Totum

Szóltam, hogy időben gyertek. Mit mondtam? Hatkor nyit a tó, kilenctől már meleg van, elül a hal. Még egy kocka vízen sem robotok az ott lakók, nem a vendégek kénye-kedvére esznek. Én mondtam. Mire megjött a csapat, volt évfolyamtársak, barátok, gyerekek, már lezajlott a reggeli. Mivel a helyszínt valahogy, véletlenül megint én választottam, és persze én is ismertem legjobban, időben odaértem, és mire az első fecskék megérkeztek, már túl voltam a reggeli műszakon, megfogva a magam jó néhány halát. Nem baj, már korántsem izgatom fel magam úgy, mint egykor azon, hogy más alig fog, egyedül a gyerekeket sajnálom, nekik még kell az élmény, ahogyan kifárasztják, méricskélik, majd útjára engedik a halat. Igaz, azért szégyenben nem maradtunk, így is akadt pár, csak a kisebbek. De akkor is, imádom ezeket a közös pecákat! Nem az a csöndes, szemlélődős, hanem a zajongó, szaladgálós, közösen főzős, gyerek ihintgetős, baráti cinkelős, vízbeesős, igaz, Peti? : ) A kukorica szórásokra olykor beáll egy-egy kisebb csapat, olyankor Dani megpróbálja a szájukba bűvölni a csalit, néha sikerrel, és akkor az egész csapat a háta mögött állva bíztatja, gyönyörűen fáraszt már a kiccsávó : ) Nem véletlen, hogy állandóan jönnének, eddig sikeresek voltak a közös kirándulásaink. Bálint öcsikémnek, ma nem megy, és Szabi is inkább ökörködne, de hát ilyen a sóbiznisz, egyszer fenn… Nagy szerencse, hogy Kéki barátai Fehérváriak, kiugrottak megnézni a dzsemborit, és ha már… akkor kihoztak egy kisebb hadseregre való gulyást, hatalmas friss parasztkenyérrel. Aki nem hiszi, járjon utána, a nap fénypontja volt!! Valahogy el is ment a kedvünk a további izgalmaktól, csak Dani, és Benji vallatják tovább türelmesen a vizet, mi „öregek” már inkább a hátunkon fekve számláljuk a bárányfelhőket, aztán már azt is csak a szemhéjon belülről. Nyüzsgésre pillantok fel, Dani addig erőlködött, mígnem megint akasztott egy, a finom szereléshez mérten jobb halat, egy pillanat alatt összeszalad a nép, még a másik tóhoz telepedett Janó kománk is meglátogatta a csapatot, hátha halat látna még a végén : ) Eddig csak az aprajával találkozott, pedig abban vannak nagyok is. (Mondjuk, nem a nyári kánikulában, délben horgászva.) Szóval, Dani fáraszt, erőlteti, jól hajlik a bot, éééés…. elveszti a halat. De azért mi jól szórakoztunk : ) Nagyon nem is szívja mellre a cinkelést, megszokták már, hogy ez az élményhez jár, visszakapjuk mi még ezt, abban biztos vagyok, kamatostól.

Ezt megint magamnak köszönhetem. Hogy nem bírom befogni a lepcses számat. Ugyanakkor érthető, mindenkiben megvan a vágy az elismerésre, hogy az eredményeit szétkürtölje, ha mégoly csekély körben is. Nyűgös kettősség ez, hiszen ha beszámolót adok közre a történtekről, akkor könnyen kiderülhetnek az eltitkolni akart részletek is. Ha körbekürtöli a huje horgász a világot a nagy fogással, aligha ússza meg, hogy ki ne derüljön, hol is történt a csoda, és ez az események lavináját indítja el.Az én esetemben a jókora csuka-fogások kikiabálása vezetett oda, hogy minden barátom, barátom barátai, és rokonok, ismerősök hosszú sora jött el, kipróbálni magu(n)kat csuka fronton. Így aztán a csend, nyugalom odalett, helyette vidám kirándulás jelleget öltött a peca, igazi gyerekhorgász-beoltással, rötyögős kalandokkal.Ez a nap még akkor indult, mikor az első remek fogásokról hírt adtam, azóta jönne a banda, sőt!, a végén több közös őrületet is szerveztünk. Pici a tó, az egyik módja annak, hogy jól érezzük magunkat az, ha senki nincs ott rajtunk kívül, magányosan élvezzük a völgyet, a tiszta csendet, a fogást. A másik módja, ha rászabadulunk cimborák, és harsogva nevetünk azon, mikor egyesek pl. belecsúsznak a vízbe, vagy megfogják egymást, és az egyéb bénázásokon. Kaposvári „tanuló” éveim jóbarátai, és gyerekeik engedtek az erőszaknak ez alkalommal, kilencen szálltuk meg a gaja-völgyi kis tavat, ha jól emlékszem, más nem is jött aznap. Én ugyan – szokás szerint - osztottam az észt, de a jótanács ellenére (vagyis, hogy csalihallal próbálkozzanak), a többség pergetve próbált szerencsét. Igyekeztem olyan helyre ültetni mindenkit, ahol a tapasztalataim szerint a HAL jön-jöhet, ennek ellenére a partszélen pergetve akadt az első két kilós jószág, majd az általam soha nem favorizált sarokban akasztottam egy olyan ötös-formát. Mivel számomra itt a társaság volt a lényeg, sűrűn előfordult, hogy a bevetett készségekkel átellenes oldalon kvaterkáztam, kínálgatva egymást hazaival, amikor is egyszerre elindult az amúgy majd két méterre engedett jelző, és csak úgy visított az orsó. Olyan száz gátat (egyéb botok) vágtam le, hogy bármelyik világversenyen megirigyelték volna! Gumicsizmában. A tüdőm majd kiköpve érek oda, beemelek, próbálom megállítani a… aaa, nézd már, milyen érdekes, szemközt Atti is fáraszt…, és ekkor a felszínre pattan az ő twisztere, beakadva az én cájgomba. Hadd ne mondjam, mindenki gurult a nevetéstől, azóta is a sprintemet emlegetik. A nyavalyások : ) Közben azért „potyognak” a halak, a végére olyan tíz csukát fogtunk kilencen, mindenkinek jutott élmény, ha hal nem is. Kékit addig csesztettem, míg meggyőződése (és lustasága) ellenére szerelt egy úszóst is, amivel végig tapogatva az előtte lévő területet megfogta élete rekordját, egy 9,5 kg-os gyönyörűséget. Pedig igazán mindent megtettünk, hogy elronthassa, biztosan nem sokat segít, ha nyolcan tízféle tanácsot adunk a bevágás időzítésére : ) Élvezet volt nézni magát a kapást, pedig akkor még nem tudtuk mekkora, és az azt követő csata, a hatalmas burványok egy életre megfertőzték az ifjakat (ha még addig nem lettek volna), azóta is azt hallgatom:

Rengeteg az anomália, biztosan nem csak én látom így. Bár a horgász lételeme a panaszkodás, a megfelelő mennyiségű hal fogásának kötelező hiányolása, azért ez több annál, mint amit simán szőnyeg alá kellene söpörni. Nincs elég hal, irgalmatlan erőfeszítéseket kell tenni, ha valaki rendesen akar fogni, elveszi az ember kedvét a sok sikertelenség. Mik ennek az okai? Hogyan lehetne változtatni rajtuk?
Nézzük, mik a vizsgálandó elemek: víz mennyiség, vízminőség, iszap, beton partszél, természetes táplálék, természetes szaporulat, telepítés, tájidegen fajok, halászat, húshorgászat, rabsicok, hatósági szabályozás, hatósági ellenőrzés, turizmus, civil részvétel... kihagytam valamit?

A víz mennyisége nehezen változtatható, hiszen a tó tudottan kis vízgyűjtő területről töltődik, a Zámolyi-, és Pátkai-tározóval, a zsilipekkel a lehetőségekhez képest jól szabályozzák. A vízminőség szubjektív megítélésem szerint remek, amióta járom a tavat, fürdök benne, laikusként megfelelőnek tartom, ebben nyilván sokat segít a szántóföldi gazdálkodás valamelyest elfordulása a műtrágyáktól, kemikáliáktól, és a tó körüli csatornázás elkészülte. Az iszapot ugyan a 70-es években kitermelték, de egy új komoly kotrásra ismét szükség lehet. Ez természetesen előzetes vizsgálatokat feltételezne, és a környezeti hatások felmérését, az élőhelyre gyakorolt hatásának tanulmányozását. Mivel ez egyben a turisztikára is nagy hatással lehet, és költségei is óriásiak, egészen bizonyosan szükség lenne (lett volna) egy Velencei-tó önálló régió kialakítására, hogy a források elérhetőek legyenek, erről azonban alighanem már lecsúsztunk. A beton partszegély ezzel összefüggésben lenne változtatható, a költségei nyilván iszonyatosak, számomra elképzelhetetlen, hogy ebben változás történjen. A jelenlegi beton védművek állapota leromlott, mintha nem volna gazdájuk, az idő előrehaladtával a természet visszafoglalja azt, ami az övé. (Ami picit jó hír ebben, hogy bármekkora kárt is okozunk, annak hullámai hosszú idő távlatában elcsitulhatnak.) A kikötők, mólók jó hasznosítása lehetne egy kitörési pont, ez egy komplex kérdésként kezelt tó hasznosítást feltételez, hiszen mindez csak akkor lehetséges, ha egyszerre történik meg a halállomány, az épített környezet, a turizmus fejlesztése. Nem egyszerű az ügy, és a jelen gazdasági állapotokat tapasztalva valószínűleg csupán nagyon apró lépéseket lehetne tenni benne. De valamerre határozottan el kéne indulni, a hosszútávú irány helyes kijelölése (és aztán az ahhoz való ragaszkodás) már önmagában is felpezsdíthetné a minden értelem álló vizet. Üresek a horgászkikötők, amiket pedig okos szerződésekkel privát kézre adva talán újra életet lehetne ide vonzani. Alig hiszem például, hogy a kishajózást nem lehetne itt megsokszorozni! Igaz, az agárdi VVSI néhány milliárdos beruházása sokat fog jelenteni, bár fogalmam sincs róla, hogy ez az irdatlan összeg, az ezt megelőző tartozások felhalmozásával együtt nem egy feneketlen zsákban fog-e ismét kikötni? Az biztos, ha megvalósul amit oda megálmodtak, az jó értelemben "megfertőzheti" a környéket. Igaz, koncentrálja is az előbb említett kishajós életet, az is lehet, hogy teljesen elszipkázza máshonnan a lehetőségeket. De még az üres kikötőkkel is lehetne mit tenni, például le lehetne keríteni a fő medertől, és ivadékot lehetne benne nevelni, vagy kis, lekerített fizetős "horgásztavakat" kialakítani ott. Az ivadék helyszíni előnevelése egyébként is hasznos találmány, nem véletlen, hogy a Tisza-tavon már így próbálják az utánpótlást olcsón előállítani. A telepítésekről a neten nem található sok minden, a Mohosz oldalán 2009-es adatok az utolsók. No comment... Jó volna, ha civil szervezetek képviselői ott lennének az előre bejelentett alkalmakkor, hogy a tóba tett mennyiség, minőség ellenőrizhető legyen! Azt is milyen szép volna, ha nem úgy "szórnák" be a kevéske halat, hogy azt egy hét alatt kifogják a húsra éhes, amúgy jogosan, horgászélményt követelő szakik. Vajon ha adnánk esélyt ezeknek a jószágoknak belakni az élőhelyüket, fejlődni, nőni, szaporodni, azzal mennyiben változhatna az állomány? Képesek egyáltalán ezek a hibridek utódokat adni? Vagy a rosszul értelmezett költséghatékonyság jegyében olcsón, gyorsan növő, de steril tenyészetekből oldja meg a kezelő a nyűgös házi feladatot? Nincs adat, és ez dühítő, minél jobban belemennék a részletekbe, annál inkább belelovallom magam abba az igen rossz érzésbe, hogy át vagyunk verve, és a befizetések az apparátus eltartására mennek, nem a tagság örömére fordíttatnak.
Mit eszik a ponty e szép tavunkban? Hiába tapogatom úszás közben a meder alján az iszapot, kagylót (hát még telepet) véletlenül sem találok. Olvasva Varga András 2006-os tanulmányát, abból az derül ki, hogy a kagylók mennyisége DNY-ÉK irányban csökken, ami oka a befolyók hatása a faunára. Ezzel biztosan lehetne mit kezdeni, milyen szép lenne kagylótól sebes, kemény szájú, harcos nyurgákat fogni! Apropó, nyurga pontyot kérem telepíteni a tóba! A tavaszon amit pl. Dinnyésnél betettek, és aztán szinte azonnal horogra is akadtak, azok között igen sok volt a láthatóan beteg, testalkatánál fogva amúgy is csekély sportértéket képviselő példány. Vajon ezeket azért vette a kezelő, mert azt gondolja, jó lesz "ezeknek", darab-darab?! Milyen jól el tudnám képzelni azt az ideális állapotot, amikor a tavi halászat kifogja a busákat, a felesleges, az állományt pusztító harcsákból amit lehet, és egy tó közeli feldolgozóban netán felfüstölnék, konfekcióznák a horgászok által bevitt példányokat is! A vendéglátóknál megszigorított ellenőrzések folytán a rabsicoktól beszállított hal mennyisége csökkenne, hiszen az eredetét így nem lehetne bizonyítani (így azt keményen büntetnék), azonban a közösségi feldolgozóból ellenőrzött körülmények között jutna jó minőségű hal minden asztalra... Ébresszen fel valaki! Mikor találkozott horgásztárs komoly ellenőrzéssel? Akikről sejteni lehet, hogy a húsért horgásznak, fenékhorgoznak, hálóznak, villanyoznak azokat megfogják valaha is? Igaz, ezzel lassan már nem kell törődni, mert ők is panaszkodnak, hogy már-már nem éri meg az energiát, inkább mennek külföldre. (Hozzáteszem, olasz horgászbarátaim egyre hangosabban emelik fel hangjukat a kelet-európai - magyar - húshorgászok civilizálatlan fosztogatásai miatt, nekem meg ég a bőr a képemről helyettük is.) Lehetetlen kérés, hogy a hatóság végezze a munkáját rendesen? Lehetséges az, hogy egyrészt erre sem jut elég pénz, másrészt tudják, hogy az átlagos horgász úgysem fog (így aztán nincs mit ellenőrizni), harmadrészt félnek-szégyellenek vízre szállni, annyi a panasz?
Micsoda gyöngyszem lehetne ez a tó az ország közepén, ahová örömmel jönnének hazai, és külföldi horgászturisták, és míg ők a hobbijuknak élnek, a család a strandon pihenne (költene)?! Milyen Európa hírű horgászversenyeket lehetne itt rendezni, megfertőzve a jövő nemzedékéből minél többeket?! Milyen fejlődő horgászközpont lehetne, ahol új-, és új horgászmódszerek elterjedésével, kitalálásával, horgásztúrák szervezésével lehetne hírünket vinni a nagyvilágba? Simon képviselőnk szerint a tónak komoly marketingre van szüksége, ami teljesen igaz. Ám szabad hirdetni olyasmit, amiről előre tudjuk, hogy csalódást fog okozni? Pár hatásos változtatással ismét megtelne a part, de így, csak a lassú pusztulás marad. Az, hogy az állami-, területi jegyekhez nem lehet időben hozzájutni, hogy az őszről a szemét még mindig kint van a parton, csupán hab a tortán.
A tó pedig, mintha tudná, hogy utolsó leheletével védelmeznie kell lakóit befagyott, de épp csak annyira, hogy a mérgelődő horgásznak esélye se legyen rámenni a jégre, és átadnia magát az optimizmusnak : )
Ez volna a boldog új jövő?