt ezután, míg a közönséget ihingette, nehogy rálépjenek a fogás utáni fotózáskor a fűbe fektetett bot végére, a hal visszaeresztésekor ezt ő maga tette meg. Mínusz 5 cm. Nem először, szegény bot ismét adott egy darabkát az enyészetnek. Peti szerint ezért kell kis dobósúlyú, hosszú botot venni, mert a rövidítések során folyamatosan használható marad néhány centivel később is... persze, tudunk valakit, aki mint minden felszerelés törésnek, ennek is örült.

Tomival ücsörgünk még egy kicsit a padról nézegetve mások hiábavaló erőfeszítéseit, nem csoda, ha ő elfáradt, kb. 2 tonna felszereléssel talpalt egész nap. Még szerencse, hogy nem a halfogás volt a legfontosabb cél (akinek), a tejfakasztásban ő is az élen járt, (ki)ütős grappájával.

A nap vége a remek büfében ért bennünket, de onnan "hazafelé" a faházig tartó 43 méteren a tök sötétben nekem még kellett pár utolsó utánit dobnom. El is akadtam, ahogyan az illik, és mivel még mindig a mellesruhában toltam, feltétlenül ki kellett szabadítanom az 50 Ft-os gumit. Egész nap olyan jól ment a szabadítás magamnak, és másoknak, mi bajom lehet? Apróság csupán, nyakig lecsúsztam a víz alatti rézsűn, de már akkor a könnyeim folytak a nevetéstől, amikor még csak elindult a lábam a mélybe... a nyolc fokos víz pillanatok alatt kiparancsolt a "kádból", kollégák nagy örömére a háznál öntöttem ki a néhány köbméter vizet a ruhából. Bitang szerencse, hogy valami sanda gyanú miatt volt nálam egy száraz csere garnitúra. Home video azért készült.Még egy kis iszogatás, hideg pörkölt éjfélkor, lefekvés előtt dörömbölés a szomszéd házon, észosztás úgy általában mindenről, és aztán egy jót aludtunk. Volna. Ha a szomszád ház lakói a vasárnapi istentiszteletre korán kelve el nem kezdenek dörömbölni, mintegy viszaadván a tegnapi élményt. Így aztán, mivel már előző nap összepakoltam, más dolgom nem lévén hazaindultam, várt a dolog otthon is, szépen.

Erre "EZEK", ezek halat fognak, és csak úgy ontják a képeket... mik meg nem történnek, ha egyesek kicsit kiszabadulnak a nyomás alól : )

Itt még közreadom a képeket, ömlesztve, ha vállalhatatlan volna köztük, az ombudsmannál kéretik jelezni!