Totum

Régi álmom, hogy egyszer sok, klassz halat fogjak, nektek nem? Elég sok mindent meg is teszek érte, abból a kis időből, ami a rendelkezésemre áll, megyek este, hajnalban, esőben, szélben, méteres hullámokkal táncolok,  és ezek szabad kombinációit gyakorlom. Ami eddig kimaradt, mármint ami a pergetést illeti, az az éjszakai harc a nagy süllővel, vagy azzal, mit ad az éccaka. Az volt az elmélet, ha csónakkal kimegyek estére, akkor több legyet is ütök egy csapásra: esti fényváltás, éjszakai felszíni rablások, hajnali fényváltás, reggeli friss peca. Amíg vízen volt a kabinos vitorlás hajó-testem, addig tán egyszer voltam, pedig az bitang kényelmes, hiszen lehet benne aludni, de azóta nem. Különösen nem kis csónakkal. A rengeteg hajnali horgászat okán kikukázott napok elgondolkodtattak, hogyan találhatnék optimális megoldást arra, hogy ha már egyszer nem alszom sokat aznap, hogyan használhatnám ki optimálisan, hogy elengedett a főnök...

Így jött az ötlet, hogy este menjek, reggelig kitartva, és P. Peti ehhez az elmehetek ötlethez azonnal csatlakozott. Jellemző, hogy bár egész éjjelre terveztünk kintmaradni, ő már jóval az indulás előtt megérkezett, hogy sügerezne egyet. No comment. Este 9-kor szálltunk vízre Dinnyésen, és órákig ladikoztunk, de sajnos alig találtunk halmozgást, sehol a csalihalak, és így persze a ragadozók sem jelentkeztek. Keringtünk, én hisztizem, Peti kitartóan hajigált, aztán kumtam egy órát a szuper kényelmes (egy frászt) csónakfenéken, és így telt el az éccaka. Ezer szúnyog lakmározott rajtunk, nekik legalább jó volt.  Még sötétben elkanyarodtunk a pákozdi kikötőbe, mivel ott ki van világítva, hátha találnánk némi halat. Mit mondhatnék?! Tömve volt kishallal, és süllő, balin felváltva rabolt, gusztustalanul nagy volt a mozgás. Mindenféle nem jó csalival próbálkoztunk, így aztán ránk sem hederítettek, úgyhogy innen is szomorúan, vert seregként távozunk. Mindezt én úgy nyomtam, hogy fejlámpája csak Petinek volt, és én egyre rosszabbul látok, mindezt egy olyan kapoccsal, amit eddig lusta voltam lecserélni, pedig nem lehet könnyen biztosítani (azaz nyitva marad, nyűgös bezárni). Egészen a hajnali fényváltás utánig nyomtuk a betlit, akkor értünk "sügérországba". Itt végre jött pár belőlük, megmentve a haza becsületét. Ügyesen fogdoztam őket, a szokásos finom cincálást alkalmazva. Peti azonban (szokás szerint) rugalmasan alkalmazkodott a változásokhoz, és a balinok megérkeztének első jeleire váltott (ez a nagy különbség közöttünk, ő több pályán gondolkodik, és azonnal vált), és akasztott egy őnt, ami vagy méterre kiugrott a víz fölé, ilyet még nem láttam élőben! Sajnos a zsinórja sérült lehetett, mert ezzel a lendülettel el is szakadt. Alig 2-3 dobást élt a csali, újonnan rakta fel...

Ezek Peti halai, én még fotózni is nyűgös voltam, meg aztán mit is, a leakadt csukát? Ehh...

Utána a sügerezést folytatva akasztottunk egy-egy csukát, csak neki ki is jött, még pár sügér érkezett, azután nem sokkal később feladtuk a napot. Vagyis még hazafelé megálltunk pár balinrablás ígéretére, én hisztizem még egy sort, és végre révbe értünk.

Borzalmas. Morale della favola: ha legközelebb nyitott csónakban ilyenre vetemednék, lőjetek le előtte, hogy ne kelljen hosszan szenvednem! Az éjszaka horgászó sporttársak előtt emelem a kalapom.

Végre vége! Mármint a tilalomnak, alig bírtam kivárni. Szerencsére annyi munkám van, hogy néha fel sem tűnt, hogy szalad az idő, másrészt egy-egy tilalmon kívül eső tavon azért néhány halat addig is sikerült nyakon csípni. Ezekkel azonban még akkor sem dicsekedhetek, ha a szabályok megszegése nélkül estek, manapság egyre inkább egymást rágják a nethuszárok (engem is beleértve), felesleges tehát hergelni a közösséget.

No, szabadult hát a balin is, és én az évek rutinját követve keresem őket a partról. Ilyenkor különösen igaz az, hogy a víz mellett töltött idővel egyenesen arányosan jutok információhoz, vagyis, ha megpróbálom megspórolni a kereséssel töltött időt, akkor nagyobb valószínűséggel futok méretes betlikbe. Most azonban elvégeztem a házi feladatot, nagyon is. Egy ideje figyelem a jeleket, és nem voltak túl bíztatóak. A szél, és az eső nem segített a sneci-rajok felszínre jövetelében, így az őket követő rablók mozgását is nehezebb felfedezni. Hét közben, egy tárgyalásról hazafelé tartva aztán megálltam Velencén. Pár apróság volt csupán, ami nem kedvezett a horgászatnak, megfigyelésnek: épp egy monszun szakadt rám, és amúgy öltöny-nyakkendőben szálltam ki a kocsiból. Beálltam hát a híd lába alá, és onnan figyeltem, ahogyan az őrülten szakadó esőben ragadoznak az őnök. Mivel akkor nem értem rá, csupán párat dobtam, meg is lett az eredménye, szabályosan beledobtam egyikőjük szájába, tökéletesen keresztbe állt a "fogai" közt a csali, jó nagyra kellett ásítania hozzá, ez volt a várva várt ún. "beeséskor leverte" akció : )

 Ez a csali különben ezer éve lapul a dobozom mélyén, igaz, túl sokszor nem is próbáltam, de nekem halat még soha nem adott. Pár koccanásom is volt még rá, de az özönvízhez tökéletlen öltözékem miatt inkább megelégedtem az információval, hogy ti. itt vannak, és szombat hajnalban (még sötét volt, amikor kiértem) újra megtámadtam a helyet. Igazán jó ötlet volt korán menni, mert 7-8 között már Jöhettem is haza. Hanem addig!  Óriási rablások minden felé, és a csalimat is meg-meg ütötték néha. Próbálkoztam többféle wobblerrel, de aztán csak visszaraktam a előző nyerőt. Meg is lett az eredménye, bár fotóznom nem sikerült, egy 62 cm-s balin köszönt be, gondolom 3 kiló felett kellett lennie, olyan vaskos fejjel, hogy alig bírtam egy kézzel megfogni, és kiemelni. Ez már a habzsolás végén történt, de legalább tudom, még korábban kell mennem, 4 előtt már kint kell lenni, hát holnap ismét balinra fel!

Ma egy kicsit korábban indultam, a fél négy már a víznél talált. Ez már az igazi elmehetek kategória. Sebaj. A balinok már vártak, gondolom az sokat segít, hogy körben lámpák égnek egész éjjel. Egy egész dobozzal válogattam ki a vackaimból, kifejezetten erre az alkalomra, csupa bűnös őnös gerjedelmet. Hát erre nem egy süllő ütött le egy olyan csalit, ami még nekem soha nem adott halat?! Közben megjött F. Attila is, olyan 5 körül, de persze addigra alábbhagyott a halak lelkesedése. Az persze nyilvánvaló, hogy tudják, hol vagyunk, mindig a másik oldalon rabol, mint ahol éppen állok... Szerencsére őrzök a ládámban néhány jól dobható, traileres csodát, így szinte fejbe dobtam egy a biztonságosnak hitt túlparton randalírozót. Aztán eleredt az eső. Én ezen már fel sem húzom magam, ez van. 10 fok, szél, eső, a frizurám azonban még mindig tart. Csupa öröm az élet! Attila kitalálta, hogy fogjunk sügeret. Körbejártuk hát a tavat, nem túl sok sikerrel. Utolsó reményem egy olyan kikötő volt, ahol P. Peti mindig lefog bennünket, de ott legalább tudom, hogy van hal. Csak most a szokásos helyeken ott sem találtunk, és közben még fokozódott a szél, és immár ömlött az eső. Végül aztán egy csónakos épp kijövő horgásztárs (gyönyörű kárászokkal a szákjában) szólt, hogy hol látott hajtásokat. Nagy nehezen kitermeltünk egy pár gyönyörű színű sügeret, és ekkor én becsülettel bevallom, feladtam. Mostanában nem is megyek. Ja, de, holnap: )