Zsennye, az Zsennye. Tulajdonképpen már mindent megírtam róla, többször, csak magamat tudom ismételni. Ám a hely megérdemli a dícsérő szavakat, bár nincsen rászorulva. Képeket most nem mellékelek, ez a buli (nekem) nem arról szólt, hogy képekkel bizonyítsam, hogy merre jártam, és mit fogtam, úgyhogy aki képek-, és képzelőerő nélkül, csupán a szavak mágiájára támaszkodva nem élvezi a firkálmányomat, az ne is olvasson tovább!
Ja, a telefonom lemerült, és mivel elfelejtettem a kódot, ezért nem tudtam elindítani újra, csak itthon. Mondjuk már csak ezért sincsenek képek...
Zsennye. Fish-farm... csócsálgassátok a nevét, a nekem tökéletes vendéglátás magasiskolája.
Évente párszor beköszönünk ide, pedig nem a szomszéd sarkon van. Pont ezért minimum két éjszaka az értelmesen ott töltendő idő, igyekszünk is mindig maximálisan kihasználni a választható menüket. Ilyenkor lecsúszik néhány pohár ital, ez alkalommal a rozé&szóda kombóra tettünk, helyesen, hiszen így senki nem lett beteg. Persze többen közülünk a határon billegtek, ezt abból sejtem, hogy miután igazán alaposan kiörvendeztük magunkat, és a sötétség leszálltával elindultam körbepecázni a kisebbik tavat, ezek a marrrhák utánam jöttek a vaksötétben, téglányi köveket dobálva elém, hogy ezzel is elősegítsék a fogást. Majdnem hajnali egy lett hirtelen, mire ágyba kerültem, és Lazi órája négykor már jelzett, hogy itt az idő a hajnali pecára. Jellemzően ő persze aludt tovább, és én mentem ki. A parti alig pár centis vízben ezerrel ívtak a küszök, és a ragadozók ott aprították őket módszeresen. A kis víz miatt poppert vágtam közéjük, nem nagy örömmel, mert azzal, beismerem, még a szokásosnál is bénább vagyok. Ennek ellenére, valami csoda folytán, sikerrel jártam, csuka, és süllő is tiszteletét tette nálam, pont, ahogyan szerettem volna, és ez teszi igazán meglepővé a dolgot. A reggelbe aztán, kis késéssel, beszálltak a többiek is, és váltakozó sikerrel húztuk a halat. Jó kis napindító volt, az egyszer biztos. Nyilván, ott könnyű fogni, ahol van, de azért megküzdöttünk a feladattal. A büfében Hiszti várt bennünket reggelire, egy olyan életmentő rántottával, hogy az hét nyelven beszélt. Délelőttre megjött a kánikula, megfáradtak a hősök is, főleg, hogy újabb palack bort (borokat) adtunk át az enyészetnek, így aztán megpróbálkoztam egy délutáni alvással a faházunkban, de annak aktuális szauna jellege miatt végül inkább egy fa árnyékába terítettem ki a hálózsákom, aztán Fecó is oda telepedett mellém, és a végén csak produkáltunk valamiféle sziesztát. A kibírhatatlan forróság elől nem volt persze ott sem menekvés, de Levi beengedett magához, és a szent, privát taván fürödve kúráltuk ki szerzett nyavajáinkat. Igazság szerint, olyan jó még sosem volt. Balzsam minden testi-, és ha van, lelki sebre, és hetekig tartó energiákkal tölt fel, az hétszentség!
A megérdemelt felfrissülés után még elvonulunk nagy-csukára horgászni, és onnan megjöve ismét a büfében kötöttünk ki. Na jó, én fogtam is egy olyan kisebb, 80 cm körülit. Nincs róla kép, úgyhogy nyilván nem is igaz, hadd legyen igazad, Pisti.
Este aztán már kissé szolidabban, de újra koccintottunk Lazi B oldalt érő korára, ami csak azért fájdalmas hír, mert eddig azt képzeltem, én magam még az A oldalt pörgetem. "Barátaim" voltak kedvesek felhívni a figyelmemet a számszaki tévedésemre... Pillanatok alatt elérkezett aztán a vasárnap reggel, és az újabb beszélgetős reggeli elköltése után elindultam haza. Természetes, hogy hetekig tudnánk ezt még csinálni, de be kell valljam, semmi hiányérzet nem maradt bennem. Ez a baj Zsennyével, hogy tökéletesen törli a napi gondok lenyomatát, és ez addiktív. Onnan tudom, hogy az agymosás ez alkalommal is sikeres volt, hogy hazaérkezésem után a kedvenc Petrocelli "kávézónk"-ban még órákig fülig érő szájjal pörögtem. Azt azért be kell valljam, hazafelé konkrétan sírtam, abba belegondolva, milyen könnyen pazaroljuk az időnket rengeteg hiábavalóságra.
Zsennye. Még visszatérek.
Köszönöm, srácok!
