Totum

...csak, ha későn indulsz pecázni. Pedig direkt megnézem, mikor kel a nap, és ehhez igazodva ébredek. Szerencsésen sikerül a főnökömet is felébreszteni, az agyam nem akarja megtalálni az átjárást az álom, és az ébrenlét között, így az óra csak csörög, csak csörög, én pedig azt álmodom, hogy csak csörög, csak csörög... Aztán valahogy persze lenyomom, és sovány malac vágtában megcélzom a vizet.

Így fest hajnalban a dinnyési kikötő (muszáj volt megörökíteni, évente alig párszor tudom rávenni magam ilyen spártai indulásra).Szóval, nézd a jó oldalát, tarja a mondás, még ha általában nincs is neki olyan! Ez én esetemben például meg kellett változtatnom a hozzáállásomat a tényhez, hogy az évek előre haladtával már hajnalban hív a természet. Ezt sokáig úgy éltem meg, hogy a francba, ki kell menni, és ezzel felverem oldalbordámat, plusz jól nem tudok majd visszaaludni. Aztán rájöttem, lehet ennek jó oldala is! Ha este tíz,tizenegy körül lefekszem, és még előtte megiszom egy nagy pohár vizet (fröccsöt), a hajnali ébredés óra nélkül is garantált. És ha már ébren vagyok, ki is lehet osonni egy pecára, reggel kevésbé is hiányzom a névsor olvasásakor, igaz? Ezt tehát a jó oldala. Az persze tény, több hét erőltetett hajnali kimenetel után olyan vagyok, mint egy sokat használt, mosatlan zokni.
Rendszerint elkápráztat a tó, ha hallal, ha hal nélkül, mindig megmutatja a szépségét, ha mást nem, lehet a napfelkeltét fotózni (biztos jele annak, ha semmit nem fogok), és a felbukkanó állatfajok száma is változatos. Ezen a héten pl. az efott-ról érkeznek a jószágok, és bár természetesen zavarják a halfogást, ezen nem szoktam nagyon idegeskedni, inkább vidáman konstatálom az ifjoncok pörgését. Hajnali 5-kor Gárdonyba még igencsak átdübörög a zene, csodálkozom is, hogy az artisjus nem szed zenés felárat... A dj-vel sms-ezve kiderül, hogy abba sem nagyon akarják hagyni, szerintük jó a parti. De gustibus non est disputandum... A füvön néhányan már "fáradtan" alszanak, aztán megjelenik három legény, kivágtatnak a hajókikötő mólójára, és alsógatyára vetkőzve ugranak seggest-hasast felváltva, nagyokat nevetve, kurjongatva élvezik a fiatalságot, kergetik úszva (!) a hattyúkat : ) A balin közben folyamatosan rabol, érdekes, milyen könnyen meg tudja különböztetni a számára veszélytelen zajokat az óvatosságra intő kis csobbanásoktól! Néha egy-egy koppintással, tolással jelzi, hogy tisztában vannak a jelenlétünkkel, de a 172-ik csalira sem csábulnak el. Aztán balról egy óriási csobbanásra kapom fel a fejem, ami ugyan nem a várt hal, de annál sokkal viccesebb. Az előbb még alvó legény - még mindig csöppet sem szomjasan - felkel, nyújtózik egy nagyot, és hanyatt belelép a tóba az olyan 1,5 méteres szegélyről, aztán csak áll a vízben lehorgasztott fejjel, a csaja pedig teli szájjal, vonyítva nevet... mi is hasonlóképpen örülünk az ingyen műsornak. Látva a kínlódását, hogy kimászna, de nem jut a dűlőre feladattal, lerakunk kapát-kaszát, és felhúzzuk a peronra. Könyökeiről hiányzik a bőr, reszket a váratlan hűvösben, és áll csak, mint egy rakás... szerencsétlenség. A poénos beszólásaimat sem veszi Vagy egyáltalán nem érti, amit mondunk, vagy csak a segítségre való tekintettel türtőzteti magát, talán mégis volt gyerekszobája?!
Azért persze hal is akad, ha a balin adja, az kitűnő, ha nem, mindig van tartalékban néhány sügeres pálya, ahonnan jó eséllyel ki lehet piszkálni egy marék apróságot. Az biztos azonban, ideges ember ne kezdjen hozzá a csíkos vitézek reménybeli megfogásának! A csalik a hámozott rizs méretét verik (alulról), a horog olyan kicsi, hogy kora szürkületben fel sem tudom kötni, a jigfej tizedgrammos, jószerivel el sem lehet dobni. Még szerencse, hogy elég a csónakok széleinél emelgetni, illetve sokat segít, ha valaki rá tudja venni magát a drop-shotos no-action rezegtetésre... halálosan unalmas, azt kell mondjam. Ha még jönne néhány "nagy", tán megerőltetném magam, de mivel csak a tizen-centis tesók veretnek ki a takarásból, maradok a lassan cincált twisztereknél, legalább közben oldalazhatok néha egy-egy centit : )

Szóval, vidám dolog a hajnali horgászat nyáron, ha nem is mindig a halfogás okán. Velencei-tó, én így szeretlek!

http://www.webfishingcenter.hu/haltarto-szak-merit-halo/pontymatrac-pontyzsak/pontymatracok/illex-rablohalas-halmatrac-mer%C5%91vel-stream-matt/reszletes-termeklap.html

Unom már, hogy mindenhol bénázok, és inkább nem fényképezek, csak ne sérüljön a hal.

Azt nem tudom, hogyan kell domolykót, pláne nagyot fogni, de azt el tudom mondani, nekem hogyan sikerül.

Korán kell indulni, aminek több oka is van. Gyorsan melegszik az idő, és mivel a parti aljnövényzet, főleg a gyilkos csalán, és a szúnyog-hadak miatt hosszúnadrágban, gumicsizmában megyek, 7 után, pláne a napos oldalon már kezd megfőni az ember, és a halak is jobban szeretik a fényváltást, plusz utána még dolgozom is, szóval nem érek rá egész nap.

Itt eddig felszíni csalira jöttek, egészen pontosan egy kettes salmo cserebogárra. Most vettem ugyanebből egy nagyobbat is, holnap már reggel 3-4 között ki akarok érni, hogy a szokásos 20-25 cm-s mérettartomány felett is bizonyíthasson. Szóval a felszíni csalikra jönnek a népek, de persze ez nem ilyen egyszerű. Ezek a pataklakók esküszöm kilátnak, kihallanak, vagyis csendben kell közlekedni, és messze kell pecázni. Amit úgy érhetünk el, hogy messze dobunk (ehhez én most egy 2,7-es kicsit erős botot használok, azon egyszerű oknál fogva, hogy jelenleg ez a leghosszabb botom, de tervezem ehhez egy 2,4-3,8 között variálható rettentő könnyű, merev gerincű, de csodálatosan rugalmas Middy feeder megvásárlását), és a hosszú bottal a sodorban tartva úsztatjuk a csalit lefelé jó messze ( ez Szabó Balázs szövege). Néha meg kell állítani, különösen, ha fordulás, szedés látszik, ehhez Pintér Péter zsinórtolós, cigaretta hamut finoman pöckölős stílusa ajánlott, amit én még csak messziről ugatok. A sodorban tartáshoz a másik jó módszer lehet, ha félcsizmában, vagy melles ruhában be tudunk állni a partszélbe, ebben az esetben egy rövid, közvetlen bot is remek választás lesz ugyanerre! A messze dobáshoz én nano zsinórt használok (0,06, és 0,10-es méretben az 1,55-ös UL, és a 2,70-es erős bothoz), csak úgy süvít a gyűrűkön, mikor kilövöm! Szóval osonok, messze elhajítom a a felszíni bogarat, úsztatom, és pöcögtetem. Figyelni kell, mert ha csak egy pillanatra is mást csinálok, pl lenézek a zsinórt rendezgetni, mire felpillantok, elvesztem szem elől a csalit, vagy, ami rosszabb, pont egy nagy burványlás végére emelem fel a tekintetem. Mert a kapás az intenzív, semmihez nem hasonlítható élmény, egyszerre három érzékszervünk veszi a jelet: az ütést érezzük a boton, hallatszik a nagy loccsanás, és még egy kisebb jószág is hatalmasat fordul a felszínen! Aztán jött a salmo tiny-re, bár ott kicsit gondban vagyok, mert a hasi horgot levettem, mert 1., úgy kevésbé akad a hínárba 2., a halat nem 6 horog hegye tépi 3., a kiszedésnél kevésbé kell tartanom attól, hogy valahogy a saját ujjamba akadnak, azonban így meg a súlya, és a mozgása kicsit megváltozott, mintha hal is kevesebb jött volna rá. Alighanem ki kell mérnem, és egy nagyobb egyes horoggal kell kiváltanom itt is a két (amúgy gyenge, és könnyen hajló) hármas horgot.

Egyet azonban javasolhatok? Gyurkát ne vigyétek, mert képes a 30 cm-s vízben, a két lépés széles patakon 28 gr-os jiggel pacsálni és!, lefogja a halat előled, és horribele dictu, beszélget... teljességgel érthetetlen. No, mentem, várnak a loccsanások!

(Közben beugrott, Nátz Ervintől beoltatva: Tenkarával lehetne még próbálkozni itt, de egyelőre spiccbot, begumizott rakós is jó lesz ahhoz, hogy léggyel csiklandozzam az ínyüket, no majd hétfőn reggel.)