Totum

Peregnek a napok. Múlik a nyár, érzem a csontjaimban, pedig a forróság még itt ólálkodik. A fecskék már útra készülődnek, a gólyák sem maradnak sokáig. Lesz-e klasszikus őszünk? Olyan hajnali ködös, nappal ragyogó, este szemerkélős? Amikor szívesen óvatoskodom a vízen, csendben közelítve meg a nádszéli sekélyeseket. Nimitz felszerelése egyelőre csak annyiban alkalmas a nagyobb túrákra, hogy villanymotor híján, nincs ami lemerüljön benne, az emberi erő hajtotta járgány elvileg egész nap körözhet. De sem leszúró karó, sem súly, mellény, lámpa, semmi nincs mellékelve, ami egy egész napos út alatt elképzelhető összes időjárás változásra megoldás volna, hacsak nem fatalistán vágok neki az útnak, lesz ami lesz alapon. Jut eszembe, amúgy hiába is tervezgetem, nem szállhatok vízre, két olyan eleme okán, ami ott gyakran előfordul, vízzel, és nappal nem érintkezhet a bőröm. Nem, nem a vámpírnaplók új fejezetét nyitom, csupán a szeretett tavam ajándékozott meg egy remek bőrfertőzéssel.

Meglehet, a belső öblök sekély, iszapos, pangó vize ártott meg, ahogyan még soha. Mindenesetre borsónyi, viszkető ajándékai ellepik hab testemet, így aztán a horgászás helyett marad az álmodozás... Pedig tudom, hogy a nádszéleken rabol a megfoghatatlan balin, a kikötőktől távolabb eső, lustább horgászok által ritkábban látogatott helyszíneken a csuka készülődik a hidegebb időkre, nagy szeles napokon jól fogják a pontyot az agárdi szakaszon, és nem csak a telepített három nyarasokat, hanem a derekasabb őslakosokból is kerül a szákba. Hallom, hogy harcsát is akasztanak, éjjeli szúnyogoktól gyötört leseken, és az amúroknak is eljött a várva várt szezonjuk. Fogás nélkül is gyönyörű a tó, méltatlan támadása, fukarul mért fogásaim ellenére csodás élmény valahányszor körözni rajta! Csodaszere nem létezik a fogásnak, az biztos jókor kell lenni jó helyen, és még csak akkor lesz szükség a tapasztalatra, felszerelésre. Hiába a sok éves gyakorlás, nappal inkább csak strandolni jó a víz, éjjel pedig nem vagyok hajlandó kényelmetlen csónakokban gyötretni magam. Szerencsére, míg tart a 30 fokos jóság, sokan eljönnek egy-egy közös körre, jó érzés látni, ha a gájdolás elnyeri jutalmát, és az ismeretlen helyre érkező jóbarát megtalálja a számítását, de az sem baj, ha egész nap a gyerekek visongását hallgatom, amint a tó közepén ugrálnak a vízbe : ) Visszatérő témám a nyavajgás a horgász-etikátlan állapotok miatt, a víz felől egy kicsit jobban látszanak a visszásságok. Ellenőrzés az nincs. Az év elején még úgy tűnt, megerősítik a járőrözést, de a lendület hamar elfogyott. Így aztán aki fog, az ismét két marékkal viszi, amit ér.

A kikötői vén betyárok a parti fákon akasztva kínozzák a halat, élve vergődik a szákban, mert "majd megpucolom". 200 méterre a mólótól még etető-bólyák vannak leszúrva, elkiabálják róla a magamfajta pergetőt, mert odáig bedobnak... aztán amikor órákkal később jövök kifelé, akkor etetőhajóval vontatják a felszerelést. És persze elmagyarázzák, hogy "fiatalember, nem illik más etetésén horgászni", de behordani az persze korrekt. (Természetesen az irigység is beszél belőlem, persze nem tőle irigylem, hanem az a baj, hogy én nem : ) Amúgy a behordást miért nem szabad, azt egyáltalán nem értem, de ha vannak szabályok, azok mégis inkább mindenkire vonatkozzanak, mint csak kevesekre... no és a szemetet eldobni bárhol, az sem érdekes. Úgy érzem, az ország általános állapota, a régi vágású sporik (tisztelet a kivételnek) "közösségtől el venni nem szégyen" hozzáállása még sok évig megkeseríti a más felfogásban játszók örömét, túl lassan terjed a szerintem megfelelő szemlélet: gondoljunk jövőre is!

Ezek meglehetősen rafkós jószágok. Milyen műcsalival lehet a partról megfogni őket??! Hetek óta esz a fene értük...

.

.

P.B.: TNT?

Sz.I.: Mint trinitrotoluol? Megfontolandó.

P.B.: Popper, walk the dog, crankbait, ASP.

P.P.: Azokat sose fogod meg. Tavaly is tele volt 2-3 kilós dögökkel, de semmi nem kellett nekik. A kikötői balin egy külön állatfaj....

P.B.: Szerintem max vizigolyóval lehetne megfogni, vagy TNT...

Sz.I.: Már az atyaistennel is dobáltam...

P.P.: Időnként fogtak egyet-kettőt csöppet sem balinos csalikkal. Pl. Salmo Slider.... A gyors csalikat le se szarják...

Sz.I. Nem sokat segítettetek : (

P.P.: Kora hajnalban, a móló végén néha rabolnak a nyílt víz felől érkező balinok is. Azokból fogtam salmo Thrill-el... Átdobod a nád elé, aztán húzod veszettül...

D.M.: 0-ás körforgó? ezüst vagy bronz...

Sz.I.: Dobj el vele 40 métert!

D.M.: Nem a kikötőről volt szó?

P.P.: Nagyok a küszök, azokra vadászik. Megy a mólókarok alatt, óvatoskodik, mint valami csuka, aztán lecsap, de két másodpercen belül már sehol nincs. Kiszámíthatatlan éppen hol fog lecsapni, ezért is nehéz megfogni. Egyébkén valami beteg halat utánzó műcsali kell, mert azt bent a kikötőben előbb elkapja, mint a gyors csalikat.

Sz.I.: Ezret csap körülöttem. Meglehetősen bosszantó.

D.M.: Fogjál küszt,fűzd be azt!

P.P.: Mondom ezüstös színű 6-os, vagy 7-es Slider....

Sz.I.: Az szép pergető módszer.

P.P.: Előbb le fogja csapni, mint bármi mást.

J.P.: Fehér gumi, grammos twiszterrel?

Sz.I.: Én az úsztatott légyre esküszöm. Pont annyit ért, mint a többi.

J.P.: Izgatottan várom, hogy bejön-e a javaslatom...

Sz.I.: Mai nádba dobásomat add meg, Uram... kösz. Peti, a fehér cuccnak meszeltek, nem volt jó... beszakítotam a nádba.

P.P.: Támadt egy ötletem.... Egy barátomnak van egy fura módszere. Kell hozzá valami No action plasztik csali (pl. egy drop shot gumi 7-8cm-es), és egy hozzá illő 8-10g-os twisterfej. Bedobod, aztán csak húzod, mintha egy Thrill lenne. Elég sokat fog vele....

Z.M.: Még azt is megpróbálhatod, hogy kis wobblerrel dobálsz, 2-3 centissel, ami egy bogarat utánoz. A rablások közé dobod, hagyod egy 2-3 másodpercig majd elkezded vezetni. Egy próbát megér, lehet már a beesőre odavág, vagy felfigyel.

D.M.: ...de ha 40 méterre kell eldobnia,akkor az a kis woblerekkel se fog menni...

P.P.: Messzire csak a mólóról kifelé kell dobálni. Ott viszont nem a kikötői balinok laknak. Azok megeszik pl.a Thrillt, talán még a pilkert is. (majdnem ugyanaz) A kikötőben bent a rafinált kikötői balinok élnek. Ezek nem terelik a kishalakat, és nem is száguldoznak utánuk. Kimondottan a küszrajokat cserkészik be takarásból. Ezért is írtam, hogy egy külön faj a kikötői balin. Viselkedésre, mint a csuka, de ahogy rabol, na az már igazi balinos. Át tudnak járni mólókarok, és csónakok alatt, és egyszerűen kiszámíthatatlan hol fognak lecsapni. Egyetlen támpont a küszrajok mozgása. Pont ezért nehéz is megfogni. Ha egynek sikerül az orra elé dobnod, akkor általában azonnal lecsap a műcsalira. Legyen az wobbler, villantó, apró twister, vagy gumihal. Én azért írtam elsőre a kisebb Slidert, mert talán a beteg halakra ugyanúgy felfigyel, mint a csuka. Agárdon láttam egy jó 3kilóst ilyen csalival fogni. Színek tekintetében a tiszta víz miatt a legjobbak a természetes színű csalik, amik igazi kishalra hasonlítanak. Zsolt. A bogárszerű kis wobblereket próbáltam, nem eszi meg őket balin itt....

Sz.I.: A kulcsszó: ...bármit az orra elé... Valszeg kitömött, beteg, az éppen aktuális méretű sneci pontos! mása lehet még a megoldás.

Z.M.: Ahh értem, hát le kell mennem oda, úgy is minden nap ott megyek el kocsival, ez kihívást jelent nekem, meg fogom próbálni, ha sikerrel jártam megosztom veletek!

Sz.I.: Csak szóljon aki odamegy! Úgy megnézném.

P.P.: Tavaly vótam ott eleget.... Fogtam is balint 25-35cm-ig. Az 1" twister ütötte le minden kisebb balin sügerezés közben. Általában lecsapták a lassan süllyedő csalit.....Egyeztessük le, egyik nap akkor kimegyek én is. Viszek sügerezőt, meg balinra egy botot....

Sz.I.: Vasárnap jaó löhet.

J.P.: Bepofátlankodhatnék én is?

Sz.I.: Elférsz?

J.P.: Már úgy érted, hogy a kikötőben?

Sz.I.: Úgy. Mert ha beférsz, akkor jöhetsz...

J.P.: Köszi!! Legalább sokan fogunk szopni! Igazi gruppen lesz!

R.G.: Hajrá!

P.P.: Ti szopjatok csak, én horgászni megyek....

J.P.: Olyat én is szoktam, horgásztam már sokat, most inkább halat fogni mennék...

Sz.I.: Látom már, erős mezőny alakulhat ki... én pedig leírom a zegészet : )

P.P.: Hétfőn nem tudok menni, más tervek vannak....

Sz.I.: A tó kedden is itt lesz, a balinokat sem fenyegeti addig veszély...

Sz.I.: Petik! És a nem Péterek! Kedd, hétfő, péntek... részemről ganz egall. Együtt, vagy külön-külön, gyertek!

J.P.: Izgalmasabb lenne egyben!

Sz.I.: Jöhettek külön többször, együtt kevesebbszer, a balin megvár, úgy vélem.

J.P.: Nem fogod ki őket előlünk?

Sz.I.: Igen, pont erre céloztam.

folyt. köv.

Vasárnap. délután kettő, 40 fok, merőlegesen süt a nap. Irány a balinok! M.P. Kölcsönadta a csónakját, gyönyörűen körbemotoroztam a fél tavat. Balinok rabolnak mindenfelé, olykor elérhető távolságban is. Dobálom őket mindennel, de le sem tojnak. Ennek ellenére csodálatosat csatangoltam, rengeteget fürödtem közben, remek fotókat is csináltam. Jó volt! Az egyik nagyobb nádak karéjozta belső öbölben találtam egy sarkot, ahol folyamatosan rabolt, és bér nem jutottam el még csak egy ráütésig is, egy ötlet körvonalazódik a fejemben:

krumpliszsákba kenyérhéjat teszek, és egy gumilabdát, hogy az egészet a felszínen tartsa, és ez lebójázom. Ráállok a csónakkal, és megvárom, míg a csipegető kishal-rajokra megérkezzenek a vadászok...

Megint befagyott a tó, tán el vagyok átkozva? Mire kiolvad, jön a tilalom, szóval csukára most egy darabig nem kell izgulni. Mihez kezdjek akkor? Mérhetetlen nyugtalanság ül a mellyemre, alig kapok tőle levegőt. Olvasom, hogy máshol "számolatlan" akasztják őket, és azért ez elég frusztráló, mikor még esélyem sincs rá. A főnököm nem is érti, mi ez az általános ingerültség, ami mérgezi a levegőt, pedig ismerhetne, már 15 éve a párom, kezdenek szorítani a falak, mint a mai Bálint-napi ünnepi ebéd után a pocakban kissé szűk nadrágom. De ezen nem segít a kigombolás, mert az a baj, érzem, hogy már itt lehetne a tavasz, de mérhetetlenül várakoztat a csalfa : (

Tavaly korán kezdtük az évet, február-márciusban már vígan pontyoztunk (nem azt mondtam, hogy fogtunk, csak azt, hogy vígan próbálkoztunk vele), pedig még hideg volt a víz, de ilyen apróság még soha nem állta az utunkat. Egyik alkalommal elhatároztam, hogy a partól dobással elérhető távolságnál beljebb próbálkozom, szépen lehúztam a kajakom, éreztem rajta is, hogy türelmetlenül várja, hogy vízre szállhasson. Kaptam ajándékba egy alig használt, csak régi, ennek megfelelően mikrorepedésekkel tarkított melles gumiruhát, amit a télen úgy-ahogy megragasztgattam, úgy véltem, most jött el az ő napja. A halak aznap sem sokat zavartak, így aztán szokás szerint bő teret engedhettünk a kísérletezésnek. A két állásból az elsőn szépen bevontattam a felszerelést, megszórtam valami ínycsiklandóval, aztán kijövet felhúztam a hajót a laposra. Becsorgott a víz, nem létező bajszom alatt morogva mentem át Petihez reklamálni (ő adta a gumiruhát), miközben egy telefonhívás is megtalált. Magyarázok bőszen, míg Peti azt nem kérdezi, a kajakot ki vitte el? Haha! Jó poén, nincs itt senki rajtunk kívül, már megint ez a szívatás... Odanézek, tényleg sehol! Odafutok (el lehet képzelni, milyen futás az öt számmal nagyobb gumicsizmában), a hajóm csendesen ring egyre befelé. Akrucifixét! Ismerem a vizet, térdig, derékig, mellig, orrig ér, mese nincs, csobogok utána. Térdig-derékig. A kajakot elkezdi hajtani a szél is, ahogyan kiér a nád árnyékából, ráerősítek, a víz már a mellemig ér, hideg présként szorítja össze rajtam a ruhát, az illesztékek szivárognak, mint a Vörös Októberen 500 láb mélyen, de már csak pár lépés, egy karnyújtás... aztán elfogy a ruha, perem fölé ér a víz... még szerencse, ahogyan összepréseli rajtam a gumit, nem ömlik, csak csordogál befelé. Az izgalomtól alig érzem, pedig hideg, mint a fene. Még pár lépés, néhány karcsapással megerősítve... éééés, enyém a hajó.

Próbált már valaki majd nyakig érő vízben visszamászni egy kajakra? Még nyáron sem egyszerű, nem hogy teljes marsi védőöltözetben! Félig megtámaszkodva rajta azért sikerült kitempóznom, Peti természetesen gurul a nevetéstől. Mindig örülök, ha jó szórakozást nyújthatok másoknak... Felhúzom a csónakot a part meredek tetejére, onnan már csak Katrina tudná visszafújni, de erre amúgy kevés az esély, csodálatosan süt a nap. - Mi lesz, Imi, bemész átöltözni? - De hát a botok be vannak dobva... tudod mit? Ledobáltam a ruháimat, kiakasztottam az olajfára, és egy szál alsógatya nélkül jártam indiántáncot, míg izzadt nyirkos szintre nem száradtak a gönceim. Aztán visszavettem, és a maradék test"meleggel" fűtöttem fel újra. Persze egy hal sem értékelte a mutatványt.

Ezzel mondjuk nem dicsekedtem otthon... még valaki kimondta volna, amit titokban magamról gondolok : )

Tegnap ismét havazott, és bár ma reggelre ragyog a nap, de a pocsolyákra új hártya fagyott, gondolom, üres a kikötő is. A reggeli tejeskávémat kortyolgatva ábrándozok kifelé a fejemből, azt nézem, a hátsó terasz gerendáira kötözve moccanás nélkül lóg búsan a kedves kajakom. Ha szeme lenne, bánatosan nézne, gazdám, mikor megyünk már? (Csak szólok, nincs neki! ) Ezért aztán inkább én merengek, és jobb híján próbálok magamban felidézni egy-két történetet, amiken együtt estünk át.

Az első kajakos év kezdetén, nem értem rá, valahogy úgy alakult, hogy csak ritkán jutottam ki a partra, akkor is csak egy match-bottal ültem ki az olajfa alá, a nád takarásába, a fenekezővel meghorgászható csücsökre igyekvő pecások, ellenőrök észre sem vették, hogy ott vagyok. Hetekig szórtam a kb. 8 méter széles csatorna túlsó oldalán a nád tövét, várva a megjelenő halrajokat. Nem jöttek. Azért fogtam bodrit, verest, compót. dévért, nem volt unalmas, hiszen felettem egy szarka pár fészkelt, végig asszisztáltam a fiókák növekedését, kirepülését is. A fa alatti árnyékban viszonylag kényelmesen vészeltem át a bitang melegeket, a nagyobb halak nem sokat zavartak... Én tudom, hogy a lustaság az oka, reggel, és este kéne kijárni, de úgy hiszem, ahhoz egy másik bolygóra kellene újjászületnem, most már ez marad, és kész. Azért bosszantott, "tonnaszám" fogyott a kukorica, minden különösebb eredmény nélkül. Esténként a kutyámat sétáltatva általában ugyanide jöttem, és egyszer, véletlenül pont akkor, mikor megjött a pontycsapat. Nincs mentségem, nyilván eddig is szorgalmasan látogatták az etetésem, csupán én nem voltam jelen a névsorolvasáson. Változtattam hát az alapfelálláson, és magamon erőt véve, korai, ill. kései időpontokban kezdtem kiülni, végre sikerrel! Csodálatos látni, amint az étkező csapat végigkutatja a partot, billegő nádjelzéssel tudatva jöttét! Fogtam is közülük, bár az olajfa ágaitól alig lehetett  akadás nélkül bedobni. Szerencsére van nekem egy remek kis felülős kajakom, eszembe jutott, mi lenne, ha megpróbálnám arról... és lőn!

A csónakkal ellentétben ezzel lehet hangtalanul siklani, szinte ráálltam a halakra a sötétben. Más dolgom nem is volt, mint követni a jelzéseket, és a halak orra elé ejteni a csábosan tekergő ujjnyi gilisztával csalizott készséget. Már maga a lopódzás is óriási élmény, szinte vágni lehet a csendet, csak a természet zsizseg, a feszültség nő, és akkor finoman megmoccan az úszó! Billeg kettőt, aztán alámerül, amit egy azonnal bevágás követ! Szétspriccel a víz, a csapat fejvesztve menekül a keskeny, sekély helyszínről, egy darabig nem kell visszavárnom őket, azt hiszem. De a halam jól dolgozik, felváltva vontat jobbra, és balra, hiszen a kajakom ellenállása nem okoz neki gondot (el sem merem képzelni, mi lenne, ha egy nagyobb harcsát akasztanék így, meglehet, hetekig vontatna  a tavon), megpróbál alattam kitörni, de szerencsére sem kikötve nem vagyok, valamint a kajak alja is teljesen sima, nincs esélye rajta leszakadni. Sötét van, de lelki szemeimmel látom magam, fülig ér a szám, a botom dolgozik, a hal fárad, aztán lassan csillapodnak a kirohanások, megadja magát, már csak a merítőből pislog néhányat. Mérő nincs nálam, de nagy, 4-6 kg-os lehet, szép, erős pikkelyes, öröm nézni, ahogyan visszaúsztában tolja maga előtt a vizet...

Hejj, kajakom-kajakom..., hol van már a tavasz!

De rég volt a nyár! Már a bőröm is alig emlékszik az izzó napsütésre, a hűsítő fürdőkre, az elnyert halakra. Hol vannak a vidám esték, a társaságban megsütött fogás, a remek fárasztások? Hopp, egy még beugrik! Tudod, amikor minden sikerült, és semmi sem, fogtunk is, és nem is, és olyan jól szórakoztunk, hogy semmiért el nem cserélnénk?! No, azt fogom elmesélni. Az egész Fekete Istvánnal indult. Azt nem mondom, hogy minden az ő hibája, de a történtek alakulásában erősen benne van a keze. Az ő természetjáró írásai indítottak el ezen a rögös úton, aminek a vége egy 3 napos tábor lett a Velencei-tó egyik szigetén. Évek óta tervezgettük, és olyan igazi Matulásra sikerült. Izgatottan csörren a lánc, ahogyan eloldom a csónakot, már csak arra kell vigyázni, hogy ki ne boruljon belőle a töméntelen horgászeszköz. Péter, és István barátaim éppen csak elhelyezkednek a nekik jutó maradék tenyérnyi helyen, én pedig a forró fém orron térdelve tolom ki magunkat a cölöpök közül. Peti addig vacakol, míg a szűk helyen nekikoppanunk a másik oldalon kikötött rocsónak, nem baj, nem az én motorom... Aztán végre egyenesbe bénázzuk magunkat, és nagy lendületet veszünk a nyílt víz felé. Úgy értem: vennénk. Merthogy olyan alacsony a víz, és akkora mennyiségben nő benne a hínár, hogy többször meg kell állnunk leszedni a maradékokat a propellerről, mígnem kiverekedjük magunkat a langyos zöldséglevesre hasonlító kikötőből. Csendesen totyogunk, innentől vigyázni kell az akkura, aztán meg nem sietünk, miénk a nyár! De milyen nyár! Úgy tűz a nap, hogy már odafelé megsülnek a tojások. Mindenféle, amire csak gondolsz. Szívem szerint dobálnék már most, de a kacatoktól levegőt venni sem nagyon merünk. Így aztán marad a türelmes ücsörgés, míg oda nem érünk a megálmodott helyre, ami nagy szerencsénkre üres. Az persze egy más tészta, hogy ki az a bolond, aki ilyen hőségben kiülne? Úgy értem, rajtunk kívül... Péter becsusszantja a csónak elejét a kikötésre használt nádsziget sarka mögé, én pedig kipattanok, és a hosszú láncon félig partra húzom a bálnát. A kirakodás tovább tart, mint egy óriás konténerhajóé, igaz, nekik ott a daru segítségnek. Valahogy mégis végzünk, csendesen álldogálunk a gigászi halom felszerelés előtt, az arcokról szinte lerí a kérdés: mi ez a sok … izé? Azt csak remélem, hogy nem ők nem olvasnak az én gondolataimban, mert én meg azt gondolom, ekkora marhákat, mint mi... : ) Istvánunk marad szortírozni, Péterrel elmegyünk egy újabb körre. Kifelé menet meg is egyezünk abban, hogy feltesszük az akkut töltőre, és erre a nagy ijedtségre való tekintettel meg is ebédelünk, jóllehet ez nem szerepelt az előzetes programkiírásban. Úgyhogy a kikötő mély, hűvösebb vizű strandján egy nagyot csobbantunk, és utána kikértük egy igazi tál horgász ételt... nem, nem halat, sült kolbászt, hosszúlépést! Nem is nagyon volt kedvünk útnak indulni, de hát nagy úr a muszáj! Újra teleraktuk a csónakot, én pedig egy felülős kajakon követtem a mestert. Sajnos, mire a szigethez értünk, István már szinte teljesen kipakolt, amit pedig még ma is sajnálok, hiszen úgy, de úúúgy segítettünk volna. Szortírozva várnak a felszerelések, elhelyezve a kempingágyak, asztal, szék, hűtő, mifene, minden ahol kell. Még egy olyan órát pakolászunk, de még így is alig múlt el dél, mire végzünk. - No, most mi legyen? - Rám hiába néztek, hát nem horgászni jöttünk? - Jó, de ilyen melegben? Ok, akkor István marad a parton, úgysem tud úszni, mi pedig elmegyünk a nád szélére. Persze, pergetni. Alig értünk a nád takarásába, Péter máris kiadja az ukázt: ugorgyunk! Dejszen olyan forróság van, hogy a hajam leég, naná, hogy jót fog tenni egy kis fürdő. Hszuuuóófúú, hallom, ahogy sistereg a víz a bőrömön, csukott szemmel lebegünk, igazán nem lehet rossz halnak lenni! Aztán erőt veszünk a velünk született lustaságon, és nekiállunk egy kicsit" dolgozni" is. 1-7 gr-os a pálcám, éppen csak süllyedő wobblerek a nyerők, ezt már tudom a korábbi napsütéses próbálkozásokból. Mert mikor megy ki a lusta horgász általában? 11 és 15 között, amikorra azt ajánlják, hogy maradjunk árnyékban... Ezt azonban a halak is tudják, és a nádas éppen csak fél méternyi árnyékot adó picit kevésbé forró vizében pihegnek. Már ami a fehérhalat illeti! A balinok, folyamatosan csapkodnak, nem is teli sok időbe mire megakasztom az első... nádcsomót. Nem ollan eccerű az a halfogás dolog. De aztán sikerül ráérezni a rablások ritmusára, és valami véletlen folytán épp beledobok egy tolóhullámba, amit a vízig görbülő bot egyből jelez is, ha magamtól nem jöttem volna rá. Csodálatos a harc ezzel a vékonka bottal, alig kezdünk, és máris ad egy 2,5 kg-os balint a tó! - Peti, mi legyen ezzel? Szákot persze nem hoztuk magunkkal, visszamenni még nem kéne, megtartani pedig túl meleg van. - Engedd vissza, úgyis csupa szálka! Okosok, ugye? Így aztán útjára engedjük az első halat, igaz az illem is így kívánja, meg aztán, az első napra még van ételünk, bőven. Visszafelé akadt még egy kisebb, valamint kardozni is sikerült a botokkal, ki érti, miért próbál valaki 3,5 méteres pálcával csónakból pergetni? No mindegy. Még egy kötelező fürdés (ha már bérletünk van), és már vissza is érünk az alaptáborba. - Jól elvoltatok! - Bocs, István, eltévedtünk... persze. No, akkor mérjünk! Olyan 1,2-1,5-es a víz, vastag az iszap. - István, meddig tudsz dobni? Akkor oda etetünk. Ő már bekeverte az etetőanyagát, aztán a pár dobással kijelölt helyre kajakkal bevittem, beszórtam azt. - Mutasd, mivel horgászol? Egy feeder, és egy picker bot van bekészítve, és egy olyan előke, amit csak rémálmaiban tennék fel. Mert annyira értek hozzá, ez majd még később kiderül. - Mi ez az előke? - Tudod, ez úgy van - magyarázza -, hogy a felső horog egy műanyag pöcökkel van rögzítve, aztán a csonti-kukorica-sztirofóm golyó pedig szépen lebeg rajta, bla-bla-bla. - Jó, oké, csinál csak, ahogy akarod. Majd ÉN megmutatom! Minek az a két horog? Csak a gond van vele, ahogy én csinálom, az egyszerűbb, jobb, messzebb... De addig is fogok néhány csalihalat, és bedobom úszóval csukára, a másik, távdobó bojlisnak mondott cájgot pedig behajítom, amilyen messze csak lehet, és megszóróm kukoricával, ha jönne rá ponty, amur! - Peti? - Én feederezek tudod, a távdobókat hoztam. Elég szedett-vedett a kép, csak Péter botjai egyformák, ő katonás rendben lerakva várja a kapást. Az én egyik botom ugyan új, szép, de a másik... 30 éves karbon teleszkópos, még az első, amit vásároltam, semmi pénzért le nem cserélném! István is le tudja úgy tenni, hogy mikor mindkettőt piszkálják, nem győz ugrálni egyik bot végétől a másikig, így cinkeljük, ezzel elvagyunk egy darabig. Csoda, eddig nem zavart senki a telefonon, most hogy elkészültünk, épp leülnénk, rögtön csörög valaki. - Szevasz, Miki, mi újság? - Jöttem megnézni, ahogy pecáztok. - De hát, bent vagyunk a tó közepén... - Be tudsz vinni? - ;łŁ$í*>;>$ß**!! Persze. Végül is, három napra szántuk az akkut, mi az a pár fölösleges út! De Miki jó srác, megérdemli, hogy megegyék a szúnyogok. Leülünk mind a négyen, lassan ránk esteledik, még zsibong a strand, de már csendesül a környék. Igaz, megjöttek a szúnyogok is. Ez nem gond, hoztunk olyan riasztó spirált. Peti, melyik zacskóban van, hová tetted? Keressük. Még keressük. Aztán már nem, mert eszembe jut, hogy egy zacskó ottmaradt a teraszon. No comment. Amíg mi mérgelődünk, István elkezdi akasztgatni a kárászokat, kispontyokat. Néha egyszerre rezeg a két bot, pedig teljesen máshová vannak bedobva, és a távolság is nagyon más. Vicces nézni, ahogy pattog István a két bot között, mivel V alakban rakja le őket, de úgy, hogy a spiccek vannak egymáshoz közel, hogy látni lehessen minden kapást. Épp a kisebbik bottal teker ki egy kárászt, amikor óriásit beleng a hosszabb feeder eleje. Miki odaugrik, és azzal a lendülettel egy óriási besom a halnak... a kitekert fékkel... gordiuszi bolyhos damil-csomag a jutalom. - Óóó, ne haragudj, jaaj, most mi lesz? - Miki, nyugi, mindjárt kibogozzuk. Szerencsére Istvánunk olyan nyugodt, kedves ember, hogy egy rossz szava nincs, én már biztosan kinyírtam volna. Egy darabot sikerül megmenteni, de aztán menthetetlenül elakadunk. - Most mi legyen? - Elvágjuk, összekötöm, aztán kidobjuk a maradék csomót. Így is lett. Szerintem vagy 20-30 métert rövidítettünk, István kedvesen mosolyog, Miki sápítozik : ) Teljesen sötétben dolgozom, még szerencse, hogy jók voltak a tanáraim, csukott szemmel is megy a damil toldás. - Nno, húzhatod! Erre kiteker egy majd 4 kilós pontyot. Úgy, hogy egy pocsék bevágás után fél órát szereltünk. Köszi! Péter csak mosolyog. Legalábbis gondolom, mert látom, ahogy a sötétben a válla rázkódik a rötyögéstől. Elhelyezkedünk a csillagok alatt, és megindul a halk dörmögés, életről, asszonyokról, sosem fogott halakról, néha újra dobunk, István kihúz pár dévért, csendesen telik az éjszaka. És kényelmetlenül. Kemény dolog ez a nádas romantika! Ha bebújok a hálózsákba az a baj, ha kitakarom magam, megesznek a szúnyogok, amikor azok elülnek, hűvösödik, a derékalj rögös, mondjam még? De jól szórakozunk, csak aludni nem sikerül sokat, pedig nem a halak zavarnak. De legalább a Göncölök a helyes útról ragyognak, mint gyermekkoromban. - Peti, hogy aludtál? - Ne is kérdezd, úgy fáj a hátam, lábam! - Volt valami? - Semmi. Ok, jobbról hát rendben vagyunk. - A hűtőben a jég hogyan áll? - Kiolvadt, úgy nézem, együk meg a kolbászt, sonkát! Ilyen jól reggeli régen esett! Kovászos uborkával, hagymával, a tegnapi, de még friss kenyérrel betermeltük a füstölt árut, egy kis pálinkával lekísérve, és máris szebben ragyog a hajnal. Miki csak estére jött, de úgyis ki kell mennem, Ali cimborám jelezte, hogy pergetne, én pedig megígértem, hogy elkísérem. A bérelt csónaknál találkoztunk, persze egyből kínált: - Igyá! Csak ő perget, én most a gájd vagyok. Végigjárjuk Dinnyéstől a nádasok szélét, szépen alakul a teríték: balról egy csuka, jobbról egy balin. Dél felé már szénné égve nézegetjük egymást, áll az algától zöld tó. Az egyik sarokban nyomok a felszínen, talán balinok csíkozták össze a vizet? Ali megdobja a nád szélét, és máris karika a bot, alig győzök kitolatni a csónakkal. - Mekkora balin??! Ali fáraszt, és ekkor a felszínen megmutatja magát... egy ... méteres amur. Az álla alatt akad, ráfordult a műcsalira megnézni, mi csobbant mellette! Merítőnk nincs, és egyébként is CésR, megszolgálta. - Kössünk egy hurkot a kikötő kötélből, és azzal meglasszózzuk a farkát, és úgy nem tud elmenni, le tudjuk fényképezni. Párat lövünk, aztán amint magához tér, azzal a lendülettel tépi ki magát a fogságból. Értetlen arcok. Ez elment! Még szerencse, hogy magunktól is elengedtük volna. No, Ali haza, én újra beevezek. - Volt valami? - István fogott dévéreket. - Ok, van egy ötletem, ti maradtok? Mert én bemegyek aludni, ilyesmi... Úgyhogy bepakoltunk mindent újra, és még világosban kimenekültünk a partra, hogy kényeztethessük elgyötört testünk. Az eredmény? Feeder vs egyéb = sok:kevés. Ennyit a nagy tudásról! Ja, és hazafelé lemerült az akksi, és eltört az egyik villa, úgyhogy kenu stílusban kellett kievezni : ) Az élmény azonban megfizethetetlen, minden másra ott a mesterkard…

Rengeteg az anomália, biztosan nem csak én látom így. Bár a horgász lételeme a panaszkodás, a megfelelő mennyiségű hal fogásának kötelező hiányolása, azért ez több annál, mint amit simán szőnyeg alá kellene söpörni. Nincs elég hal, irgalmatlan erőfeszítéseket kell tenni, ha valaki rendesen akar fogni, elveszi az ember kedvét a sok sikertelenség. Mik ennek az okai? Hogyan lehetne változtatni rajtuk?
Nézzük, mik a vizsgálandó elemek: víz mennyiség, vízminőség, iszap, beton partszél, természetes táplálék, természetes szaporulat, telepítés, tájidegen fajok, halászat, húshorgászat, rabsicok, hatósági szabályozás, hatósági ellenőrzés, turizmus, civil részvétel... kihagytam valamit?

A víz mennyisége nehezen változtatható, hiszen a tó tudottan kis vízgyűjtő területről töltődik, a Zámolyi-, és Pátkai-tározóval, a zsilipekkel a lehetőségekhez képest jól szabályozzák. A vízminőség szubjektív megítélésem szerint remek, amióta járom a tavat, fürdök benne, laikusként megfelelőnek tartom, ebben nyilván sokat segít a szántóföldi gazdálkodás valamelyest elfordulása a műtrágyáktól, kemikáliáktól, és a tó körüli csatornázás elkészülte. Az iszapot ugyan a 70-es években kitermelték, de egy új komoly kotrásra ismét szükség lehet. Ez természetesen előzetes vizsgálatokat feltételezne, és a környezeti hatások felmérését, az élőhelyre gyakorolt hatásának tanulmányozását. Mivel ez egyben a turisztikára is nagy hatással lehet, és költségei is óriásiak, egészen bizonyosan szükség lenne (lett volna) egy Velencei-tó önálló régió kialakítására, hogy a források elérhetőek legyenek, erről azonban alighanem már lecsúsztunk. A beton partszegély ezzel összefüggésben lenne változtatható, a költségei nyilván iszonyatosak, számomra elképzelhetetlen, hogy ebben változás történjen. A jelenlegi beton védművek állapota leromlott, mintha nem volna gazdájuk, az idő előrehaladtával a természet visszafoglalja azt, ami az övé. (Ami picit jó hír ebben, hogy bármekkora kárt is okozunk, annak hullámai hosszú idő távlatában elcsitulhatnak.) A kikötők, mólók jó hasznosítása lehetne egy kitörési pont, ez egy komplex kérdésként kezelt tó hasznosítást feltételez, hiszen mindez csak akkor lehetséges, ha egyszerre történik meg a halállomány, az épített környezet, a turizmus fejlesztése. Nem egyszerű az ügy, és a jelen gazdasági állapotokat tapasztalva valószínűleg csupán nagyon apró lépéseket lehetne tenni benne. De valamerre határozottan el kéne indulni, a hosszútávú irány helyes kijelölése (és aztán az ahhoz való ragaszkodás) már önmagában is felpezsdíthetné a minden értelem álló vizet. Üresek a horgászkikötők, amiket pedig okos szerződésekkel privát kézre adva talán újra életet lehetne ide vonzani. Alig hiszem például, hogy a kishajózást nem lehetne itt megsokszorozni! Igaz, az agárdi VVSI néhány milliárdos beruházása sokat fog jelenteni, bár fogalmam sincs róla, hogy ez az irdatlan összeg, az ezt megelőző tartozások felhalmozásával együtt nem egy feneketlen zsákban fog-e ismét kikötni? Az biztos, ha megvalósul amit oda megálmodtak, az jó értelemben "megfertőzheti" a környéket. Igaz, koncentrálja is az előbb említett kishajós életet, az is lehet, hogy teljesen elszipkázza máshonnan a lehetőségeket. De még az üres kikötőkkel is lehetne mit tenni, például le lehetne keríteni a fő medertől, és ivadékot lehetne benne nevelni, vagy kis, lekerített fizetős "horgásztavakat" kialakítani ott. Az ivadék helyszíni előnevelése egyébként is hasznos találmány, nem véletlen, hogy a Tisza-tavon már így próbálják az utánpótlást olcsón előállítani. A telepítésekről a neten nem található sok minden, a Mohosz oldalán 2009-es adatok az utolsók. No comment... Jó volna, ha civil szervezetek képviselői ott lennének az előre bejelentett alkalmakkor, hogy a tóba tett mennyiség, minőség ellenőrizhető legyen! Azt is milyen szép volna, ha nem úgy "szórnák" be a kevéske halat, hogy azt egy hét alatt kifogják a húsra éhes, amúgy jogosan, horgászélményt követelő szakik. Vajon ha adnánk esélyt ezeknek a jószágoknak belakni az élőhelyüket, fejlődni, nőni, szaporodni, azzal mennyiben változhatna az állomány? Képesek egyáltalán ezek a hibridek utódokat adni? Vagy a rosszul értelmezett költséghatékonyság jegyében olcsón, gyorsan növő, de steril tenyészetekből oldja meg a kezelő a nyűgös házi feladatot? Nincs adat, és ez dühítő, minél jobban belemennék a részletekbe, annál inkább belelovallom magam abba az igen rossz érzésbe, hogy át vagyunk verve, és a befizetések az apparátus eltartására mennek, nem a tagság örömére fordíttatnak.
Mit eszik a ponty e szép tavunkban? Hiába tapogatom úszás közben a meder alján az iszapot, kagylót (hát még telepet) véletlenül sem találok. Olvasva Varga András 2006-os tanulmányát, abból az derül ki, hogy a kagylók mennyisége DNY-ÉK irányban csökken, ami oka a befolyók hatása a faunára. Ezzel biztosan lehetne mit kezdeni, milyen szép lenne kagylótól sebes, kemény szájú, harcos nyurgákat fogni! Apropó, nyurga pontyot kérem telepíteni a tóba! A tavaszon amit pl. Dinnyésnél betettek, és aztán szinte azonnal horogra is akadtak, azok között igen sok volt a láthatóan beteg, testalkatánál fogva amúgy is csekély sportértéket képviselő példány. Vajon ezeket azért vette a kezelő, mert azt gondolja, jó lesz "ezeknek", darab-darab?! Milyen jól el tudnám képzelni azt az ideális állapotot, amikor a tavi halászat kifogja a busákat, a felesleges, az állományt pusztító harcsákból amit lehet, és egy tó közeli feldolgozóban netán felfüstölnék, konfekcióznák a horgászok által bevitt példányokat is! A vendéglátóknál megszigorított ellenőrzések folytán a rabsicoktól beszállított hal mennyisége csökkenne, hiszen az eredetét így nem lehetne bizonyítani (így azt keményen büntetnék), azonban a közösségi feldolgozóból ellenőrzött körülmények között jutna jó minőségű hal minden asztalra... Ébresszen fel valaki! Mikor találkozott horgásztárs komoly ellenőrzéssel? Akikről sejteni lehet, hogy a húsért horgásznak, fenékhorgoznak, hálóznak, villanyoznak azokat megfogják valaha is? Igaz, ezzel lassan már nem kell törődni, mert ők is panaszkodnak, hogy már-már nem éri meg az energiát, inkább mennek külföldre. (Hozzáteszem, olasz horgászbarátaim egyre hangosabban emelik fel hangjukat a kelet-európai - magyar - húshorgászok civilizálatlan fosztogatásai miatt, nekem meg ég a bőr a képemről helyettük is.) Lehetetlen kérés, hogy a hatóság végezze a munkáját rendesen? Lehetséges az, hogy egyrészt erre sem jut elég pénz, másrészt tudják, hogy az átlagos horgász úgysem fog (így aztán nincs mit ellenőrizni), harmadrészt félnek-szégyellenek vízre szállni, annyi a panasz?
Micsoda gyöngyszem lehetne ez a tó az ország közepén, ahová örömmel jönnének hazai, és külföldi horgászturisták, és míg ők a hobbijuknak élnek, a család a strandon pihenne (költene)?! Milyen Európa hírű horgászversenyeket lehetne itt rendezni, megfertőzve a jövő nemzedékéből minél többeket?! Milyen fejlődő horgászközpont lehetne, ahol új-, és új horgászmódszerek elterjedésével, kitalálásával, horgásztúrák szervezésével lehetne hírünket vinni a nagyvilágba? Simon képviselőnk szerint a tónak komoly marketingre van szüksége, ami teljesen igaz. Ám szabad hirdetni olyasmit, amiről előre tudjuk, hogy csalódást fog okozni? Pár hatásos változtatással ismét megtelne a part, de így, csak a lassú pusztulás marad. Az, hogy az állami-, területi jegyekhez nem lehet időben hozzájutni, hogy az őszről a szemét még mindig kint van a parton, csupán hab a tortán.
A tó pedig, mintha tudná, hogy utolsó leheletével védelmeznie kell lakóit befagyott, de épp csak annyira, hogy a mérgelődő horgásznak esélye se legyen rámenni a jégre, és átadnia magát az optimizmusnak : )
Ez volna a boldog új jövő?