Totum

Nem én vagyok az észosztásra legmegfelelōbb, sem a horgász tudásom, sem a hozzá való kedvem híján. Szóval világmegváltó zseniális trükköt ne várj!

A tavunkban elfogytak a csíkos-, és pisztráng sügerek, a csuka, süllō , balin új nemzedék  majd két év múlva lehet aktuális. A ponty továbbra is jól muzsikál, ami pedig pergetve fogható, az a méteres körüli harcsa. Az eddig elérhetō állományra megfelelt az ul, light szekció, de ez most más. Amit eddig ügyesen ki lehetett venni akár tūspiccessel, az már nincs, ellenben ezek a busa fejū, pocakos erōgépek komolyabb felszerelést igényelnek. Hát elōvettem egy olyan cájgot, amivel még soha nem fogtam semmit. Ebben mondjuk közrejátszhatott az is, hogy nem használtam... Nem, mert nem kellett, mert nehezebb, mert meghúzza a hátamat, derekamat. De látva Norbi pecatárs sikerét, határozottan otthon hagytam minden mást, nehogy elcsábuljak, és elōvettem a dulvát:

Nagy erōs merítō (ezt azután szereztem be, hogy Móri Pistinek nem tudták kiszedni élete csukáját);

Finn-nor fém orsó - soha eddig nem fogtam vele, nekem nehéz;

Egy Lucky John Vanrex bot, 5-21gr, alig volt eddig a kezemben;

20-as fonott zsinór;

5gr-os jig, nagy zōd gumi.

Körbejártam a tavat, de egyelōre korai, hiába dobáltam a szélét, legközelebb befelé hajigálok majd, messzire. Összesen egy kapásig jutottam a számtalan elakadás mellett.  Az azonban azonnal ki akarta csavarni a kezembōl a cájgot! Kicsit aggódtam is, mivel a fék szorosra volt állítva, szimplán bénaságból, féltem, hogy kihajlik a horog. De nincs más mód, ezekkel keményen kell bánni, akkorát teker már egy méteres harcsa is.

Közben levágtam a füvet, viszont elvesztettem a fonalat...mindegy, ebben a firkálmányban az a jó, hogy ha már nem emlékszem, hova akartam kilukadni, akkor abbahagyom.

Szóval harcsára csak keményen!

Évek óta ugyanabban a kikötőben pocsékolom az időt, különféle hajókkal. Először egy nagy vizibiciklit vettem, amiről remekül lehetett műlegyezni - soha sem tettem, aztán volt csónakom, bútorszállítóm, felfújható kajakom, vitorlások, és most egy pedállal hajtható kajak. Évek óta ugyanott kötök ki, megideologizáltam magamnak, hogy az nekem miért is jó, így aztán ott a legjobb. Amúgy a kikötő olcsó, és mvel elég vaczak is, plusz a karavánról tudjuk, hogy halad, előbb-utóbb el lesz bontva ez is. Megeszi a mutyi, könnyen lehet. Mindegy, ez most nem ide tartozik. Csak nem tudtam megállni, #kurvafidesz. Ez egyébként Dini barátom kedvenc szavajárása (miközben közösen az összes többit is paralell szidjuk), mindent erre vezet-vezetünk vissza : ) Nem jön a hal? KF. Beleesik a napszemüveg a fejéről a vízbe (mert egy bfék)? KF! És így tovább. De hogy jön ez ide?! Jogos, máris kibontom.

Szóval, áll a kajak a megszokott helyén, épp a május elsejei első pörgettyűzésből jövök vissza, vagy 5 órát pedáloztam a majdnem semmiért. A valami az mégis benne, hogy lassan duzzadnak a combjaim, hiába, nehéz darabot választottam, masszív, két fős, de egyedül kemény. Nem baj, majd fejlődök. Viszont mivel kutyára elfáradtam, fújt a szél is, mint a disznó, nem ponyváztam le a jószágot. A fa evezőt azért kivettem belőle, az nagyon látszott, de a mentőmellény, kis merítő, pár apróság a zsebekben benne maradt. Másnap reggel megyek vissza (nem hetekkel később, hanem kb 10 órán belül, egy éjszakával közben), és nincs merítő, a pontyos csalik a zsebekből hiányoznak, a dobozos fröccseimet kivették! (ezt az egyet mondjuk el tudom fogadni). Morogtam, volt benne ..., valamint *&@, és társai, ez van. Közben, ahogy jövök megyek, az egyik csónakban megpillantottam a barátom nevét, elérhetőségét egy oldalfalra pingálva, ahogyan az elő van írva. Máris hívtam és egy jót panaszkodva egymásnak elmeséltem a sztorit. Snitt. 

Pár napra ő hív. Imrém! Ezek a pitiáner alakok! Este bent felejtem a H bójákat a csónakban, másnap megyek ki, és a tó közepén vettem észre, hogy hiányoznak, majdnem abba is hagytam a pecát aznapra, egy szemetesből kikukázott vírusos pet palack mentette meg a napot. Ezek a szemetek! KF! Ezek mindent elvisznek, ami mozdítható, még ha nem is kell. És így tovább, nem írom a le a sok kedveset, amit mondtunk a feltételezett elkövetőről, de eltartott egy darabig...Egyszer csak elhallgat. Aztán hogyaszondja: Nehogymár! Hát itt van a bólya a pad alatt... Refrén: úgy van! #kurvafidesz : )))

Azért az biztos, hogy nem sok jobb karantén akad, mint az enyém. Agárdon, kertes házban lakunk, 300 méterre a kikötőtől, ahol a vizijárműveim várnak. Ráadásul nem hiába, gyakran kifutunk egy-egy körre, ott aztán minimális a kontaktus esélye. Ugyan tilalom van, hogy pörgettyűzhetnék, de csak úgy is jól esik, ilyenkor edzésnek fogom fel a dolgot. A korlátozások okán szinte ki sem mozdulok amúgy, a munkám olyan jó, nagyrészt netről végezhetō, és az időm nagy részét is kitölti, ez segít hogy ne kelljen gondolkodnom azon, mit is csináljak a maradék időmben.

Nohát, mivel nem mászkálunk el, itt pedig tilalom van, ráadásul sokat van fent a viharjelzés, azaz nem mindig lehet menni, olyan dolgok is szembejönnek, amit normál elmeállapotomban, zsigerből elhárítanék. Ilyen sport például a kertészkedés. Gyermekkoromban a szüleim révén volt benne részem, és egészen mostanáig úgy éreztem, ez nem az én hobbim. (Most még jobban úgy érzem, konkrétan az összes porcikám úgy fáj a szokatlan munkától, hogy mozdulni alig, sőt! aludni sem tudok tőle!) Ám amikor legutóbb gilisztát akartam ásni, és szembesültem azzal, hogy kb csákány kéne hozzá, valami bekattant. Elkezdtem kertész, palántázós, komposzt és magaságyás őrülteket gyűjtő oldakakon infót keresNi, a hozzávalókat beszerezni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy amint eldőlt az első dominó, azonnal feladatok sokasága várt megoldásra. Olyannyira, hogy végül egy szinte teljes kertrekonstrukcióba fogtam, ha már lúd, legyen kövér alapon. Mindezt azért, hogy tudjak gilisztát ásni. Miközben alapvetōen pergetek. Mintha már említettem volna, hogy nem normális a dolog...

Amint mondtam, egyik feladat hozta a másikat, a végén egy komposztálót is összeraktam a hátsó sarokban, az oda 2002 óta összehány zöldhulladék romjain. Ezt a dombot azóta építettem, hogy ideköltöztünk, sajnos minden különösebb koncepció nélkül, ami most persze meg is bosszulta magát. Ugyanis ahhoz, hogy tudjak kezdeni valamit vele, el kellett bontanom, szortírozva a száraz fűhalmokat a gallyaktól, a régi nádszövetet a már humifikálódottaktól...Most hát majdnem készen vagyok, már csak pár köbméter földet kell rendelnem, és betalicskázni az utcáról.

És mivel kiszabadítottam a hátsó fertályt, oda új kerítés kell.

De ahhoz le kell raknom a vitorlásom a trélerrōl (akkor már egyből vízre), hogy el tudjam hozni a kerítés elemeket.

Amikbōl annyit kell vennem, hogy a kutyánknak hátrafelé elkeríthessek egy füves részt.

Azért, hogy az előkertet elzárhassam tőle, hogy azt is megcsinálhassam kulturáltra.

Beteg dolog ez. És nyilván majd ott sem ér véget a tennivalók listája. Hiába, ha egyszer egy dominó elindul. Egy dolgot tanácsolhatok minden horgásznak, ne csábuljatok el semmi ház körüli munka szirén énekének! Sz*Ni bele, menjetek csak horgászNi!

Aki idáig eljutott, és még mindig olvassa, azoknak pár képet mellékelek az elmeháborodott, sziszifuszi munkáról, ahol a bolond horgász ültet ; )

Némi előkészületek véres verejtékkel történő elvégzése után...

 ...a véglegeshez közelítő állapot:

Azt, hogy gilisztát honnan fogok ásni, azt még mindig nem tudom.