Állítólag amikor a horgásznak rossz, akkor jó a halnak. Ezt egy barátom mondta, aki a neten olvasott valakiről, akinek az uncsitesója hallotta egy visconsini kiránduláson egy gyógyszerre bepiázott bennszülött sámántól. Szóval lehet benne valami. Egy biztos, ezt viszont saját kútfőből biztosan állíthatom, amikor a horgásznak nem jó, az rossz. Több olyan feltétel együttállásánál, mint sötét, hideg, eső, szél, orkán, és zuhatag, dermesztő köd, és még éjszakai hajnal, fagy, és társai, az kifejezetten a bitang nem jó kategória.
Tavaly pont egy ilyen napra szervezett balatoni horgásztalálkozón sikerült szétfagyva részt vennünk, és idén most szombatra gondoltam ugyanezt. De épp senki nem ért rá, így magam maradtam a gyülekezősdimmel. Sebaj, ezt a napot pecára szántam, mégpedig a Sió-zsilipnél. Ezért aztán vettem oda napijegyet, de a biztonság kedvéért meg a Balatonra is. Jó korán akartam elindulni, a hajnali sötétben őrjöngve kapó süllőket, wolpertingert vizionáltam. Ehhez 3 óra 40-re "húztam" fel a telefont. Ne kezdd el mondani, hogy "nem normális", vagy "te beteg vagy", mert tisztában vagyok vele, tudom, tehát felesleges az erőlködés. Ez van. Hozott anyagból dolgozunk, és ez már csak rosszabb lesz. Kora reggel tehát már a villámstartra bekészülve vártam a jelzést. Félájultan kiborultam az ágyból, és egy darabig a szőnyegen fekve némán figyeltem a külvilág zajait. Furcsa neszek érkeztek a kocsibeállóról, nem kopogás, de olyan furcsa maszatolós pötyögés zaja. Kiléptem gyorsan a teraszra, és mi fogadott, na mi? Olyan zuhé, hogy a kerítésig nem láttam el. Így aztán nem indultam el. Aztán agyaltam egy kicsit, hogy mi legyen. A napijegyet megvettem, erre a napra bejelentettem, hogy horgászni megyek, és nem ütköztem kifejezett ellenállásba, most akkor dobjam a kukába ezt a jó kis tervet? Nincs az az isten, esik, fúj, vagy sem, én megyek, döntöttem. Pakolás, pucolása kedvenc balatoni kikötőmbe. Néhány réteg ruhát azért magamra vettem, egy biztos, ha egy oroszlán aznap reggel megevett volna, még hetek múlva is csak ruhacafatokat emészt.
A kikötőbe érve vidám kép fogadott, ahhoz képest, amikor otthonról elindulva a jeges éjszakába merőlegesen esett a monszun, a kikötőben váratlanul teljesen más kép fogadott. Mivel itt az indulási állapotokhoz képest sötét volt, szörnyen hideg, a szél csontig hatolt, és az eső mintha a csapból folyt volna, csak merőlegesen. Nem hiszem, hogy a kép ezt visszaadja.
 |
 |
A reggelt vidám madárcsicsergés nyitotta, kisebb varjú csapat dalolta nekem, káááár, káááár... Meglehet, igazuk volt?
Aztán reménytelen órák következtek, egyik a másik után. A szél fütyült a derekam körül, ami azért szerencsés, mert a folyamatosan szakadó esőtől vizes kabátom így kétszer is meg tudott száradni. Körbejártam háromszor a kikötőt, dobáltam ezer féle csalival, de mindösszesen két snecit sikerült akasztanom, azokat is hasba. Mivel már kivették szinte az összes hajót, megszűntek a fedezékek, és egyébként is, úgy tűnt, ma nincsenek is nagy étvágyuknál a ragadozók, ami a műcsalikat illeti. Ez a három hajó várta még, hogy kivegyék őket téli szállásukra, igazán bosszantó, hogy ezek a vitorlázók nem gondolnak a pergetőkkel! Törvényben szabnám meg, hogy télire vízen kell hagyni őket.
Rajtam kívül egy idős spori jött még le reggel, ő csak annyit mondott velem találkozván: ... basszus, elfelejtettem. De valami az elmebajjal volt kapcsolatos, az biztos.
Aztán később csendesült az eső, elállt a szél, és megjött egy balatoni ismerős F. Tamás, és barátja Attila. Sajnos nem tudtam jó hírrel szolgálni, hacsak azzal az információval nem, hogy nincsenek kapókedvükben a halak. Aztán egy még soha halat nem adó fekete duckfin bug kreatúrára megtört a jég (éppen csak nem képletesen), és immár a betli rémétől tovább nem fenyegetve folytathattam a víz ostorozását. A "sikert" M. Pistinek, és H. Ferencnek köszönhetem, egyikük állította, hogy ezzel a fekete izével lehet sügeret fogni, a másikuktól olvastam, hogy ilyen időben szinte fenekezve kell várni a kapást. Kösz, fijjug!
Aztán P. Peti tapasztalatával kombináltam a kissügeres velencei pecákon működő fél gramm alatti jiget, a beam fish green tea színű csalija adott egy szebb ajándékot, egy tenyeres sügeret. Ha minden kötél szakad, ez a csali az, ami ki szokott segíteni a bajból!
A fogást valószínűleg az is nehezítette, hogy a kikötő agyig volt küszökkel, milliószám nyüzsögtek mindenhol, és láthatóan ezekből táplálkozott minden ragadozó, magasról tojva a csalijaimra.
 |
 |
 |
 |
 |
Én egész nap a sügerezést erőltettem, Tamás bezzeg hamar váltott, és míg én a sügereimet (azt a bruttó két darabot) fényképezgettem, ő két gyönyörű balint terelt a szákjukba. Ha jól láttam, spin shad lett a nyerő.
Egy biztos, aki ilyen időben egész nap pecázik, az minden, csak nem normális. Igaz, így igazán értékelni tudtam a forró vízzel teli kádat! SOHA többé nem megyek ki ilyen időben!
Hacsak nem... holnap?