Totum

Már megint itt van, a szerelem. Már megint izzad a tenyerem. Minek? Minek?!

Pár percig ha ráérek, máris az jár az eszemben, hogyan csináljam máshogy. Odébb menjek? Máshová dobjak? Váltsak etetőt, csalit? Szereljek-e? Ez utóbbit rendszeresen választom, hiszen így lefoglalván magam, lehetőséget adok a halnak, hogy felvehesse a csalit. Hmm. Hosszabb, vékonyabb előke, kisebb horog, másik önetető, vágok, szerelek, a végtelenbe merül a tekintetem, ahogy a látóhatár szélén a sötétből felbukkanó fényt álmodom. Csönd van. Csak a szemközti védett nádas lakói zajonganak, messziről vonatfüttyöt hozna a szél, ha még létezne olyan. Ketten vagyunk az egész tavon, meglehet, a halak is sztrájkolnak. Szép. Gyönyörű. Csodálatos. De marhára unom! Mikor lesz már valami?! Asszem, át is szerelek. Kiengedem a nyeletőfékeket, és elsétálok szörnyetegig, ami egy horgászműhellyé átalakított T3-mas. Állítólag egy boltban nincsen ennyi eszköz. Vágok, kötök, cserélek, rögzítek. Nem jó. Újra kezdem. - Gabi, lefőzöl egy kávét nekem is? Ez egy ilyen, jó hely. Filozofálunk egy sort. Nők... Inkább szerelek. Leesik az ütköző, lehajolok érte, de kár volt, nagy kiabálásra pattanok fel, és verem jól be a fejem. Visszaslattyogok az álláshoz, sógorom fáraszt a botommal. Átadná, de nem kérem. - Te akasztottad meg, vedd is ki, megérdemled. Szépen fáraszt. Az elcsépelt "karikába hajlik"... Elúszik előttünk a víz tetején egy bot. Röhögünk, nézd a marhát... - István, ez a te botod!! Már csak én nevetek. Visszaveszem a cájgot, a sóger téblábol a parton, kéri, hogy "dobnám meg". De semmi olyan nincs előkészítve. Mi legyen, kérdi. Aztán, gatya le, nagy levegő, és .... besétál a térdig érő vízben. Kijön vele a hal is, nagyobb volt a szeme, mint a szája, de hát, van olyan Istvánunk, aki kiengedi teljesen a féket, van, aki meg betépi, és a nyeletőt sem használja. Új szlogen születik:

Vigyázz, jön a bot, úszik!

Szóltam, hogy időben gyertek. Mit mondtam? Hatkor nyit a tó, kilenctől már meleg van, elül a hal. Még egy kocka vízen sem robotok az ott lakók, nem a vendégek kénye-kedvére esznek. Én mondtam. Mire megjött a csapat, volt évfolyamtársak, barátok, gyerekek, már lezajlott a reggeli. Mivel a helyszínt valahogy, véletlenül megint én választottam, és persze én is ismertem legjobban, időben odaértem, és mire az első fecskék megérkeztek, már túl voltam a reggeli műszakon, megfogva a magam jó néhány halát. Nem baj, már korántsem izgatom fel magam úgy, mint egykor azon, hogy más alig fog, egyedül a gyerekeket sajnálom, nekik még kell az élmény, ahogyan kifárasztják, méricskélik, majd útjára engedik a halat. Igaz, azért szégyenben nem maradtunk, így is akadt pár, csak a kisebbek. De akkor is, imádom ezeket a közös pecákat! Nem az a csöndes, szemlélődős, hanem a zajongó, szaladgálós, közösen főzős, gyerek ihintgetős, baráti cinkelős, vízbeesős, igaz, Peti? : ) A kukorica szórásokra olykor beáll egy-egy kisebb csapat, olyankor Dani megpróbálja a szájukba bűvölni a csalit, néha sikerrel, és akkor az egész csapat a háta mögött állva bíztatja, gyönyörűen fáraszt már a kiccsávó : ) Nem véletlen, hogy állandóan jönnének, eddig sikeresek voltak a közös kirándulásaink. Bálint öcsikémnek, ma nem megy, és Szabi is inkább ökörködne, de hát ilyen a sóbiznisz, egyszer fenn… Nagy szerencse, hogy Kéki barátai Fehérváriak, kiugrottak megnézni a dzsemborit, és ha már… akkor kihoztak egy kisebb hadseregre való gulyást, hatalmas friss parasztkenyérrel. Aki nem hiszi, járjon utána, a nap fénypontja volt!! Valahogy el is ment a kedvünk a további izgalmaktól, csak Dani, és Benji vallatják tovább türelmesen a vizet, mi „öregek” már inkább a hátunkon fekve számláljuk a bárányfelhőket, aztán már azt is csak a szemhéjon belülről. Nyüzsgésre pillantok fel, Dani addig erőlködött, mígnem megint akasztott egy, a finom szereléshez mérten jobb halat, egy pillanat alatt összeszalad a nép, még a másik tóhoz telepedett Janó kománk is meglátogatta a csapatot, hátha halat látna még a végén : ) Eddig csak az aprajával találkozott, pedig abban vannak nagyok is. (Mondjuk, nem a nyári kánikulában, délben horgászva.) Szóval, Dani fáraszt, erőlteti, jól hajlik a bot, éééés…. elveszti a halat. De azért mi jól szórakoztunk : ) Nagyon nem is szívja mellre a cinkelést, megszokták már, hogy ez az élményhez jár, visszakapjuk mi még ezt, abban biztos vagyok, kamatostól.