Naná, hogy az! Hát hogyan volna lehetséges objektíven nézni (második) szerelmemre?! (... az első is olvassa, ezért nem mertem előrébb sorolni... : )
Ez az a hely, amelynek bármelyik szegletébe akármikor ledobhat a nyomorúságos élet, és akkor is megtaláljuk benne a napi csodát, ha azt a konkrét települést már csak páran lakják. Minden sarkán többszáz, akár ezer éves épületek állnak, kiváló a kávé (itt szabadon behelyettesíthető a kávé bármely étel-ital nevével), és boldogan lehet ücsörögni a napsütésben. Száz és száz generáció épített öröksége vesz körül, és akik ebben felnőttek, szintén megszámlálhatatlan felmenőik által, akik megélték ugyanezt, a vérükbe beleivódva valami elképzelhetetlen érzékkel rendelkeznek a minőség iránt. Nem, nem kolbászból van a kerítés, nem, nem vagyok vak, igen, olvasok híreket, és persze beszélek olasz barátaimmal. A piacon is megkérdeztük az eladókat (mondjuk az lehet, hogy a világ bármely pontján ugyanazt mondanák): régen minden jobb volt, haha!
A semmitevés a vérükben van, ugye?! Ez prekoncepció nem is állhatna távolabb a valóságtól. Mondjuk való igaz, hogy a nyári gyilkos melegben (leszámítva a turistás helyeket) nem találsz értelmes embert az utcán, a napon, a kisvárosok, falvak ilyenkor élettelennek tűnnek. Most éppen Friuli Venezia megyében voltunk, annak is a mezőgazdasági szívében, ahol hajnalni 4-kor (mivel elugrottam pícézni is) már úton vannak a kocka pandáikkal, furgonokkal, traktorjaikkal azok, akik mozgásban tartják ezt az egész kócerájt. Én dolgoztam olaszokkal együtt, és azt kell mondjam, hogy égett a kezük alatt a munka, nem győztük (messziről) követni őket. Most egy olyan helyet sikerült kiválasztanunk (Ostarie Vecjo Friul 1901 - https://www.vecjofriul.it ), ami valaha egy istálló volt, mára olasz utazók lakják, és borzasztóan hangulatos. A szomszédból néha kis istállószag lengedez, ugyanennek a mellettünk lévő udvarnak a fészerében áll egy ezer éves (sólyom) Lamborghini traktor letakarva, a falai a Tagliamento év közben nagyrészt száraz medréből származó kövekkel, téglával gyönyörűen, tartósan megrakva, az étterem hagyományos, az öröéletnek épített terrazzo padlója, a százéves szúette visszatisztított gerendák, minden úgy, ahogyan szeretjük. Jacopo és Stefania és a a kollégáik végtelen profin, kedvesen nyüzsögnek, ellátnak, beszélgetnek, egy percre meg nem áll a kezük. Kell is, mert ez bár a fenti DFN országa, de úgy tűnik, ahhoz, hogy ezt valóban élvezhessék is, intenzív munkán keresztül vezet az út.
Nézzük például a környéket. Itt, azekben a kis falvakban, városkákban láthatóan főleg mezőgazdaságból élnek. Korábban írtam már, nem meglepő módon, a hajnali órák hűvösségét nyáron kihasználva korán indulnak. Meg is látszik az eredménye, mindenhol gyönyörűen kezelt földeket találni. A hatalmasra nőtt kukoricában elvesznék, még ha valaki a vállamra állna, akkor (talán) kilátnánk felette. A szőlő buján tömör (nyilván tudják mit csinálnak, én csak az eredményét szoktam kóstolni - mindig jó a vége, amennyire emlékszem), kordonon van minden (a gyümölcsfák is), a szőlők tövén mészkő-rakás gyűjti éjjelre a meleget, a közén meghagyva a fű, hogy tartsa a nedvességet, a kordonok felett kihúzható hálók a seregélyek ellen. És mindent öntöznek. De mindent! Óriási csatorna-hálózatuk fut körbe, hatalmas, modern öntözők dolgoznak az összes kultúrában (legyen az szőlő, kukorica, napraforgó, krupli, vagy bármi, amiket fel sem ismertem), és annak ellenére, hogy a forróság gyilkos, minden zöld, tiszta, rendezett, gyönyörűen terem. Mondjuk innen is tanulhatnánk pár apróságot.
Renegeteg a régi épület, látszik, hogy igyekeznek megmenteni, használni ezekből amennyit csak lehet, de mivel olyan sok van, és a fiatalok itt is a városi létet választják szívesebben, egyre több az elhagytott hely, ami szomorú, de elkerülhetetlen. Viszont az egésznek ad egy bájos hangulatot, ha valaki ezt szereti. A lakóházak (azon a részen amerre most jártunk) nagyon tetszenek. Klasszikus hetvenes-nyolcvanas évek, rendezett dombocskán egy-két szint, eltolt tetőkkel itt-ott, mindez nagy területen, régi gazdasági épületekkel, kiskerttel, vagy nagyobbal. A városkákban (nekünk) random helyeken hatalmas heti piacok, ahol aztán a világ minden népe árul. Horgászboltot is találtam, csak pár csaliba került az információ arról, hogy külföldinek hogyan kell Friuliban engedélyt kiváltania. Van egy weboldal, felmész, kitöltöd, hip-hopp, és máris mehetsz a megye vizeire. Elméletben. A valóságban nincsen ember, aki ezen a procedúrán végig tudna érni, esélytelen. Szerintem nem szeretnék, hogy gyüttmentek horgásszanak, és/vagy valami elméleti szakember&jogász tervezte az oldalt, ahol az instrukciókat követve ugráltam lapról lapra, oldalról oldalra, míg végül mindig visszajutottam a kiindulási pontra. Egy tökéletes saját farkápa harapó bürokrata kígyó, hogy elriassza az illetékteleneket. No, lelövöm a poént, nem sikerült. Ugyan nem tudtam magam megcsinálni, de Tolmezzoban egy nem erre tervezett hatalmas autós körön megálltunk fagyizni, és belebotlottam ott egy FVG turista irodába ( https://www.turismofvg.it/
Hú, még ezer érdekes, gyönyörű, szívszorító dolgot láttunk, hatalmas hegyekben kódorogtunk, amolyan Giro-s újonnan aszfaltazott szerpentinen, páran küzdöttek is az életükért felfelé, le a kalappal! A hegyi vizeket összefogták itt egy nagy gáttal ( https://maps.app.goo.gl/
Tudom, hogy aki ott él (akárcsak mi, mikor itthon nyüglődünk), nem mindig ilyen gyönyörűen csillogó szemüvegen keresztül látja, de Olaszország maga a csoda. Una meraviglia infinita di dolce far niente - bármit is jelentsen ez olaszul...
