Naná, hogy az! Hát hogyan volna lehetséges objektíven nézni (második) szerelmemre?! (... az első is olvassa, ezért nem mertem előrébb sorolni... : )
Ez az a hely, amelynek bármelyik szegletébe akármikor ledobhat a nyomorúságos élet, és akkor is megtaláljuk benne a napi csodát, ha azt a konkrét települést már csak páran lakják. Minden sarkán többszáz, akár ezer éves épületek állnak, kiváló a kávé (itt szabadon behelyettesíthető a kávé bármely étel-ital nevével), és boldogan lehet ücsörögni a napsütésben. Száz és száz generáció épített öröksége vesz körül, és akik ebben felnőttek, szintén megszámlálhatatlan felmenőik által, akik megélték ugyanezt, a vérükbe beleivódva valami elképzelhetetlen érzékkel rendelkeznek a minőség iránt. Nem, nem kolbászból van a kerítés, nem, nem vagyok vak, igen, olvasok híreket, és persze beszélek olasz barátaimmal. A piacon is megkérdeztük az eladókat (mondjuk az lehet, hogy a világ bármely pontján ugyanazt mondanák): régen minden jobb volt, haha!
A semmitevés a vérükben van, ugye?! Ez prekoncepció nem is állhatna távolabb a valóságtól. Mondjuk való igaz, hogy a nyári gyilkos melegben (leszámítva a turistás helyeket) nem találsz értelmes embert az utcán, a napon, a kisvárosok, falvak ilyenkor élettelennek tűnnek. Most éppen Friuli Venezia megyében voltunk, annak is a mezőgazdasági szívében, ahol hajnalni 4-kor (mivel elugrottam pícézni is) már úton vannak a kocka pandáikkal, furgonokkal, traktorjaikkal azok, akik mozgásban tartják ezt az egész kócerájt. Én dolgoztam olaszokkal együtt, és azt kell mondjam, hogy égett a kezük alatt a munka, nem győztük (messziről) követni őket. Most egy olyan helyet sikerült kiválasztanunk (Ostarie Vecjo Friul 1901 - https://www.vecjofriul.it ), ami valaha egy istálló volt, mára olasz utazók lakják, és borzasztóan hangulatos. A szomszédból néha kis istállószag lengedez, ugyanennek a mellettünk lévő udvarnak a fészerében áll egy ezer éves (sólyom) Lamborghini traktor letakarva, a falai a Tagliamento év közben nagyrészt száraz medréből származó kövekkel, téglával gyönyörűen, tartósan megrakva, az étterem hagyományos, az öröéletnek épített terrazzo padlója, a százéves szúette visszatisztított gerendák, minden úgy, ahogyan szeretjük. Jacopo és Stefania és a a kollégáik végtelen profin, kedvesen nyüzsögnek, ellátnak, beszélgetnek, egy percre meg nem áll a kezük. Kell is, mert ez bár a fenti DFN országa, de úgy tűnik, ahhoz, hogy ezt valóban élvezhessék is, intenzív munkán keresztül vezet az út.
Nézzük például a környéket. Itt, azekben a kis falvakban, városkákban láthatóan főleg mezőgazdaságból élnek. Korábban írtam már, nem meglepő módon, a hajnali órák hűvösségét nyáron kihasználva korán indulnak. Meg is látszik az eredménye, mindenhol gyönyörűen kezelt földeket találni. A hatalmasra nőtt kukoricában elvesznék, még ha valaki a vállamra állna, akkor (talán) kilátnánk felette. A szőlő buján tömör (nyilván tudják mit csinálnak, én csak az eredményét szoktam kóstolni - mindig jó a vége, amennyire emlékszem), kordonon van minden (a gyümölcsfák is), a szőlők tövén mészkő-rakás gyűjti éjjelre a meleget, a közén meghagyva a fű, hogy tartsa a nedvességet, a kordonok felett kihúzható hálók a seregélyek ellen. És mindent öntöznek. De mindent! Óriási csatorna-hálózatuk fut körbe, hatalmas, modern öntözők dolgoznak az összes kultúrában (legyen az szőlő, kukorica, napraforgó, krupli, vagy bármi, amiket fel sem ismertem), és annak ellenére, hogy a forróság gyilkos, minden zöld, tiszta, rendezett, gyönyörűen terem. Mondjuk innen is tanulhatnánk pár apróságot.
Renegeteg a régi épület, látszik, hogy igyekeznek megmenteni, használni ezekből amennyit csak lehet, de mivel olyan sok van, és a fiatalok itt is a városi létet választják szívesebben, egyre több az elhagytott hely, ami szomorú, de elkerülhetetlen. Viszont az egésznek ad egy bájos hangulatot, ha valaki ezt szereti. A lakóházak (azon a részen amerre most jártunk) nagyon tetszenek. Klasszikus hetvenes-nyolcvanas évek, rendezett dombocskán egy-két szint, eltolt tetőkkel itt-ott, mindez nagy területen, régi gazdasági épületekkel, kiskerttel, vagy nagyobbal. A városkákban (nekünk) random helyeken hatalmas heti piacok, ahol aztán a világ minden népe árul. Horgászboltot is találtam, csak pár csaliba került az információ arról, hogy külföldinek hogyan kell Friuliban engedélyt kiváltania. Van egy weboldal, felmész, kitöltöd, hip-hopp, és máris mehetsz a megye vizeire. Elméletben. A valóságban nincsen ember, aki ezen a procedúrán végig tudna érni, esélytelen. Szerintem nem szeretnék, hogy gyüttmentek horgásszanak, és/vagy valami elméleti szakember&jogász tervezte az oldalt, ahol az instrukciókat követve ugráltam lapról lapra, oldalról oldalra, míg végül mindig visszajutottam a kiindulási pontra. Egy tökéletes saját farkápa harapó bürokrata kígyó, hogy elriassza az illetékteleneket. No, lelövöm a poént, nem sikerült. Ugyan nem tudtam magam megcsinálni, de Tolmezzoban egy nem erre tervezett hatalmas autós körön megálltunk fagyizni, és belebotlottam ott egy FVG turista irodába ( https://www.turismofvg.it/ locality/tolmezzo - a délután 2 órai nyitásra persze várni kellett), itt aztán segítettek, de még ők is kutyául megszenvedtek vele. Fizetni persze nem itt kellett, hanem Tabaccheria-ban (amik 3-kor nyitnak). Elküldtek a postára ami este 19:30 van nyitva a kiírás szerint 2024.08.21-ikén. No persze zárva volt szabadság miatt, infó nyista. Nem hagytam ennyiben, az állomáson mégis találtam nyitva tartó dohányboltot (csak simát, nem nemzethyt, én kérek elnézést), és kedvesen ki is szolgáltak. Tadám! Már mehettem is vissza a turista irodába a befizetést igazoló blokkal. És alig 3 nap nyomozás, görcsölés, kínlódás után már a kezemben is volt a napijegy. No kill, ahogyan kell. Fizetek szívesen érte, csak ne kelljen halat pucolni. Mivel ez a dátum már a hazautazásunk napja volt, ezért hajnalra terveztem pár órát, találtam egy FEKÁS tavat. Az is egyszerű volt. Néztem a közelben horgászboltokat, hogy valahol találjak kiindulási pontot, ő lett az: http://www.laferratapesca. it/. Nyilván körbenézek, ha már ott vagyok (véletlenül vettem is pár apróságot, amikre természetesen semmi szükségem nem volt - csak Nórinak ne mondjátok!) Nem nagy a bolt, pár fala van a pergetésnek szentelve, egy a tengeri kütyüknek, egy álatlános pergetés, egy a Trout Aria részére, és egy rész nagy plasztik férgekből, rákokból. Meg is kérdeztem, hogy tán van a közelben fekás tó, azért? Még jó hogy értek hozzá (köszönöm Mester Móri Picsti) mutatott is kettőt, az egyik 25 percre a szállástól, szerinte nagy halakkal itt: Lago Paker https://maps.app.goo.gl/ NGEghC5CMYxevW4BA - rá lehet menni bellyvel, gumicsónakkal is, sok jó részéhez nem fértem hozzá a patrtól majd legközelebb, no, ide mentem 4 órakor. Pár kisebb halat kivettem, aztán fogtam egy olyan 50 cm méretűt is, és pár nagy megakadás után még el is ment, ilyen kitűnő reggelt kívántam, soha rosszabb ne legyen! Igaz, ezután még elautóztunk Trisztbe, fürödtünk a tengerben (TEN-GER! érted?:), kicsit úgy érzem, hogy a 6-7 órás vezetésben nem segített a korai kelés...
Hú, még ezer érdekes, gyönyörű, szívszorító dolgot láttunk, hatalmas hegyekben kódorogtunk, amolyan Giro-s újonnan aszfaltazott szerpentinen, páran küzdöttek is az életükért felfelé, le a kalappal! A hegyi vizeket összefogták itt egy nagy gáttal ( https://maps.app.goo.gl/ 4EewdVT3Tt68tq6q7 ) tele volt hallal, de nem mertem dobálni - no nem a hatóságoktól való félelmem tartott vissza... A hegyi utakon ritkásan épült házak közt találoztunk egy családdal, ahol a gyerekek a saját maguk festette köveit árulták, nagyon tetszett nekik, hogy a kincseik Ungheriába kerülnek.
Tudom, hogy aki ott él (akárcsak mi, mikor itthon nyüglődünk), nem mindig ilyen gyönyörűen csillogó szemüvegen keresztül látja, de Olaszország maga a csoda. Una meraviglia infinita di dolce far niente - bármit is jelentsen ez olaszul...